Népújság, 1957. október (12. évfolyam, 78-86. szám)

1957-10-23 / 84. szám

1957. október 23., szerda nepojság 3 ÉPP EGY ESZTENDŐVEL ezelőtt volt, hogy az ellenfor­radalom nemzeti színű lobogó mögé bújt szörnye sok száz és sok ezer fiatalt sorakoztatott fel a „szent szabadságharcra” e lobogó alá, voltaképpen — s ma már nem lehet vitás — ma­ga elé. Maga elé, hogy egy ide­ig rejtve maradjon, hogy nyil­vánvaló céljait leplezze, leg­alább is a kezdeti szakaszban. Sok vita volt és van ma is azon, hogyan lehetett viszonylag ilyen nagyszámú fiatalt felso­rakoztatni saját népe ellen, az ellenforradalom mellett. A so­kat hallott, tanított és lelkesítő szabadságharc, Petőfi eszmé­nye és harca érthetően mély nyomokat hagyott a fiatalság lelkében. Erre építve szervez­te a reakció maga mellé el­sősorban a diákságot, az egye­temista ifjúságot, akik közül jónéhányan azt hitték, hogy októberben eljött a „dicsőség” ideje és — mindegy, hogyan, de — beírhatják nevüket a törté­nelem lapjaira. Ebből fakad, hogy a fiatalok, elsősorban a tanulóifjúság so­raiban még ma is probléma: hogy ellenforradalom volt-e tavaly októbere, vagy sem? — Ha ellenforradalom, oda a di­csőség! Ügy vélik, ha azt haj­togatják, hogy forradalom volt ez, s ezt sokszor elmondják, — akkor az is volt, mert hátha csak azért ellenforradalom, — mert a kommunisták ezt „haj­togatják” olyan sokszor és gyakran. Ez a probléma nem ötletszerű. Erről volt szó Hat­vanban, s legutóbb Egerben, a Gárdonyi Géza pedagógiai gimnázium összevont KISZ- ülésén is, ahol összegyűlt a vá­ros diák Kisz szervezeteknek tagsága, s ahol a feltett kérdé­sekre Lendvai Vilmos elvtárs, a megyei tanács elnöke adott kimerítő és részletes választ. AZ ÉRTEKEZLET egyrészt igazolta, hogy számos és lé­nyegbevágó elvi, s ennek kap­csán gyakorlati kérdésben ma sincs még meg a teljes tisz­tánlátás, másrészt azonban ar­ra is fényt vetett, hogy megle­hetősen széles és sokoldalú a tanulóif júság érdeklődési 'köre. Szó került a kérdésekben (a- melyeket előre, írásban adtak le) és az azokra adott válaszok­ban a szuezi, a középkeleti problémától kezdve, az aktuá­lis belső gazdasági kérdésekig, a tanács szerepétől a közokta­tás továbbjavításában egészen a kiszesek feladatáig, a leg­égetőbb belpolitikai kérdéseket illetően, minden. Ez a nagyfokú érdeklődés igen biztató, mintahogy bizta­tó az is, ahogyan és amilyen formában feltették a legkénye­sebb kérdéseket is. A kapott válaszok ugyancsak nem nél­külözték sem a nyíltságot, sem az őszinteséget. Elsősorban is világosan és félreérthetetlenül, a történelmi materializmus tételeire és té- nyeire alapozva világított rá a válasz, hogy egy letűnt társa­dalmi osztály „forradalma” nem előbbre, hanem visszafelé vitte volna a magyar nép sor­sát. Csak az lehet forradalom, amikor egy feltörekvő, életerős osztály kivívja hatalmát, ami­kor megvalósul a termelőerők és a termelési viszonyok össz­hangja. Nálunk, a szocializmus építésének időszakában, ami­kor a társadalmi tulajdon vált az uralkodó formává, megte­remtettük ezt az összhangot. Egy úgynevezett forradalom csak megbonthatja, — mint ahogy próbálta is megbontani s ilyen formában akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, va­lóságos és véres ellenforrada­lom zajlott le hazánkban 1956 októberében. S akik ebben resztvettek, legyenek azok diá­kok, vagy egyetemisták, nem dicsőséget, de szégyent arat­tak. Sokan hivatkoztak arra, hogy tagjai voltak ugyan a nemzetőrségnek, de semmit nem csináltak, s voltaképpen a nemzetőrség talán nem is toll ött be különösebb szerepet az ellenforradalom időszaká­ban. Kétségtelen, hogy voltak becsületes emberek is — ahol ki nem dobálták őket — a nemzetőrségben, de ez a szerv hivatásánál és jellegénél fog­va, az ellenforradalom fegyve­res ereje, rohamosztaga volt. SZEMTŐL SZEMBE Ez tény, s ezen a tényen nem lehet változtatni MI VOLT A PETÖFI-KÖR, s volt-e szerepe az ellenforra­dalom kitörésében? Ez is olyan kérdés, amely nemcsak Eger­ben hangzott el, de amelyben sokan, különösen az ifjúság, az értelmiség egy része, ma is erősen ingadozó álláspontot foglal el. Pedig a tények itt is ékesszólóan beszélnek. A kör ideológiai és bizonyos szem­pontból szervezeti előkészítője is volt az ellenforradalomnak. Szócső és fórum volt azok szá­mára, akik „ki akarták javí­tani” az MDP, a munkáshata­lom hibáit, grófok, nagybirto­kosok, tőkések: a reakció fó­ruma. Mi sem jellemzőbb er­re, mint ahogy mindenfajta párt-, vagy kormányhatározat nélkül például a Petőfi-kör kezdeményezésére kezdődött meg olyan méretű rehabilitá­ciós hullám nálunk, amelyet még nem látott a világ. Az or­szágban majd minden kulákot, fasiszta, népellenes tevékeny­ségért eltávolított személyt re­habilitáltak. Ezek visszakerül­tek régi beosztásukba, s reha­bilitáltak — tovább. Ez volt a „rehabilitációs láncreakció” — s a hasonlat egy csöppet sem sántít. Érthető, hogy ilyen formá­ban milyen szervezetlenné válhatott a magyar népi de­mokrácia október 23-ra, ami­kor tág tere és lehetősége nyílt az árulásnak, a népi hatalom­mal való leszámolásnak. A nép államának ez a dezorga­nizációja, az ellenforradalom kitolásé, s néhány hétig tartó uralma — nos, ez bekerült a történelembe „A Petőfi-kör szerepe” cím alatt. A MAGYAR SZOCIALISTA Munkáspárt 1956. decemberi határozata világosan és hatá­rozottan leszögezte az ellen- forradalom kitörésének négy fő okát. Ebben, mint egyiket, a Nagy—Losonczy-féle csoport tevékenységét jelölte meg, — amely töretlenül haladt a re- vizionizmusból a nyílt árulás felé. Nagy Imre szerepe elvá­laszthatatlan az ellenforrada­lomtól, amely, annyi kárt, vér- veszteséget, s majdnem egy harmadik világháborút oko­zott. De mi lesz Nagy Imrével? — tették fel a kérdést a gyű­lésen is. „Is”, mert ez nemcsak itt „probléma”, de nyilván má­sutt is. A magyar népi hata­lom likvidátora, az „1956-os Peidl-kormány” szerepét újra feltámasztó Nagy Imrének meg kell kapnia azt a bünte­tést, ami egy hazaárulónak ki­jár. Bűnhődnie kell éppenúgy, mint ahogy megbűnhődtek az ellenforradalom kirobbantásá­ban, gaztetteiben kisebb-na- gyobb mértékig vétkes egyéb bűnösök is. A magyar népköz- társaság törvénye nem ismer különbséget bűnös és bűnös között, csak vétkeik nagysá­gában, s nem a társadalmi ­--------------------­él etben betöltött szerepükben. A gyászos nap évfordulójára emlékezik most az ország. A gazdasági élet területén — mint erről a kapott válaszok alap­ján a gyűlés részvevői is meg­győződhettek — teljesen hely­reállt a rend, konszolidálódott az ország sorsa. Tisztulnak a gondolatok és megmutatkozik ez abban is, hogy ma már sok olyan kérdést mernek és tesz­nek is fel, amelyek néhány hó­nappal azelőtt egyáltalán nem jelentettek „kérdést” egyesek számára. Mind tisztábban, — mind józanabbul, s mind logi- kusabban látja népünk azokat az összefüggéseket, amelyek 1956. októberére voltak jel­lemzők, s azokat is, amelyek elválaszthatatlanok a mun­káshatalom lététől, a konszo­lidációtól, a békés élettől. így van ez az ifjúság között, amely könnyebben hévül minden igaz, vagy igaznak vélt gondo­latért. Meg kell őket taníta­nunk, éppen október keserves tanulságai és tanúságai alap­ján, hogy tudjanak igazságot tenni a vélt és a való között, — tudjanak: osztálvigazságot. Ezek a közvetetlen és kötetlen baráti eszmecserék, amelyek keretében az „öregek” vála­szolnak a fiataloknak, komoly segítséget és lendületet adnak a fiatalság igazi hazafiságra való nevelésében. Ezt igazolja mind a hatvani, mind az egri példa! Gy. G. LÖVEI ISTVÁNNÉ horti ol­vasónk kéréssel fordult hoz­zánk, hogy segítsük elintézni férje rokkantsági nyugdíjá­nak ügyét. Lövei István ta­valy májusban a Hatvani Cu­korgyár udvarán üzemi baleset következtében munkaképte­lenné vált, s azóta is orvosi kezelés alatt áll. A fennálló rendelkezések értelmében a táppénzt egy évig folyósítot­ták, azóta azonban egy fillért sem kapott. Lövei Istvánná kétségbeesetten panaszolja, — hogy három apró gyereke és beteg férje ellátásáról a csu­pán 180 forint családi pótlék­ból gondoskodni nem tud. Fér­jének rokkantsági nyugdíj jár­na, de az illetékes szervektől mindeddig csak Ígéretet kapott — Ígéretekből pedig nem tud befűteni s a gyerekeinek téli ruhát venni. PÁL LÁSZLÓ, az egri Dobó István gimnázium tanulója nyáron a verpeléti erdőgazda­ságnál dolgozott. A megállapo­dás szerint munkájáért napi 40 forintot kellett volna kap­nia. Akkor érte a csalódás, — amikor 10 napi munkája fejé­ben 267 forintot fizettek ki. Pa­naszával már felkereste a gaz­daság vezetőjét, de azok vá­laszra sem méltatták. Kérjük a verpeléti erdészet illetékeseit, hogy Pál László ügyében minél előbb hozzák meg a döntést. KOVÁCS KÁLMÁN mikó- falvi lakos hiába fordult pa­naszával a mikófalvi tanács­hoz, éppúgy, mint a járási ta­nács panaszirodájához, eddig még nem orvosolták azt. Pedig úgy néz ki, hogy kérése jogos. Az Egercsehi Juhtenyésztő Vállalat igénybevette Kovács Kálmán 400 négyszögöl földjét, s helyette másik helyen adott földterületet, amely azonban nem használható, mert nincs hozzá út. A szomszédos földterületet, melyek Kelemen Gábor, Kovács Sándor és Ko­vács Ferenc tulajdonai, foglal­ják el az utat, mégpedig olyan formában, hogy ezek földte­rülete 1500 négyszögöllel több, mint amennyi hivatalosan jár nekik. Ha ebből a területből egy kis darabot elvennénk, ak­kor Kovács Kálmánnak is és a vele szomszédos Kovács kecskés Gábornak is lenne út földjéhez. Óra- Ékszer mintabolt Egerben dított népi államunk. A mii tabolt már a megnyitás dé utánján jelentős forgalmat bi nyolított le. Hétfőn délben megnyílt Egerben az ország második Óra és Ékszer Mintaboltja. Az üzlet átalakítására, beren­dezésekre 80 ezer forintot for­\em tudunk egyetérteni . .. ...azokkal az ügybuzgókkal, akik a frissen és drága pén­zen rendbehozott műemlék- épületek falára, könyvkeres­kedés, üzletek kirakatára festett jelszavakkal kívánják demonstrálni a párt, a mun­kásosztály, a népi hatalom erejét. Volt, van és lesz szükség a tömegeket lelkesí­tő irányt mutató jelszavakra. Volt, van és lesz, — de nem a százezrekért rendbehozott egri Dobó gimnázium falán, — s szinte provokatív módon — a templomok kapuján, vagy a Totó iroda frissen rendbehozott épületén, —> és nem ízléstelen, a munkás- mozgalmat is sértő, útszéli hangon. A mi erőnket első­sorban az eltelt egy esztendő gazdasági és politikai ered­ményei igazolják, s azok számára, akik kétségbe von­ják ezt az erőt s tenni akar­nak ellene, a munkásosztály ökle: a munkásőrség, a kar­hatalom, s nem utolsó sor­ban a rendőrség, a honvéd­ség ad méltó választ. Egy fegyelmi eljárás margójára A Mátravidéki Fémmű­vektől panaszos levél érke­zett szerkesztőségünkhöz. A levél írója a maga és „sokan mások” nevében közölte ve­lünk, hogy üzemükben az egyik vezető visszaélt be­osztásával, egy munkásnő­nek nem volt hajlandó fel­emelni órabérét —1 amely egyébként jogos volt és az üzemvezetőség intézkedett is — mert a szerelmét nem vi­szonozta, sőt egy alkalommal ittasan rá is tört. A levélíró azt a következtetést vonta le, hogy üzemükben „a ve­zetők haveri alapon elnézik egymás h’báit, nem vonják felelősségre egymást.” Mi utána néztünk a pa­nasznak és megállapítottuk, hogy valóban visszaélés tör­tént, fennállnak a levélben közöltek. De a felelősségre- vonás is megtörtént! — er­ről nem ír a levélíró — a beosztásával visszaélő vezető írásbeli, szigorú megrovást kapott utolsó figyelmeztetés­sel. Hogy elég súlyos volt-e a felelősségrevonás, vagy sem, nem vitatjuk, de azt tapasztaltuk, hogy gondos vizsgálat előzte meg. Miért tesszük szóvá még­is? Azért, mert a dolgozók nem tudnak a felelősségre- vonásról. Azért, mert nem elég, ha egy olyan ügy lezá­rása után, amely sok dolgo­zót foglalkoztatott és felhá­borított, — az üzem dolgo­zóinak többsége nő — csak a címzettet, a személyzeti vezetőt, az üzemvezetőt érte­síteni és a titkárságon le­rakni, ad acta az anyagot, hanem tudatni kell ezt a dolgozókkal is. Ha ezt tették volna a Mát­ravidéki Fémművek vezető­ségét nem illették volna alaptalan vádakkal, sőt el­ismerően nyilatkoztak volna gyors és erélyes intézkedésé­ről. A tanulság: ne csak be­széljünk arról, hogy a dolgo­zókkal tudatni kell mindent őket foglalkoztató, vagy érintő problémát, hanem valóban közöljük is azt ve­lük. — p — Részlet az egri, ellenforradalmat leleplező kiállításból Éjszakai riadó GYÖNGYÖS PIHENNI tér. Egymás után hunyják be sze­müket a kivilágított ablakok, az utcán egyre ritkábban ta­lálkozni járó-kelővel. A zenés mulatókból jó hangulat zaja hallatszik, egy nagyobb cso­port jókedvűen tér pihenőre. Háromnegyed tíz van. A Fő téren egy pobjeda blokkol, három férfi lép a zárt kapu elé. Egy-két perc és ki­nyílik az ajtó... Az ügyeletes szobában az ügyelet vezetője vigyázba merevedve „katoná­san” jelent: „Őrnagy elvtárs­nak jelentem, nem történt semmi különös...” Néhány perc baráti érdeklő­dés, aztán Deák őrnagy halkan kiadja a parancsot: riadó... Kilenc óra ötvenkét percen van az óra mutatója. Értettem — válaszol az ügyeletes, s gyors kezekkel, lezárt borítékot vesz elő, fel­bontja, maga elé teszi a ria- dóztatási tervet és egy perc sem telik el, van dolga a pos­tának. Üzemekben, magánla­kásokban cseng a telefon... Megérkezik a zászlóaljpa­rancsnok. Felzúg a hatalmas oldalkocsi motorja... hírvivők futnak az utcákon és megin­dul a gépezet. Szólnak a ka­pucsengők, megzörennek az ablakok, lámpák gyulladnak: ébresztő, riadó van. ALIG TELIK EGY cigaret­ta elszívásnyi idő, a fegyver­raktár előtt egyre több pu- fajkás munkásőrt látni. Első­nek Papp József századpa­rancsnok érkezik — pedig már jól benne van a korban. Ér­deklődik, mi a helyzet, aztán a motor oldalkocsijába vágja magát, megy az embereiért. Bekecs Pál, a Váltógyár szerszám-lakatosa érkezik má­sodiknak. Az üzemben szer­számöntés közben érte a riasz­tás, kerékpárra pattant, haza­ment — mintegy három és fél­kilométerre lakik — átöltözött és negyed tizenegykor már jelentkezett is. Egymás után érkeznek a munkásőrök: Koncz János zászlóaljparancsnok helyettes, Varga Lénáry, országgyűlési képviselő, kerékpárral és egy napi elemózsiával — Molnár Lajos motorszerelő —, mind hármukat ágyból riasztották. — Nádudvari István a Váltó­gyár KISZ titkára,, aki éjsza­kai „röplap ragasztó” vadá­szaton volt, vagy harminc kiszistával és már hat mun­kásőrt riasztott is. Ungi ist- ván, akit üzembemenet ért a riadó és már Gyöngyöshalász­ról jött vissza, magával hozva egy társát is. Felpattan a fegyverraktár zára, gyors kezek emelik ki a géppisztolyokat. Laudancsek László egy félórája még ágy­ban volt — egy hónapja be­tegállományban van — de ahogy most fegyverét törölge- ti, az sem látszik rajta, hogy beteg és az sem, hogy 57 éves. Dudás Istvánná, a járási ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak dolgozója egy férfinek is becsületére váló keménységgel dobja vállára a géppisztolyt. Mező Imre, ez a gyorsbeszédű fiatal váltógyári munkás, mint mindig most is jókedvű. Egyébként megviccelte ő egy éve a nemzetőröket is. Igaz, hogy azok nem nagyon ne­vettek rajta. Mező Imre, a fia­tal kommunista azt az utasí­tást kapta a párttitkárától, hogy jelentkezzen nemzetőr­nek és próbáljon fegyvert sze­rezni. Sikerült is bejutni a nemzetőrségbe, ahol három géppisztolyt és vagy 50 gráná­tot szerzett, de aztán rájöttek. — nem a fegyverszerzésre, hanem, hogy kommunista. Le­fegyverezték és elzavarták. I Most ismét géppisztoly van a vállán és ezt ha olyan becsü­lettel teljesíti kötelességét, mint eddig, nem veszik el tő­le többé. A FEGYVERRAKTÁRBAN forgolódó és a már felfegy­verzett munkásőrökben nagy a nyugodság, a harci kedv. Gyors siető munka folyik, de fegyel­mezett és nem kapkodó. A ria- dóztatott négy teherkocsi mo­torja zümmög az éjszakában, mellettük izzik a gépkocsive­zetők cigarettájának parázsa. Aztán elhangzik a vezény­szó: munkásőrszázad sorakozó! Deák őrnagy üdvözli a munkásőröket, közli velük,; hogy próbariadó volt és a szá­zad jó munkát végzett. Né­hány utasítás, tanács hangzik el, aztán oszolj t veszényélnék. A munkásőrök lerakják fegyvereiket, aztán elindulnak. Ki vissza munkahelyére, ki haza a már kihűlt ágyba, ki egy pohár sörre. S HAZAFELÉ JÖVET így summáztam magamban a ta­pasztaltakat: isten irgalmazzon az ellenforradalomnak, ha a gyöngyösi munkásőr századot nem próbaként, hanem elle­nük riadóztatják. PAPP JÁNOS Több mint tízezer látogatója volt a magyarországi ellenfor­radalmat bemutató kiállítás­nak. A kiállítást megtekintette a város diák-ifjúsága is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom