Népújság, 1957. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)
1957-08-03 / 61. szám
4 NÉPÚJSÁG 1957. augusztus 3, szombat VALLOMÁSOK Az életmentő tűszúrás ANTALFY ISTVÁN: SZOLGÁLOM A NÉPEM... FAZEKAS ISTVÁN: Szolgálom a népem. Igaz, hogy kezemben nem szerszám, s nem fegyver, toll forog. A nem termel szenet, sót, bútort, s kenyeret sem, talán mégis teszek valamit javukra. Egy-egy jajszó olykor megrezdül. Az ajtón halkan kopogtatnak. Levél sír előttem. Számoszlopok mögött fut az út kanyargón, s itt-ott egy-egy ember jövőben, menőben, örömben, panaszban, vágyban és kenyérben, kiknek sorsát egyre, s egyre jobban értem, mi miért, s hogyan van... Problémáid, élet... Milyen jó jót tenni, megtenni a szépet, odaadni szívem, ha lehet, egészen, ...Milyen jó, milyen szép: Szolgálom a népem... MOLNÁR BÉLA: TAX ÁCS — MAGAMNAK Múlnak a percek, napok, évek, szádból a szó tiszta legyen, szálljon a fény, a tiszta ének, mint pillangó: völgyön, hegyen. Fel hát a hegyre, egyre felljebb, egész a tiszta, igaz szóig: vigyázz, a szív egyre csenget s nem érsz el csak a koporsóig... MOLNÁR GÉZA: MOZDONY SZERETNÉK LENNI... Mozdony szeretnék lenni, gyors, acélos, Száguldani az életnek sínén. Fittyet dobálni minden távolságra, Robogás nélkül az élet mit ér? Versenyre kelnék széllel, hóviharral. Csattogva falnék száz mérföldeket, S ha állomásom felé közelegnék, Fütyülnék hosszan, jót, egy éleset. munka Hitvallás Tolira dőltem megint mint viharvert férfiak szoktak a harc szüneteiben pihenni könnyen, és hogy vár szép szándékaira az élet. Küzdők én, mig toliamon felragyog a csillag kisüt a terményélélő nap zengve vörösen, hogy velük ujjuljak ki, velük eszméljek! Igen, hogy én is adjak az őszinte szóból annyit mindig, amennyit a szám kitud beszélni dolgos győzelmünk írni milliók helyett. Tenni mindig, hogy ne legyen elég a szóból hogy szavamat még századokig hagyjam megélni Dalolnom kell a munkás, szorgos életet! Róluk írni mindig: reggel, délben és este Ezért kellett tollat fognom, mert proletár vagyok, hogy itt élhetek csak e zengő nép között: Bajba, örömbe vele együtt, s ha végezte a kiszabott határok munkáit, az arcuk ragyog. Ezt kell írnom, s mond ki lehet így száműzött? Percek a gondolatok, lángol az életünk napjába robbantja a sötétség foglalatát, és ritmusba hozza az izmos szíveket. A napi örvények felett nincs más végzetünk emez múló, ott meg kifejezi akaratát: Elmozdítjuk völgytől a magas hegyeket! Mily szent háború is ez, atom-forradalom munkás kezébe csak békés lehet e nagy alkotás, hogy kiderülhet a beborított égbolt, hogy a földön a helyem én is elfoglalhatom Komoly, s helyesnek tartom a világűr hódítást hirdethetem, hogy a múlt rossz álom, éj volt! De idáig veszélyes az út, szúr a tövis, mely női a kapitalista föld véres homlokán a bombákból kicsap a mérges verejték, tankok, fegyverek. S katona bakancs mely tör is, de mégis csóvával végigszállna a föld fokán S kipusztulna-e feszült, osztott nemzedék! Ezt nem akarom, mert én is ember vagyok: Érző dolgozó, szerelmes, húsból-vérből való, mert én védem az ember békés életét Mert az én tenyerembe is futnak folyamok Mert az én nevem is proletár, és nagy alkotó Hordom a munkásosztály világnézetét! •'♦♦♦♦♦»»♦♦»♦♦♦«♦♦♦«♦ Sír a baba. — Nem fáj, de megijedt egy kicsit a doktor nénitől meg a tűtől. Rendőrségi hírek • — Császár Lajosné, péter- Vásári lakos a verpeléti föld- ; művesszövetkezetből ügyes ; manőverrel egy á"--+akarót lo- jpott. Az árut elkérte, hogy maid utána fizeti ki, s a pénz- ; tártól anélkül, ho~" fizetett ;volna. távozott. miatt ;eljárást indítottak ellene. ; — Papp István novaji lakkosnak, szintén lopás miatt ;gyűlt meg a baja a rendőr- ;séff^el. Lopott drótkötelet, hálnom mázsa cementet, nyolc ; szarufát. ; — Tagadhatatlanul ritka [bűnüggyel szaporították Koncz \Gyuláék a rendőrség munkáját. Ugyanis Koncz Gyula és [társai álkulccsal betörtek egy [szilvásváradi lakásba és on- [nan egy 20 literes fazék töl- [tött káposztával és két tortával [gazdagodva távoztak. Tettük rúgó ja ismeretlen. Koncz Gyula ellen másik feljelentés is történt, mivel előzőleg 140 forintot vett fel. hogy szenet szállít érte, azonban a szenet mai napig sem adott a 140 forintért. — Puporka, Bálint, Dobicz László 15 éves, Szeredi Sándor 16 éves, Kameczki József 14 éves, Tóth József és Ba- siszta György 12 éves egri fiatalok a barátok templomából és az egri székesegyház perselyéből pénzt loptak. Ötletes eljárással szurokkal bekent drót segítségével szedlek ki a pénzt a zárt perselyekből. A fiatalkorú banda tagjai közt már többszörös tolvajok is vannak. Húszezer forintot mulatott el Pesten a más pénzéből... A gyöngyösi rendőrség őrizetbe vette Szepesi György 20 éves gyöngyöstarjáni lakost, aki ellen az a vád merült fel, hogy csalással megkárosította az államot és több embertársát. Sze pesi a lakásépítkezéseknél mutatkozó anyaghiányokat arra használta fel, hogy jóhiszemű emberek zsebéből kicsalja a pénzt. Már egy fái éve üzérkedik cserepekkel, melyből 23 ezer darabot szállított le megrendelőinek. Elinte 75 fillérért, később egy forintért vette, de két forintért adta darabját, s így száz százalékos haszonra tett szert. Üzletfelei nagyrészt gyöngyösarjániak, de akadnak köztük mátrakeresztesi és aba- sári lakosok is. Vallomásában elmondota, hogy a Pest megyei Üröm község téglagyárából kerültek ki azok a cserepek, mélyeket megrendelőinek leszállított. Közte és a téglagyár között Brigám József va- sútas közvetített, melyért ő minden fuvar alkalmával „borravalót” adott, mely kitett 6—8000 forintot. Az üzletben szerepet játszott még néhány téglagyári alkalmazott is, akik a hirtelen előbukkant törvénytelen főnöküktől, törvénytelen, de kekintéiyes mennyisgű honoráriumot kaptak. Szepesi különböző raffinált úton kilenc fuvart bonyolíott le és még akkor sem jöttek volna rá a csalásra ha... ha a rossz társaság és a bor nem tartotta volna annyira rabul a jól kereső „üzletembert”. Tizenhatezer forin tot vett fel a lakosoktól, hogy majd szállít érte cserepet. Még özvegy édesanyjától is kicsalt négyezer forintot. És elindult Pesre, teltek a napok és Szepesi a bortól mámorosán szórta a pénzt a Mátyás pincében, az óbudai népkertben és más mulatóhelyeken. Egyetlen este 1500 forintos cekket fizetett. Se pénz, se cserép, csak jegyzőkönyvezett rendőrségi vallomás, közte ez a mondat: „szándékomban áll az elmulatott összegeket megtéríteni, de nincs rá anyagi fedezetem”. Szepesi felelni fog bűnéért a törvény előtt, de mit mond anyjának és feleségének, aki négy héttel ezelőtt lett anya. Meggyilkolta feleségét a felnémeti kovács Erdélyi Károly felnémeti kovácsmesternek a felesége évek óta súlyos rákbetegségben szenved. A kovácsmester ismeretlen okból úgy megverte feleségét, hogy több helyen csonttörést szenvedett, s nemsokára meghalt. Az embertelen cselekedet után Erdélyi ismeretlen helyre távozott. Égri Vörös Csillag: Augusztus 1—7: Kuruzsló. Matiné: Augusztus 4: Szitakötő. Egri Bródy: Augusztus 1—7: A 2 Lotti. Gyöngyösi Petőfi: Augusztus 1—7: 7 lányom volt. Matiné: Augusztus 4: Angyallal nyaraltam. Gyöngyösi Szabadság: Augusztus 1—7: Karneváli éjszaka. Matiné: Augusztus 4: Gonosz favágó. Hatvani Kossuth: Augusztus 1—4: Három jóbarát. Augusztus 6—7: Tigrisszelídítő. Hatvani Vörös Csillag: Augusztus 1—5: Ha a világon mindenki ilyen volna. Augusztus 6—7: Smetana. Matiné: Augusztus 4: Dollárpapa. Füzesabony: Augusztus 3—5: Olmer bűne. Augusztus 6—8: Idegen utas. GJSzafaa meséje <í Tisztelt olvasóim, bizonyára csodálkoznak a címen, hisz mindenki csak az Ezeregyéjszakáról tud. Pedig nem tévedtem és hogy ezt el is higyjék elmesélem, hogy mi történt a félelmetes szultán szobájában az ezerkettedik éjszakán. Sehe- rezáde tudvalevőleg 1001 mesére kötött keretszerződést és ezt becsülettel be is tartotta, annak ellenére, hogy ezeken az éjszakákon egyébbel is el tudta volna tölteni az idejét. Az ezerkettedik éjszakán a szultán azonban újra magához hivatta Seherezádét, aki nemsokára meg is jelent a sejtelmesen suhogó selyem függönyök között. A szultán, akinek akaratától rettegett a hatalmas ország, most brokát kerevetén feküdt és láthatóan szomorú volt. — Nagyon megszoktalak Sehere- zádé. Tudom, hogy el kellene engednem téged, de félek egyedül, hiányzik a meséd. Kérlek mesélj ma még nekem — hangzott könyörgőn a rettegett nagyúr máskor parancsoló hangja. A felkelő hold ragyogó aranyhidat vont a Boszporusz sima vizére, Isztambul réztetői kísértetiesen csillogtak és e csodálatos keleti éjszakában úgy muzsikáltak a szép lány szavad, mint a fájdalmasan búgó gordonka hangja: — Halljad hát dicső nagyúr az ezerkettedik mesét, az utolsó mesémet. A lány lekuporodott a kerevet elé, a szultán pedig figyelve előre dőlt. — Volt egyszer, hol nem volt, élt egy nagy és hatalmas kádi, akinek Allah sok pénzt és nagy hatalmat adott. A kádi egy gyönyörű palotában élt egy hatalmas park közepén és a szökőkutakkal, halas medencékkel pompázó csodavilágot magas kőkerítés zárta el a kíváncsi szemek elől. A kádi különben egy mammut olajbogyó kiszerelő trösztnek volt az igazgatója. Ebből telt erre a fényes életmódra, bár az emberek már azt rebesgették, hogy a kádinak sok olajbogyó tapad a kezéhez, mert köztudomású volt, hogy a kádi szolgálati palotájában reggelig tartanak a tivornyák, nem beszélve arról, hogy háremhölgyein nap, mint nap új kardigánokat láttak és akkora rubintokat viseltek a köldökükben, mint egy vizes-zsemle. De az emberek hiába pusmogtak, a nagy és dicsőséges Allah szerette a kádit, aki minden este kelet felé hajolva imaszőnyegén harsányan zengte a nagy és dicsőséges Allah dícséretét és ezt megkövetelte a legutolsó olajbogyófényesítőtői is. Mindenki rettegett a káditól, mert ha valakiről megtudta, hogy teszem azt, egy este nem végezte el az esti imát, máris kevesebb prémiumot utaltatott ki számára, sőt súlyosabb esetekben, ha például valaki nem vette le fezét Allah nevének említésére, attól sem riadt vissza, hogy az illetőt örökre elzavarja az Olajbogyó kiszerelő Tröszttől. A hangulat egyre romlott a cégnél és a kádit egyre jobban útálták. Aztán egy szép napon mi történt? Az egész vállalatnak felakadt a szeme a csodálkozástól. A kádi, évek óta először elmulasztotta a szokásos esti imádságot és nemsokára fordított egyet az imaszőnyegén és a derék muzulmán szokásokkal ellentétben, mindenkinek a legnagyobb megdöbbenésére nyugat felé fektette imaszőnyegét és Allah dicsérete helyett a gyaurok istenéhez fohászkodott. Na és természetesen parancsba adta, hogy ettől a naptól kezdve mindenkit el kell tiltani az olajbogyó kiszereléstől, aki nem dicséri a gyaur kutyák istenét. Persze, ez sem tartott sokáig és a kádi újra zengte Allah himnuszait és idézte a Koránt. Az emberek azonban nem nagyon hittek már neki. Egyre nyíltabban kifejezést adtak nemtetszésüknek és a kádi kezdte látni, hogy ez nem vezet jóra. Ezért elhatározta, hogy kimegy az olajbogyó ligetekbe a munkások közé és lecsillapítja háborgó haragjukat. — Én mindig szerettem magukat és megvetettem a gyaurokat. Amikor rossz irányba fektettem az imaszőnyeget, az csak merő véletlen volt, egy egyszerű tévedés, amit megbántam — szónokolta nagyhangon és ott a helyszínen közös imádságot rendelt el a nagy Allah tiszteletére. Az imától aztán erőre kapott és kijelentette, hogy harminc olajbo- gyófényesítőt kirúg a vállalattól, mivel ezek gyaur gyanúsak, sőt feltehető, hogy sertéshúst is esznek. És Allah megint nagyon meg volt elégedve a megtévedt, de újra jó útra tért derék kádijával. Egyszer aztán hatalmas vihar támadt. Dörgött az ég, csapkodtak a villámok és a hatalmas szélroham ledöntötte a kádi pazarul berendezett szolgálati palotájának magas repkénnyel befuttatott kőkerítését és ami a vihar után kitóduló emberek szeme elé tárult, az felülmúlt minden képzeletet. Annak ellenére, hogy a muzulmánoknak tiltja a Korán a sertéshús evést, a kádi udvara hemzsegett a disznóktól. A kádi pedig éppen a gyaurok istenének szavát hallgatta csodálatos kis dobozából a 41-es rö- vidhullámhosszon. Nosza lett aztán olyan ribilió, amilyen még nem volt az ezeregyéjszakában. A kádi persze kiabált, hogy majd holnap bosszút áll, hívta segítségül Allah-t, de minden hiába, Allah csak nem jött. Beszélhetett már a kádi, hiába volt minden mese, a felzúdúlt emberek elzavarták. És futott a kádi, tarlókon, mezőkön át és még ma is fut, ha azóta Allah az örök pokol tüzére nem vetette, — fejezte be meséjét a csodálatosan szép Seherezádé. Közben már pirkadt az ég alja, a réztetőkön nemsokára felcsillant az első fényes napsugár. A szűk kis utcákon tolongtak a piaci árusok, távolról egy mecset tornyából egy müezzin hangját sodorta fde a reggeli szél, aki Allah dícséretét zengte az új nap hajnalán. A szultán felült a selyem kere- veten és maga mellé ültette a gyönyörű Seherezádét. — Szép volt a meséd Seherezá- de. Köszönöm. Csak azt nem értem, hogy mi ennek a mesének a tanulsága — kérdezte a szultán. — A tanulságát kérdezed nagyuram? Hát halld! A történet igazi tanulsága az, hogy nem elég mesélni és beszélni. Az életben az emberek értékét a tetteik döntik el. Tehát nem mesélni, hanem tenni kell — felelt Seherezáde és a szultán ölébe ült, aki meg is szívlelte a mese tanulságát. HERBST FERENC
