Új Úton, 1957. június (12. évfolyam, 43-51. szám)

1957-06-01 / 43. szám

1957. június 1. szombat

ÜTŐN

3

Ü J

Továbbra is márka lesz a lőrinci gépállomás neve, ezt ígérik a traktoristák

HOSSZÚ ÉVEK óta úgy ismerik a megyében, sőt a megye határán túl is a lőrinci gépállomást, mint a jó munka „fogalmát.” Minden évben túlteljesítették az itt dolgozók tervüket, jelentős gazdasági, politikai segítséget nyújtottak, s nyújtanak ma is területük termelőszövetkezeteinek, az egyénileg dolgozó parasztoknak is. A 42 itt dolgozó traktorista ebben az esztendőben is kereken 22 ezer normálhold talajmunkát végez majd el a gépállomás körzetéhez tartozó községekben, termelőszövetkezetekben.

Hogy ezt a nem kis munkát sikeresen végzik-e el, hogy évvégére lesz-e nyereségrészesedés a ma már önálló gépállomáson? Az eddigi eredmények legalább is azt igazolják, hogy ezután sem lesz hiba. Tavasszal öt termelőszövetkezetnek, mintegy 650 egyéni gazdának végeztek talajmunkát, s tervüket 121 százalékra teljesítették. A jó munkának egyik alapja az, hogy nagy a bizalom a gépállomás iránt, különösen nagy az egyéni gazdák körében, mert az elmúlt években nem adtak a traktoristák semmi okot reklamációra, panaszra. A gépállomás becsülettel teljesítette mindemkor a szerződésben vállalt kötelezettségét és bárki megnézhette a traktorok munkáját, nem talált abban kivetni valót. Legyünk Őszinték, szükség is van az egyéni gazdák bizalmára, hisz előreláthatólag az egész éves terv, mintegy 87 százalékát az egyéni gazdáknál végzett munka biztosítja.

Hozzájárul az eredményes munkához az is, hogy az itt dolgozó traktoristák nem vándormadarak, régi és új szakemberei a gépállomásnak. Czakó József, aki három éve dolgozik itt, ezen a gépállomáson nevelődött traktoristának. Csordás István, Nánai Pál, Kovács János, hat-hét éve dolgozik már Lőrinciben és nevüket, munkájukat megtanulta becsülni a környék.

AZ EDDIG VÉGZETT munkáról tehát sok jót lehet mondani, de ami előttünk áll, — hát bizony fal kell kötni azt a bizonyost. Hogy megértsük a munka nagyságát, tegyünk egy rövid összehasonlítást. Az elmúlt öt hónap alatt kereken 5000 normálhold munkát végeztek a traktorosok. A most kezdődő nyári kampány két hónapja alatt viszont 7890 normálhold elvégzése vár rájuk. Ez a két szám is sokat elmond a várható munka nagyságáról. Ehhez keli még azt is hozzátenni, hogy a termelési érték növelésében — amelyben az elmúlt négy hónap alatt — lemaradás tapasztalható — bőven akad még tennivaló. Az éves termelési érték normálholdra számítva kereken 135 forint, — ezzei szemben eddig csak 105 forintot sikerült elérni. Igaz, hogy a tavaszi munkákban különösen sok volt a szállítás, amelynek termelési értéke ncrmálholdanként csak 80 forint, szemben például a kisüzemnél végzett szántással, ameily éppen 60 forinttal több ennél, ;— s az is igaz, hogy a gépkapacitásnak is csak mintegy 10 százaléka van lekötve a növényápoláshoz, de a lemaradás mégis megvan, amit éppen a nyári hónapok alatt j kell behozni.

Mezei Gyula, a gépállomás igazgatója már sokkal nagyobb örömmel beszél arról, hogy milyen kedvezően alakult a gépállomáson az üzemanyag- fogyasztás. Annak ellenére, hogv éppen tavasszal van a legtöbb üresjárat, mégis más-:

fél forinttal csökkent a nor- málholdankénti üzemanyagfogyasztás. És ez nem kis dolog. Nem kis dolog, már csak azért sem, mert a traktorista megkapja a megtakarított üzemanyag 50 százalékának ellenértékét, természetesen pénzben, másrészt a megmaradt pénz hozzájárul a gépállomás gazdálkodásának nyereségéhez és ebben is érdekelt minden traktorista. Hiszen a rendeletek értelmében négy heti fizetésüket kaphatják meg nyereségrészesedés fejében, — ha valóban nyereséges a gépállomás.

De az lesz-e?

Mezei Gyula igazgató szerint, ha az éves tervüket, mint tavaly, az idén is 110 százalékban tudják teljesíteni — s erre minden remény megvan — akkor mintegy negyedmillió forint nyereségre lehet számítani. Ebből aztán lehet osztani a jó munkát végző traktorosoknak.

MINT KEZDTÜK a cikket: hosszú évek óta márkát jelent a lőrinci gépállomás neve a megyében, A traktoristák, a gépállomás igazgatója most fo- gadkozik, hogy ezt a jó hírnevet csak tovább öregbítik ebben az esztendőben is, nemcsak a maguk javára, de a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok hasznára is.

Heggesztelt uszály

A Balatonfüredi Hajógyárat ! az első félévben számos beru-! húzással korszerűsítik. Rövidesen teljesen gépesítik a hajótestrészek emelgetését. Az 1000 tonnás uszályokat ezután' hegesztéssel készítik. Úgy szá- < mítják, hogy az új módszerrel; hajóként mintegy 10 ezer! munkaórát takarítanak meg. ‘

A PÉLYI HATÁRBAN

(A képesriport folytatása az 1.oldalról).

Húszszorta gyorsabban az expressznél

Szovjet szakemberek most elsősorban 170—180 férőhelyes négymotoros utasszállító repülőgépek építésén dolgoznak. Két ilyen repülőgép Moszkvából Szuhumiba ugyanannyi utast szállít, mint az expresszvonat, de húszszorta olyan gyorsan. A gyorsjáratú repülőgépeken a magassági repülésnél a gép imbolygásának kiküszöbölése, a fülkék jobb hangszigetelése, a kondicionált levegő, a villanykonyha, villamos hűtőberendezések, a hideg-meleg víz még kényelmesebbé és kellemesebbé teszi az utazást.

Törpe porszívó

Angliában újfajta porszívót hoztak forgalomba, mely apró méreténél és olcsóságánál fogva igen népszerű lett. A kis porszívókészülék elfér egy 30x21x27 centiméteres dobozban, Kezelése rendkívül egyszerű, befér a bútorok alá is.

t Szécsi Sándor | és Tóth István t a lucernát nézik. A szakvélemény: jöhetnek a kaszások, lehet vágni ..-O

225 ekét, 342 boronát, 480 permetezőgépet 282 vetioépet vásároltak ebben az évben a föld mű vessző vetkezete kbő I

Megyénk földművesszövetkezetei az ország nehéz gazdasági helyzetének ellenére is teljes mértékben kielégítik a falusi lakosság vásárlási igényeit. Ebben az évben kereken százötvenmillió forint értékű árut adtak el — mely 29 millió forinttal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák termelési kedvének növekedését mutatja, hogy mezőgazdasági kisgépekből kétszerannyi került forgalomba, mint tavaly. Ekéből, boronából, vetőgépből, valamint gazdasági épületek létesítéséhez szükséges építőanyagból tizenegymillió forint értékűt bocsátottak áruba. Ez csaknem nyolcmillió forinttal haladja túl a múlt év azonos időszakának forgalmát Ekéből például 225, boronából 342, permetezőgépből 480, vetőgépből 282 darab került út gazdához. Nagy volt a kereslet az üzletekben a rádió, mosógép, asztaltűzhely és eevéb kellékek iránt is, melyből több mint ötmillió forint értékűt

adtak el. A földművesszövetkezetek a közeli napokban újból feltöltik raktáraikat, mert az év második felében még nagyobb forgalomra számítanak.

Június havi vásárok a megyében

Június 2: Bélapátfalva, Gyöngyös, Tárnáméra.

Június 12: Heves.

Június 16: Hatvan.

Június 25: Kál.

Minden hónap első hétfőjén: Füzesabony.

Atomórák

Eddig a rendkívül nagy pon-> tosságot megkövetelő, úgyne-« vezett normálfrekvenciás idő-} méréseket kvarcórákkal végez-} ték. Ezek azonban nem bizo-} nyúltak eilég pontosaknak, így} más módszerrel is ellenőrizni j kellett. Két szovjet tudós most] úgynevezett atomórákat készí-J tett. A kísérleti és elméleti j számítások azt bizonyítják J hegy ez a műszer tíz a mínusz! kilencedik hatványon pontos-!

Sággal bír. Ez annyit jelent 5 hogy száz év alatt mindössze! néhány másodpercet tér el azt ái’taluk számított abszolút idő-J tői. }

Műanyag, mely szilárdabb } az acélnál «

A milánói „Montecatini” ve-} gyikombinát a közelmúltban |

„Moplen” nevű új anyagot ál-} lított elő, mely állítólag szi-J lárdabb az acélnál. A Moplen} egyébként az eddig gyártott' legkönnyebb műanyag, előnye,! hogy igen nagy a hő ellenál-' lóképessége. Könnyen bírja a'

160 Celsius fok hőmérsékletet,! s ellemtáll a különböző vegy-í szereknek is. A 3 centiméter» széles és fél milliméter vastag |

Moplen szalag 300 kilogramnál} Bő termést ígér a tsz. 320 hol- is nagyobb terhelést elbír. ♦ das búzavetése.

HERBST FERENC:

£(/(/ (uhui p(jilaifói)ns

HA EGY MÉRNÖK ROSSZUL TERVEZ

meg egy épületet, ez bizony súlyos anyagi kár a társadalomnak, de tévedése könnyen kijavítható. Egy újabb, alaposabban átgondolt tervrajz és a hiba nincs többé. De ha egy pedagógus rosszul neveli a rábízott fiatalokat, téves, zavaros gondolatokat palántái a fogékony gyerek fejébe, akkor ennek már súlyos következménye lehet. És a pedagógus hibája szinte ki javíthatatlan. Addig hajlítsd a vesz- szőt, míg fiatal, — tanítja a bölcs közmondás. A gyerek vakon bízik tanítójában, mindent elhisz neki és a pedagógus olyan irányba tereli figyelmét, gondolkodását, amilyenbe akarja. Az általános iskolai tanító rakja le agyába azokat az alapokat, amelyre később mindent felépíthet. És ha ez az alap hibás, hézagos, vagy rossz, akkor rossz lesz a felépítmény is.

Ezért óriási a pedagógusok felelőssége, ezért van roppant hatalom a kezükben. És az elmúlt időkben fájdalommal és csalódással tapasztalhattuk, hogy sajnos nem is kevesen, rosszul sáfárkodtak és visszaéltek hatalmukkal. De a többség, a becsületes pedagógusok serege szilárd maradt, nem árulta el népét és ma is becsülettel nézhet a rá ragyogó, kerekre tágult gyerekszemekbe, nem csalta meg, nem csapta be őket. Nem élt vissza hiszékenységükkel, szeretetükkel és az őt övező tisztelettel.

Ilyen pedagógus Orbók József is, a jelen kis riport alanya. A következőkben róla beszélem el, mindazt, amit ötórás együttlétünk alatt megtudtam róla. Persze, mindez nagyon kevés, mert ugyan mit is lehet megtudni egy emberről öt óra alatt?

Nem ez az első cikk, mely azt célozza, hogy bemutassa ezt a hivatásának élő remek embert, aki életét szentelte arra, hogy az is- tenhátamögötti kis négyszázötven lelket számláló Parádsasváron elindítsa a kis parasztgyerekeket az életbe, hogy minél több hasznos dolgot raktározzan el fejükbe. Huszonöt éve végzi töretlen buzgalommal munkáját és hosszú ideig csak az egyszerű falusi emberek mosolygó szeme, tiszteletteljes kalapemelése és szeretete volt az, ami elégtételt adott neki, amiből érezhette, hogy jó munkát végzett, hogy érdemes volt dolgozni. Kérges munkás- és parasztkezek szorításából meríthetett erőt, mert bizony az állam keze elég szűkmarkuan osztogatta a pénzt és az utóbbi évek már igen időszerű fizetésren- úezése előtt, ezek az áldozatkész failusi pedagógusok voltak a társadalom leggyengébben fizetett szellemi munkásai.

Ml TARTOTTA MÉGIS Orbók Józsefet és sokezer társát ezen a pályán? Miért mondott le Orbók József a városról, mely nagyobb lehetőségeket kínált neki, milyen hatalmas erő köti őt ide, ebbe a kis hegyi faluba, immár 25 éve? Hacsak azt felelem, amit ő mondott, magától értetődő természetességgel, hogy szereti hivatását, szereti az embereket és ezt a festői környezetet, ez azt hiszem kevés. Ezek csak felszínes szavak, frázissá vált közhelyek, melyek bármennyire fedik az igazságot, mégis a sok használat miatt elszürkültek, semmitmondóvá lettek. Talán, ha közelebbről megismerjük őt, fény de- rül erre a kérdésre is.

Nem akarom újra elmondani róla, ismételten mindazt, amit az írásom előtt megjelent cikkek már ékes tollal elmeséltek.

Iskolájának szépsége, a falakat szegélyező virágállványok gazdagon pompázó üde zöldje, akváriumjai, madarai, nagyrészt általa készített ügyes szemléltető eszközei már fogalommá váltak, úgy, hogy a legtöbb külföldi küldöttséget elvezetik ebbe az iskolába, mely szinte páratlan a megyében, de talán az országban is. Mindezt Orbók József a semmiből teremtette. Ügyes életre nevelő pedagógiai módszereiről külön cikkeket lehetne és kellene is írni. Minden szál virágnak szemléltető eszköznek, madárnak és halnak van egy kis gazdája, aki felel a rábízott tárgyért, gondozza azokat és vigyáz rájuk. Tanítás előtt és után is népes az iskola. Egyik gyerek a virágokat öntözi, mások az akváriumokat tisztogatják, vagy a madarakat etetik, a könyvtárat rendezgetik, tisztogatják a fizikai és kémiai szertár eszközeit. És a tanító olykor-olykor, fülöncsíp egyet és félrehívja, mert számontartja, hogy délelőtt ki mit nem tudott és újra így külön elmagyarázza neki a rombusz területének kiszámítását, vagy azt a kérdést, amely tisztázatlan volt a nebuló előtt. Minden terror és kényszerítő eszköz nélkül, nyílt szeretettel közeledik a gyermekhez, aki megérzi ezt a szeretetet, hálás érte és viszonozza is azt.

TALÁN SZERÉNYTELENSÉGNEK tűnik de elmesélek egy kis epizódot. Bementünk az osztályba és Orbók József így mutatott be a kíváncsian szemlélgető gyerekeknek:

— Látjátok gyerekek, ez az a bácsi, akinek a cikkét a múltkor felolvastam nektek.

Nem tagadom, nagyon jól esett. Nemcsak azért, mert az én írásomról volt szó, hanem azért is, hogy íme itt egy pedagógus, aki négy osztályban tízfajta tantárgyat tanít és arra is jut energiája, hogy egy-egy újságot bevigyen a gyerekeknek, felolvasson egy cikket és megmagyarázza azt. Ez nincs benne a tantervben, erre sehonnan sem kapott utasítást, de megteszi, mert igen helyesen úgy érzi, hogy az iskolát minél közelebb kell hozni az élethez, a gyakorlathoz.

— A tanítás befejezése után sétálni mentünk. Orbók József imádja a természetet, egyetlen szórakozása, hogy szűkreszabott- szabadidejében egyedül, vagy néhány gyerek társaságában barangol a Mátra sűrűjében, ritka növényeket, rovarokat gyűjt, figyeli az erdők titokzatos életét. Sétáltunk a virágzó mezőn, a vadregényes kis erdei úton és mint mostanában, ha két ember összekerül, szóba jött a politika is. Megkérdeztem tőle, hogy ő, mint pedagógus, miben látja az elmúlt évek hibáit. Szinte gondolkozás nélkül felelt. Azt vártam, hogy az ezerszer elhangzott közismert és szentesített bűnlajstrom felsorolásába kezd, de tévedtem:

— Hibák mindenütt vannak. Én csak azt tudom mondani, hogy ezekben az években mi nagyon sokat kaptunk. Az 1950-ig oly szegény iskolánkat ellátták tanszerrel, értékes felszerelésekkel, törődtek velünk tanfolyamokra vittek. Én Népköztársasági Érdemrendet kaptam, nem sokkal később a „Kiváló Tanító” címet, a velejáró 3000 forinttal. Rendezték és azóta többször emelték fizetésünket, éreztük, hogy hosszú évek után végre kezdenek megbecsülni.

Aztán észreveszi, hogy nem a hibákról beszél.

— Hát persze volt sok erőltetett dolog is. Sokszor a napi politika még ki nem alakult és könnyen változó tényeit szentírásként kellett tanítani a gyereknek, akinek bizony megrendült a hite, mikor röviddel azután az ellenkezőjét hallotta. Aztán sok volt a felesleges értekezlet, bürokrácia, kérdőív és nyilvántartás, melyek mind elvonták az embert a munkájától.

Ezzel elhallgatott. Láttam, hogy gondolkozik, hogy még valamit felhozzon, de úgylátszik, nem talált.

íme, teljesen őszintén és tárgyilagosan így állította szembe egymással a hibákat és az eredményeket Orbók József. Aztán persze eljutunk az októberi események tárgyalásához is. Átadom neki a szót:

— Teljes zavarban voltam. Nem értettem, hogy mindez miért történik, s hová vezet. Tájékoztatást csak a rádióból kaptunk, minden nap más és másféleként. Egyet azonban már akkor is tudtam. Nem becsületes dolog ez. A parádi nagy hazafiak azt mondták, hegy a Sasváriakat nem szabad beengedni Párádra, mert azok kommunisták. Pedig élelmet vásárolni akkor csak ott lehetett.

— Na és a gyerekek? Hogyan viselkedtek? — kérdeztem.

— Attól te ne félj öcsém — mosolygott rám magabiztosan. — Azok a kezemben voltak. Nálunk egy napra sem szünetelt a tanítás, a gyerekek épp úgy bejártak az iskolába, mint ma. Azt mondtam nekik, hogy kivárjuk a végét és aztán mindent elmagyarázok. Ki is vártuk, el is magyaráztam és azt hiszem, meg is értették.

Alkonyba hajlott az idő, amikor visszatértünk az iskolához. Búcsúznunk kellett. Úgy váltunk el, mint régi ismerősök. Egy darabig még ott állt a kapuban, aztán fürge léptekkel megindult az osztály felé. Várták a gyerekek. A kis Bakondi, aki hadilábon áll a mértannal, a nyolcadikos szőke Osztafim Kati, aki tanítás után egy csomó női hajviselet képet mutatott neki és tanítóját kérte fel annak eldöntésére, hogy melyik frizura a legszebb és a többiek, akik tanítóiktól várnak választ életük apró, de számukra hatalmas kérdéseire.

Most, mikor kifogyok a helyből, érzem, hogy mennyi mindent tudnék még róla mesélni, a rövid ötórai ismeretség után is. Hát még azok, akik régebbről ismerik, akiket ezelőtt 25 évvel tanított és most már a fia, vagy lánya fejébe csepegteti a tudományt.

ARRA GONDOLTAM, HOGY mostanában egymást érik az orvosregények és filmek. A magyar filmgyártás bemutatta már a bányászok, parasztok, orvosok, munkások és a társadalom szinte minden rétegét. De valahogy a pedagógusok kimaradtak. Pedig az önfeláldozó falusi nevelő küzdelmes élete, akiknek Orbók József a típusa, ezeknek a névtelen hősöknek felbecsülhetetlen értékű munkája megérdemelné, hogy maradandó emléket állítsanak nekik elismerésül és köszönetül.