Új Úton, 1957. május (12. évfolyam, 34-42. szám)

1957-05-25 / 41. szám

1957. május 35. szombat Ü J ÜTŐN 3 GONDOK ÉS REMÉNYEK Barátnők egymás közt Nagy Editke már másodikos, Bóta Marika még csak elsős, de ez a nagy korkülönbség mit sem zavarja a két barátnőt, különösen, ha e barátságot kukoricával is meg lehet pecsé­telni­TALÁN A CÍMBEN FOGLALT KÉT SZÓVAL lehetne legjobban jellemezni ;a Gyöngyösi Szerszám és Ké­szülékgyár KISZ fiataljainak helyzetét. Nem lehet még ró­luk elmondani, hogy jó szer­vezet, hogy magukra találtak, s már eddig is szép eredmé­nyekkel bizonyították be élet­képességüket Nem, még min­dennek az elején vannak és mert a szólás-mondás úgy tartja: minden kezdet nehéz, úgy ez rájuk is vonatkozik. De ez a mai kezdet ígért va­lamit, melyből kinőhet a jó, ha folytatják azt, amit közö­sen elkezdtek. A gyárról elöljáróban any- -nyit: talán sehál az országban nem dolgozik még egy másik, ennyire fiatal munkásokkal, mert átlag életkoruk 22 év. Ezzel megmondtuk a gyár egyik jellegzetességét és ezért is fontos, mert az ifjúsági szervezet vizsgálatánál ebből kell kiindulnunk. A GYÁR OKTÓBERÉRŐL csak annyit: azok acsarkodtak legjobban a kommunista rendszerre, akiknek semmi panaszuk nem lehetett, jól kerestek, mint például Dr. Karsai, aki havonta 4000 fo­rintot, Bobori Gyula, (akinek apja 19-es kommunista és ma is párttag) köszörűs, 3000 fo­rintot kapott. Nekik sikerült •magukkal ragadni a fiatalok egy részét, akikkel aztán meg­csinálták a maguk forradal­mát a Pipishegyi gyárban. Majdnem két hónapig voltak ■ők itt urak és Tóth Gábor párttitkár véleménye szerint még akkor is szervezkedtek a pórt ellen, amikor már nem úgy verhették a cigányt, aho­gyan akarták. A Karsaiékkal tartó fiatalok egy része meg­tévesztett, akiknek tetszett a hazug nemzefieskedő hangos­kodás, melyet mindenütt a nemzeti zászló lobogása és a himnusz hangjai kísérték. Másrészük pedig, főleg azok, akiknek szüleit valamilyen formában sérelem érte a múltban: magukkal hozták a „szülői hagyatékot” és nagyon finomak vagyunk, ha azt ■mondjuk — nem voltak szív- vel-lélekkel hívei a népi de­mokráciának. A Szerszám és Készülékgyár fiataljainak nagyobb része eb­ben az időben félrehúzódott, hallgatott, s passzív szemlélő­je volt az eseményeknek, me­lyet sem megérteni, sem meg­magyarázni nem tudott elein­te. Később nem volt nehéz rá­döbbenték arra, hogy a pro­letárdiktatúra, a munkáshata­lom forgott veszélyben. így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy itt alakult meg legkorábban a MAFISZ, mely­nek tagjai már akkor azt han­goztatták: „alakítsunk kom­munista szövetséget, hisz nem ívagyunk mi papneveldében.” Tóth elvtárs mosolyogva mondja: kénytelenek voltunk mi inteni őket a fokozatosság betartására és türelemre. Március 2I-én megalakult a KISZ szervezet, 32 tagja van, s azóta is többen kérték már felvételüket. Nincs elegendő tagkönyvük, s így csak a je­lentkezési ívek gyarapodhat­nak. A szervezet tehát formá­lisan megvan — ez a könnyeb­bik rész. A másik, amelynek meg kellene lennie és amely sokkal nehezebb: a szervezeti élet — az még nincs meg, vagy legalább is embrionális állapotban. Az okok könnyen megtalálhatók. A Szerszám és Készülékgyár fiataljainak egy része gyön­gyösi, más része a környék falvaiból való, túlnyomó több­ségük paraszt származású. Az üzem egyesíti őket a munka idejére, aztán szétszóródnak. A gyöngyösiek munka után hazamennek, a vidékiek pedig a két lakótelep felé veszik az irányt, aszerint, ki hol lakik. A helybeli fiatalok még job­ban el tudják tölteni szabad­idejüket, de a vidékiek már nehezebben boldogulnak. A PIPISHEGYI 56-OS TELEPIEKNEK van egy ping-pong asztaluk, meg egy könyvtáruk. Nem nagyon olvasnak és a kis fe­hér kaucsuk-labdát is meg­unták már. Koncsár Antal va­lahogy így fogalmazza meg mond an', való j át: — Szép idő van, gyönyörű a táj is, lehet gyöngyvirágot szedni az erdőben, csak hát mi nem vagyunk annyira szerelmesei a remete romanti­kának és ez akkor volna ér­telmes, ha lányok is volnának. Egy kis szórakozásért néha lemegyünk Gyöngyösre, mely útban 14 kilométert jelent gya­log. Nem a legkellemesebb, annyi bizonyos. Dehát mit csi­náljunk idebent. Sokat unat­kozunk. Simon Zoltán a gyár főmér­nöke, aki szintén az 56-os la­kója, ezt mondja: — Sokszor elnézem őket. Az egyik délután például néhá­nyan össszegyültek a lakótele­pen. Valahonnan kerítettek egy üres dobozt és órákon ke­resztül rugdosták, míg rájuk nem izzadt az ing és ki nem fáradtak. Szoktak hintázni is, ha már végkép nem tudnak mit csinálni. Fiatalok, tele vannak erővel, lendülettel, vi­dámsággal. Én például nem is csodálkozom azon, hogy keve­set olvasnak. Ilyenkor jobban még a vetélkedés, a sport ér­dekli őket, különösen így ta­vasszal. Az olvasási kedv az évek múlásával nő. Én nagyon szeretem őket, jó velük dol­gozni, szinte hihetetlen ered­ményekre képesek, ha akar­nak. Tudni kell velük bánni. Adni kell nekik és ők nem maradnak adósak. Csak egyre kell nagyon ügyelnünk: a fia­talok könnyen hisznek, köny- nyen alakíthatók, s ebből kö­vetkezik az — nem szabad őket becsapni. íme néhány adalék a „szervezeti élethez”. Még azt is el kell mondani, hogy a másik lakótelepen sem jobb a helyzet, mert ott még könyv­tár sincs. A gyöngyösiek vi­szont csak arra az időre „gyá­riak”, amikor bent dolgoznak az üzemben. Már maga az a tény, hogy különböző helyeken laknak a fiatalok, megnehezíti a szerve­zeti élet kialakulását, nehéz őket összefogni. Különösen ne­héz most náluk a KISZ „la­kásproblémával” küzd. Egy­szerűen nincs helyiségük, csak egy iroda képezi a birto­kukat. Számtalanszor kérték már, hogy a városi KISZ biz­tosítson nekik egy helyiséget Gyöngyösön, ahol gyűléseket tudnának tartaná, összejöhet­nének délutánonként szórakoz­ni, s ahál alkalomadtán még klubdélutánokat is rendezhet­nének, mert a Pipis-hegyen nem lehet, messze van és nem jönnek ki a lányok. Mert se­hogyan sem jó az, ahogyan most vannak. Néha, amikor tánc van a kultúrházban, oda elmennek, de az általuk „He- paj”-nak nevezett szórakozó­helyre nem szívesen járnak. Mezei József szerint: „Ez csak vagányoknak való. Ha kíván­ságuk teljesülne, lényegesen megváltozna a helyzet. Ha ér­telmes és tartalmas lenne a szervezet élete, akkor minden bizonnyal munkán kívül is összetartanának a gyár fiatal­jai és nemcsak a munkában hallatnának magukról. Ehhez a város segítsége is szükséges. Mert a gyárban már jó úton indultak el. Két hete, hogy új igazgatót kaptak Mazár Fe­renc elvtárs személyében. Ez azért tartozik ide, mert az ed­digi igazgatók csak ígérgettek és ezzel el is fogyott a tudo­mányuk, pedig sok függ egy igazgatótól. Két hét nem sok idő, de ahhoz elegendő volt, hogy Mazár elvtárs helyes vé­leményt alkosson a fiatalok helyzetéről, lehetőségeikről és , múltjukról” is. Első dolga az volt, hogy üzemlátogatásra vitt sok fiatalt Diósgyőrbe, de szakított időt arra is, hogy Lillafüredet és a Bükköt is megismerjék egy kicsit. — Nem az volt a célom (az üzemlátogatással), hogy rög­tön nagy tapasztalatokat hoz­zanak magukkal. Kezdetnek szántam, azt akarom elérni, hogy lássanak egy igazán nagy üzemet, modem gépekkel, többezer munkással és egy ki­csit megismerjék azoknak az életét is. így folytatja: — NEM AKAROK ÍGÉRGETNI, de nagyon szeretném, ha az üzemvezetőség és a fiatalok megértenék — jól megértenék egymást. Támogatni fogom a KISZ-t anyagilag is, ameny- nyire tőlem telik. De elvárom, hogy őszinték legyenek hoz­zám és segítsenek engem is. Tudom, hogy szép eredménye­ket lehet velük elérni. Arra törekszem, hogy igazságosan osztódjék el közöttük a munka és ne keressen egyik-másik ilyen okból keveset, mások vi- szint sokat. Ezt fogom szem­étéit tartani a jövő hónap ele­jén meginduló munkaver­senynél melyről állítom, hogy igazságos és műszaki feltételekkel biztosított lesz. A szervezettől jöjjenek el hoz­zám is, ha panaszuk van, vagy kérnek valamit, de hívjanak meg a gyűléseikre — így job­ban kapcsolatba kerülünk és többet segíthetünk. Az tény, hogy a kezdetén vagyunk min­dennek, de bízom benne, hogy sok minden sikerül abból, amit tervezgetünk. Gondok és remények ezek. A Pipis-hegyi gyár vezetőin és fiataljain múlik, hogy az előbbiből egyre kevesebb le­gyen, az utóbbiból pedig mi- nél több váljon valóra. HANKÖCZI SÁNDOR Szerkesztői üzenetek 0 Toldi József, Gyöngyös. A gyöngyösi városi tanács kö­zölte velünk, hogy szemétdíjnt abban az esetben is kell fizetni, ha az illető maga szállította el, tekintettel arra, hogy a szemétdíj az utcák és terek tisztításának, locsolásának pénzügyi alapját képezi. Szegő Sándor, Gyöngyös. Említett cikkébe sajnálatos nyomdahiba, csúszott (sorcsere), ezért érthetetlen. Kozma György, Verpelél. Sporttudósítását megkaptuk, s közöljük, kérjük azokat tovább­ra is. Ugyanezt üzenjük többi vi­déki sporttudósítónknak is. Kér- jük, hogy tudósításaikat azonnal, a mérkőzés után adják postára, hogy idejében megkapjuk. Kulczycki Kajetán, Makiár. Kérjük, küldjön máskor is ha­sonló tárgyú leveleket. A belter­jes gazdálkodással kapcsolatos írását közöljük. — MEGNYÍLT az egri Népkerti söröző. A sörözőben tánczene szórakoztatja a ven­dégeket. Gyakorlott leányka-, női- es fern ruha bedolgozó varrónőket és férfi szabókat fel emelt bérrel azonnal felveszünk Gyöngyösi Kézműipari Vállalat, Fő-tér 8. sz. GYURKÓ GÉZA: ŐK TÍZEN — JÖNNEK... Pali bácsi, jönnek már — robbant be a szövetkezet füsttől terhes iro­dájába Lacik Jani, az elnök öccse. S hogy szavainak hitele is volt, arra bizonyságul — ■egyenlőre, ha még messziről is, — idemoraj- lott már a tömeg, s a morajból időnként egy- egy élesebb hang vált ki, mint az áradó fo­lyó szennyes habjaiból a vezérhullám taraja. — Hát szóval mégis — állt fel a sarokban heverő, egymásradobált öreg zsákokról So- ■morjai Pál tehenész és sovány, kicsit roskadt ■öreg alakja most úgy nyúlt meg, hogy szinte a szürke menyezetet érintette ősz feje... Nem állhatják, hogy vagyunk, hogy megva­gyunk... Na jó, nekünk így is jó, igaz, em­berek? — fordult a többiek felé, akik kicsit sápadtan, ideges ujjakkal, de sötétté szemek­kel ott álltak, vagy ültek az irodában. — Nem kéne mégis ... Pali bácsi... — szólalt meg halkan Gulácsi, egy vékonyka kis ember, akinek szemeit vastagon benőtte a szemöldöke, hogy Pulinak csúfolták már gye­rekkora óta. — Mit nem kéne? — hörrent fel az öreg, s szúrós szemével végignézett az embereken, akik most már mind álltak, mint valami er­dő a búzatáblák szélén, hogy megvédjék a vihartól a gyarapodó vetést. — Hát, hogy nem kéne megvárni őket... — mondta most már bátrabban, de mégis ki­csit bizonytalan hangon Gulácsi — hisz tizen vagyunk, azok meg tán ötszázan is ... Nem jó szembekerülni az idők szavával... meg az­tán — fogyott el mindjobban a bátorság be­lőle, hogy látta maga körül a némán hallgató embereket, az öreg tehenészt, akinek, mint valami középkori buzogány, úgy csüngött két inas, izmos ökle. — Menj haza fiam... menj haza. Inkább kevesebben legyünk... de mégis többen — szólalt meg váratlan szelídséggel Somorjai... — Mi nem engedünk... Még tán két éve, vagy három éve talán, de most már nem... Ez nemcsak becsület, de az élet is számunk­ra... Menj, még hátul elszaladhatsz — in­tett kifelé meggörbült ujjával. Gulácsi elvö­rösödött, körülnézett, hátha valahol, valakitől segítséget kap, csak egy pillantást, csak egy rezdülést... De nem. Álltak némán, elnéztek a feje fölött, mintha már itt se lett volna, mintha ... soha nem lett volna itt. KÁNTOR, a szövetkezet régi alapító tag­ja, vastag, bikanyakú ember, aki hirtelen ha­ragjáról volt híres, még a szövetkezeten kí­vül is, előrelépett, Gulács meg ijedtében hát­ra. De az, mintha csak levegő lenne, odabal- lagott a sarokba, s kezébe vette az egyik vas­villát. Szakértő kézzel megtapogatta, jól ül-e a nyelén a villa, aztán csendben hátraszólt: — Mehetünk Pali bácsi... — Szóljak a bátyámnak... még eí tudok futni hátúi — ugrott elő ismét Laczik Jani. — Nem kell... hadd feküdjön a szeren­csétlen, elég most neki a maga baja. Elintéz­zük azt mi is — intett Kántor és félreállt, hogy a többiek is hozzáférjenek a fegyverhez. Künn már zúgott, mint a partját vesztett fo­lyó, az utca elején hömpölygő tömeg, sőt már a hangokat is ki lehetett venni, amint néhá- nyan — nyílván a hangulat fokozására — azt ordítják: mars ki ruszki, nem kell kolhoz... — Hát akkor gyerünk emberek — intett egy hadvezér nyugalmával az öreg tehenész, s marokra fogta a vasvillát. — Te meg itt maradj nekem, nehogy baj érjen. A bátyád nyögjön, ha beteg és gyógyuljon meg, az most az ő dolga ... Ez meg a mienk... A tömeg megtorpant a szövetkezet szé- lesretárt kapuja előtt, ahol katonás rajvonal­ban ott állt a tíz ember, Gulácsi is, egyenlő­re lábhoz tett villával. — A ganaj — szisszent fel Kántor, ami­kor meglátta egyetlen sógorát a tömeg élén ordítozni — hát ez is ezek közé, ellenünk sze­gődött? Kár volt felvenni... mondtam, kár Pali bácsi — intett a sógorra, de az öreg le­gyintett, aztán egy pillanatra előbbrelépett. — Mit akarnak tőlünk emberek? — kiál­totta oda a tömegnek. — Majd megtudod mindjárt, te kacska- kezü — visította vissza egy asszony. — A FÖLDET, te koldús, a földet, amit elloptatok — ugrott elő Bálint Zsiga, a szo­kott rongyos ruhái helyett, most éppen ünnep­lőben. Somorjai agyán átvillant egy pillanat­ra, hogy nicsak, de kiöltözött Bálint úr erre a szent napra, de csak egy pillanatra, s fel sem figyelve a szidalmakra, még erősebben megmarkolta görbült ujjaival a nyelet. — Értsünk szót emberek ... mire jó ez az egész? ... Van törvény, azzal mindent el lehet intézni, de a szövetkezet a miénk, ah­hoz a törvény nélkül nem nyúlhat senki . ... Üss a pofájába Zsiga ... Agyon kell ezeket csapni mind ... piszkos kommunis­ták ... szovjet bérencek ___mi van a tehe­ne mmel ... gyerünk be, vigyük, amit elrabol­tak tőlünk a kommunisták... a földet úgyis szétmérjük... — kavarogtak az átkozódó. fe­nyegető szavak. — Kitaposom a beled — sipított vissza, elszántan Gulácsi. — Mit csinálsz te puli, hogy az anyád ne szült volna — rikkantotta vissza valaki... Gyerünk emberek... Pesten is győzött a for­radalom ... mi sem vagyunk hátrább valók — lódult meg az élen valami városiféle, bőr­kabátos ismeretlen ember, s utána megmoz- dúlt ordítozva, káromkodva, halállal fenyege- tődzve a sokaság, amelyet úgy ölelt körül az idei bor savanykás bűze, mint vízipókot a légharangja. — Egy tapodtat se — ordította el magát Kántor, s Pali bácsi intésére felemelkedett a tíz vasviüa, előredobbantak a lábak. A tömeg eleje megtorpant. — Itt emberhalál lesz__én mondom — ha rsogta veresedő elkeseredésében Somorjai. Aki nekünk jön, magára vessen. Legfeljebb együtt pusztulunk ... S szavai bizonyságára ott állt, féllépéssel mögötte a kilenc ember, meg nem rezdülő vasvillákkal a kezében, sápadtan, mindenre elszánt arccal, hogy megvédjék azt, ami miatt annyit káromkodtak, veszekedtek, amit ezer­szer megátkoztak és ezerszer megdicsértek, ami annyira szívükhöz nőtt, — a szövetkeze­tei. — Ne ijedjetek be ... csak a pofájuk jár ... rákosista bitangok, népnyomorítók... le vedük... — ordítozták hátúiról. S A KŐVETKEZŐ percben hangos kiál­tással, vérbeborúlt fejjel esett össze Gulácsi a féltéglától. Nem neki szánták, hanem az öreg tehenésznek. A tömeg felbátorodott és meglódúlt. De a kilenc ember, mintha ve­zényszót kapott volna, megindult, s a vasvillák hegye úgy haladt előre, mint a vég­zet, amely nem ismer akadályt, amelyet nem lehet megállítani, mint az igazság, amely szembeszegül mindennel és győz mindenek felett. — Ne izélj már sógor — kiáltott oda Ju­hász, Kántornak — hát rokonok volnánk, csak nem akarsz megölni! De Kántor hallgatott és nem hallott, csak ment előre, s ment mellette a nyolc ember és hátrált, egyre hátrált a tömeg, be­csukódtak a szájak, elhallgatott a mocskoló- dás, az átok, a fenyegetődzés, csak a csusz- szanó lábak üteme hallatszott, amint szorí­totta, mind hátrább szorította a tömeget. Elő­ször egy asszony, aztán kettő, majd néhány gyerek, majd a sógor, aztán Bálint Zsiga, majd mind többen és többen kezdtek edsza­ladni, ijedten, rémülten, ettől a vad és el­szánt erőtől, hogy néhány pillanat múlva a rémülten menekülő emberek átkozódásától, fenyegetődzésétől legyen hangos az utca. Aztán csend lett a szövetkezet portája előtt, olyan csend, mintha semmi sem történt volna az előbb, mintha csak valami rossz álom, vad vízió kísértett volna itt a szélesre- tárt kapuk előtt. Hogy a vízió, a rossz álom miilyen kegyetlen és mégis győztes valóság volt, azt csak a sáros földön nyöszörgő véres Gulácsi, a villájára támaszkodó kilenc ember tanúsította. CSENDBEN, szó nélkül megfordúltak, feltámogatták a vérbeborúlt embert. Somorjai Pali bácsi halkan odaszólt Laczik Janinak, olyan halkan és nyugodtan, mintha csak azt izenné, hogy megerősítették a szövetkezet kétszámyú kapuját, nehogy kidöntse valami hirtelenjött vihar: — Most már szólhatsz a bátyádnak ... gyógyuljon nyugodtan, ha nem is volt itt, mi a helyünkön voltunk... Igaz-e emberek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom