Új Úton, 1957. március (12. évfolyam, 18-26. szám)
1957-03-23 / 24. szám
1957. március 20, szerda CJ ÜTŐN 3 HATVANI GONDOK LAKÁSOK ÉS CSEREPEK... Hatvan is a lakásgondok . ragályos betegségében szenved. Nap, nap után keresik fel az érdekeltek a városi tanácsot, kérdezgetve, veszekedve, attól függően, kinek milyen a természete és az idegrendszere. Bár a tanács mindent megtesz, hogy segítsen, mindez mégsem változtat azon a tényen: ma legalább 300 lakás kellene. Némileg enyhítésül szolgál az, hogy egyre több a magánlakások építésének számaránya. Az elmúlt hónapokban például 20 ember kapott házhelyet. Még , építőanyag is van, nemrég kaptak 10 vagon fát a Szovjetunióból. Tégla is akad, de a cserép nagyon kevés, a 9000 darab jóformán semmi. Erről különben azok a hatvaniak tudnának beszélni, akiknek épülő új házuk ősztől-tavaszig tető nélkül állt. hóhullásban és esőben egyaránt. Mert nincs cserép, ezt nagyon jól tudják a hatvaniak, de azt is tudják, hogy a hatvani téglagyárban valamikor cserepeket is készítettek, jóminőségű, országoshírű cserepeket. És ez a cserép hírnevestől együtt eltűnt egy rendelet, vagy intézkedés, „érdekvédő” nagyvonalúsága mögött. Pedig kevés beruházással, 30—40 ezer forinttal a tégla mellett cserepeket is lehetne gyártani és még csak attól sem kellene félni, hogy deficittel járna. Nem mondjuk azt, hogy ezzel egycsapásra megszüntetnénk az országban lévő valamennyi lakásproblémát. Nem! De Hatvan és környéke ,cserépéhsége” megszűnne és már ez is valami. Ó, KULTÜRHÄZ... A hatvaniak már bosszankodni sem tudtak miatta, —• megúnták az oktalan mérge- Iődést. Már csak mosolyognak, ha gyanútlan idegen megkérdi tőlük: „mi van a kultúr- házzal?” A kultúrház megvan épen, érintetlenül, csak az a baj, — hogy a kultúrát már másfélévé száműzte az átalakítás. Ez idő alatt már másikat lehetett volna építeni, nagyobbat, szebbet, mint a szó- banforgó. Mert csak „szóban- fcrgó” kultúrház ez, hisz előadásokat és táncestéket a MÁV kis helyiségében rendezik. Ez „természetes” is, mert a városi kultúrház csak átalakításra való. A tatarozó vállalat mindent Ígér, s mindig halaszt, mert kifogás akad bőven, most például parketta hiányban szenved. Ha minden ilyen „jól megy”, akkor karácsonyra talán elfogy a kifogás és a mellőzés — megnyílik a kultúrház renovált kapuja a közönség előtt. Van valami vigasztaló a dologban, amit a hatvaniak nem vettek eddig észre. Szeretnénk figyelmeztetni őket, hogy új közmondás születik, nem fogják már a luca-széket emlegetni többet, de azt igen: „lassan készül, — mint a hatvani kultúrház átalakítása”. A VIZ, A DRÁGA VIZ... Az emberek túlnyomó többsége szereti a tavaszt, a nyarat is meleggel, zivatarral. — porral és érő vetésekkel egyaránt. A hatvaniak is szeretik, mégis félnek egy kicsit tőle: a víz miatt. Mert nem kell ahhoz őszülő aggastyánnak lenni, még csak az emlékezést sem kell „erőltetni” ahhoz Hatvanban, hogy ne emlékezzen valaki arra, amikor száraz nyárban sorbaálltak ivóvízért. Érdekes és szokatlan sorbanállás ez, amolyan hatvani specialitás. Mindennek az a magyarázata, hogy a város kútjai azonos mélységű vízrétegből táplálkoznak, még a gyári mélykutak is és az ott lévő vízmennyiség sok esetben kevésnek bizonyul. Azt sem árt azért megjegyezni. — hogy egy kútra ezer ember jut, melyre a „megfelelő” jelzőt sem lehet használni. A városi tanács rengeteget kérvényezett, javasolt, vitatkozott, s nem árt már ha az illetékesek tettekkel — kutakkal gondoskodnak a hatvani jó vízre várókról. ZENEISKOLA ALBÉRLETBEN Már egy éves a város zeneiskolája. Hat-hétéves gyerekektől kezdve a gimnazistáig sokan tanulnak itt, ki zongorán, ki hegedűn, ki tangóharmonikán, ki különböző fúvós hangszeren. Kétségtelen, hogy is ez a célja. De az már igen, hogy Hatvanban idővél legyen egy rendes zenekar, s több zenéhez értő ember. Az iskola elért már annyit, hogy szeptemberben kapott egy kinevezett tanárt, aki alapos és hozzáértő munkával foglalkozik a zene ifjú szerelmeseivel. Ez eddig mind nagyon jó, csak ami ezután következik, szomorít el egy kicsit. Tudniillik arról van szó, hogy a zeneiskola egy kis helyiségben „lakó”, nyelven: albérletben húzódik meg. Pedig egyszer volt már pénz az építkezésre, akkor tervek hiányoztak, ma kidolgozott terv mutatja a zeneiskola késlekedő holnapját, mert hiányzik á pénz. Mi merjük remélni, hogy eljön az idő, a- mikor pénz és terv egyszerre „fordul elő”. ÖNÁLLÓSÁG — ÉS DEFICIT A városi tanácson Hatvani elvtársék nagy örömmel fogadták azt a határozatot, hogy} növelni kell a tanácsok ön-i állóságát és hatáskörét azzal | is, hogy több vállalat tartóz-1 zék közvetlen hozzájuk. Ed- } dig már kaptak is egy válla-2 latot, mely növeli önállóságú-J kát, igaz, hogy ez a szikvíz-2 üzem enyhén szólva kissé rá-2 fizetéses. Az igazság kedvéért* meg kell mondanunk, hogy a* tanács mindent megtesz, —2 hogy rentábilissá tegye a szik-2 vízüzemet, s ez minden bi-2 zonnyal sikerülni fog. Ugyan-2 akkor nem feledkezhetünk 2 meg arról, hogy a hatvani ta-2 nács szívesen mondaná magáé-1 nak a malmot, a mozit aj téglagyárat is, amelyek ha-j szonnal járnak. Sajnos, eddig | még nem kapták meg, pedig j igy volna teljes az önállóság:} haszonnal és ráfizetéssel egy-j aránt. Ma még csak a deficit} támogatja önállóságukat. ♦ HANKÓCZI SÁNDOR } Balzac; (habért ezredes és más elbeszélések A magyar olvasó közönség Balzac írói nagyságát inkább csak hatalmas, sodrólendületű realista regényéből ismeri, pedig az Emberi színjáték monumentális művének alkotója az elbeszélés területén is otthonosan mozgott és a realista társadalomábrázoló mellett itt a színes fantáziájú, romantikus szerzővel is megismerkedhetünk. Balzac talán legérdekfeszítőbb és legmozgalmasabb története, a Cha- bert ezredes, egy háborúból hazatérő katonatiszt viszontagságait mondja el, akinek halálhírét költötték és amikor újból felbukkan, rokonai nem akarnak hallani róla. A címadó elbeszélésén kívül a kötetben megtalálhatjuk a nagy írónak más kiváló novelláit is. Illusztráció Balzac „Cha- bert ezredes és más elbeszélések” című könyvéből Hegedűs Géza: Szatírák könyve Ez a könyv — vidám hangulatú kritikai írások gyűtjeménye — három részre oszlik: fabulák, humoreszkek, epigrammák. Hurno- nem zseni-nevelde, hisz nemreszkek gyűjtő cím alatt főként irodalmi életünk karikatúráit közli a kötet. Az epigrammasorozat jelentékenyen hozzájárult a műfaj feltámasztásához. ANTALFY ISTVÁN KÉT VERSE MAGDA.. . Ma is úgy ízlelem a számban miként bét évvel ezelőtt. Ö, hányszor adott ez erőt, ha ellankadtam a csatában. A szobában, ha körülnézek, minden e névvel van teli. Minden e szócskát leheli, és ettől lesz puha e fészek. Gondolni rá, leírni, vágyva, mondani halkan, hangosan, beleszőni játékosan a versek, s levelek sorába... dúdolni, ha jövök az utcán, a hóba. s poros üvegen írni sokszor, türelmesen, mintha még csak mostan tanulnám.. Az még ma is, az még zamatja, mint volt, hét évvel ezelőtt, ez ad valóságot, erőt, a Te neved, csöpp, kicsi Magda... 1 2 f 1 2 2 2 t ! ♦ 2 I Onteltiig . Egy öntelt nyárfa, ki a többi társától messzi született, amikor hajlongott a szélben, így kiáltott: „Most nézzetek! Most nézzetek!...” és szentül hitte, hogy ő csinálja a szelet... Hat fejtőgép dolgozik rövidesen a fttátravidéki Trösztnél Egyre jobban becsülik a bányagépeket a mátravidéki szénmedence dolgozói. A múlt évben még rossz szemmel néztek az F 4-es fejtőgépekre, — melyeket szíveden nélkülöztek. Most azonban már egész más a vélemény a bányagépekről. A múlt év őszén az egyik előváj ásón az F 4-es segítségével országos rekordot állítottak fel. Jelenleg négy ilyen fejtőgép dolgozik a szén- medence aknaüzemeiben. A bányászok jól megtanulták kezelésüket, és vigyáznak rájuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az elmúlt években nem fordult elő, hegy egyszerre négy fejtőgép dolgozott, volna. A tröszt lákatosműhelyében már hosszú idő óta két kiselejtezett F 4-es fejtőgép vesztegelt Az elmúlt hetekben a szakemberek hozzáfogtak a kijavításukhoz, és rövidesen munkába is állítják őket — Egyiket a gyöngyösi, másikat a rózsaszentmártoni aknaüzemben. Ezekkel együtt már hat fejtőgép segíti a bányászokat az elővájások tervének teljesítésében. Kstzlemény A Híradót kedvelők kérésére újra bevezetik a Vörös Csillag filmszínházban a pontos kezdést. A „Halló, itt Gabriella!” c. film előadásain már a későnjövők csak a híradó befejezése után léphetnek a filmszínház nézőterére. GYÜRKÓ GÉZA: EMBEREK AZ ORVOS — miután aláírta a beutalót — figyelmeztetően feltartotta az ujját. Ä szív gyönge... nem volna jó dolog kés alá feküdni... Hát kérem tartsa magát ehhez és majd a szanatóriumi rendhez... Gyógyulást kívánok — nyújtott könnyed mozdulattal kezet. — Köszönöm ... igyekszem, — mormogta vissza kelletlenül, s ismét érezni kezdte azt a kellemetlen nyomást a gyomrában, a- mely hónapok óta megkeserítette nemcsak a maga. de Vilma, meg a gyerekek életét is. Zsebébe gyúrta a beutalót, s hányingerrel küszködve, kilépett a rendelő ajtaján Halálosan szerencsétlennek érezte magát. Sovány arcából befelé figyeltek szemei, mintha mindig azt az ötpengős foltot lesnék ott belül, a- melyet az orvostudomány gyomorfekélynek, ő maga csak egyszerűen és keserűen dögrovásnak nevez. Egyáltalán nem bízott a szanatóriumban, a gyógyulásban... semmiben sem bízott már. Voltaképp tiszta hülyeség, hogy elutazom... minek, úgyis vége mindennek ... Ha megoperálnak, akkor úgy, ha nem, akkor meg így... Pedig még fiatal vagyok... még csak most volt. hogy megnősültem, hogy tele voltam tervekkel... Vilma férjhez fog menni. .., sír egy-két hónapig, aztán újra férjhez- megy. Ilyenek a nők... ilyen az élet... Felejt .. csak én nem tudok... mert a gyomrom. .. S gyorsan befordult egy kapu alá, hogy kiöklendezze halálfélelmét. A vonatablakból sokáig integetett, még mosolygott is. Vilma ott állt a két gyerekkel a peronon, s ők is kendőt lobogtattak, mint a regényekben. A kicsi is zsebkendőt rázott a kezében ahegy anyjától látta. Aztán eltűnt az állomás, s behúzódott a fülke sarkába,, behúnyta a szemét és... és rágyújtott egv cigarettára Holnap már úgysem lehet.. . A szanatóriumi rend, amihez tartania kell magát... „kérem tartsa magát ehhez, nem volna jó dolog kés alá feküdni..Nevetséges. .. még a halálraítélt is kap cigarettát, vagy bort, ha az az utolsó kívánsága. Bár annak nincs ötpengős felt a gyomrán, s a szíve se gyönge... De mi a különbség? Az a nyakán hordja végzetét, ő meg belül, a gyomrán. Az pillanatok alatt pusztul el, 6 meg agonizál majd néhány hétig... Ennyi, semmi több.. . S elkeseredeten rágyújtott egy másik cigarettára. NÉGYEN FEKÜDTEK egy szobában, bemutatkoztak egymásnak, de egynek se tudja nevét... Nem is érdekli... Minek? Meghallgatta az orvos figyelmeztetését, ugyanezt végighallgatta vagy négyszer az ápolónőktől, már kívülről tudja a szanatóriumi rendet... Néhány éve... mit éve? Néhány hónapja, még ezer trükköt talált volna ki, hogy kijátssza az effajta szabályokat, s úgy örült volna egy- egy sikeres húzásnak, mint a gyerek... Most fekszik... rendeletre, kel rendeletre... issza a meleg parádi vizet.,. rendeletre... jár gyomorsav vizsgálatra... eszik, alszik, kel, sétál. .. s mindezt rendeletre, mint valami gép, mint valami halott, akinek mozgását már rég nem szíve, vére, agya, hanem az orvostudomány rendeletéi irányítják. Csinálja, amit kell... de megvan győződve, hogy mindez teljességgel fe’esleges. Az ebédnél, vacsoránál, ahol összegyűlnek, ahol nem lehet elmenekülni az emberektől, lehajtott fejjel, némán ül, tömködi magába az ízetlen falatokat, szűkszavúan felel, ha hozzászólnak... s egy hét után még azt se tudja, kik azok, akikkel együtt ül ilyenkor. Már a második hét telik, amikor észreveszi, hogy jobboldalán egy nő ül. Alacsony, barna, az is a tányérra borulva eszik... az is eltűnik rögtön az ebéd. után... hogy csak a vacsoránál lehessen újra látni... Vilmától már két levelet is kapott, az egyik alján ott van fia írása is...” Én jól vagyok, anyut nem haragítom... gyógyulj meg... csókol szerető fiad Pistike... öcsi is csókol..” Elfutotta szemet a könny, amikor a leveleket olvasta az egyik pádon. Mennyit tervezgette, hogy együtt jár majd a gyerekekkel kirándulni, meccsre... kézenfogva, komolyan. .. Majd járnak a mostoha apjukkal... Leejtett valamit — szólalt meg mellette valaki halkan. Felnézett. Asztaltársa volt, az alacsony, barna nő. Kabátba burkolódzva, sápadtan, befelé figyelő szemekkel. — Köszönöm... levél volt... a fiam írt — hajolt le a földrehullt borítékért, s egy pillanatig végigfutott agyán. . mi köze, hogy ki írt nekem, mit fecsegek én itt? — Mennyi idős? — Kicsoda? — ült vissza a padra. — Hát a fia, aki írt — kérdezte vissza kicsit elmosolyodva a nő. — A fiam? Most nyolc éves... a nagyobb, a kisebb pedig öt, az is fiú — tette hozzá akaratlan büszkeséggel... — Bocsásson meg, be sem mutatkoztam... Szabó Gábor vagyok... — Kollámé... Mondtak még egy-két banális mondatot, aztán Kollámé vékony alakja eltűnt az út- kanyarban. .. .Tapintatlan fráter vagyok, azért leültethettem volna... De minek, hátha nem is akart volna leülni... Mit udvariaskodjon itt két beteg? Ahogy nézem, ez is egy bőrön lehet velem... Szegény asszony... A VACSORÁNÁL udvariasan köszöntötte első ismerősét, Kollámé visszabólintott, s hozzá még valami megjegyzést tett az ételre, amelytől csak betegebb lesz az ember... Nem igaz? — De... én már akkor rosszul vagyok, ha evésről hallok... még ezzel a diétával is kínozzák az embert — felelte vissza Szabó és a két tányér felett akaratlanul is nagy komolyan vitatgatni kezdték, hogyan lehetne elviselhetőbbé tenni a gyomorbetegek életét. A beszélgetés szélesedett, gazdagodott, s tartott vacsora után is... Az asszony elmondta, hogy neki egy kislánya van, alig négy éves házasok, hogy néhány hónapja vette ő is észre, baj van a gyomrával... mit mondott az orvos. .. ne operáljunk, maga még fiatal Kol- lárné... mit mondott a férje, akit nagyon szeret, csak azt nem tudja, hogy betegeskedése miatt a férje szereti-e még. pedig igazán szerelmi házasság volt... Tett néhány szellemesen csípős megjegyzést az orvosokra, ápolókra, saját magára is... Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kedves és szellemes tud lenni ez a vékony, sápadt nő — gondolta magában Szabó, amikor elbúcsúztak. .. Másnap reggel, mint régi ismerősök üdvözölték egymást, s olyan komolyan folytatták a tegnap este abbahagyott témájukat, — mintha az valóban az emberiség sorsát érintő súlyos probléma lett volna. Amikor együtt voltak — pedig gyakran egymás betegségéről folyt a szó — nem is érezték, hogy betegek, hogy ez voltaképpen kórház, hogy mindkettő úgy jött ide, mint aki már senkinek sem kell, s akinek senki sem kell, mint akiket véglegesen és visszavonhatatlanul eljegyzett az az ötjengős nagyságú kis folt ett belül, amely bármely pillanatban hóhéruk is lehet. — Érdekesek az emberek — magyarázta egyik délután, amint az erdei úton sétáltak az asszonnyal... Nagyon érdekesek.:, Milyen nagy az élniakarás bennük... némelyik úgy viselkedik itt, mintha az égvilágon semmi baja nem volna, mint, mintha. .. igen, nyaralás volna az egész... Kollámé bólintott. — Tegnap... amikor maga lenn volt a faluban valamiért... — .. levelet vittem a postára... — Igen, szóval, amikor a levelet vitte a postára, elsétáltam arra, ahol az a kis vendéglő van... Táncoltak... az itteniek. Meg énekeltek,-s azt hiszem, ittak is... Hát, szóval, ilyen az ember. Mindenkinek van már párja, férjes asszonynak nős ember, úgy járnak együtt, mint... mint... — próbálta maga is keresni a hasonlatot... — ... mint férj -és feleség — segített Szabó. — ... Nem, mint menyasszony és vőlegény. .. Olyan, egy nap a világ hangulata van ezeknek az embereknek... Nem gondolja? — Lehet, talán igazuk is van... hisz betegek. .. Ámbár — gondolkodott el egy pillanatra a férfi. Kollámé várt egy ideig, mit akar mondani, aztán ő fűzte tovább. —.. .nos... ámbár mi is betegek volnánk, de az embernek családja van, aki hazavárja, akikért meg kell gyógyulnia, akik miatt nem szabad, nem lehet üres flörtre adnia magát az embernek... E ebben mindaketten megegyeztek. ESTE AZ ÁGYBAN Szabó arra gondolt, hogy igaza van ennek az asszonynak... Igaza, és mégsem igazság az, amit mond... Meg kell gyógyulni... Jó, meghalni ő se akar, élni szeretne, nagyon sokáig, s nagyon boldogan élni. De végeredményben élet ez? S egyáltalán él-e ő? Nos igen, lélegzik, mozog, táplálkozik, hogy is mondják csak ezt? Megvan... szervezetének funkciói vannak... bár lehet, hogy nem így mondják, de most ez nem lényeges... És mégis hasznavehetetlen, roncs, mozgó gyógyszertár, akivel még egy ilyen gyomorbajos, halálravált nő se akar kezdeni... legfeljebb filozofálni... Már csak ember, de nem férfi számára... s aztán végül ember se lesz. Két napig kerülte Kotlámét, az asztalnál is szűkszavúan válaszolgatott az asszonynak, aki csodálkozó szemmel, kicsit sértődötten figyelte a férfit. A vacsoránál aztán intett Szabónak, beszélni akar vele. A férfi, akarata ellenére is követte. — Mi van magával... valami baj van... megsértettem? — kérdezte néhány percnyi hallgatás után az asszony, mikor leültek a sötétben is rikító piros padra. Szabó leszegte a fejét... most mit mondjon... mi bajá van? Aztán hirtelen az asszony felé fordult, és elmondta mindazt, amit azon az esten végiggondolt az altatótól kábultan is. — Csacsi ember... de nagy gyerek is maga. — simogatta meg óvatosan a férfi haját, aztán puha ujjai lejjebb siklottak a tarkójára... * .. A csöndet is az asszony törte meg. Megborzongott. — Fáaom ... menjünk. .Gábor édes... * »
