Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-23 / 7. szám

MSS. janit S3, szerda OJ ÜTŐN 5 A TANÁCSOK ERŐPRÓBÁJA A íorradalmi munkás- pa- raszt kormány első és •gyík legfontosabb lépése a helyi tanácsok jogkörének, működésének visszaállítása és az ellenforradalom által létre­hozott úgynevezett forradalmi bizottságok, községi munkás­tanácsok törvényenkivüli he­lyezése volt. Mi tette ezt szükségessé? Mindenekelőtt az, hogy a bizottságok, munkás- tanácsok, a nép által 1954 •szén demokratikusan megvá­lasztott helyi tanácsokat akar­ták megdönteni. De szükséges volt azért is, mert ezekbe a szervekbe nagyszámba jutot­tak be kétes-elemű, sőt ki­mondottan ellenforradalmi elemek is, akik a szocializmus, a népakarat jelszava alatt j léptek fel, ugyanakkor rette­gésben tartották a tanácsta­gokat, a becsületes kommunis­tákat Az egyszerű emberek, nem a tanács, minit államhataimi szerv ellen, hanem a meglevő hibák, egyes basáskodó tanács­vezetők ellen léptek fel. A nép ellenségei azonban egészen j mást akartak: visszaállítani a földbirtokosok, a kulák' k ha­talmát. Tervük nem sikerül­hetett, mert a forradalmi munkás-paraszt kormány a kommunistákra, a karhatalom­ig támaszkodva, a Szovjet­unió hazánkban tartózkodó ka­nén leghűségesebb fiaira, a ton ai alakulatainak segítségéi­vel szétverte az ellenforrada- helyreállffásához, a termelő- lom erőit s hozzálátott a rend munka megindításához. TW épünk legfontosabb ér- deke, hogy a rend, a •yugalom maradéktalai ul helyreálljon az élet minden területén, hogy tovább foly­tatódjon a termelő munka. Már az elmúlt hetekben sike­rült ezt a legtöbb városban As községben megteremteni. Egyes helyeken azonban az ellenforradalmárok fenyege­téssel, rémhírterjesztéssel igyekeznek még mindig za­vart kelteni. Ahoz, hogy min­den községben felszámoljuk az •llenforrádalmi erőket, szilárd államhatalmi szervekre, taná­csokra van szükség. A kor­mány és a megyei tanács vb. határozott intézkedései nyo­mán megyénk majd minden községében — ha még nem is kielégítően — működnek a ré­gi végrehajtó bizottságok. A megmaradt régi tanácselnök és titkár számos községben pe­dig a nép bizalmát élvező új •Lnök és titkár vette át a ve­zetést őszintén ssólva sok község­ben a végrehajtó bizottságok tanácselnökök működése körül még mindig nincs minden rendben. Nincs megfelelő el- guuuoiasuk a feladatokra vo­natkozóan, nem találják meg az új helyzetnek megíeieio módszereket, nem intézik a község lakóinak ügyes-bajos dolgait. Hevesvezekényen pél­dául a végrehajtó bizottság tagjai nem akarják tisztségü­ket, félnek, s a végrehajtó bi­zottság emiatt még nem ülése­zett, nem tett megfelelő intéz­kedéseket különböző község- politikai kérdésekben. A ta­nácsok, a végrehajtó bizottsá­gok határozott fellépése és az ügyek intézése nélkül aligha várható a hatalom megszilár­dítása, a tanácsok tekintélyé­nek helyreállítása falun. Tudott dolog, hogy a múlt­ban a párt és a kormány ká­ros gazdaságpolitikája igen nehéz helyzetbe hozta a helyi tanácsokat is. A gyakori tör­vénysértések, a dolgozók sok­szor felesleges zaklatása kö­vetkeztében a tanácsok úgy­szólván elvesztették a nép tö­megekre gyakorolt befolyásu­kat, s politikailag elszigetelőd­tek Az elért eredményeket is főleg csak adminisztratív esz­közökkel voltak képesek elér ni. Világos, hogy így dolgozni a jövőben nem lehet. Termé­szetesen a tanácsok munkája, tekintélyük helyreállítása nagymértékben függ a párt és a kormány helyes gazdaságpo­litikájától. A kormány eltö­kélt szándéka, s ezt —1 az ed­dig megtett intézkedések is bizonyítják — hogy a jövőben helyes gazdaságpolitikát ala­kít ki, csökkenti, illetve meg­szünteti a bürokráciát és olyan államapparátust hoz létre, amrfy mind pol!tikailag. mind szakmailag képes a feladatok elvégzésére. A zálta', hogy a kormány -í® e'törölte a begvűitést, a kötelező tűz- és jégbiztosí­tást, nem tűri az erőszakos tsz szervezést, szerződéskötéseket, s mintegy 40 százalékkal csök­kenti a megvei, járási tanácsok apparátusának létszámát, lead­ja a hatáskörét a helyi taná­csoknak. lényegében megszűn­tek azok a tényezők, amelvek a múltban oly sok nehézséget bosszúságot okoztak tanácsa­inknak a dolgozó emberek­nek. Nyugodtan állíthatjuk, hogy á jövőben a tanácsok, s azok vezetőinek bizonyos ér­telemben szebb és könnyebb, más tekintetben viszont ne­hezebb feladatuk lesz. Köny nyebb lesz azért, mert a jövő­ben nem kell zaklatná a dől gozó parasztokat a begyűjtés teliesítéséért, nem szabiák meg a kötelező vetésterületet stb Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a dolgozó parasztok­nak ezután nem lennének kö­telezettségei az állammal szemben. Szó sincs errőL Az adófizetés csak úgy, mint a világ valamennyi országában, hazánkban is kötelező, min­den tulajdonnal rendelkező ál­lampolgárra nézve. Mégis mi az, ami a jövőben nehezebbé teszi a tanácsok munkáját? Mindenekelőtt a ta­nácsok és a dolgozó néptöme­gek közötti kölcsönös bizalom megteremtése, az egyik legne­hezebb, de egyben legmegtisz- telőbb. Az elvesztett bizalmat persze máról-holnapra megsze­rezni nem lehet. Ehhez hóna­pok, sőt évek munkája szüksé­ges. Hogyan érhető ez el? Semmi esetre sem olcsó nép­szerű feladatok hajhászásával. Bizalmat elmélyíteni, tekin­télyt megszerezni csak úgy lehet, ha tanácsaink a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány rendelkezéseit — ame­lyek a nép érdekében valók — és reméljük, hogy a jövőben még inkább azzá lesznek — a helyi sajátos viszonyokat szem- előtt tartva, végrehajtják és végrehajtatják. De nem elég csak a törvények végrehajtá­sa, meg is kell annak lénye­gét magyarázni. Másszóval a tanár-s csak úgy végezhet jo munkát és teheti szorosabbá a tömésekkel kapcsolatait, ha politikailag felvilágosítja őket, a nép érdekében való község­politikát dolgoz ki, s orvosol minden jogos sérelmet. JTniek megfelelően dolgozik a halma jugrai községi vég­rehajtó bizottság, ahol számos kérdésben, többek között a földdel kapcsolatos vitás kér­désekben helyesen jártak el. Nem minden községi tanács végrehajtó bizottsága tesz ele­get a fenti követelményeknek, sőt mondhatni hogy a közsé­gek többségében — még ott is ahol a végrehajtó bizottságok már üléseznek — kevés gon­dot fordítanak a tömegkap esni a tok megiavítására. a fel­merült ügyek igazságos ren­dezésére. Minél előbb véget vetnek tanácsaink a lazasá­goknak, annál nagyobb szol­gálatot tesznek dolgozó né­pünknek, annál hamarabb helyreáll a rend, a nyugalom, a nyugodt termelő munka. H:ba lenne azt hinni, hogy egyedül a politikai munka meghozta a várt eredményt A politikai munka persze min­dennél fontosabb, de ugyan­olyan fontos, különösen nap­jainkban, a határozott, ke­mény fellépés, elsősorban az ellenforradalmi elemekkel szemben. A községi tanácsok olyan légkört teremtsenek, amelyben nem a nagy hang uak, ellenforradalmi elemek, ha­nem a becsületes dolgozo em­berek józan ítélőképessége es akarata érvényesül. Ez azon­ban nem megy másképp, csak ha a tanácsok a végrehajtó bizottságok helyükön vannak, ha valamennyi végrehajtó bi­zottsági tag védi és segíti a tanácsok nehéz, felelősségtel­jes munkáját. Ebben nagy se­gítségükre lehetnek a most újonnan alakult MSZMP fa­lusi szervezetei is. ismeretes, hogy a múltban, ,a falusi pártszervezetek és tanácsok viszonyában sok kifogásolni való volt. A párt­szervezetek sok helyen utasít- gatták a tanácsokat, s olyan ügyekbe is beavatkoztak, ami­be nem kell'tt volna. A jövő­ben a pártszervezetek nem utasítgathatják a tanácsokat, nem avatkozhatnak bele olyan dolgokba amelyek kizárólag a tanácsokra tartoznak. A párt- szervezetek mindenekelőtt a tanácsokban dolgozó kommu­nisták nevelésén keresztül igyekezzenek befolyást gya­korolni a tanácsokra, s olyan javaslatokat, tanácsokat adja­nak, amelyek megegyeznek a község dolgozói az ország ér­dekeivel. A jövőben a tanácsok az ed­diginél sokkal önállóbban, kez­deményezőbben lépjének fel, s úgy dolgozzanak, hogy a la­kosság valóban magáénak te­kintse és megszeresse a taná­csot. Ehhez az szükséges, hogy a tanácsok szilárdan álljanak helyt, tegyék félre 1 à kishitű­séget. erősítse tanácsa'nkat az a tudat hogy pártunk és kor­mányunk okulva a múlt hi­báiból. va'amint az ellenforra­dalmi idők eseményeiből el van szánva arra, hogy min­den erővel megvédi a munká­sok és parasztok hatalmát, megszilárdítia az államhatalmi szerveket, köztük a tanácso­kat. s a népnél egvütt megte­remti a független, szabad, szo­cialista Magyarországot. Bíró József Frrcsa atfrtífk inejiro Asunume a Japán Szocialista Párt főtitkára kü­lönleges ajándékot kapott a párizsi Asztronautikai Társa­ságtól. 38 hektár földre szóló utalvánnyal lepték meg, — az utalvány a Marsra vonatko­zik. A főtitkár kijelentette, megtisztelve érzi magát és na­gyon örül az ajándéknak, de ha a bolygók közti utazások valóra is válnak, nem kívánja ezt a földterületet megtartani magának. A két értekesiet Ért Itt vet volt Egerben. Ipa­ri ü -'rí «, • « . a:ok igazgatói, munkástanács elnökök, szak­szervezeti vezetők vitatkoztak: hogyan tovább. Szokásos érte­kezlet, előadókkal, hozzászólók­kal, válaszadással, jegyző­könyvvel, — szokásos és mégis megkapó, magávalragadó. Nem­csak azért, mert a tragikus ese­mények óa, hosszú hónapok után ez az első ilyen tanácsko­zás, bár egymagában már ez is megnyugtató. De ez az értekez­let, a „hogyan tovább“-ra mel­lett, másra is választ adott. Október végén is volt itt érte­kezlet, nagyszámú rész'vevővel majd ugyanannyi előadóval, akik — tisztelet a kivételnek, mert ilyenek is voltak — egy céllal gyűltek itt össze. Szálu­kon a nép neve, szavaikban ál­landó hivatkozás a népre, s amiről beszél ek végeredmény­ben?... az a nép ellen volt. Nem kell párt... nem kell szakszer­vezet... éljen a sztráj... ne dol­gozzon senki, — ezek voltait a jelszavak. S azon vitatkoztak, hogyan lehetne mindezt a leg­eredményesebben megoldani, módszereket kerestek és véllek találni, az értekezlet hangadói a rombolás, az anarchia stabilizá­ciójára. Nem rajtuk mull, hogy ez a stabilizáció nem sikerült. Most ugyanebben a terem* ben sokliul kevesebb htvalko zással a népre — mert elég volt ebből! — azon folyt a vita, hot gyan lehet anyagot, energiát kei ríteni, hogyan lehet többel, /obi bat termelni, munkát adru a „népbarátok“ miatt üzemből ki­került munkanélküliekkel és szidták... ez biztos jel a honé szolidációra... szidták a minist* tóriumokat, mert nem segítenek eleget, az SZTK-t, mert még mindig vastagon méri u bürok­ráciát... és így tovább. Az életről folyt a vita ezen e megyei értekezleten, a szánéin- berek, a kommunisták felada­tairól, minden becsületes mun­kás feladatáról, hogy a holnap szebb és jobb legyen. Kell ká* lön beszélni még arról, hogy kik képviselik igazán a nép ér­dekét? Cgy véljük nem. .1 két érte­kezlet mindent elmond erről. A Daily Telegraph két magyar menekült angol bíróság elé állításáról Két magyar menekült, a 19 éves Táncos Mihály és a 18 éves Sárvári József, akik az üdv-hadsereg Westminster- kerületi jnenhelyén éltek, rendőrbíróság elé kerültek, mint tolvajlással vádlott egyének. Bevallották, hogy más magyar menekültek holmijait lopkodták. Bowden titkos rendőrőrmester a bíróság előtt elmondta a két fiút súlyo­san felháborította, hogy Angliába hozták őket, csak az ae egyetlen, kívánságuk hogy küldjék őket vissza európai szá­razföldre. Védőjük, Black előadta, hogy a két fiút, amidőn Angliába érkeztek, a Mensdieldben lévő menekült központ­ba vitték, ott azt a benyomást nyerték, hogy bányamun­kára fogják kényszeríteni őket. Később Londonba vetőd­tek. Népszerűsítsük már a férfi „szépészeti intézetet” is. A kö- zelmúlti számunkban a gyöngyösi kozmetikáról adtunk ké­pes riportot, a férfi fodrászok szerényebbek, megelégednek ezzel az egy képpel is GYURKÚ GÉZA: dz els tí köves oh [a Abban az időben mar tisz­tában voltam a Két nem aiap- vető különbségével és egy­másra utaltságával. A lu- szeresnek mar úgy köszön­tem, hogy jónapot, s a nődnek is „csokolom a kezét” mond­tam magabiztosan a kezit- csokoiom helyett. Már voit egy hosszú nadrágom, már voltak titkaim, terveket szövögettem viiégkórüli útra, asszor.y- szöktetésre, s titokban olvas­tam a szüleim által tiltott fel­nőtteknek való könyveket és — be kell vallanom töredel­mesen — verseket is írtam, na­ponta ötöt, hatot is egy koc­kás füzetbe. Anyám mondta is esténkmt apámnak, hogy ez a gyerek úgy megváltozott, én nem tudom, mi lehet vele, amire apam egykedvűen legyintett... mi lenne?... Kamaszodik a fiatal­úr. Valóban, telve voltam, íc- kezhetetlen energiával, a lép­csőkön csak hármasával tud­tam még lépésben is menni, az utcán rohantam, ha valamiről kéretlen előadást tartottam — s miről nem tart előadást egy tizennégy éves kamasz — úgy járt kezem-lábam, hogy ve­szélybe volt minden és min­denki körülöttem. S ebben az időben ragadott magával egy nvndent elsöprő •agy-nagy szerelem is. olyan nagy, amiről eddig csak a til­tott könyvekben olvastam s amit vagy kinevetnek a íel- nőttek, vagy megpofoznak ér­te, de semmiképpen sem érte­nek meg. A lány velem egyko­rú lehetett, s mint a 14 éves lányokhoz ill k, már nyolcadi­kosokkal kísértette magát, s borjú szemeimből kiolvasott mérhetetlen szerelmemet fö­lényes egykedvűséggel intézte el. Következetesen és gúnyo­san Gézuskámnak szólított, ha mellécsatlakoztam az utcán, butaságokat fecsegett, lélekben nem ért fel hozzám, mégis messze magam felett láttam szépségében, nőiességében, ti­tokzatosságában és éjszakáról, éjszakára róla álmodtam... mondhatom, nem a legillede.l- mesebb álmok voltak ezek. Ilyen vágyakozások közepet­te telt el az ősz, s a szenvedő napok múlását rettenetes mely érzésű versek hadserege jelez­te az immáron ötödik kockás füzetben. Jobb, szebb verseket írtak már egész biztos, de olyan őszinte verseket, ahol szinte centiméterenként voll himnuszbaszedve egy serdülő- lány teste, lelke, nem hiszem, hogy írt volna még egy köl­tő. Legfeljebb még egy hoz­zám hasonló kamasz S mint ahogy lenni szokás, minél el­érhetetlenebb a vágy tárgya, annál nagyobb a vágyakozás, én ’s kezdtem már lemondani evésről tanulásról, hordtam az intőket haza bekaszíroztam az érte járó pofonokat, s kísérget- tem ha alkalmam volt haza az iskolából. Az egyik téli délután ön­képzőkörről loholtam hazafe­lé, s szokás szerint megálltam egy pillanatra az iskolával szomszédos teniszpályánál. Most a labda pattogása he­lyett vidám melódiák röpköd­tek a pálya felett, ahol a tü­körsima jégen lányok, fiúk köröztek, bukdácsoltak őssre- havarodva Álltam és néztem, zsebredugott kézzel a vidám kavalkádot, s egy kicsit meg­sajdult a szívem... milyen jó lenne nekem is ott siklani a jégen... Vele... Átölelném a derekát, ő az enyémet, s úgy repkednénk korcsolyánkon, mintha szárnyaink volnának. A tömeg mind megállna, cso­dálattal bámulna minket, s mi belefeledkezve a zenébe, egy­másba, nem törődve a tömeg­gel, siklanánk... sik/lanánk messze, messze valami déli szi­getre, ahol csak ketten él­nénk, egymásnak élnénk... S ebben a pillanatban ész­revettem őt, ugyanúgy, hogy elképzeltem csak nem én ka­roltam a derekát, hanem egy nyegle nyolcadikos és való­ban önfeledten bógniztak ide- oda. Csak éppen a tömeg nem hederített rájuk. Belémnyiiait a féltékenység és az irigység. Miért nincs nekem is kor­csolyám, miért nem tudok én is bógnizni, meg kadettot ug­rani, akkor most én lehetnék ott mellettte. nem az a nöffe- tegfeiű. Hiába — erre már ak­kor nHöttem — nem az ész a művészet, a mélv lelkiség ha­nem a hitvánv fizikai hival­kodás hat a nőkre. A következő pillanatban — magam sem tudom miért e« hogvan, — már belül voltam a nálván. s megálltam a melege­dő ajtajában, hogy közelebbről lássam szerelmem, hogv még nagyobb legven a szenvedé­sem... Mert ebben a korban még szenvedni is olyan nagyon jó. Figyeltem a kocsolyázókat, s ahogy teltek a percek, úgy vált bennem egyre bizonyo­sabbá az érzés ott a szárazon, hogy végeredményben nem is olyan ördöngösség az egész. Magamban kipróbáltam a bóg- nát, a kadettot, meg még né­hány figurát, s mind, de mind sikerült... Szárazon még ne­hezebb is... ott a visszaesésnél a mozgás nem alakul át... izé... szóval nem csúszik az ember... hanem... erőltettem agyamat, hogy a fizika rosszul tanult tételeivel is bebizonyítsam ■ voltaképpen én tudok is kor­csolyázni, voltaképpen köny- nvebb dolog az, mint egy buk­fenc a szárazon. — Jé Gézuska.. hát maga is itt van... tud korcsolyázni? — trillázott rám egy hang. Egy édes, ismert hang... Egyedül volt. — Csókolom a kezét Már- tuska... igen itt vagyok — mo­tyogtam zavartan.. és mond tam már ne szólítson Géppus­kának. Nem szeretem, ha a nők becéznek... — Jó, nem becézem többé — Ígérte meg megint, s kipi­rult arcával, csillogó szeme"el rámnevetett, hogy nyelnem kellett egy nagyot. De miért nem jön a jégre... jaj olyan jó... írtó cuki most a jég . Mit szól a sapkámhoz? A lányok azt mondják, hogy olyan va­gyok benne, mint a mesebeli Piroska... Tényleg olyan volt. — Nincs nálam a korcso­lyám, meg nincs is kedvem... sokan vannak és nekem hely kell — hazudtam szemrebbe­nés nélkül. — Hát miért nem mondta, hogy tud korcsolyázni... eljö­hettünk volna együtt is... Hát nem? — nézett rám lelkesen. Ha edd;g csak hittem, hogy tudok korcsolyázni, most már olyan természetesnek tartot­tam. minthogy járni tudok. Közben dühöngtem, csak nem mutattam... miért nem kértem el Bélától... most itt lenne a soha vissza nem térő alkalom, hogy győzelmet és szerelmet arassak. S ebben a pillanatban — ó egek — feltűnt Béla. szíj­ra kötött ócska korcsolyával, amely most úgy tűnt szemem­ben, mintha színezüstből vol­na... — Ha van kedve velem for­dulni egyet... várjon... itt a barátom, elkérem tőle egy kis időre — s azzal választ se várva odarohantam Bélához; — Béla., add ide ...csak egy negyedórára... megkapod a Vernét tőlem becsszavamra... csak egy negyedórára add ide a korit. Ne kérdezz semmit., az életemről van szó... add már ide... Mi az, hogy nem tu­dok? . Vedd tudomásul, hogy már hároméves koromban volt korcsolyám... A Jókait is meg­kapod te piszok... S a következő pereben Bé­la vigvorgó ábrázatiától, sze­relmem izgatott várakozásá­tól kísérve már csatoltam is a melppedőben. — Menjen előre... rögtön megyek én is... úgyis kadett­ugrással szoktam rámenni a jégre — kül’ em előre a kis­lányt, aki ezt éppen olyan ko­molyan vette, mint ahogyan én. Még két-három húzás a kulccsal, rákapcsoltam a szí­jat és kész. Felálltam... egy pillanatra még felkódlött az agyamban, hogy mit hülyéske- dek, hisz nem tudok én kor­csolyázni... De aztán lehurrog­tam saját magam... Hajiá... gyerünk... kadéttal a szerelme­mért. Egy pillanatra megáll­tam a lépcsőn, a lány vagy öt méterre állt tőlem figyelő szemmel, hátam mögött a még mindig vigyorgó Béla, s az­tán, mint öngyilkos a hatodik emelet szélén, elruktam ma­gam — kadéttal a jégre.. — De nagy marha vagy öre­gem — hallottam meg Béla hangját. Még jó, hogy nem törted ki a nyakad... hű... de marha nagyot estél... Feltámolyogtam a pádról, most láttam, hogy behoztak az öltözőbe, s magamra vettem az otthagyott télikabátom. A kor­csolya. az első korcsolya ami életemben a lábamon volt, ott feküdt a fö’dön rozsdásan, hi­degen, ellenségesen. — Szervusz Béla... kösz a korit... a könyveket azért meg­kapod, mormogtam, s leszegett fejjel klsomfordáltam a mele­gedőből. Nem néztem a jégre, nem akartam látni, hogy sik- lanak a párok, egymásba ka­rolva, vidáman, mit se törőd­ve az én tragédiámmal, csak mentem, kicsit botladozva, az iménti nagy eséstől, végig az estébe öltözött utcán .. Hosszú ideig nem írtam az­tán szívből szakadt verseket..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom