Új Úton, 1957. január (1-9. szám)

1957-01-06 / 1. szám

4 ÜJ UTÓN 1957. január 6., vasárnap MIT ÍGÉR HZ EGRI GÁRDONYI GÉZI SZÍNHÁZ A Bánk bán nagysikerű, szép előadása után ismét ope­rettben gyönyörködhetnek az egriek. Január végére a szín­ház bemutatja Kálmán: Csár­dáskirálynő című nagyoperett­jét. A próbák már folynak, készítik a gyönyörű ruhákat és díszleteket. Az operett főbb szerepeit kettős szereposztás­ban tanulják. Silviát Illyés Ilona és Soltész Mária, Edvint Tarján Tamás, Stázit Fontos Magda, Bóni grófot Varga Gyula, Cecíliát Szende Bessie és Cseresznyés Rózsa, Kerekes Ferkót Juhász József és Heré- di Gyula, Miskát Solthy Ber­talan Kossuth-díjas és For­gács Kálmán játszák. Rendező Kalmár András. Megkezdték Seribe: Egy po­hár víz című vígjátékának próbáit is. Ezt a darabot a Csárdáskirálynővel párhuza­mosan játszák, s ezzel meg­kezdik február elejéni a tájelő­adásokat is. A színház műsortervében szerepel a Mosoly országa, a Marica grófnő, a Dankó Pista a Kaméliás hölgy és Molnár Ferenc egyik vígjátékának be­mutatása. A színháznak sok sikert, a közönségnek jó szó­rakozást kívánunk. TAPS ÉS KÖNNY Ha az előadott színmű közel kerül az emberek szívéhez, ha mondanivalója találkozik a né­ző gondolatával, ha a színészek játéka elragadó, a közönség három féle megnyilvánulással adja jelét ennek. Ezek a kife­jező eszközök: a taps, a könny és a nevetés. Nos. a nevetést most le kell számítani, hiszen a Bánk bán tragédiája nem ösztönözhet erre. Annál több taps jutal­mazta a színészek játékát, az író örökértékű igazságait, s az elnyomott magyar parasztság képviselőjének, Tiborénak mondanivalóját. Mikor a szín­padról a nézők közé röppent Petur bán szava, «-üsd az or­rát magyar, ki bántja, mi tiéd!« — percekig zúgott az összeverődött tenyerek vihara. A tapsokról megjegyzendő, hogy legtöbbször akkor zúgott erőteljesen, ha a darab mon­danivalója a nemzeti érzés ki­fejezése visszhangra talált, a zsöllyék, páholyok közönségé­nek szívében. Már pedig igen sokszor visszhangra talált. S Tiborc! Ha megjelent a színen s a felvonások végén a füg­göny előtt, alig tudott elcsitul­ni a vastaps, a tetszésnyilvání­tás. S méltán. A színész és a mondanivaló jogosan váltotta ki a tapsorkánt, s a nézők sze­méből a könnyeket. Talán a tapsokat is túlárasz­totta a könny, Melinda szen­vedése és a Bánkot ért csa­pások láttán. Könnyeztek a színészek, kik közül néhányan a nézők között voltak, s a sö­tét páholyokban is előkerültek a zsebkendők. A művészet, az emberi sorsok kegyetlensége még a férfi arcokra is odava­rázsolta az ott nagyon ritkán látható könnycseppet. Az első előadáson így adta jelét az egri közönség a mű­vészet, és a hazaszeretet be­csületének. — VASÚTI SZERENCSÉT­LENSÉG Spanyolországban. Mint az AFP jelentette, Spa­nyolországban a határ mentén súlyos vasúti szerencsétlenség történt, — kisiklott a Madrid- Cpruna express, öten meghal­tak, a sebesültek száma meg­haladja a 30-at. — EGY LAVINA MEGÖLT IIËT JAPÁNT. A napokban Japánban két teherautót te­metett be a lavina, melyben 18 utas volt. A kocsik belezu­hantak egy folyóba. Az embe­rek megmentésére indult men­tők csak 11-et tudtak meg­menteni, heten meghaltak. — A BRAZÍLIAI Minas Gerais államban lév5 Passa Quatróban történt áradások végleges veszteség mérlege a következő: 33 halott, és 10 el­tűnt. 41 ház elpusztult, 35 pe­dig súlyosan megrongálódott. Anyagi károk jelentősek. — FEGYVERES TÁMA­DÁS a párizsi kávéházban. Párizs északnyugati részében hat álarcos férfi behatolt egy algiriai kávéházba, s tüzet nyitott az ott dominózó észak afrikaiak egy csoportjára. A megtámadottak közül kettő azonnal meghalt, a kórházba szállított hat sebesült közül egy pedig később. Nyilván­valóan ugyanezek a tettesek nem sokkal később egy má­sik kávéház ablakán keresz­tül lőttek rá több észak-af­rikaira. Itt egyet öltek meg, s négyet megsebesítettek. — CSEHSZLOVÁK gyűjtés Magyarországnak. December Több babakelengyét várnak a gyáraktól as egri kismamák Aggódva nézik a kismamák az Anyák Boltjában az ürese­dő polcokat. Egyre kevesebb a kisrékli, kising és a többi ap­ró holmi. Mi lesz, ha eljön az Ideje a kelengye beváltásának, mit kaphatnak rá? Sajnos, csak nagyon hiányos kelengyét tudnak összeállíta­ni. Pelenka nincs, rékli, tipe­gő, gumipelenka kevés. A nagykereskedelmi vállalat csak egész kis menyiséget tud időnként biztosítani. A bolt vezetője már járt Budapesten is, de sajnos onnan sem tért haza jó eredménnyel. Kevés az áru, nem dolgoznak, — mert a szén és energiahiány miatt nem is dolgozhatnak tel­jes kapacitással a gyárak, s ami raktáron volt, azt már fel­vásárolták, nem túlzunk, ha azt állítjuk, sokszor feleslege­sen. Nagyon gyéren jön az áru, érthető, ha a boltban, ellen­tétben az eddigi gyakorlattal, csak az utalványokra adnak ki babaholmit. Gyökeres vál­tozást ebben is, mint annyi mindenben, sajnos, csak a ter­melés teljes megkezdése után várhatnak. 28-ig 56.494,189 korona gyűlt össze Csehszlovákiában a ma­gyar nép megsegítésére szánt szolidaritási alapra. — A GYÖNGYÖSI Városi Kultúrházban 6-án, vasárnap este 7 órakor a nyugateurópai körútra induló Magyar Rádió Énekkara ad hangversenyt. Ve­zényel: Vásárhelyi Zoltán Kos­suth-díjas érdemes művész. Közreműködik: Sebők György zongoraművész. — JANUÁR 8-án, kedden fél 6 órakor és fél nyolckor «Egy csók és más semmi« cím­mel esztrád műsor a gyöngyö­si Városi Kultúrházban. Fel­lépnek: Honthy Hanna. Gye- nes Magda, Antalfi József és a Studió-trió. Konferál: Rácz György. BALÁZS SÁNDOR: FAZEKAS ISTVÁN Álmodó rózsabimbó üde-szép arcán, Mosolygó ajkán Boldog álom. Aludj Marika, Szívem mosolya, Szép virágom. Álmodj szépeket, Boldog életet: Vidám dalod Alom-országb a‘ Rózsák közt járva Zengőn dalold. Dalold szívednek, Hamvas lelkednek Tiszta dalát. Csodás szerelem Vágya kísérjen Élteden át. Rád süt az idő Vágyat érlelő Napsugara, Erik már csendben A szív-szerelem Örök dala. BOCSI JÓZSEF: ßoitd a izwíem Gond a szerelem, édes pajtikáml Ne fogjál bele könnyelmű ésszel, Mert ha egyszer abba beleestél Nem juthatsz ki abból semmi [pénzen. A szerelem szakadék, pajtikám! Csapda, amely megfogja lábad, Mi nem enged ki, hiába mennél Es hagynád el faludat, hazádat... Bűn a szerelem, édes pajtikám! Vétkezel, ha most feléje hágói, Hagyd a szerelmet öreg harcosom: Igyál, igyál, és kacagva lángolj... Visszhangzó Mátra Ha elhagyom kis völgyemet, Egert Legszívesebben a Mátrában pihenek. Lassan sziklaszurdék között járva elmerengni ott, óh be sokszor szeretek! Föntről rádnevet a Kékestető Lent ember siet — elmarad a Karaván Jó kedvűén mutogatni, hogy nézd: alattad egy vidám, zajongós új világ. Ha oda nézel, ott van a Sárhegy Fénylő szemed mögé helyez új rekeszt. Délibáb volna csupán e játék, vagy igaz, hogy az óriások vára ez? Lassan járva a völgyben Bolyongó Tekints sokszor a vén kiugró csúcsra föl, mily törpe is vagyok hozzá képest, de rajtad állva a felhő rám könyököl. S ha lenézel, ott Gyöngyös városa S ott az erdő, a patak mind óriások. Mozog magában ez a természet, s tetszik neki, ha örömömben kiáltok: Szeretlek élet, anyag, nagy világ! S jön a dübörgő, zúgó visszhang felelet: Szép dolog ez, nagyon ember pajtás! Hazudni hegyeknek, tudjátok nem lehet! S ha sóhajtok lassan, fájdalmasan megvigasztal mindig a csend, e bús magány. Nekem jó testvérem a természet vigasztaló, buzdító, hallgató barát. , (1956) ANTALFY ISTVÁN: HINTA Az udvarunkon vén eperfa állott, és hinta lógott rajta. Nem tudom, ki volt nagyobb gyerek: én-e — talán, vagy négyesztendős kishúgom. Hintára ülve szálltam én is, valami csodás táj felett, nem vettem észre, hogy a langyos nyárdélutánból este lett. Hintáztam szürke alkonyaiban, késő estén, megúnhatatlan, hintáztam' sötét éjszakán. Hintáztam álompalotában s csak reggel ért földet a lábam, hogy homlokon csókolt anyám. Szín hás műsora EGERBEN: Január 6-án, vasárnap Este 5-kor: Bánk bán. Január 7, hétfő Este 5-kor: Bánk bán. Január 8, kedd Este 5-kor: Bánk bán. Január 9, szerdai Este 5-kor: Bánk bán. rrjOZIR ÍT)ÜSORA: EGRI URÁNIA: Január 6—12: Hippolit, a lakáj (magyar). EGRI BRODY SÁNDOR: Január 6: Menekülés Francia- országba (olasz). Január 8—9: Uj magyar kisfil- mek (Világhíradó, Köcsög, Nem igaz. Terülj, terülj, asztalkám!) GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Január 6—12: Elet háza (né­met).* HATVANI KOSSUTH Január 6—12: Három asszony. MUTfl'Tnnrw™. .... .................. E mberségből . . . T. István egri dolgozót az elmúlt év augusztusában jobb­kezén baleset érte- A fiatalem­ber keze a műtét után nyomo­rék maradt. Kétségbeesésében — két gyermeke is van — fű- höz-fához fordult. Több orvos­sal beszélt. A nem éppen meg­nyugtató válasz: nyugodjon meg a Sorsában. T. István nem nyugodott — és ez ért­hető. Végül is egy orvos ta­nácsára Budapestre utazott — a Kun utcai klinikára- Ott biz­tatás helyett inkább elijesztet­ték. Leutazott Párádra, az ott szülési szabadságát töltő Kar­tik Ilona orvosnőhöz — azt ajánlották —, hogy segítsen. Kartik Ilona orvosnő szívesen segített volna, de nem tehette. Zoltán Jánoshoz küldte — is­mét Budapestre — a Honvéd kórházba. T. István keze meggyógyult. Dolgozhat, kenyeret kereshet családjának, nem kell nyomo­rult kézzel leélni életét. 2k>l- tán János meggyógyította... Köszönet érte!... De T. István ezután sem nyugodott. Jószándékkal fel­kereste azokat az orvosokat, akik már lemondtak arról, hogy a kezéből ép kéz lesz, közölte velük Zoltán János cí­mét, hogy a jövőben hozzá- küldhessék a hasonló sérülte­ket, hogy' kevesebb legyen a nyomorék. Köszönetét érde­melt volna és íme a válasz: «Ne törődjön maga azokkal, örüljön, hogy a maga keze rendben van!« Ekkor jött hozzánk a szer­kesztőségbe T. István és kérte tolmácsoljuk köszönetét Zol­tán Jánosnak és közöljük a tehetséges, de Egerben még ismeretlen orvos címét, hogv más embert is meggyógyíthas- son. Bár minél többen követnék példáját. REJTŐ JENŐ (P. HOWARD): cÆ LáthaicdLan légió in. A tuaregek voltak két tűz között... Hajrá! Rohantunk! De a bennszülöttek már nem lőttek többet ránk, me­nekülni próbáltak az égből hullott katonaság elől és meg­rémültek a halotti, fekete egyenruháktól... Én láttam a trombitást is és esküszöm nektek, a legszebb szombati bevételemre, hogy színezüst kürtje volt, azon fújta egyre, hogy „Fel torreádor!” És hogy verekedtek! Barátom! Nem va­gyok bresti fiú, azért érezhet­ték sokszor, hogy kemény ök­löm van. De ezek! Úgy csap­kodtak jobbra-balra a puska­aggyal, mintha tüskebokrot törnének szét az útjukban. Aki még élt a tuaregek kö­zül, az itt is, ott is menekült a sziklák között. Vége volt a harcnak. Sok jó katona fe­küdt ott, de alig számított a rengeteg burnusz mellett. Vár­tuk, hogy megöleljük a baj­társakat, mert akármennyi furcsaság látszott rajtuk, csak légionáriusok voltak. De most mi történt. Amikor ott álltunk tépetten, sebesül­ten és ők lelőtték, agyonver­ték az ellenséget, nem jöttek le fentről. Sőt. Az ezüstkürtös takarodót fújt. Náluk valószí­nűleg takarodó. Mi úgy ismer­tük ezt a dallamot, hogy „Nincs szebb az éjféli tánc­nál”... hajlik a nő, mint a nád- szál..." És a nóta lassan elhalt, el­távolodott. Eltűntek. Hohó, mondtuk. Nem úgy van... Csak kezet szorítunk valame­lyikükkel. Mi is felmásztunk a hammada szakadékán. Hát ahogy kiértünk, még hallat­szott távolból ez a furcsa taka­rodó, de már szép rendben mennek. Az oszlop elején egy tiszt lovagolt, öszvérek gép­fegyverekkel, vöröskeresztes kocsi, egy páncélautó, kiskali­berű ágyúval és végül egy konflis. Igen. Egyfogatú... Ahogy mondom. Cilinderes parádéskocsis ült a bakon, ostor fityeg a kocsilámpa mel­lett és egy gebe trappol, mint­ha csak Párizsban lennénk, — anno tudomisénben. így ment a csapat végén, a Szaharában egy század katona és hátul egy konflis. Benne ült a főtiszt. Ez a sapkáján messziről látszott. ■. Földbe gyökerezett a lábunk!... Né­hányan keresztet vetettünk. Ilyen nem lehetséges ... Most megfordul az egyfogatuban a tiszt,.. Tábornok! Kiszáll a kocsiból. A kocsis megemeli a kalapját... és ... esküszöm, így volt. •. szabadra állítja a taxaméter óra zászlaját! Mint­ha idáig hozta volna a tábor­nokot és most új pasasra vár­nak a homokdombok között... A tábornok kiabál valamit, de nem lehet hallani, mit, az emberek megfordultak s ránk­szegezték a fegyverüket Meg­értettük, hogy ha tovább me­gyünk, sortűz . . . Álltunk .. . A tábornok ment tovább, előt­te a konflis, a konflis mellett a páncélautó, előtte a század, elszórtan gépfegyveres öszvé­rek, kocsik,.. Csak álltunk és a lemenő nap piros porában lassan eltűntek, felszívódtak. Ha nem feküdtek volna ott a halott légionáriusok és bennszülöttek, magunk sem hittük volna. Csodálkozva álltak. Elfelej­tettek lámpát gyújtani: — Én pedig — szólalt meg most Brison — egészen más­utt, messze délen tapasztaltam őket. A szaharaiaknál szolgál­tam ... Adj egy pohár vörö­set, Kvörens, de ne tisztán, hígítsd valamivel... Kvörens hátraszólt: — Két deci vörös bort há­rom deci rummal hígítva.., — Akkoriban — kezdte tempósan Brison, mert közben megszívta jól a pipáját és le­nyomogatta a kisujja körmé­vel — a legjobb katonákat a szahariánokhoz osztották be. Ész kellett ide, bátorság, vas­szervezet és pár év szolgálat. Dupla zsold járt, mert a si­vatagban portyáztunk, hóna­pokig. Fele tevén, fele gyalog, és harminc kilométerenként váltás. Skarlát köpenyünk volt és tőrünk, amit ponyárnak hívnak, meg hatlövetű revol­ver. Karabély nem járt hoz­zá... A Szahara nyugati felén jártunk, mert a timbuktui ka- ravánutat fosztogatták berber meg beduin csirkefogók. Azo­kat lődöztük le. Egyszer üldö­zőbe vettük a főcsoportot, mert több kis bandából áll a rabló gum, de egy többszáz tagú törzs volt a tengelye. Ezt nem bírtuk megsemmisíteni. A gyökerit. Hát besúgja egy szép napon valami vén sivata­gi szent, hogy a főhorda Hudu- logu beduin vezérrel a Gemla schottnál van lesen. Négy napra vizet veszünk, mert a Gemla schott előtt kút van. Ott megint vehetünk fel, úgy­hogy visszafelé is maradjon... A hadnagyunk valóságos siva­tagi fenegyerek volt. Nem több huszonöt évesnél, amellett márki, de a legerősebb tevével versenyt menetel. Most alapo­san megjáratott bennünket. Négy nap múlva már látjuk távol a schott felett gomolygó sópára felhőjét és előtte a két fehér oszlopot, a sivatagi ku­tat. Hát beduinnak nyoma sincs. De víznek sem. Henger­alakú mázsás vasdarabokat dobáltak be a kútba, úgyhogy elzárták a vizet. Egy utász­csapat talán megtisztíthatja, nagy nehezen, de a könnyű felszerelésű szaharián csak ve­rekedni tud. Hogy honnan hozták ide ezt a sok vasat, azt nem tudom, de szép teljesít­mény volt és pokoli eszme. A vén arab, aki „besúgónak” te­tette magát, bizonyára a cin­kosuk volt. Később felkeres­tük, hogy személyesen érdek­lődjünk nála, de eltűnt No, mondom a hadnagynak, a mi csapatunk nem portyázik már többé. Egy napra elegendő vi­zünk ha volt talán. Aszondja a hadnagy, hogy fogjam be a po­fámat, mert karikára köttet. Hát befogtam. Mit lehet ten­ni? Amit a tiszt határozott. Okosan. Az egyetlen lehető­ség volt. Igen nyomorúságos, cseppet sem biztató: erőltetett iramban, negyedrész vízadag­gal, a nagy schotton át, három nap alatt elérni Bangavelló oá­zist. Nekivágtunk. Második napon már néhány halottunk volt, kettő megőrült... Szörnyű. Nem mondom el újra. A sós mocsárban tévetyegtünk az ös­vényről és összevagdosta a te­vék patáját a só, hogy sorba lődöztük agyon az állatokat. Szembe jött a déli légáramlás és hajtotta a zörgő, fehér sót... Vége... Elvesztünk. Egy csepp vizünk sem volt és előttünk a messzi schott... A hadnagy pi­henést vezényelt. „Fiúk” — mondta — „a kórház szek­rényben van néhány üveg szesz, azt elosztjuk, mint jó testvérek. Derék gyerekek voltatok és azt hiszem, én sem lehettem nagyon rossz felettes. Ha mégis így volt, hát bocsás­satok meg, mert mi már itt fogunk maradni ebben az örö­kös garnizonban...” Mondtuk a hadnagynak, hogy jó fiú volt, és igen szerettük, mert úgy is volt. Nem a szelíd tisz­tet szereti a baka, hanem a kemény, de igazságost... Hát egy gyűszűnyi rum, meg ilyes­mi jutott mindünkre és letá­boroztunk. Egyet aludni a nagy, örökös szunnyadás előtt nem árt. De alighogy állt a sá­tor és felraktuk a tábor köré az előírás szerinti méteres kő­falat, halljuk a légióindulót. — Nem valami dalt? — kér­dezte valaki — hiszen Kvö­rens azt mondta, hogy ezüst trombitán mondén nótákkal közeledett a Láthatatlan Lé­gió. — Nem, ezek szabályszerű indulóval jöttek. — Semmi furcsa nem volt? — faggatta az újonc, aki kísér­tetiest várt. — Rendes indulót trombitáltak? — Hát ez volt a fura. Az in­duló rendes volt, de nem trom­bitálták. Hanem harmonikáz- ták!... Ilyet még ki látott? Hú­zó harmonikán játszottak, mint az udvari énekesek. Azt hittük, álmodunk... vagy meg­haltunk már. Egyszer csak az ösvényen halvány fény imbo- lyog az éjszakában, mintha li- dérc lenne... de valami zörgés kíséri... Hát egy konflis jön... A lámpája világít... A hadnagy belemarkol a karomba, hogy szinte felkiáltok és azt mond­ja ámultán: „Vén rabló... te is... úgy látod..., hogy ott egy bérkocsi?... És hallasz harmo­nikát...?” „Igen... mon com- mendant...” — hebegtem... És már látszik a bakon az arany­gombos libéria, a címeres ci­linder... Egy bérkocsi! Mögöt­te menetoszlop, és a kocsiban egy teljesen kopasz, monoklis kísértet... Most látom, hogy a konflis előtt lépdel valaki. Nem kellett nagyon sietnie, hogy a gebe ne hágjon a sar­kára. Ez a vezetőjük. És bará­tom, éppen jön fel a hold... Hát legalább egy század me­netel az ingovány ösvényén, öszvérekkel, páncélautóval, fekete uniformisban, de tisz­tára légiósok, és köztük egy káplár, a nyakában harmoni­ka lóg. Elől egy ember, mint­ha zsákban lenne, nyakig gom­bolt ruhában... Félelmetes volt. A kocsis meglát bennün­ket és megáll. A konflisból egy... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom