Népújság, 1956. június (43-51. szám)
1956-06-30 / 51. szám
VtlAG PBOLCttmi IGYUULJfflH! NÉPÚJSÁG Ô 4 MIGYtl IANÄCS LAPJA x. évfolyam si. szám. ara 50 nun 1956. JÚNIUS 30. SZOMBAT Megyénk és a második ötéves terv Népgazdasági szempontból fontos állomáshoz érkeztünk a mai napon. Június 30-a nemcsak egyszerűen a hónap végét, hanem második ötéves tervünk első félévének utolsó napját is jelenti. Ha seregszemlét tartunk eddigi eredményeink felett* láthatjuk, hogy nem dolgoztunk hiába. A szépen fejlődő kapásnövények, a sárguló búzatáblák, a Mátravidéki Erőmű és még számos üzemünk féléves tervének határidő előtti teljesítése jó munkáról, dolgozó parasztságunk és ipari munkás ink szorgalmáról, igyekezetéről adnak számot. Dolgozóink mindennapi apró munkája, tettei így váltják valóra a második ötéves tervet, így fejlesztik tovább mindazt, amit az előző ötéves terv adott a megyének. Az elmúlt öt esztendő szorgos munkájának köszönhető jórészt, hogy ez a nemrég még viszonylag elmaradott mezőgazdasági jellegű tájegység ma már fejlett iparral, öntudatos ipari munkásgárdával, egyre fejlődő és gazdagodó termelőszövetkezetekkel rendelkezik s a mezőgazdaságban is egyre inkább kezd tért hódítani a nagyüzemi gazdálkodás. A Mátavidéki Erőmű, melyet a Mátravidéki Tröszt korszerű bányaüzemei táplálnak, csaknem az egész Északma- gyarországot látja el a mindennapi élethez, a termeléshez Szükséges villamosenergiával. A Gyöngyösoroszi Ércele készítő egyetlen olyan üzem az országban, amely nélkülözhetetlen ércporokkal látja el iparunkat. Másik új létesítményünk az Apci Fémtermia Vállalat, kohászaink, feldolgozó vasasüzemeink számára készít fémötvözeteket. Országszerte, sőt már külföldön is azokon a síneken és váltókon futnak a vasúti szerelvények, amelyeket a Gyöngyösi Váltógyár szakmunkásai állítanak össze. Nagy építkezéseinkhez mindenhová eljut a selypi és a bélapátfalvai cement, az egész országban ismerik az Egri Dohánygyár termékeit, s a külföldi piacokat is meghódították a Selypi Cukorgyár, a Hatvani Konzervgyár készítményei. Nem kisebbek a mezőgazdaság dolgozóinak eredményei sem. Az, hogy fellendült nálunk a rizstermelés, hogy Angliába is eljutott és világhírnévre tett szert a hatvankörnyéki paradicsom, hogy híresek az egri és gyöngyöskörnyéki borok, a verpeléti dohány, hogy fellendülőben van a vidék szőlő, gyümölcs és zöldségkultúrája, — szerves része, egyenes következménye az első ötéves terv áldásainak. Sokat köszönhetünk a tervnek tudományos életünk, népi kultúránk fejlődéséért is. A Kompolti Kísérleti Gazdaság már országosan a mezőgazd: sági tudományos kutatások igen fontos bázisa lett. Az Egri Pedagógiai Főiskola tantestülete az általános iskolai tanárképzést biztosítja falusi iskoláink részére. A Gárdonyi Színházban esténkint többszáz főnyi közönség tapsol, és a kultúra éltető levegőjében élvezi a színművészet szépségeit. Érthető hát ezek után az a rokonszenv, lelkesedés és aktivitás, mely második ötéves tervünk kezdetén dolgozóinkban megmutatkozik. Üj terv, újabb fejlődési lehetőségek, új távlatok, nagyszerű perspektívák állnak megyénk dolgozói előtt s kérdezhetnénk. — van-e olyan ember, akihez nem ér el a lelkesedés hulláma? Aligha akadnak olyanok, akik minőén szó, lelkesedés és tettvágy nélkül szemlélik ezt az újabb útszakaszt, mely egy lépéssel ismét közelebb visz bennünket nagy céljainkhoz. Nem lehet közömbös számunkra a második ötéves terv, hisz megyénk számtalan vonatkozásban szervesen kapcsolódik ismét az országos építő munkába. Dolgozóink lelkesedését, aktivitását bizonyítja az a számtalan javaslat, hozzászólás. mely a terv ismertetése alkalmával üzemeinkben elhangzott s melyek lapunk hasábjain is napvilágot láttak. De nemcsak az iparból, hanem a mezőgazdaság dolgozóinak köréből is tömegesen érkeztek tervek, elgondolások, javaslatok. És most még ha halványan, körvonalaiban is, de már láthatók megyénk második ötéves tervének főbb vonásai, nagyszerű távlatai. Egerben már megkezdték áz Autóipari Forgácsológyár felszerelését. A demjéni olajmezők termelésük virágkorát élik majd a közel jövőben. Egercsehiben új aknákat létesítenek, s ezután megduplázza termelését a bányaüzem. A Mátravidéki Trösztnél munkába áll a 13-as és 14-es akna, 38 százalékkal növekedik a lignittermelés. Az Apci Fémtermiá- ban többmillió forintos beruházással két magnézium-kohó és elektromos kemence épül. Bélaoátfalva az új ötéves tervben körülbelül 14 ezer tonna cementtel ad többet. Téglagyárainkban a nyerstégla gyártása 19, a nyerscserép gyártása 180 százalékkal emelkedik. Közel 60 millió forintos beruházással bővül a Hatvani Cukorgvár, 32 százalékkal növeli termelését s befejezést nyer a Konzervgvár építése is. Jelentősen növekedik majd a Selypi Cukorgyár kapacitása, most kerül sor a Zsófia-malom korszerűsítésére, az Erőmű gépműhelyének felépítésére, s elmondhatjuk, nires is olyan üzemünk, ahol ne kerülne sor bővítésre, felújításra, korszerűsítésre. Évenként 50 millió forintos beruházással segíti államunk a tanácsi vállalatok fejlesztését. Gyöngyösön és Egerben kenyérgyár és vágóhíd épül, új kerámiaipari és festék- gvártóüzem létesül, és sokra tehető az új kultúrházak mozik. csecsemő- és gyermekotthonok, iskolák és könyvtárak száma. Bővül a tudomány, a műveltség forrása, s befejezést nyer az egri sportstadion, valamint a hatvani vasútállomás építkezése is. Növekszik gépállomásaink gépparkja, egvre több községben lesz brigádszállás, s a fokozott gépesítés segíti majd a megye termésátlagának 27 százalékos növelését. Az egri és a gvöngvösvidéki szőlőterületek felújítása során kétezer ka*asztrális hold új telepítés lesz, s másik kétezer holdon végeznek felújítást, tőkepótlást. Az ország paradicsom-px- nnrfjának 70 százalékát Hatvan környéke adja. Természetes, hogy itt is nagy fejlődési lehetőségeket kell kihasználnunk. 1960-ra jóval több export-termény, rizs. dnhánv. cukorrénn és egyéb ipari növény, 40 ezer kh. talajjavítás, körülbelül 70 ezer szarvasmarha jelenti majd mezőgazdaságunk fejlődésének újabb állomását. Nem csoda hát, hogy ilyen szép tervek, elgondolások birtokáb n dolgozóink egységesen támogatják ezt a nagy munkát. Tervünk az egész dolgozó nép terve, mert népünk sajátjának érzi ezt, ezért támogatja javaslataival, ezért dolgozik nap, mint nap kiapadhatatlan szorgalommal megyénk lakossága is. Nem kétséges, hogy ez a lelkesedés, ez a hátaim?' alkotóerő legfőbb záloga lesz nagy munkánk diadalán? I A tizedik külföldi turistacsoport Egerben A tavasz kezdete óta igen sok hazai és külföldi turista keresi fel Eger város nevezetességeit, műemlékeit, szép környékét. Az elmúlt másfél hónap alatt kedden a tizedik külföldi csoport, harminc belga túrista kereste fel a történelmi várost. A látogatók egész napon át szemlélték a várost és környékét, melyekről igen sok fénykép- felvételt is készítettek. Sok kő — sok családiház A Mátra és a Bükk hegységben a 3. számú Kőbánya Vállalat dolgozói igen hasznos munkát végeznek. Szinte hegyeket mozgatnak meg, faragnak el, hogy a kemény, jó minőségű terméskőből minél több építőanyagot és útburkolásra alkalmas zúzott követ adjanak az országnak. Recsken és Somoskőn nagymennyiségű faragott követ is termelnek Gyöngyösön pedig családi házak építéséhez szükséges anyagot állítanak elő. Az év eleje óta a kitermelt építőkő meny- nyisége 485 családi ház alapfalainak felépítéséhez lenne elegendő. Ezenkívül az ország különböző részeibe eddig elszállított zúzott kőből Budapesttől Hatvanig teljesen új hat méter széles makadám- utat lehetne burkolni. A Kőbánya Vállalat dolgo■ I zói nagy segítséget nyújtanak az árvízokozta károk helyre- állításánál is. A sok építőkő mellett — melyekből szilárd alapú új házakat építenek — mintegy húszezer köbméter terméskövet is szállítottak az elszakadt gátak helyrehozásához, újjáépítéséhez. Július 2-fől fizetik ki a nyereményekéi A 111. Békekölcsön hatodik gyöngyösi sorsolásán kihúzott nyeremények beváltását a hivatalos jegyzek megjelenése után, június 2-án kezdik meg a takarékpénztárak fiókjaiban és a postahivatalokban. Az OTP-nél valamennyi nyertes kötvényt beváltják, a postahivatalokban csak a 200, 300, 500 és az 1000 forintos nyereményeket fizetik ki. Másfélezer úttörő Parádsasváron Az iskolai év befejeztével hétfőn és kedden ismét benépesedett a Mátra legszebb tájain lévő parádi és parádsasvári úttörőtábor. — E két napon — elsősorban a főváros iskoláiból — ötszáz éltanuló úttörő érkezett, hogy az egyhónapos kellemes nyaralás mellett csapatgárdista kiképzésben is részesüljön . A táborok jelenlegi lakóit ugyanis tanulmányi eredményeik és magaviseletük figyelembevételével az iskolák úttörőcsapatai választották ki és küldték el Elérték a megye határát a Budapest—Miskolci vonal villamosítói A vasúthálózat korszerűsítésére, valamint a megnövekedett forgalom gyorsítása érdekében jól halad a Budapestei és Miskolcot — az ország két legnagyobb városát — összekötő vasútvonal villamosítása. Ezen a vonalon Gödöllőtől a fővárosig és vissza már villanymozdonyok továbbítják a teherforgalmat. A most épülő hálózat Aszódig teljesen elkészült. A munkálatokat végző dolgozók, szakemberek elérték a megye határát, sőt a hatvani vasútállomáson is megkezdték a hálózati oszlopok elhelyezését. Rz egri gépállomás traktoristái az aratásért Gépállomási dolgozóinkra nagy feladatot ró a szemveszteségmentes betakarítás, a tarlóhántás elvégzése. Ennek tudatában tartották meg az egri gépállomás dolgozói a termelési értekezletet, ahol értékelték a tavaszi munkák elvégzését .ismertették az aratás, a csépLés feladatait. A termelési értekezleten 37 traktorista, arató és cséplőgépvezető tett vállalást, nemcsak a tervek túlteljesítésére, hanem az üzemanyag csökkentésre, a szemveszteség minimálisra való csökkentésére is. A vállalások közt kiemelkedik a Micsurin-brigádé. A termelési értekezlet előtt brigád- értekezleten beszélték meg, hogy nyári tervüket 120 százalékra teljesítik, öt százalékkal csökkentik az üzemanyagfelhasználást, 0.3 százalékra a szemveszteséget és négy órát meghaladó műszaki kiesést alapul véve, teljesen felszámolják az állásidőt Bauman János elvtárs a Komszomol- brigád nevében a szemveszteség 0.2 százalékra való csökkentését vállalta s azt. hogy éjjel is végeznek tarlóhántást. Jó felvilágosító munkával biztosítják, hogy minden csépel- tető gazda a géptől teljesítse beadását. Hasonló vállalást tett a DISZ-brigád nevében Visontai István. A Béke-brigád vezetője. Erdélyi Viktor a tarlóhántási terv 120 százalékos teljesítését vállalta. Dudás József, Eger Forgács József, a füzesabonyi gépállomás Zetorosa még növény- ápolást végez a gépével.«., : e szórakoztató és hasznos kiképzésre. A következő iskolai évben ők lesznek az úttörő csapatgárdisták. A következő iskolaév kezdetéig még 1500 jeles tanuló úttörő ismerkedhet meg a Mátra hegység tájaival, szép táboraival. ... de az atkári, hatvani határban már aratógépet vontat a traktor. Orvostanáeskozáa a megyeszékhelyen Az ország legjobb belgyógyász- és sebészszakorvosai a múlt szombaton kétnapos tanácskozásra jöttek össze az Egri II sz. Megyei Kórházban. A tanácskozás 130 résztvevője a gyomorfekély belgyógyászati és műtéti úton való gyógyításának eddigi eredményeiről tárgyalt. Az első napon Dr. Forned Béla egyetemi tanár a Debreceni Sebészeti Klinika professzora tartott előadást a gyomorfekély műtétek során szerzett tapasztalatairól és tudományos módszereiről. Az előadást vita követte, melynek során Dr. Kudász József, a Budapesti Sebészeti Klinika professzora is felszólalt. A tanácskozás vasárnap folytatta munkáját, amikor a résztvevő szakorvosok ismertették ez- irányú tapasztalataikat. Rendezik az eddig kuláknak minősített középparasztok beadási hátralékait A Minisztertanács határozata alapján a Begyűjtési Minisztérium utasítást adott a begyűjtési szerveknek, hogy a községi és a járási tanácsokkal közösen rendezzék az eddig kuláknak minősített középparasztok beadási hátralékait. Törölték a középparaszti színvonalat meghaladó követeléseket, ugyanakkor az idei beadási kötelezettséget is a tényleges helyzetnek megfelelően tisztázzák. Ha az idei kivetés még a kulák-kötelezettség alapján történt, helyesbítsék azt és a különbözetet az illető középparasztnak írják javára. A MAKLÁRTALYAI KOSSUTH termelőszövetkezetben befejezték az őszi árpa aratását. Az egri gépállomás félnap alatt végezte el az öt hold- nyi takarmánygabona aratását. HEVES MEGYEI NAPOK EGERBEN Ma délután három órakor a Pedagógiai Főiskola dísztermében Magyar József ünnepi megnyitójával megkezdődnek a Heves megyei napok A programban lényeges helyet foglalnak el a megye fejlődését bemutató kiállítások. A Heves megye 10 éves fejlődése c kiállítás művészi fényképekkel és grafikonokkal megyénk iparának, mezőgazdaságának. kulturális életének az eredményeit szemlélteti a Pedagógiai Főiskola dísztermében Az Idegenforgalmi kiállítás eredeti okmányokkal, levéltári anyagokkal, fényképekkel, reprodukciókkal bemutatja Eger vár történetét a megye és Eger műemlékeit népművészetét, népviseleteit gyógyvizeit, a Bükk hegység élővilágát stb., a Főiskola első emeletén. A tanácsi ipari kiállítás a megyei vállalatok és a Ktsz-ek legjobb termékeit mutatja be a Közgazdasági Technikum földszinti termeiben. Ugyanitt lesz a megye szőlőkultúráját, világhírű borait bemutató borkiállítás. A kiállító gazdaságok boraiból a város több helyén borkóstoló lesz. A felsoroltakon kívül a Köz- gazdasági Technikumban lesz még a tanácsi élelmiszeripari és a vendéglátóipaH kiállítás, a Pedagógiai Főiskolán egészségügyi képzőművészeti és bé- lyegkiállítás, a növénytani tanszék kiállítása, és a főiskolai tanárok 10 éves tudományos munkásságának kiállítása. Kiállítást rendez a Haladás SE is. A Heves megyei napok keretében rendezik a III. Egri Dalosünnepet is. Egerben először 1907-ben rendeztek országos dalosversenyt. E hagyományra támaszkodva rendeztük meg tavaly a II. egri dalosünnepet. amelyen kilenc énekkar mérte össze ereiét Az idén már 27 országosan élvonalba tartozó énekkar, üzemi és parasztkórus gyűlik össze nemes versenyre Egerben. Június 30-án este 8 órai kezdettel a Pedagógiai Főiskola szabadtéri színpadán Ünnepi hangverseny-e n mutatkoznak be a közönségnek. Július 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Dalosünnepre érkezett 27 kórus 1500 dalosa összkórussal köszönti Eger város dolgozóit és Eger város tanácsának elnöke üdvözli a résztvevő énekkarokat a Kossuth téren. Utána az énekkarok felvonulnak a versenyek színhelyére 11 órakor kezdődik a 27 északmagyarországi kórus versenye három helyen: a Szak- szervezeti Székház Rákosi- termében, a Járási Kultúrház dísztermében és a Zeneiskola Bartók-termében. Délután hat órakor ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás lesz a Pedagógiai Főiskola udvarán Vasárnap este, a nap méltó záróakkordjaként, Színes Fer- geteg címmel a Bulgáriából hazatért és Kínába készülő, Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett Néphadsereg Művészegyüttes ének- zene- és tánckara ad ünnepi műsort a Főiskola szabadtéri színpadán, este 8 órakor. A Művészegyüttes a Bulgáriában bemutatott új műsorával lép fel. Július 7-én este fél 9 órakor Fürdőbál lesz a strandfürdő kertjében. A kiállítások mindennap 9- 12 és 15-19 között, vasárnap 8—21 óráig látogathatók. Az egri Vármúzeum, a Dobó Múzeum és a Gárdonyi Emlékmúzeum mindennap 10—18 óráig lesz nyitva A nagyszámú egri közönség és a Budapestről, Salgótarián- ból. Szolnokról. Hatvanból, Gyöngyösről. Józsáról, Gyuláról és Békéscsabáról különvo- nattal, július 1-re 50 százalékos vasúti kedvezménnyel érkező vendégeink gazdag programból választhatnak maguknak kedvükre valót Dienes Tibor