Népújság, 1955. október (79-85. szám)
1955-10-13 / 80. szám
4 NÉPÚJSÁG 1955. október 13. A tudomány szolgálatában Megyénknek nem, egy olyan embere van, {iki számottevő, tudományos munkát végez, de valljuk be, kevesen tudnak róla. Pedig a tudomány megérdemli az érdeklődést, mindenekelőtt pedig azt, hogy tudjanak az alkotó munkájáról, küzdelmeiről, eredményeiről. Ennek a célnak érdekében hétről-hétre szeretnénk beszámolni egy-egy tudósunk fontosabb munkájáról, terveiről. Elsőnek Udvarhelyi Károlyt, a Pedagógiai Főiskola földrajz tanszékének vezetőjét kérdeztük meg, aki a Főiskola többi tanárához hasonlóan nem elégszik meg a már összegyűjtött tudásanyag ismertetésével, hanem maga is kutatásokat végez, könyvet ír, gyarapítja tudománya kincsestárát. Udvarhelyi Károly jelenleg Eger és környéke gazdaságföldrajzát dolgozza fel. Az anyag nagyjából együtt van, két kiállítást is rendeztek belőle, már csak a részletesebb kidolgozás van hátra. Az értekezés Eger és környéke leíró földrajzával kezdődik (hogyan keletkezett ez a tájegység, milyenek a kőzetei, talajviszonyai, éghajlata) majd szemügyre veszi a gazdaság- földrajzi viszonyokat. Ez a rész rendkívül értékesnek ígérkezik: Udvarhelyi Károly nemrégiben a helyzet puszta vázolásával sorra veszi a környék természeti adottságait, s igyekszik rámutatni, milyen úton-módon lehetne kiaknázni ezeket az adottságokat. Hol alkalmas még a talaj szőlőtelepítésre, mi módon lehetne az Eger patak vizét öntözésre felhasználni, milyen irányban lehetne fejleszteni Eger iparát — egyszóval bevilágít a megye jövőjébe. „A földrajz szintétikus tudomány — mondja Udvarhelyi Károly —, magába foglal olyan tudományokat, mint például a geológia, vagy az agronómia. Éppen szintétikus jellegénél fogva alkalmas lenne arra, hogy fokozottan részt vegyen népgazdaságunk tervezésében. A földrajz sem maradhat el az élettől. Nem elég azon vitatkozni, hogyan keletkezett például a visegrádi szoros, — sokkal fontosabb ennél, hogyan lehetne a szoros vízenergiáját gazdasági célokra felhasználni.“ Az „Eger és környéke“ gazdaság földrajzán kívül Udvarhelyi Károly részt vesz fő' iskolai tankönyvek írásában és pedagógiai célból, a Tudó mányos Akadémia felszólítására disszertációt ír a dialektikus módszerek alkalmazásáról a földrajz tanításában Mint megjegyzi: „A földrajz rendkívül szemléletesen meg mutatja a dialektikus összefüggéseket, a fejlődést.“ Tudnivalók a színházbérletekről Városszerte nagy az érdeklődés az egri Gárdonyi Színház bérletei iránt. A város területén eddig közel 2000 bérletet adtak el. A bérlet, mint ez ismeretes, tulajdonosának 15 százalékos kedvezményt és elővételi jogot biztosít. Az utóbbi időben a színház- bérletekről téves híresztelések kaptak lábra, melyekkel kapcsolatban a színház igazgatósága a következőket közli: A bérlet nemcsak egyes előadásokra. hanem kivétel nélkül a színház által bemutatott mindegyik darabra érvényes. A pénztári árúsítás előtt három nappal kielégítik a bér- lettulajdonosok jegyigényeit, akik ezenkívül elővételi jogot élveznek a vendégtársulatok által bemutatott operaelőadásokra is. Rövidesen befejeződik a színházi bérletezés. A színház igazgatósága kéri a város dolgozóit, hogy bérletigényüket jelentsék be az üzemi közönségszervezőnek, vagy személyesen váltsák meg bérletüket a Gárdonyi Színház pénztáránál. A színház bérletpénztára naponta 11—13 óráig tart szolgálatot. HÍREK — JANUÁR 1-től szeptember végéig 164 ezer dolgozó pihent az ország legszebb üdülőiben. Többek között Galyatetőn 4800, Mátrafüreden 4400 dolgozó üdült. — NOVEMBER 5—9-ig bélyegkiállítás nyílik Egerben a SZOT székházban. Ugyanakkor az ország minden nagyobb városában megnyílnak a bélyegkiállítások. — NAGYOBB csoport svéd túrista érkezett hétfőn városunkba. A turisták meglátogatták Eger nevezetességeit és este tovább utaztak Lillafüred felé. — A TÁRSADALMI munkával épített két tantermes új iskolát vasárnap, 16-án adják át az oktatásnak. — HATVANBAN október 29—31-én tartják meg a Mi- csurin-emlékünnepélyt. Az ünnepséget — melyet kertészeti kiállítással kötnek össze — az MSZT, TTIT és az Agrártudományi Egyesület helyi csoportja rendezi. — A DÓZSA Termelő- szövetkezet megkezdte a burgonyabetakarítást. Eddig hét kh-ról holdankint 200 mázsa burgonyát szedtek fel. _ Az elmúlt vasárnap a hatvani vöröskereszt sikerült hangversenyt rendezett a Vegyiipari Technikum nagytermében. A hangversenyen fellépett Kocsis Albert VIT-dí- jas hegedűművész is. — NAGYKÖKÉNYESEN a lakosság óhaját figyelembe véve, betonlapos járdákat-épí- tenek. — A VÁRASSZÓ1 párt és DISZ szervezet, a tanács és a falu tömegszervezeteinek támogatásával, kultúrházat építenek. A munkák nagy részét társadalmi úton végzik. (Pál Vilmos.) — Heréd, Zagyvaszántó községi tanácsai úgy határoztak, hogy a békekölcsön részesedési összegből gyermekjátszóteret létesítenek, míg Kerek- haraszt és Csány községek ezt a pénzt az utak javítására fordítják. — Domoszlón 31 ezer forintos beruházással új hidat építenek. — Másfélmillió forint értékű új beruházással gyarapodtak ez év augusztus végéig a gyöngyösi járás termelőszövetkezetei. — November 15-ig befejeződik Egerben a Szabadság téri útépítés. Az utat október 20-a körül a gyalogjárókat november elején adják át a forgalomnak. — A papírgyűjtési versenyben négy mázsa húsz kilogramm papírt gyűjtöttek a füzesabonyi gépállomás 22 tagú DISZ szervezetének fiataljai. — Próbacsiráztatást végeznek a hevesi járás minden termelőszövetkezetében a gépállomási kihelyezett agronó- musok. így biztosítják, hogy csak jóminőségű csiraképes mag kerüljön elvetésre. — 44 üsző nevelésére kötöttek eddig szerződést a hevesi járásban. Ebből 37-et te- nyészérett, hetet pedig vemhesen adnak át a gazdák a vállalatnak. A gyöngyösi Puskin Filmszínház október 13—17-ig mutatja be az új francia—olasz filmalkotást ,.Özönelőtt'1 címmel. A film a háború utáni fiatalok életéről szól, akiket a hidegháború hisztériája a rablás erkölcstelenség és gyilkosság karmaiba kerget. Felhívás Móricai Zsigmond levelek és dokumentumok gyűjtésére A Magyar Tudományos Akadémia Móricz Zsigmond műveinek, levelezésének és a rávonatkozó dokumentumoknak kiadását tervezi. A munka teljességéhez szükséges, hogy a magánkézben levő Móricz írások, dedikált könyvek, levelek, valamint a kortársak megemlékezései is belekerüljenek a kiadásba. Ezért felkérünk mindenkit, akinek birtokában Móricz Zsigmonddal kapcsolatos bármilyen emlék van, közölje a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kézirattárával (Budapest, V., Akadémia u. 2.). A könyvtár az anyagot letétként átveszi, vagy megvásárolja. Kérjük, hogy azok is jelentmegyei tanács udva- ____ rán, az egykori megyei börtön vasrácsos kapuja mellett szerény kis tábla hirdeti az egri Állami Levéltárat. Legtöbben, akik elmennek az épület előtt, nem is sejtik, hogy a komor börtönfalak milyen komoly történelmi emlékeket őriznek. A levéltár a történettudomány egyik műhelye. A történetkutatás legfontosabb segédeszköze, melyet sűrűn keresnek fel a tudósok, kutatók, pedagógusok, hogy készülő tanulmányaikhoz adatokat gyűjtsenek. Sós dlvtárs, a levéltár vezetője kalauzol a régi falak között, ahol most a menyezetig • rakott polcokon katonás rendben sorakoznak a levéltár iratai. A polcok hossza összesen 2000 méter. A 22 cellában 40 ezer kiló irattömeget őriznek, megyénk történelmének legrégebbi időszakától egészen a mai kor üzemi, közigazgatási, bírói és egyéb irataiig. A levéltár legrégibb eredetű darabja Kun László 1278- ban latin nyelven írt oklevele, mely Besenyőtelek adományozásáról szólt. Az időtálló pergamenten ma is tisztán olvashatók a 677 éves, finoman kirajzolt betűk. Megtalálhatók a polcokon Mátyás király okmányai, töröknyelvű iratok tömegei, melyek nagyobbrészt kezzenek, akik a tulajdonukban lévő leveleket, dedikációkat, stb. nem kívánják felajánlani a könyvtárnak, de tegyék lehetővé, hogy a továbbra is tulajdonukban maradó dokumentumokat a könyvtár a maga részére lefény- képeztethesse. A gyűjtés célja a nagy magyar klasszikus író minden kéziratának, emlékének őrzése, valamint egy Móricz Zsigmond teljes levelezését magábafoglaló kiadvány anyaggyűjtésének támogatása. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Magyar irodalomtörténeti Társaság. Filmhírek — A GRÚZIÁI filmgyárban jelenleg öt filmet forgatnak. Legérdekesebbnek ígérkezik a Két Óceán titka — című -kalandos film és az Ete- ra dalai — című film. — EZ ÉV VÉGÉN forgatják Franciaországban a Föld királysága című filmet, melynek főtémája az atom. — CSEHSZLOVÁKIÁBAN Partizánok — címmel dokumentfilm készül, melyben bemutatják a szovjet és szlovák emberek hősiességét a fasiszták elleni harcban. — OKTÓBERBEN kerül bemutatásra a Léha asszony című szovjet film, amelyet a velencei filmfesztiválon díjjal tüntettek ki. A film témáját egy Csehov-novella adta. — TÖBB mint 370.000 ember látta Budapesten a Gázolást. — UJ FILMET készít a Magyar Filmgyártó Vállalat Szakadék — címmel. — EBBEN az évben öt szovjet filmet mutatnak be a görög filmszínházakban, közöttük a Tartalékjátékost, a Rimszkij Korzakovot és a Kínai cirkuszt. papírok kozott... — Tallózás az Egri Levéltárban hadisarcokat sürgető fenyegetések. Nem hiszem, hogy lenne magyar ember, aki megható- dás nélkül kezébe tudná venni azokat a megsárgult papírokat, melyeket Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és történelmünk más nagyjai írtak alá. Rákóczi Ferenc felszólítja Heves megye lakosságát, hogy csatlakozzon a szabadságharchoz. Az irat alján tisztán, olvashatóan áll Rákóczi aláírása. Mellette a másik okmány, melyben a vármegye megszavazza a hadban való részvételt. Olyan a levéltár, mint egy óriási történelemkönyv. Lapjainak száma több millió. Sok emberöltő kellene áttanulmányozására. A levéltár dolgozói azonban könnyen áttekinthetően rendszerezték ezt a hatalmas irattömeget. Külön termekben évfolyamonként rakták le a közigazgatási iratokat, periratokat, közgyűlési jegyzőkönyveket, a megye ösz- szes községének anyakönyvi másolatait, üzemi vállalati iratokat, rendeleteket és levelezéseket. Külön teremben MOZIM MŰSORA: ECRI VÖRÖS CSILLAG: Október 13—19: Különös Ismertetőjel (magyar). GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Október 13—19: A három Lamberti (osztrák). GYÖNGYÖSI PUSKIN: Október 13—17: Özönvíz előtt (francia). HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Október 13—19: Pármai kolostor I. (francia). FÜZESABONY: Október 15—17: Kutyafejűek (cseh). Hatvani anyakönyvi hírek Születtek: Orosz! Olga, Vojkuj Sándor, Nagy Mária, Károly László, paralyi István, Oláh János, Török Gizella, Szűcs Katalin, Gyurkó Margit, Endrődi László. Házasságot kötöttek: Darabos Ferenc — Krajcsi Rozália, Ocso- vai József — Balázs Erzsébet, Sántha István — Molnár Erzsébet, Agócs János — Orosz! Borbála, Kalmár Gyula — Sáfrány Erika, Füzér János — Juhász Klára, Hatvány Ferenc — Balogh Agnes, Szabó Ferenc — Kovács Mária, Lakatos Gyula — Püspöki Katalin, -- Tóth Gyula — Vásárhelyi Ildikó, — Kóhut András — Takács Etelka, Forgács András — Bakos Edit, Pásztor András — Horváth Julianna, Tőke Lajos — Károlyi Mária. Meghaltak: Bozsvárl István, Pa- rádi István, Salatnyai Imréné és Balatoni Antal. megyénk összes nagyobb üzemének iratai sorakoznak rekeszekben. A Mátravidéki Erőmű dosz- sziéi közül találomra a kezembe veszek egyet. A levél alján Szitás-, Kerényi aláírás, Az Erőmű jelenti az újonnan felvett dolgozók nevét. Nem tudom, hogy az 1950- ben munkába lépett ismeretlen nevek tulajdonosai ott dolgoznak-e még, de épp úgy, mint én, a későbbi kutatók talán 500, vagy ezer év múlva is reprodukálhatják maguknak mai életünket, üzemeink fejlődését. A levél szerint Magyar Gyula Ecsédről. Pálinkás Piroska Herédről, Kiss Pál Nagykökényesről ment az Erőműbe dolgozni. Egy másik jelentés Gábor András 2000 forintos békekölcsönjegyzését örökíti meg. Egy újabb papír az 1949-ben sztahanovista szintet elért dolgozókat sorol ja fel. Mindnyájuk neve belekerült a történelembe. Nehéz otthagyni ezt a világot, ahol minden kis polcról, minden papírról más-más korszak levegője árad. Rabul ejti a szemlélőt, akit elkap a kíváncsiság, a kutatás láza, hogy minél jobban megismerje az itt felraktározott iratok hatalmas tömegéből megyénk történelmét, fejlődését, népünk harcát. Herbst Ferenc özönvíz elot,t Hetvenegy millió forint nyereményt sorsolnak ki az októberi húzáson Veszprémben készítik elő a Második Békekölcsön hetedik húzását. A Második Békekölcsön október 20 és 23 között lezajló hetedik sorsolásán ismét 233.200-zal növekszik a kihúzott kötvények száma és több mint 71 millió 120 ezer forinttal a kötvénytulajdonosoknak visszafizetett összeg. A 100.000 forintos főnyereményen kívül fezúttal huszonhárom 50 ezer forintos, negyvenhat 25 ezer forintos, száztizenhét 10.000 forintos és háromszáznegyvenhét 5000 forintos nyereményt, valamint ötezernyolcszáz 1000 forintos, tizeniiétezernégyszáz 500 forintos és kilencvenháromezernégy- százhatvanhat 300 forintos nyereményt sorsolnak ki. Ezenkívül száztizenhatezer egész kötvény névértékben történő húzására is sor kerül. Korszerű és modern halelárusító helyet kapott megyénk halászati termelőszövetkezete A poroszlói Május 1. hálái szati termelőszövetkezet, mely az elmúlt negyedévben 96 métermázsa halat szállított az egri piacra — hála Rákóczy tanácselnökhelyettes gyors intézkedésének — az Alkotmány utca 10. szám alatti hentesboltot kapta meg hal- elárúsító helynek. Ebben a tiszta, csempézett szép üzletben fogják a poroszlóiak a halat árusítani. Most már csak a halászcsárda hiányzik, hogy a halbarátok halászléhez, halpaprikáshoz és frissen sült tiszai halakhoz juthassanak. Jó bor is akad majd hozzá bizonyára valamelyik egri termelőszövetkezetből. Váry Viktor Az egri Általános Gimnázium névadó ünnepélye Az Egri Állami Általános Leánygimnázium október 15-én este 6 órai kezdettel névadóünnepélyt rendez. Ezen a napon veszi fel a Szilágyi Erzsébet nevet. Az ünnepélyt a Közgazdasági Technikum dísztermében rendezik, ahol megelevenítik a Hunyadi-kor egy-egy mozzanatát. Részleteket hallunk, majd Erkel: Hunyadi László operájából. Hel- tai Gáspár: Mátyás királyról szóló krónikájából és Kisfaludy Károly: Mátyás diák című színművéből. Ezenkívül szavalatok, énekszámok színesítik a műsort. Az előadást bál követi. Tovább erősödnek a megye DISZ szervezetei van Eger, Gyöngyös város levéltára, a magán és érseki levelezések s ki győzné még elsorolni a sok értékes történelmi dokumentumot. Csendes, elmélyült munka folyik. Innen meríti adatait Dr. Szántó Imre főiskolai tanár „A dolgozó nép helyzete a Horthy fasizmus korában“ című tanulmányához. De ide jár tanulmányozni a régi történelmet több főiskolai tanár, valamint vidéki pedagógusok, akik sok hasznos adatot találnak községük monográfiájának elkészítéséhez. Jelenleg a Posta Múzeum munkatársa a Heves megyei posták történetét dolgozza fel. Az egyik polcon az összes, Egerben és a megyében megjelent újságok bekötött példányszámai között válogathat az elmúlt kort tanulmányozó kutató. Az utolsó terembe értünk. A polcokon nem a már megszokott bőrbe kötött könyveket, rongyolódott szélű papírokat, hanem levélrendező mappákat látunk. Megyénk nagy üzemeinek dokumentációs anyagát őrzik itt. Petőfi bánya, Egercsehi, a Bélapátfalvi Cementgyár, Lőrinci és A megye üzemei és falusi DISZ szervezetei eredményesen végzik a tagszervezést. Az utóbbi két hónap alatt 1500 új tagot vettek fel a DISZ szervezetekbe. Ezzel együtt 21.000-re emelkedett a DISZ fiatalok száma a megyében. Különösen sok új tag kérte felvételét augusztus második felében és szeptemberben, amikor a DISZ szervezetek nagy lelkesedéssel készültek az egri ifjúsági béketalálkozóra. Ez idő alatt a bélapátfalvi községi DISZ szervezet például 25 új taggal erősödött. Nagyrédén 15 fiatal lépett be. A gyöngyöspatai DISZ fiatalok között 25 új tag vonult fel a nagy seregszemlén. Az ifjúsági béketalálkozóra való készülődés során számos új DISZ szervezet is alakult a megyében. Többek között megalakították új DISZ szervezetüket a demjéni December 21 Tsz, a tenki Béke Tsz fiataljai is. Ugyanebben az időben a hevesi és az egri járásban négy új DISZ szervezet kezdte meg működését. A megye DISZ fiatljai nemrégiben arra tettek fogadalmat, hogy az ifjúsági béketalálkozó után tovább folytatják a tagszervezés munkáját. Az év végéig 25 ezerre emelik a DISZ szervezetek taglétszámát. Az Ígéret valóraváltására lelkes áldozatkész munkával agitálnak a kívülálló fiatalok körében. Az új tagok bevonását azzal is elősegítik, hogy az október 15-én kezdődő vezetőségi beszámolókra meghívják a még kívülálló fiatalokat, hogy személyesen is megismerkedjenek a DISZ szervezetek életével, munkájával. A jó felvilágosító munka eredményeként október első napjaiban is erősödnek a DISZ szervezetek. Öt nap alatt 35 fiatal neve került fel az új tagok listájára ÄAÄÄÄÄÄÄAAAÄÄÄA Állami gazdasagok — TERMELŐSZÖVETKEZETE i EGYÉNILEG DOLGOZÓ PARASZTOK! A Gyöngyös és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezi mezőgazdasági géplerakatá ban állandóan beszerezhetők mindennemű mezőgazdasági kisgépek, vetőgépek, lógereblyék, fűkaszák, boronák, ekék, szőlőprések, szőlőzúzók, szivattyúk, villanymotorok, fejőgépek stb. Szövetkezetünk bárkinek mezőgazdasági „szaktanács- adással“ szolgál a gépek fel- használásával kapcsolatosan. Forduljanak bizalommal levélben, vagy személyesen szövetkezetünkhöz érdeklődésükkel, vagy megrendelésükkel. Megrendelésüket postán, levélben eszközöljék, ^ szállításokat postán, vasúton, vagy teherautó útján bárhová teljesítünk. yyyyyyyyyyyyyyy