Népújság, 1955. október (79-85. szám)

1955-10-30 / 85. szám

jßti. október 30. Vasárnap.

NÉPÚJSÁG

3

Sárdonyí Séza em léfiezete

árdonyi a század első é edében írja drámáit. Mi .. ?. oka ennek? Miért szakítja me g a novellák, s regények sorozatát a színpadi müíaj kedvéért? A múlt század íásoctik harmadában szépén uá> népszínmű-irodalom

■gyi i jobban hanyatlik. Az , erev es ünnep hamis illúzió- a megfertőzi az írókat is, er> ü : következtében a ' színpa, a való élet igazi sorskér- ű .lseit megelevenítő figurák helyét elfoglalják az idres- bodros, cifraruhás műparasz- 1 ■ sa falusi viskók nyomor- ... ,:,a hélyett akácfa és musttá úlatot árasztanak a díszetek. Ez a hazug álművészet ráborítja fel Gárdonyit, er- '1 mondja — igen írappán- - -, hogy: „a mi népszínmű íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika mint a hús.“ Ha ezt az :en alapvető esztétikai köve- ilményt tartalmazó megálla- ítá:- vesszük alapul Gárdo- yi drámáinak vizsgálatánál, azokban a lényeget, a „húst“, a -Mizmust kell keresnünk: jelen esetben az Annuská- ban.

1902 nyarán írta, s nyoma sincs benne annak a pesszi- nuzr ásnák, mely a néhány hónappal előbb született „Az hi almas harmadik“ című -nyét áthatja. Az anyagi ondókkal küzdő írónak — .n ga mondja, hogy dohányon telvén, falevelet töm ; • o :. i óba — a kiadó kecsegte- f erződést kínál: könyveit n összeggel járó gyűjtemé- kiadásban jelenteti meg! ítér életkedve, boldogan i boldogságról. Ebből az ■ >ől születik az „Annus- keletkezésének körülmé- nagyarázza, hogy szűkebb ú. a vígjáték, s nem pedig más drámai műfaj.

Nagy szenvedéllyel telíti a színpad levegőjét. Egy lány iárdai emlékeinek hatására és gyerekes meggondolatlanságból elhatározza, hogy apáca : ’• - Naiv illúzióit kezdetben svaiéi ellenzik, — házasságra akarják bírni, hogy anyagi he zetük rendeződjön —, később ugyancsak anyagi érdekből, a kolostorbamenetel mellett döntenek. De Annusának van egyénisége, feléb- s egyre jobban diadalmaskodik benne a Miklós iránt érzett szerelem: az ele- vi-1. eltemetés helyett —■ s ez río;.ti elsősorban Gárdonyi realizmusát — az igazi életet választja.

ANNUSKA

Az Egri Gárdonyi Géza Színház megnyitó előadásáról

zett János baráttal, hogy a pisztoly helyett mégis a csuhát választja. S itt van elrejtve az az indok, hogy a befejezéskor miért csak a két főszereplő van a színen. Ha a többi szereplő a kertből visz- szajönne, szükségszerű, hogy egy új bonyodalom kezdődjék, mert szülei szándéka ellenére oldódik fel a konfliktus. A visszatérés lehetetlen helyzet elé állítaná őket, hisz ki kellene fejezniök: milyen hatással van rájuk az eléjük táruló kép. Mindezt csak arcjátékkal lehetne kifejezni — szöveget nem mondhatnak — s ez igen groteszk-hatást váltana ki, főleg Nagyistvántól, aki az apá- caság mellett döntött. Szándékától való visszalépést arcmimika nem árúlhatja el meggyőzően és ne felejtsük el: Gárdonyi bírálja őt, azt az apát, aki leányával kereskedni akar! A megváltoztatással, ami nem lett volna ugyan hamisítás, a darab eszmeisége szenvedett volna csorbát, az az eszmeiség, amely a két fiatalban, elsősorban Annuská- ban öltött testet. S hogy a befejezés így maradt, annak köszönhető, hogy Kalmár András biztos kézzel, az Annuskát helyes felfogásban vitte színpadra.

Kétségtelen, hogy csupán a rendezéstől nem várható csoda, a sikerhez jó színészgárJa kell. Az előadás után meggyőződésből mondhatjuk, hogy Kalmár Andrásnak ez rendelkezésére állt, s a közönség egy általános tanulságot is levonhatott: kitűnő, nagy tudású, tehetséges művészeket kapott Eger. Éppen itt az ideje, hogy

róluk beszéljünk. Tegyük, — sorjában.

J. oránd Hanna alakítja Annuskát, övé a legnehezebb, s legbonyolultabb szerep. Annuska felvonásonkint más és más, ahogy ezt fejlődése megköveteli. S Lóránd Hanna milyen biztosan, milyen meggyőző erővel ábrázol. Az első felvonásban „Tele van még tömjénillattal“, áhítatos, meg nem fontolt gyermekes illúziók táplálják, naív, de ravasz is: mikor

Miklós gyermekkori szerelmükről beszél, beszólítja Vass Imrét, hogy másra terelődjön a szó, vagy mikor áthívja Sárit, hogy délutánon- kint Miklós ne lehessen vele négyszemközt, mert akkor nem térhetne ki a válasz elől. Hogy célját elérje, még hazudni is képes (a levélbontási jelenet), de milyen nagyszerű, izgatott, szorongó arcjátéka, amivel elárulja, hogy ő volt a ludas. Az első felvo- rásban el tudja fojtani érzését, hessegeti magától a szerelmet, azonban Lóránd Hanna felvillant egy ici-picit természetes érzelmeiből is. És ez éppen elég ahhoz, hogy a második felvonástól kezdve egy olyan Annuskát alakítson, aki fokozatosan felszabadítja szívét. Amikor megpillantja a közeledő Miklóst, már áthe- vűlten beszél róla, egvik életét már neki adná. Miiven édes száiial bátorítja Vass Imrét: csak annyit mond ion,

hogy ,.sz.“ Ekkor jön Miklós. Teen drámai jelenet következik: tőle kérdezi — attól,

akit már szeret, hogv be kell-e tartani a becsületszót.

Miklós igennel válaszol, az apácákról is jó a véleménye, persze csak azért, hogy An- j nuska kérdéseire ne kelljen tagadó választ adnia. Ha tudná, miért kérdezi Annuska?! Nem tudja, s a történet drámai fordulatot kap. Annuska megkönnyebbülten, de panaszos hangon közli, hogy apáca lesz. Lóránd Hanna azonban igen jól érezteti, hogy ő szerelmes is. Amikor anyja megkérdezi tőle, boldogabb lesz-e, ha beáll apácának, nem tudómmal válaszol, és ezzel az egy mondattal fejezi ki érzéseinek Janus voltát, s csak akkor szánja el magát, amikor — a helyzetet félreértve — meglátja a Miklósra boruló Sárit a kertben. Már a megsértett, féltékeny szerelmest játssza, már nem meggyőződésből, hanem csalódásból akarja az apácaruhát magára ölteni. Ezt a tragikus motívumot megrázóan idézi fel a második felvonás záró jelenetében.

Ez a jelenet motiválja szerelmes érzésének teljes fel- szabadulását, amely a harmadik felvonásban következik be. Kati hozza a hírt, hogy Miklós beáll barátnak. „Nem lehet, nem! Ez lehetetlen!“ Mennyi fájdalom érződik e felkiáltásból, s hogy a szabadba akar menni, mert fojtogatja a szoba levegője, — az ő alakításának az érdeme, a drámai atmoszférát az ő érzelmi gazdagsága adja. A préposthoz és az apácákhoz nem tud szólni, de mikor megjelenik a búcsúzó Miklós, szerelmétől diktálva, abból erőt merítve, kerekedik föléje: felszabadító hatással, reszkető testtel öleli át, s érezzük, az

ölelő karok szerelmüket örökre összekovácsoló láncok lesznek. ,

Lóránd Hanna kitűnően kidolgozott alakítást nyújt, An- nuskája plasztikusságánál fogva teljes mértékben képes arra, hogy Gárdonyi mondanivalóját tudásunkba és szívünkbe egyaránt belopja.

Forgács Tibor személyében a kitűnő Annuska mellé méltó Miklós társul. .

S amikor kisebb kifogásokat is megszólaltatunk, ezt az alakításának igényessége követeli meg, mert Miklósa jó, éppen ezért minden nehézség nélkül megszabadulhat néhány, szerepéhez nem tartozó sallangtól. Csak az első felvonás egyik jelenetéről van szó, amikor Sári régi szerelméről faggatja. Magatartása itt fölényes, nem azt érezzük — ahogyan Annus- kára néz —, hogy ő szerelmes, célozgatása indokolatlanul bizakodó, ezt csak aláhúzza gyakori szájmozgása, amit feleslegesnek tartunk. Nem nagy hiba ez, de Forgács Tibor tehetsége minden különösebb gond nélkül változtathat ezen. De így is, úgy is a színház egyik erőssége.

Az Annuska—Miklós-pár ellentéteként szerepel a darabban Vass Imre és Sári. Sári szerepében Bőd Teréz nyújt kitűnő és eredeti alakítást. Annuskával szemben kezdettől fogva ég a szerelemért, vidám, eleven lány, akin látszik, hogy tudja, miként kell a férfiszivet megdobogtatni. Egységesen dicséretre méhó

K

aímár András rendezői munkájának elsősorban e az érdeme: helyesen domborította ki a mű eszmeiségét. S ezt az eszmeiséget igen jól értelmezett és megválasztott alakok hordozzák. Emel- gen biztoskezű rendezőt ismertünk meg benne, akinek a figyelme a legapróbb részlegre is 'kiterjed. A részletek kidolgozása mellett nagyszerű i darab vonalvezetése, éppen ezé;“: válik világossá mindenre előtt az Annuska koncep- . ja, végső kicsengése. E né-J gondolat nem fejezheti ,u a rendezés méltatását, nincs is helyünk erre, de nem térhetünk ki egy igen fontos , edezői kérdés elől: ez a mű befejezése: Röviden: a megv ílágosult, szerelemtől égő An- a nem engedi, hogy a rémé : vét vesztett Miklós beáll- i barátnak. „Nem! . .nem! m eresztem el!“ — zokog- — mondja és szenvedélyeim átöleli, magához láncolja ■ iklóst, s közben a függöny san legördül. Ez a befeje- í meglehetősen eredeti, el- ‘ :>ad a hagyományos tömeg- Uuenefl. Ezt a díszelőadás "‘;m felvetették Kalmár Andik is, azonban ő megma- az eredeti befejezés mel- Ic-ti Miért? A mű elsősorban Ar uska és Miklós egymásra :.alr hsának útját ábrázolja. Ez a folyamat nem is olyan szerű. Annuska szüleiben a R :>dik és harmadik felvonás * elmélyül az a gondolat, leányuk legyen apáca, annyit jelent, hogy An- :át eladják 200 ezer kőiért. Miklós már megegyeEMLÉKEZÉS. . .

Harminchárom esztendeje halt meg, egy borongós őszi napon. Koporsója fölött, mint kortársa, Kolacskovsz- ky Lajos írja, vándormadarak szálltak búcsúzó krúgatás- sal. Kis kertes házat hagyott hátra, néhány öreg bútordarabot, — és életművét, egy melegszívű, népét szerető író szép alkotásait.

Harminchárom év már elegendő próbája minden értéknek, nagyságnak. Kivált, ha olyan forró történelmi időket sűrít magába, mint ez a néhány évtized. Gárdonyi Géza életműve nem hullott ki az idő rostáján. Ma, amikor egy egész történelmi korszakkal léptünk előre, csorbítatlan örömmel forgatjuk könyveinek lapjait, s olvasóinak tábora kibővült azokkal a százezrekkel, akikről és akiknek elsősorban írt és akik csak a népi demokráciában jutottak hozzá a könyvekhez, többek között Gárdonyi Géza könyveihez.

Nem volt forradalmár. írói munkássága nem volt töretlen. Nem mindig látott tisztán a társadalom összekú- szálódott szövevényében. Egy kicsit el is vonult a társadalom elől. De szíve nem engedte félresiklani tollát. Szerette az embereket, a két keze nehéz munkájával élő egyszerű magyar népet, legszebb műveinek hőséül őt választotta. Hiszen közülük való volt, köztük töltötte gyermekkorát, nagybirtokról nagybirtokra vándorolván uradalmi gépész édesapjával. És később, emberré növekedvén, maga is megízlelte az egyház és az úri osztály gőgjétől hatalmaskodásától szenvedő falusi kántortanító életét. Ezeknek az éveknek állított emléket „A lámpás“ című regényében.

Hazafi volt, a szó igaz értelmében. Kevés könyv van, amely oly ellenállhatatlan erővel oltaná ifjúságunk szívébe a szülőföld szeretetét, a haza védelmének lelkesítő érzését, mint az Egri csillagok. És kevés írónk van, aki olyan meghitten, bensőségesen ábrázolta egyszerű emberek tiszta szerelmét, mint Gárdonyi Géza. Ízes, szép magyar nyelvétől tanulhat ma is mindenki, aki tollát fog kezébe.

1887-ben telepedett meg Egerben, itt élte le életének huszonöt esztendejét. Még sem kapta meg életében a várostól azt a megbecsülést, amelyet érdemelt. A kilencszázas évek elején, amikor Dobó szobrát avatták, „elfelejtették“ Gárdonyit az avató ünnepségekre meghívni. Móricz Zsigmond leírja egy látogatását Gárdonyinál. Vendéglőbe mentek ebédelni. Az étel hideg ‘ volt, a pincér goromba: nem ismerte Gárdonyit, nem tartozott törzsvendégeik közé...

Ka ma közénk jönne, nem lenne hiánya szeretetben, megbecsülésben. Háza múzeum, nevéről utcát neveztek el, s az ő Annuskájával nyitotta meg kapuit az egri Gárdonyi Géza Színház. Az a tapsvihar, amely a megnyitó estéjén feldübörgött a zsúfolt padsorokban, nemcsak az ünnepélyes pillanatoknak szólt, nemcsak a színészek ihletett játékának, hanem Gárdonyi Gézának is, az ő kedves, felejthetetlen emlékének.

Gács András

Gárdonyi; „Most az írnoka mesél“ című ciklusából :

A VILÁGÍTÓ LELKEK

^^Ivasta a búvár, hogy a Szent Anna-tő mélyén tündérek laknak, akik becsalják az embert a vízbe és a lelkét befőttes üvegbe fogva, elteszik.

A búvár ellátta magát tőrrel, revolverrel és leereszkedett a vízi-király palotájába.

Ott ül az öreg nagyszakállú, zöld világosságban az üvegfalú terem közepén. Nagy magányosság. Az öreg éppen a délutáni álmát szunyókálja. A búvár belépésére felemeli a fejét.

— Uram — mondja a búvár, — azt olvastam, hogy nálad emberi lelkek vannak elrakva.

És a szemét dörzsölte, mert nem szokta még meg a vízben való nézést.

— Vannak — feleli a király bólogatva, — vannak. Nézz körül. E palota fala föl a me- nyezetig emberi lelkek gyűjteménye.

A búváron végig libabőrö- zött a borzalom.

— Miért gyűjtötted őket? — kérdezte útálattal.

A király vállat von:

— Hogy világítsanak.

— Hogy világítsanak? — kiáltotta égnek borzadó hajjal a búvár*

— Hogy világítsanak! — felelte nyugodtan -az öreg. — Semmi sem érdekesebb, mint az emberi lélek. Mikor a lélek már el van válva a testtől, az olyan, mint mikor a gyémánt elválik a sártól. Aztán hát én meg is válogattam...

A búvár idegesen kiáltott közbe:

— Mindenkit idezártál, aki csak a kezedbe juthatott!

— Oh nem. Sok nyomorult vékony frátert kidobtam innen. Itt előkelő társaság van, csupa gazdag lélek, csupa világítói lélek.

— Királyok?

— Király nincs egy se. Itt

csak olyan lelkek vannak, akikkel beszélni érdemes. Amelyikre szükségem van, csak előveszem. Világít nekem és társalog velem naphosszat. Ma egyikkel, holnap másikkal: néha eggyel két

hétig is, néha kettővel egyna- pcn. Sírok és nevetek velük, napokon át, s amikor már el fáradok, szavuk zenéjében hajtom álomra a fejemet.

— Tehát ezért gyűjtőd.

— Ezért. Magányos ember

vagyok, s az állatokban már nem igen gyönyörködöm.

— Tehát emberi lelkek kellenek, — szólt a búvár a fo-< gát csikorgatva.

És elővette a revolverét.

— Szabadon kell bocsáta- nod valamennyit!

— Nem értelek, — felelte a vízi király.

— Meg van írva, hogy ha ezeket a befőttes üvegeket fölfordítják, a lelkek kiszabadulnak. Azonnal bocsásd el őket, vagy meghalsz!

A király elmosolyodva felelte:

— Mit beszélsz te a befőttes üvegekről. Lám, mennyire más itt a mese! Menj csak közelebb a falhoz fiam. Nem befőttes üvegek azok, hanem könyvek. ■

alakításának több felejthetetlen motívuma van. Utánozhatatlan, amikor az első felvonásban meglátja az ő „körszakállasát.“ Eltűnik a korábbi élcelődése, izgatottá válik, elsápad, szinte hallani szíve dobogását, — mégis fölényes tud lenni!

Szerepének hatása Annuskát nagymértékben befolyásolja, bizonyos mértékig az ő érdeme is, hogy Annuskában a szerelem győz. Alakítását külön értékessé teszi a legapróbb részletekben is megnyilvánuló egyénités.

Varga Gyula hitelesen kelti életre a néptanítót. Bátortalan szerelmes, de ez a bátortalanság az ő társadalmi helyzetéből fakad. Előítéletekkel küzködik, Sáriról azt hiszi, hogv gazdag lány: ,.bársony- hátú szék, s szalmaszék, ez a kettő nem illik össze." Milyen bánattal, kisebbségi érzéssel mondja ezt! Amikor felidézi katonakori szerelmét, öntudatának is hangot ad, neki, az egyszerű embernek egyszerű, komolyan érző élettárs kell és "em könnvűszívű „macska.“ És hogy Sári nem „macska”, erről is meggyőződik, s ennek a tudatában boldog szerelmesként rohan hozzá, ő akar- ia közölni vele. hogy megválasztották tanítónak.

Nagyistván Pétert Károlyi István, feleségét Cseresnyés Rózsa alakítja igazi átéléssel. Károlyi István érzékelteti vergődését: a termést elverte a jég, tele van adóssággal, csak egy megoldást talál: Annuska révén rendezni anyagi helyzetét. Követeli hogy „forró“ legyen Miklóshoz, erőlteti a házasságot. A második felvonásban — és alakítása itt a leeművészibb ereiű — elhatározása már megváltozik. Annuska legven anáca. kétszázezer korona jönne ezzel a házhoz prénost nagvbátviától, s .az adósság kiröppenne az ablakon."

Cseresnyés Rózsa alakítására is rányomja bélyegét a család anyagi helyzete. A prépost levele olvasásakor feltör belőle az anyai érzés: Annuskát nem engedhetjük el, de később már illúziókkal hitegeti magát! Kettőjük alakítása igen hiteles, életszerű.

Gonda György minden tekintetben alkalmas János barát szerepére, alakítása méltán nagysikerű. Nincs benne semmi ájtatosság, az egyházi kifejezéseket csak stílusfordulatoknak használja, megcsip- kedi a szolgálót, csuháját elkártyázza, másoknál élőskö- dik.

A plébánost Juhász János játssza szintén pontos felfogásban — János barát ellentéte.

Szabó Imre Téténye a megrögzött agglegény. Vaskalapos, tudálékos bölcs, de a fiatalok boldogsága meglágyítja szívét. Külön ki kell emelnünk gyönyörű hangját, s tiszta, pontos szövegmondását. Igen nagy gondot fordít szerepe átélésére. Ez a nemes páthosz megmutatkozik az előjáték Dobó alakításában is.

Nem új dolog az az állítás, hogy kis szerep nincs. Bizonyítja Sebestyén Éva Katija, és Szirmay György falusi szabója. Sebestyén Éva szolgáló szerepe Moliere óta igen hálás, s ezt ki is használja. Dacossága, duzzogása, elevensége üde levegőt visz a színpadra, szerepe nem hosszú, mégis jelentős; ő hozza a híreket, s ezek hallatára változik felvonásonkint Anna elhatározása. Megérdemli a gyakran felzúgó nyíltszíni tapsot.

Szirmay György is remekel epizódszerepében. Szegény falusi szabó, akinek nagyritkán akad munkája, éppen ezért lohol, ha hívják, vele kiabálhat, aki akar.

Éreztük, hogy minden szereplő, azok is, akiket nem tudunk említeni, tudása, tehetsége legjavát adta. Kitűnő — a díszletek, jelmezek révén köntösében is szép és korhű — előadást élvezhettünk. Bizonyos, hogy tovább tart ez a lendület, és még sok-sok kellemes színházi estében lesz részünk.

Szabó Zoltán,

az egri járási kultűrház művészeti előadója