Népújság, 1955. október (79-85. szám)

1955-10-27 / 84. szám

1955. október 21. Csütörtök. NÉPÚJSÁG 3 Jelentős eredményeket értek el a takarékosságban a Gyöngyösi Váitógyár dolgozói Márványtábla hirdeti a Gyöngyösi Váltógyár falán, hogy 1951-ben avatták fel az üzemet. Ötéves tervünk nagy­szerű alkotása négy esztendő­vel . ezelőtt kezdett a mun­kához. Új gyár, új emberek, — érthető, hogy sok kezdeti nehézségekkel kell megbir­kóznia az üzem kollektívájá­nak, 'amíg elérte, hogy most mór egyre rendszeresebben, egyre ütemesebben teljesíti tervét. A legutóbbi jelentések szerint októberben nem volt olyan nap, hogy az üzem ne érte volna el a száz százalé­kot és október 19-én az elő­irányzott havi terv 64 száza­lékát teljesítette már. De a tervteljesítés egyma­gában még nem lehet Kifeje­zője, hogy milyen munkát vé­gez az üzem kollektívája, hogy valóban teljesíti-e azt a feladatát, melyet a párt és a kormány h&tarozatai elé szab­tak, amelyet dolgozó népünk joggal elvár tőlük. Nem mindegy az, mennyi a ráfor­dítás, mennyi az önköltsége egy-egy elkészült gyártmány­nak, milyen a dolgozók terme­lékenysége, egyszóval „nem drágább-e a leves, mint a hús‘ nem termel-e túl drágán a gyár. Annak idején, amikor a tervteljesítés nem egyszer messze elmaradt az elő­irányzattól, a ráfordítási költ­ség is igen magas volt. Annal örvendetesebb, hogy most a termelékenység, a terv telje­sítése emelker j£í vei párhuza­mosan 2.4 százalékos ónkölt­ségmegtakarítás mutatkozik a Váltógyárban. Nincs módunk most arra, hopy valamennyi tényezőjét megmutassuk az önköltségcsökkentés okainak, elég, ha eg-ik legjelentősebb­ről, az üzem kollektívájának a takarékosságban elért ered­ményeiről számolunk be. A Váltógyár pártszervezete és kommunistái néhány hó­nappal ezelőtt — a pártszer­vezet vezetősége júniusi hatá­rozata alapján — harcba in­dultak a takarékosságért. S ez a harc meghozta a maga ered­ményét a munka helyes meg­szervezésén, az újító mozgal­mon keresztül. Igen jelentős például Berecz Károly szta­hanovista újítása. Eddig a 34f forintba kerülő bordáskéseket ha azok 20—25 centire elkop­tak, a hulladék közé dobták Most az újítás értelméber tompa hegesztéssel két ilyer elkopott kést összehegeszte nek s azokat tovább lehet hasz van még a rezsiköltség további csökkentésének, a takarékos­ságnak. Az olajfogyasztás pél­dául még mindig magas. De ha a TMK rendesen szereli össze, jól tömíti a gépeket, már ez is tetemes olajmegta­karítást jelent. Kétségkívül nagy segítséget nyújt majd a ■■ívjuacnfí'i'V I Hírek a selypi medencéből további takarékossághoz a most kidolgozás alatt álló szerszámfelhasználási norma. Annál is inkább, mert a párt- szervezet javaslatára, a szer­szám- és anyagfelhasználás­ban jelentős megtakarítást el­ért dolgozókat jutalomban is részesítik majd. A Cementgyárban 4.1 százalékkal csökkent az önköltség Az Építőipari Minisztérium által megszabott határidőre, december 15-re befejezik éves tervüket a Selypi Cementgyár dolgozói. Az üzem munkája már régóta nagyobb “üzemza­var nélkül, az egyenletes és folyamatos tervteljesítés je­gyében zajlik. Az eredmények nemcsak a terv mennyiségi teljesítésé­ben jelentkeznek, hanem az önköltség csökkenésében is. Az önköltség csökkentő brigád jó munkájának tudható be a harmadik negyedévben elért 4.1 százalékos önköltségesóic- kenés. A híres klinkerégetők közreműködésével a megta­karított szén mennyisége 705 tonna, értéke pedig 63 ezer forint. A kő felhasználás 1372 tonnával volt kevesebb a har­madik negyedévben. Az őszi időszak beálltával a brigád egyre több gondot fordít az energia takarékosságra. Szűcs lálni. Más szóval: a 346 fo- | •intos kés élettartama meg­kétszereződik, ára egy újítás segítségével az üzem számára i felére csökken. Különösen sok volt a pazar- ,ás a szerszám felhasználás- oan. Minden dolgozó akkor, s nlyan szerszámot igényelt, amilyent akart, a műszaki isztály utalta ki számukra a szerszámokat, s mivel a mű­szaki osztály elég távol esik a termeléstől, nem is tudta el­lenőrizni a felhasználást. Most az üzemrészek vezetői igény­lik az anyagot, s ők felelnek az anyag felhasználásáért is. Meglettük rezsiellenőrt is munkába állítottak a gyár vezetői Pető Gyula elvtárs személyében, aki alaposan is­meri a gyár egész munkáját, tisztában van az anyagszük­séglettel. Minden vételezés az ő kezén megy keresztül, s ő azt csak akkor írja alá, ha személyesen meggyőződött ar­ról, hogy szükséges-e a szer­szám a munkához. Azelőtt gyakran előfordult, hogy míg az egyik hónapban ioo százalékos terv lei jenes­hez eleg volt például tíz lú- ro, a következő hónapban ugyanolyan tervteljesiteshez mar 15-öt akartak igényelni a gyár dolgozol. ‘ igen magas volt az oiajiogyasztas is s nar kétségtelen, hogy számos ré­ge ooi kapacitású gép is dol­gozik az üzemben, a magas iogyasztás Pető eivtárs sze­rint mégis indokolatlan volt. Az állandó és rendszeres el­lenőrzés nyomán hónapról- honapra szinte zuhanasszeruen csökkent a szerszámíeihaszna- iás, emelkedett a takarékos- sag forint értéke. A Marcis-féle önolajozó ké­szülék segítségével a geo- üzemben például 50 száza­lékkal csökkent az oiajiei- használás. Az úgynevezett nagyüzemben az áprilisi 95 ezer jorintrol 27 ezer forintra csökkent a rezsiköltség mos­tanra, pedig nem csökkent a tervteljesítés. Az eimúlt év­ben, amikor nem egyszer el­maradtak a terv előirányzat­tól, havonta 200—250 csiszoló korong fogyott az üzemben, mikor nem egy korongnak az ára eléri a 700 forintot. Most havi 50—60 korong is elég. hogy az üzem becsülettel tel­jesítse előirányzatát. S bár kétségtelenül igen nagyok a takarékosságban el­ért eredmények, forintban sú­lyos százezreket jelentenek az üzem, az egész ország számá ra, mégis számtalan lehetősége Ant<H energetikus a brigád tagja segítségével közel 132 ezer kilowattóra, a megtaka­rított energiamennyiség. Az elmúlt negyedév összmegta- karítása 143 ezer forint. December 15-e után újra nagy javítás alá kerülnek az üzem gépi berendezései. A karbantartási idő alatt igen sok korszerűsítési eljárás megvalósítására kerül sor. Át-i építik az I-es kőszárító tüzelő- berendezését, mely az üzemel­tetés folyamán majd gazdasá­gos kalóriafelhasználást ered­ményez. A klinkerégetésnél két hűtődob kicserélésére ke­rül sor. Tipizálják a II. ke­mence kiömlő végét s újra fa­lazzák 3 próbakamrákat is. A TMK jó munkájával megfia­talított üzem a jövő évben még jobban eleget tud tenni feladatának a második ötéves terv megnövekedett követel­ményeinek. A Cukorgyár export minőségű termék előállításával készül November 7-re cji'írek képekben Naponkint túlteljesítik répa- feidoigozási tervüket a Selypi Cukorgyár dolgozói. A negye­dik negyedév eddig 10Í.9 szá­zalékos eredményt mutat. Az üzem korszerű berendezései hófehér export minőségű cuk­rot készítenek, melynek 50 százaléka a hazai, 50 pedig Külföldi értékesítésre kerül. Szeptemoer hónapban 2500, azóta pedig október 18-ig 5367 vagon répa került feldolgozás­ra. A kampány kezdete óta termelt cukor mennyisege 710 vagon. A korszerű gépi berendezés azonban csak egyik feltétele az eredményes munkának. Az üzem műszaki és fizikai dol­gozóinak jó munkája, szaktu­dása és lelkes munkaversenye adja az eredmények másik forrását. A november 7-i ver­seny összesített felajánlása 'többek között hatezer munka­óra megtakarítás, közel 17.000 forint értékben szerepel. Az anyagtakarékosság összértéke 15.600 forint. Igen sok múlik a cukoríő- zők munkáján, akik export minőségű készítmények előál­lítását vállalták. Az idei répa kevesebb cukortartalma miatt igen gondos és lelkiismeretes munkát kell végezniük, hogy megfeleljenek a követelmé­nyeknek. A finomító üzem­rész hatalmas főzővácumai kö­zött Rozsnyik József, Jaka.b István és Szita András cukor- főzők kezei alól kerül ki az apró szemcsés hófehér kris­tálycukor. Rozsnyik elvtárs, aki szintén november 7-iki felajánlását teljesíti, a íőzővá- cumok mellett a figyelmes és pontos munkában a hőmérsék­let s az idő jó kihasználásá­ban látja sikerei titkát. Tizen­nyolc éve mestere már szak­májának.- Szaktudásával és gyakorlottságával jó hírnevet szerez a Selypi Cukorgyár­nak. Nagyarányú útjavítási munkák folytak Heves megyében. Jó út vezet a Mátrába ... egyre több községünkbe. Emelkedik a tejhozam a termelőszövetkezetekben. Egyre több tej jut a városi fogyasztóknak. A KERECSENDI ORVOS lit’. Szegő Imre. Tavaly ősszel került Kerecsendre. Addig kórházi orvos volt Eger­ben. Ö kérte magát falura ... Minden ismeretlen ember, minden új ta­lálkozás ígér valami érdekeset, sosem látot­tat. De a kerecsendi orvos különösen kíván­csivá lett. Miféle ember lehet, aki a maga jószánlából fölcseréli a kényelmes kórházi állást a falusi orvos viszontagságos életével és fiiíalember létére falura megy? Magába zárkózott, savanyú különc, aki fiatalon elte­mette ambícióit és a biztos jövedelemért be­letörődik az egyszínű falusi életbe? Vagy afféle kedélyes, apáskodó „doktor bácsi“, aki az egyetemet elvégezvén, élete végéig beéri addig szerzett tudományával, szaklapot a ke­zébe sem vesz, tarokkozik esténként, pocakot ereszt és nyájasan megveregeti a betegek ke­zét: „no, hogy vagyunk, hogy vagyunk?...“ A képzelet fürge madár, de egy bizonyos: a „lomha, a szürke“ valóság gyakorta gyor­sabb és színesebb minden képzeletnél és min­dig tartogat valami meglepetést. Ilyen meg­lepetés volt a kerecsendi orvos is. Aznap későn tért haza Besenyőről, csak­nem négy óra volt már. Igazság szerint csak Kerecsend tartozna hozzá, meg Demjén, de most helyettesíti a szomszéd orvost és négy községet lát el egymaga. Ezt még nem tőle tudtam meg, hanem egy demjéni íiatalasz- szonytól, aki kisbabáját hozta el injekcióra. Az orvos háza, rendelője üres volt, csak egy kis macska nyávogott bentről. Szép, új, zöld ház, sarkában a tábla: „Dr. Szegő Imre, ren­del délután 4—7 óra között.“ Négy óra tájban motorkerékpár berregett Kerecsend főutcáján és valaki — hangjáról ítélve gyerekféle — elkiáltotta magát: „Itt az orvos!...“ Néhány perc múlva ott álltam vele szemben. Középtermetű, karcsú fiatalember. Ha nem tudnám, hogy 32 éves, 25-nek gon­dolnám. Barna a haja, keskeny, fiús arca nyílt, barátságos és valami alig érezhető kis huncutság bújkál a szemében. Vele együtt érkezett meg a felesége is. Mindig együtt jár­nak, az asszony — képzett asszisztensnő — segédkezik az urának. — ö az én ingyen asszisztensnőm — mondja tréfásan Szegő Imre. A beszélgetés alighogy kezdődött, félbe­szakad. A várószobában már üldögélnek ket- ten-hárman és az orvos kiszalad a rendelőbe. — Amíg megmelegszik az ebéd... — mondja és bocsánatkérően mosolyog. Az ebéd megmelegszik, de bizony ki is hűl, mire Szegő Imre visszatér. Kanalazás közben pár szóval elmondja, honnan és ho­gyan került Kerecsendre. Szegeden végezte az egyetemet 1953-ban. Még egyetem közben nősült, másodéves korában! \ Amikor végzett, egy évig ott dolgozott az egyetemen, aztán Egerbe került kórházi orvosnak. Tavaly tá­madt az a gondolatuk, hogy falura jönnek. Ellátogattak ide Kerecsendre, körülnéztek, tetszett a hely. Hát ennyi volna dióhéjban. — Jól érzik magukat Kerecsenden? — Igen is, meg nem is... — mondja és ismét mosolyog. Nagyon kedves, közvetlen a mosolya, önkénytelen mosolyra készteti azt is, akivel beszél. — Sok baj volt a házzal. Volt 80 ezer forint egészségügyi beruházás, de egy jóma­dár elsikkasztotta. Most aztán kiutaltak újra 40 ezret, ami munka még van a házzal, azt hamarosan elvégzik. Egyébként a falusi mun­kának van jó és rossz oldala is. Jó az, hogy független az ember. Senki sem parancsol, csak a lelkiismeretem. Rossz az, hogy kevés a segédeszközöm. Egy röntgenfelvételre már Egerbe kell küldenem a beteget. Jó az, hogy nincsenek anyagi gondjaink. Viszont rengeteg a munka, alig van szabad időm. — Na, igen, most helyettesít is... — Három hónapig. Addig ez a helyzet: hetenként kétszer rendelek Besenyőn, egy- szer-egyszer a másik két faluban és hétszer Kerecsenden. — Nem volna elég Kerecsenden is, — mondjuk — csak ötször egy héten? Fejét rázza. — Kötelezőnek nem kötelező, de az em­berek megszokták. Nem érdemes megboly­gatni arra a pár hónapra. Az a három óra különben sem számít. — Van-e sok beteg? Lrre azonban Késií*. a válasz, mert Szegő doktor közben befejezte az ebédet, amely már vacsorának is beillenék és siet ki a rendelőbe. Az a másfél óra, amely visz- szatértéig eltelik, maga is felelet... Azután visszajön, leül végre, kényelme­sen hátradől a széken és folytatja, ahol az imént abbahagyta. Az igazi betegekkel nem volna baj, ha­nem a kétlakiakra, azokra haragszom. Ami­kor eljön a nyári munkák ideje, egyszeriben „megbetegednek.“ Valóságos derékfájás és csontszaggatás járvány üt ki a faluban. Mert igen kitanultak, mindig valami különleges, nehezen ellenőrizhető betegséggel hozakod­nak elő. Az egyik a napokban járt itt. Nyolc held földje van és mellette még eljár dolgoz­ni. Beállít és panaszkodik: fáj a dereka, moz­dítani sem bírja. S olyan meredten tartja magát, hogy nézni is szánalom. Jól van, be­tegállományba vettem. Hanem aztán, amikor arra jártam, betoppantam hozzá motoron. Lá­tom, kukoricát foszt kinn az udvaron, a de­rekát meg ugyancsak vígan hajtogatja. Per­sze rögtön kiírtam. Da még akkor is neki­állt feljebb. Azt mondja, a kukoricafosztás még csak megy neki, de azért nem jól van, fáradt. Hát azt elhiszem, hogy fáradt, fele­lem neki, egy fenékkel nem lehet két lovon ülni. Üljön át az egyikre, a másikat meg eressze szélnek, akkor nem lesz fáradt... — Szóval, sok a munka. Arra mái* bizo­nyára nem futja az idejéből, hogy szaklapo­kat olvasson?.... Ez amolyan „hátulról jövő“ kérdés, a mo­solygás nem is marad el. — Futja, futja.... — mondja szelíden, de­rűsen. — Egy-két óra jut arra is napjában. Nem azért jöttem falura, hogy betokosodjarn. Jövőre indul egy szaktanfolyam Egerben, ar­ra beiratkozom, ha igaz. Belgyógyász akarok lenni. — Azért húzogatja itt a fogakat? Nevet. — Legalább sokoldalú lesz az ember. Itt aztán foghúzástól szülésig csakugyan min­dent csinálok. Nem árt a falusi munka, sok mindent tanul és tapasztal az ember. Elgondolkozik és kisvártatva hozzáteszi: — Az is lehet, hogy itt öregszem meg Kerecsenden. De az sem lesz baj. Szép hiva­tás ez és érdekes. Mint minden, ami embe­rekkel kapcsolatos. Szegő Imre, ez a derűs fiatal orvos sze­reti az embereket és törődik velük. Ez nem­csak az orvosi munkájában látszik, hanem abban is, hogy részt vesz a falu életében, tagja a községi pártszervezetnek, intézi az emberek ügyes-bajos dolgait és ha ideje len­ne, zenekart is szervezne, a DISZ-ről nem is szólva, amellyel, mint mondja: „foglalkozni kellene, mert elég gyönge itt Kerecsenden...“ Odakint besötétedett, öreg este van már. Búcsúzásul Szegedről mesél Szegő Imre.-- Nagyon szép város, nagyon sze­rettem. Egyesíti magában a falu csöndjét és a város kultúráját. Jól esik visszaemlékezni az egyetemi évékre. Amikor odakerültem, forró idők jártak. Egyre-másra jöttek le szó­nokok, állandóak voltak a gyűlések, viták.... Érdekelt a politika, minden előadásra elmen­tem, Peyertől a kisgazdákig meghallgattam mindenkit. Néha lejött Rákosi és Révai elv­társ is. Felfigyeltem rájuk: ezek az emberek valahogy másképp beszéltek, hazafias szóla­mok helyett a mi életünkről, tennivalóinkról. Azt szoktam mondani, hogy engem Rákosi elvtárs agitált meg ... 1945-ben beléptem a Kommunista Pártba. Amikor Eger felé zötykölődtem az autó­buszon, hirtelen arra gondoltam: milyen egy­szerű, köznapi volt ez az egész beszélgetés. Egy szó sem esett öntudatról, önfeláldozás­ról, a nép szolgálatáról — legalább is így kimondva nem. Tartozom azzal Szegő Imré­nek, hogy én sem biggyesztem ezeket a cikk végére. Hadd beszéljen helyettem a kerecsen­di orvos élete, munkája, egyénisége. v G ács András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom