Népújság, 1955. szeptember (70-78. szám)

1955-09-22 / 76. szám

& NÉPÚJSÁG 1955. szeptember 22, csütörtök GIMNÁZIUM - A FALUBAN áros országút, két oldalt kis falusi házak, egysze­rű magyar falú. Ez Kál. Semmi különös nincs benne, olyan, mint a többi hasonló lélekszámú község az országban. Ki hitte volíia el valamikor, hogy a falu közepén új. emeletes épületet építenek, amely nem hivatal lesz. nem is kastély, hanem isko­la. Még hozzá nem elemi, hanem gimná­zium. És most itt a kéz­zelfogható valóság: Kál községben szep­tember 1-én 60 gye­rek lépte át az új épület küszöbét. Hat­van 14—15 éves fiú és lány, aki most egy kis büszkeséggel írja füzetére: L gimn. tan. Egy iskolába be­lépni mindig furcsa érzés. Az embernek eszébe jutnak isko­lás évei. a dugott ci- garettázások. a pus­kázás. a súgás, az osztályfőnök, aki mindig kiabált, a hó eleji napok, amikor hazaküldtek, mert nem tudtam felmu­tatni a befizetett tan- díicsekket. Milyen más itt minden. Tisz­ta. világos épület, mindenütt rend, a diákok fegyelmezet­ten sétálnak a folyo­són. Bent a szépen díszített újbútorú tanteremben úgy fe­lelnek, hogy nekem az az érzésem, hogy a gyérek, aki feláll nem felel, hanem magyaráz. Kicsit kárörvendően várok. Majd jön a rossz ta­nuló. De nem! Nálunk az osztály­ban egy jó tanuló Volt, versenytárs nél­kül. Még elsőben ő lett az osztályelső és az is maradt végig. Senki sem irigyelte, eőt egy kicsit utálta is. Nem csoda, ő volt «gyedül, s mi sze­kundagyárosok töb­ben. Itt fordított a helyzet. Nehéz itt osztályelsőnek lenni, nagy a vetélkedés. Mindenki igyekszik, tanul és a rossz ta­nuló nagyon egyedül érezhetné magát. Az iskola életéről Ilyen kis terjedélem­mindez amit felso­roltam, nem Buda­pesten. Egerben, vagy más nagy vá­rosban. hanem Kai­ban, egy falusi gim­náziumban. Mindjárt kezdődik az óra. Szabályos so­rokban vonulnak be az osztályok, az I/á. ben nehéz beszámol­ni. Akárhová lépek, mindenütt olyan dol­gokat látok, amiről úgy érzem, feltétle­nül írni kell. ß iológiai szertár. A leltár sze­rinti értéke 40 ezér forint. Van itt min­den. kémiai felsze­relés. lombikok, re- torták, desztillálóbe­rendezés, akvárium, szemléltető tablók, állatok spirituszban, csontváz rekonstruk­ció és hosszú volna elmondani, hogy még mennyi minden. Fi­zikai szertár: gépek, rádiók, elektromos- berendezések, mé­lyekre eddig 20 ezer forintot fordított az állam. A szép olvasó­teremben könyvtár, több száz kötettel. Zeneterem, benne zongora és több mint S0 hegedű. Kétszobás orvosi rendelő, fizi­kai előadóterem, ta­nulószobák, jól fel­szerelve, több mint 450 ezer forint érté­kű bútorral. És az I/b és a II. És nincs tovább, hisz még fiatal ez az is­kola. tavaly nyílt, még csak első és má­sodik osztály van. 11 séhgetés és kez- dődik az óra. A folyosóra csend boruk Csak néha szűrődik ki egy hangfoszlány. Bent az élső osz­tályban Molnár Fe­renc erdőtelki fiú fe­lel. Apja zsellér volt. meghalt a háború­ban. Nem maradt utána semmi, csak a nyomorúság. Nem hallhatta meg, amint fia folyékonyan., ér­telmesen mondja a leckét a gimnázium­ban. A tanár megelé- getten nézi a szapo­ra beszédű gyereket. Elsőosztályos diák, vele szemben az első­éves tanár. Az idén végezte el a debre­ceni egyetemét. Nem 25 éves, mint a töb­biek, 30 is elmúlt már. Amíg Bárci Lászlóból tanár lett hosszú utat kellett megjárni. Ez az út 14 éves korában kezdő­dött, amikor egész családjával Mezőkö­vesdtől a Dunántúlra jártak summásnak. Majd jött a háború, levente volt. s nyu­gatra hurcolták, megszökött. A fel- szabadulás után egy fakereskedésben dol­gozott. Aztán valaki szakérettségire küld­te. Elfelejtettem megkérdezni, hogy kicsoda. Talán a párttitkár, talán egy barát, vagy a válla­latvezető. A nép küldte, el, hogy ta­nítsa fiáit, lányait. És most mint egyete­met végzett tanár, a volt zsellér tanítja Sőti Juliannát, egy recski bányász lá­nyát, aki énekesnő akar lenni. Morvái Sándort és Zele Be­nedeket, akik érett­ségi után műszerész- tanulóriak mennek. Szabó Vilmost, aki katonatiszt. Rotten­stein Ferencet, aki orvos és Kocsis Gyu­lát, aki gépészmér­nök lesz. Mindnyá­jan paraszt- és mun­kásfiatalok . ; ; JP gy pár szürke XJ sor és mégis hány ember sorsa van mögötte. A káli gimnázium kívül­ről egy modem sár­ga épület, olyan mint amilyent az újságok­ban grafikonokon gyakran látunk. így: kis rozzant épület, alatta a szám. 1938. A rajzon mellette hatalmas modern, nagyáblakos, új is­kola, alatta a mi év- számufik, 1955. A szemléltető statiszti­ka, talán egyesek­nek nem sokat mond. Kálban ezt a grafikont életben lát­tam: az út jobbolda­lán Ids szürke, régi iskola.., és ponto­san vele szemben az új szép gimnázium. Herbst Ferenc Amit jó tudni a biztosításról Jól dolgoznak az egri iskolák szülői munkaközösségei Az idén a szőlőben, a do­hányban és egyes kapásnövé- nyekben okozott károkat he­lyenként a jégeső. A jégkáro- Bultaknak a kötelező biztosítás alapján kártérítés jár. Ennek azonban előfeltétele, hogy a termelők jégkáraikat a tör­vényben megszabott öt napon belül jelentsék. A kárbecslést az Állami Biztosító kárbecslői végzik a helyi tanácsszervek bevonásával. Az idén már több ezer egyéni gazdának, s ter­melőszövetkezeteknek fizetett A féléve megnyílt folyóirat- Bzaküzlet egyre több és újabb folyóirattal gyarapodott. Különö­sen a technikai folyóiratok száma nő. Német, angol és magyar elek­trotechnikai. televízió, rádió és metallurgiai folyóiratok kaphatók. A folyóiratok színes képekkel, ábrákkal teszik érthetővé az ér­deklődök számára a közölt anya­got. Külföldi szépirodalmi folyó­iratok száma is növekedett, több piasz és francia folyóirattal. A heti- és napilapok közt kapható Der Abend című osztrák lap, az l’Humanité, a Daily Worker és az fUnita. Szaklapok közül Igen ér­dekes a Fényképészet című, mely színes művészi képekkel illuszt­HATVANI ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek; Deák János, Sas­vári László, SahoS. . Erzsébet. Anna, Baranyl Izabella. Juhász Jolán, Kozák Anna. Házasságot kötöttek: Majláth! György—Buzalka Zsuzsanna. Abrahám István—Bognár Ilona, Gyenes Sándor János—Tóthmáté Ilona, Kondás János—Nagy Mar­git. Meghaltak; Paraszt Jánosné, Zsámboki János, Káré István. ki á biztosító kártérítést: A csányi Kossuth TSZ 61 830 fo­rintot, a herédi Micsurin TSZ 31 055 forintot kapott. Major Gyula csányi egyénileg dol­gozó parasztnak 6125, Pata Jó­zsef csányi egyénileg dolgozó parasztnak 5038 forintot fize­tett ki az Állami Biztosító jég­kár címén. Természetesen kár­térítést azoknak fizet áz Állami Biztosító, akik rendezik időben a biztosítási díjakat, éppen ezért ez nemcsak állampolgári kötelesség, hanem egyéni ér­dek is. 1^—■ I rálja a fényképészet egyes ágait. A kertészet és szőlészet című folyóiratban megtaláljuk a ta­vasztól késő őszig á kertekben és szőlőkben szükséges munkálatok­ról szóló tanácsokat. Nagyszámú divatlap, kézimunka, kötő- és szabászati minták is rendelkezés­re állnak az érdeklődőknek. Kü­lönösen szép a Dolgozó nő divat­ja című divatlap és a Kézimunka című német lap, amelyben közel 100 horgolási necz-mlnta tatál­ható. Meg szeptember hónapban megjelenik a Filatélla, a bélyeg- gyűjtők lapja. Augusztus hónap­ban közel 6 ezer forintot forgal­mazott a kis üzlet. HAT MEGYE: Hajdú, Bor­sod, Békés, Nógrád, Heves és Szabolcs megyei tanácsa nép­művelési osztályának vezetői hétfőn és kedden tapasztalat- csere értekezletet tartottak Nyíregyházán. Az értekezlet első napjának tanácskozásain résztvett és felszólalt Non György, a népművelési minisz­ter első helyettese; Az egri iskolákban, vala­mint óvodákban most folytak le az évi szülői munkaközös­ség vezetőségeinek újraválasz­tásai. Az idén a szokottnál is többen jelentek meg a vá­lasztmányi gyűléseken. A szü­lői munkaközösségek már a tanév kezdete előtt is azon fá­radoztak, hogy az évnyitóra mindenütt szebbé, otthonosab­bá tegyék az iskolákat és az óvodákét. A nyári hónapok­ban az udvarokat parkírozták, a folyosókat virágokkal, virág- állványokkal látták eh A Györgyéni úti óvoda átépíté­sénél 5000 forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek a szülői munkaközösség tágjai. A szülői munkaközösségek, NAPTÁR SZEPTEMBER 22: 1925-ben, 30 évvel ezelőtt tar­tóztatták le egy árulás következ­tében Rákosi Mátyás elvtársat. 1791-ben, 164 évvel ezelőtt született Faraday angol fizikus, aki az elektrolízis alaptörvényeit felismerte és a tudományos elek­trokémiának vetette meg alapját. SZEPTEMBER 23: A Bolgár Népköztársaság fegyveres erőinek napja. 1835-ben, 120 éve halt meg Vincenzo Bellini olasz zeneszer­ző. Tanácsaink elintézték — Lenárt Mária tiszanáöai lakos azzal a panasszal for­dult a megyei tanácshoz, hogy 5 kh szántóterület utáni be­adási kötelezettséget jogtala­nul követeinek tőle. A megyei tanács megvizs­gálta panaszát, jogosnak talál­ta és mentesítette a beadási kötelezettség alól. — Özv. Berecz Ferencné egerbocsi lakos, adóügyi pa­nasszal kereste fel a megyei tanácsot. Elmondja, hogy 1 kh föld után öt is és tőle külön háztartásban élő gyermekét is megterhelték adóval. A pa­nasz jogos volt és törölték ezen terület után részére az adót. — Burkus József 70 éves verpeléti lakos adókedvez­mény iránti panasszal fordult a megyei tanácshoz. Panasza jogos volt és a megyei tanács 380 forint adótörlést rendelt el javára. — Berényi József és 19 dol­gozótársa Kisköréről panaszol­ták, hogy a Szervestrágyagyűj- tő Vállalatnak még ez év már­ciusában eladtak 4472,64 forint értékű trágyát, melyet a válla­lat nem fizetett ki többszöri kérés ellenére sem. A megyei tanács megvizsgál­ta és a panaszt jogosnak talál­ta. A vállalat a fenti össze­get kifizette a dolgozóknak. — Bocsi János füzesabonyi tsz-tag elpanaszolta, hogy há­rom hónapja, hogy újonnan épített lakóházára nem tűd tetőanyagot szerezni. Állan­dóan csak ígérgetéseket kapott és nem tudta befejezni az épít­kezést. A megyei tanács elintézte és a szükséges anyagot biztosítot­ta számára. az MNDSZ-szervezetekkel együtt most nagyszerű tervet dolgoztak ki arra, hogy az is­kolában, óvodában még több segítséget nyújtsanak, még szebbé, otthonosabbá tegyék gyerekeik második otthonát. A munkaközösség tagjai segít­séget nyújtanak a megyei DISZ-szervezeteknek a szep­tember 24—25-én megtartandó ifjúsági és úttörő béketalál­kozó sikeres megrendezésé­ben is. Úgy határoztak, hogy a vidékről érkező úttörőket saját vendégeiknek tekintik. A szülők továbbá azt is elha­tározták, hogy patronálják az egri diákotthonokat, a vidéken lakó fiúk ruháit, fehérneműit rendbehozzák, a lányokat pe­dig kézimunkára tanítják. GYÖNGYÖS VÁROS ANYAKÖNYVIBŐL Születtek: Erdélyi Edit, Bé­gány Judit. Nagy Erzsébet, Csé- pe -György, Tóth Ibolya. Juhász Márta, Dobos Mária, Tóth László, Nagy Anna, Csongrádi Tünde, Balogh József, Bakó Terézia, Pethes Ilona, Bődi Anna. Cser­mis Jenő, Besze István, Szabó József, Fuxreiter Hona. Morvái Imre, Kaszab László, Borbély Edit, Hetich Edit, Maticisek Anna, Molnár Tamás, Gyenes Borbála, Kiss Éva, Herezeg Béla, Juhász Tivadar. Rábaközi Benedek, Koós Ferenc, Buda János, Vá- radi Borbála. Hertyárti Mária, ■Gésái Imre, Csordás László, Nagy Lajos. Csortos Nándor, Gréczi Katalin, Szataj Judit, Li­zák Ilona, Nagy Erika, Vibok Gábor, DomosZlal Irén, Tóth Mária. Titza Magdolna, , Juhász József. Nagy Ottó, Balogh Ist­ván. Nagy Lívia. Bernét László, Talpas Klára, Linger Magdolna, Péter Gábor. Gyuris Róbert Kosaras Mária, Litkel Dávid, Ferenc sík Mária, Pásztor János, Mácsár. Mária, Szentkirályt Jenő, Csóka Zoltán, Szabó János, Bognár Judit, Megyeit Tibor. Házasságot kötöttek: Karnai István—Kulcsár Klára, Fehér Já­nos—S zni óki Anna. Buczkó Ká­roly—Tóth Mária, Halász Já­nos—Marsi Mária, Kükkel Ist­ván—Goba Mária, Csáki Jápos— Hovanyecz Ilona, Fehér Lajos— Revlczki Mária, Nagyfejű Mi­hály—Nagy Rozália, Kozmári György—Vaszily Katalin, Vida Menyhért—Kovács Anna, Ara­nyai László—Takács Mária, Ivá- dy László—Kiss Katalin, Molnár Géza—Tamás Katalin, Bozsik András—Kelemen Ilona, Vancsó István—Szabó Anna, Bognár Já­nos—Körösi Margit, Kiss Mi­hály— Miskolczí Erzsébet, Pataki József—Adorján Margit, Mészá­ros Lajos—Hannos Mária, Bárt- fai Imre—Bardóczy Mária. Gá- csi János—Nagy Borbála, Gyu­ris József—Kovács Mária. Meghaltak: Bajcsi István, Sramkó Magdolna, Bert Jánosné, Suha József, Bechnitzer Miksáné, Nagy Ferenc, Papp Lajos, Med- yenlcz József, Kedves Albertné. Marót! Mária, Hornyászki Mária, Horváth Istvánná, Lakatos Mag­dolna, Zohó Ferencné, Nagy Sándomé, Páczay János, Pajkos Lajosné, Longauer Sándor. Rhé- dey Lajosné, Dudás László, Du­dás Józsefné, Holymik István, Vi- nai István. Kiss Gáspár, Kökény Gyula, Besze József, Vidák Ist­ván: Új technikai szaklapok, külföldi folyóiratok, őszi és téli divatlapok az egri Folyóirat Szaküzletben (~juím------------- / M a este minden véget ér Az egri Dó­zsa filmszín­házban Szep­tern,bér 22— 27-ig „Má es­te minden vé­get ér“ c. szí­nes csehszlovák filmet mutat­ják be. A fűm katonai környezetben játszódik le és egy izgalmas bűnügyi tör­ténetet vetít a nézők elé. A filmben egy kémnő szere­lőmmel próbálja behálózni a becsületes katonákat. A kéme-, két leleplezik és így sikerül megmentem a már bajba keve­redett fiatal katonát. M9ZIK MŰSORA Egri Vörös Csillag: szeptem­ber 22—28: Gróf Monte Christo I. rész (francia). Egri Dózsa: szeptember 22— 27: Ma este minden véget ér (cseh). Gyöngyösi Szabadság: szep­tember 22—28: Pármai kolostor II. rész (francia). Gyöngyösi Puskin: szeptember 23 — 28: Mühlenbergi Ördög (né­met). Hatvani Vörös Csillag; szep­tember 22 — 27: Papa, mama ő meg én (francia). Füzesabony: szeptember 22: Tűzkeresztség (magyar), szep­tember 24—26; Három Lamberti (német). Filmhirek — Jugoszláviában új műi vészi film készül „Gyanú alatt“ címmel. Témája az 1943. évi olasz megszállás alatti felszabadító harcok. — Gerard Philipe ősszel résztvesz Moszkvában a fran­cia filmhét ünnepségein. On­nan Kínába, majd Japánba látogat el. — Jugoszláv—francia közös film készül ,,Az első csók“ címmel. A filmet Jugoszláv viában forgatják. — Olaszországban a velen­cei filmfesztiválon nagy si­kert aratott „A léha asszony“ című szovjet film, amely Cser hov novellából készült. * KÖNYVESPOLC JÉKELY ZOLTÁN: FELSÉGES BARÁTOM Jékely Zoltán kisregénye a századvégi kolozsvári iparos­polgárságot mutatja be a szatí­ra tükrében. Hősei kispolgárok, akik magukon viselik a kispol­gárság minden jellemző voná­sát, finoman gúnyolva, elmé­sen, sok helyütt kacagtatóan kiélezve. A cselekmény egyet­len esemény, a király — Ferenc József — kolozsvári látogatása körül bonyolódik, melynek elő­készületei során nevetségessé válnak a regény kispolgár hő­sei, köztük elsősorban a fősze­replő, a tekintélyes kövér pék­mester. Az író azt a feladatot tűzi maga elé, hogy lerombolja a naiv és idillikus fogalmakat a Ferenc József-i időről, a „régi jó békevilág’’ erkölcsi és politikai arculatáról. A kötetet számos illusztráció díszíti: COOK JAMES: UTAZÁS A VILÁG KÖRÜL A most megjelent kötet Cook első utazásának leírását tartal­mazza. Cook ekkor Dél-Ameri- kát megkerülve érkezett el a Csendes-óceánra és az addig ismeretlen polinéziai szigeteket kutatta fel. Több héten keresz­tül tartózkodott Tahiti szigetén és tanulmányozta a bennszü­löttek életét. Ellátogatott a kö- zeli szigetekre is. ö adta az első alapos leírást a szigetek­ről és lakóiról, az ő tudósításá­ból ismerte meg a világ óceán­jait. Az utazó ezután Uj-Zee- iandra látogatott el, körülvitor- lázta a szigetet és tanulmá­nyozta lakóinak életét, majd Ausztrália keleti partjai felé hajózott és felkutatta az akkor még ismeretlen kontinens keleti partjait. Útja számos földrajzi felfedezéssel járt: a tudomány sokat köszönhet Cooknak. Tudományos értéke mellett Cook útleírása nagyon színes, érdekes és izgalmas ol­vasmány; MEGYÉNK FIATALJAI: előre a 30 ezer mázsás papírgyűjtésért A DISZ Központi Vezetőség papírgyűjtési felhívásához me­gyénk fiataljai is csatlakoz­tak. A Heves megyei DISZ- biaottság a vállalt 30 mázsa papírgyűjtési célszám teljesí­téséért versenyt, hirdet, a já­rások, városok, falvak, iskolái? és a legjobb DISZ alapszervek között. A Szolnok megyei DISZ városi bizottság a Heves megyei DÍSZ városi bizottsá­gon keresztül versenyre hívta megyénk ifjúságát a papír­gyűjtési terv teljesítéséért. A verseny pvőztesei az alábbi összegű jutalmat kapják. Já­rási DISZ-bizottságok közötti verseny 1. helyezettje 600 Ft. Városi DISZ-bizottságok kö­zötti veiseny 1. helyezettje 500 Ft. Falusi DISZ-bizottságok közötti verseny 1. helyezettje 500 Ft. Üzemi, hivatali DISZ- aLapszervezet 1. helyezettje 300 Ft. Úttörőcsapatok, középisko­lák első helyezettje 400 Ft. A verseny — mint ismere­tes — szeptember 1-én kezdő­dött és szeptember 30-ig tart A díjakat azok a szervezetek nyerik el, amelyek a legma­gasabb begyűjtési átlagered­ményt érik el. A verseny fo­lyamán már szeptember 11— 21-iig részlet értékelést, 30-án pedig végleges értékelést ad­nak. Az értékelésnél figye­lembe veszik az ütemességet is, tehát minden szervezet a begyűjtött papírt a begyűjtés­sel egyidőben folyamatosan adja le a MÉH vállalat tele­pének. Ha ilyen a községben nincs, akkor a földművesszö- veíkezeteknék. Megyénk fiataljai! Úgy dol­gozzatok, hogy győztesként kerüljetek ki a szolnokiakkal szemben. Heves Megyei DISZ VB Fényképpé lyáza t A Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalata a képeslevelezőlap fényképpályázatot a szép őszi időjárásra való tekintettel meghosszabbította. A pályázati feltételek változatlanul a kö­vetkezők: a pályázaton kizáró­lag 18X24 cm-es lágy, nyom­dai reprodukcióra alkalmas kó­piával lehet résztvenni. melye­ket 1955. november 1-ig a me­gyéi,' illetve a városi tanács népművelési osztályára lehet beküldeni. A pályázat leligés: A pályázat hátára a helység; az ábrázolt hely. va?v esetle­gesen a műemlék adatai rá- írandók. Zári borítékban mel­léklendő a pályázó neve és cí­me. A pályázati díj a követke­ző: hat darab 500 forintos I-díj; 12 radab 390 forintos második díj, s 178 darab 200 forintos harmadik díjr

Next

/
Oldalképek
Tartalom