Népújság, 1955. április (27-34. szám)

1955-04-24 / 33. szám

s S/HAG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! A FIATALOK EZREIT A DISZ ZÁSZLAJA ALÁ A Központi Vezetőség márciusi határozata az ifjúság­hoz is szóit — az ifjúság jelene és jövője érdekében is határozott a párt. Harcba hívta a határozat az ifjúságot is, azt az ifjúságot, amely a pártnak köszönheti a mun­kát, a gyárat, a földet, a könyvet, a jól felszerelt kultúr- házakat, a zöldclő sportpályákat — egész örömteli bol­dog életét. S az ifjúság a párt hívó szavára csatasorba állt, s kibontott zászlóval, amelyen a „Hűség a párthoz, hűség a né ihez“ — a jelszavak között is a legszebb — jelszóval tömörül a párt mögé. Miért ez az egység, miért ez a harcos kiállás? Azért, mert a jobboldali elhajlás, mely jelenleg fejlődésünk leg­nagyobb akadálya, ifjúságunknak is árt, az ifjúság érdekeit is sérti! Mit tettek és tesznek a jobboldali el­hajlók? Elhallgatják, becsmérlik azokat a nagyszerű ered­ményeket, melyeit megteremtésénél ott harcoltak if- jaink, lányaink. Lemondanak a nehézipar fejlesztéséről — lemondanak azokról a gépekről, melyekkel könnyeb­ben, t öbbet, olcsóbban lehet termelni, támad iák ezzel az életszínvonalat, honvédelmünk erősítését, az ifjúság béké­jének védelmét. A termelőszövetkezetek háttérbe szorí­tásával akadályozni próbálták paraszt fiataljaink fel- emelkedését. el akarták őket szakítani a közös munkától, a nagyüzemtől, ahol teljes virágában bontakozhat ki a fiatalok ereje, leleményessége. S a legbűnösebb szándé­kuk? El akarták szakítani az ifjúságot édesanyjától, a párttól — ki akarták vonni a párt szárnyai alól fiatal­jainkat, lebecsülték a pártvezetést, gyengíteni próbálták a párt erejét. Hová vezetett volna, ha pártunk egységesen nem lép fel a káros nézetek ellen? A szocializmus építésének megakadályozásához, a kapitalista erők lábrakapásához. S ez csökkenő életszínvonalat jelentett volna egész né­pünknek, így ifjúságunknak is. Ezért áll egységesen az ifjúság a párt politikája mögé, mert az ifjúság a szocializmus útján akar előre haladni. A párt szavára ma megyénkben hét DISZ-fronton 21 brigád harcol a bányákban a több szénért, az olcsóbb szénért. Cementgyárainkban, üzemeinkben a fiatalok ez­rei versenyeztek a felszabadulás tiszteletére és most má­jus elseje és a DISZ második kongresszusa méltó ünnep­lésére újabb vállalások születtek. A petőfibányai és a ró;: ,ai ííí üt brigádok átlag ICO szézalck-y'--♦►'vtrljesitfst vállaltak, úgy, hogy közijén javítják a minőséget, csök­kentik az önköltséget. A falu fiataljai egyéni gazdasá­gokban. termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, a terméshozamért harcolnak. A tsz-ek DISZ-fiataljai brigádokban, munkacsapatokban küzdenek a jobb ered­ményekért. DISZ-szervezeteinkhen nagy munka folyik, hogy a kongresszus tiszteletére szélesítsék soraikat, hogy a DISZ-cn kívül álló fiatalok ezrei álljanak a DISZ zász­laja alá. Az elmúlt hetek, napok eredményei azonban azt bizonyítják, hogy már sok helyen szívvel-léiekkel folyik a munka — általában nem kielégítő a tagszerve­zés üteme. A DISZ megyei küldöttértekezlet óta — egy hónap alatt — 1100 fiatallal nőtt a DISZ tábora me­gyénkben. A füzesabonyi járásban 250, Hatvanban 183 taggal nőtt a DISZ-szervezetek tagságának száma. Több helyen, mint Bükkszéken leány-csoport alakult, s Párá­don is megkezdték a lánycsoport szervezését. E példák azonban nem általánosak. Az egri járás­ban egy hónap alatt mindössze 48 taggal erősítették a DISZ sorait, a hevesi járásban az utóbbi két hétben egyetlen tagot sem vettek fel a DISZ-be. Egerbaktán mindössze 23 tagja van a DISZ-szervezetnek és a 23 tag között egyetlen lány sincs! Szilvásváradon 40, Bekölcén csak 43 fiatal vallhatja magát DISZ tagnak — a többi fiatal nem tartozik az ifjúság harcos szövetségéhez. Mi az oka ennek? Kétségtelenül hozzájárul ehhez a jobboldali elhajlás hatása, amely csak az ifjúsági szö­vetség munkájának hibáit hangoztatta, de elhallgatta — sőt letagadta — az ifjúság nevelésében elért eredmé­nyeket. De nem kis mértékben akadályozza a munkát az ellenség, amely igyekszik a maga szekerébe vonni fiataljainkat. Hozzájárul az is, hogy nem mindenütt dol­goznak megfelelően DISZ-szervezeteink, hogy nem váltak még eléggé vonzóvá a kívülálló fiatalok előtt. Legjobban azonban az akadályozza a munkát, hogy a pártvezetőségek, a tanácsok és tömegszervezetek nem foglalkoznak megfelelően az ifjúság sorainak növelésé­vel, nem adnak segítséget munkájukhoz. Ezt bizonyítja az is, hogy több mint 40 DlSZ-szerve- zetnek ma nincs helyisége. Igaz, prob'éma van a helyi­ségekkel, de hogy ebben is a DISZ-szel való nemtörődés mutatkozik meg, azt bizonyítja, hogy a megalakult gazda­köröknek egy, vagy néhány hét alatt biztosítottak helyi­séget — ami igen helyes —, de számos DlSZ-szervezet- nek évek óta nincs otthona. Akadályozza ez a DISZ- tagság növekedését? Kétségtelenül! Az most a legfontosabb feladat, hogy pártszerveze­teink, tanácsaink, tömegszervezeteink segítsék, támogas­sák a DISZ-szervezetek munkáját a taglétszám emelésé­ben. Segítsenek a DISZ-szervezetek megerősítésében — ezzel vonzóbbá teszik a DISZ-t. Népszerűsítsék a DISZ- szervezeteket, mutassák meg eredménveiket is, és segítse­nek az ellenség befolyása alatt álló fiatalokat megnyerni a DISZ számára — segítsék a DISZ-szervezeteket párt- megbizatásuk teljesítésében. A DISZ tagságának növe­lése nemcsak szervezeti munka, nem öncélú és nem­csak a számszerűség növeléséért folyó munka. Politikai kérdés ez, hisz ezzel az ifjúság ezreit hozzuk közelebb a párthoz, újabb ezreket vonunk be a párt politikájáért folyó harcba. Ennek megértése és e célkitűzés megvaló­sításának segítése kötelessége minden párttagnak, min­den dolgozónak, de elsősorban minden vezetőnek. A Lenin emlékünnepség ünnepi szónoka, Jóború Magda elvtársnő, az oktatásügyi miniszter első helyettese beszél az egri Dózsa filmszínházban. Előre a május 1-i vállal . ----------- ..■»—■■■ ............................................. E gy negyedév alatt 2 millió forint megtakarítás <-/ az Egri Dohánygyárban örömmel számolok be az Egri Dohánygyár első negyed­évben elért sikereiről. Terme­lési tervünket 102,5 százalékra teljesítettük, az égy főre eső termelési értéket a tervhez emeltük. Igen szép eredményt értünk el az önKöltség csök­kentésében. Három hónap alatt 2 millió forint a megtakarítá­sunk. Terveink túlteljesítéséhez sokban segített Kokas Lajos- né Dózsa-szivar készítőnő, aki ez idő alatt a kiváló minőség mellett 5800 szivarra való anyagot takarított meg. Tóth ‘ Fsonsftr-fwivarfonó és iNag 'jz-ef gépkezelő Is ki­válj munkát végzett. bicska Józsefné, Egri Dohánygyár. Jelentés az ifjú traktorosok és ifi-traktoros brigádok versenyéről A traktoros brigádok verse­nyében első a horti DISZ- brigád 631,9 normálholddal, második a hevesi Háger Ist- ván-brigád 610, harmadik a pétervásári Sály András-brigád 548, negyedik a horti Kossuth- brigád 348. ötödik a lőrinci DISZ-brigád 309 normálhold­dal. Az utóbbi időben a horti gépállomás DISZ-brigádja ért el kimagasló eredményt. Éjjel­nappal dolgoztak és minőségi­leg is jó munkát végeztek. Jó a brigádban a kollektív szellem, állandóan segítik egymást. Traktoros brigádok! Köves­sétek az öt legjobb brigád pél­dáját, végezzetek kiváló mi­nőségű munkát, teljesítsétek túl vállalásaitokat. A füzesabonyi Ságvári-bri- gád 8. a sarudi Bakondi-brigád 29, a detki Herperger István- brigád 45 százalékra teljesítet­te tavaszi tervét. Ezeknek a brigádoknak fokozmiok kell a munkát, hogy behozzák a le­maradást és felzárkózzanak a legjobbak közé. A traktorosok egyéni verse­nyében kimagasló eredményt ért el Szűcs Károly az atkári gépállomáson, aki 800 normál­holdat szántott, Sisa Mihály Horton, aki 240 és Slupék Be­nedek Hevesen, aki 160 nor­málholdat szántott. E három legjobb traktoros mellett még számos fiatal teljesítette tava­szi tervét és szép eredményeket ért el. A lőrinci gépállomáson Juhász Lajos, Hortpn Südi Dé­nes 6, Füzesabonyban Csuhaj Imre csak 6,5 százalékra telje­sítette tavaszi tervét. Ifjú traktoristák! Előre a ta­vaszi terv teljesítésével a DISZ II. kongresszusa méltó ünnep­lésére. Legyetek zászlóvivői a terv teljesítésének, a jobb ta- laimunka elvégzésének. DISZ Heves megyei Bizottsága Mozatfanii! a gyöngyösi járás és Gyöngyös város vezet a begyűjtési versenyben Megyénk az országos be­gyűjtési versenyben a nyol­cadik helyre küzdötte fel ma­gát. További lelkes munkával elérhetjük, hogy május else­jét, a munka ünnepét még jobb begyűjtési eredmények­kel köszönthessük. A járások sorrendje a begyűjtési ver­seny legutóbbi értékelése sze­rint: 1. Gyöngyösi járás 2. Pétervásárai járás 3. Egri járás 4. Hatvani .járás 5. Hevesi járás 6. Füzesabonyi járás 1. Gyöngyös 2. Eger 3. Hatvan Járási . VB-elnök: Cseres János Kelemen Ferenc Csirmaz Árpád Molnár Dezső Orosz Miklós Kelemen János Városok sorrendje: Molnár Nándor Kocsmár János Vass János elnök h. Begyűjtési hiva­tal vezető: Polgári István Maruzs Vilmos Paparó József Világosi Tibor Papp Sándor Péterfalvi Tibor Rácz Ernő Bóta Sándor Szabó József ^Teljesítjük újabb vasalásainkat Mi, az Egri Lakatosárugyár dolgozói örömmel jelentjük, hogy május 1 tiszteletére tett vállalásunk nagyrészét már teljesítettük. Elkészítettünk a Hárosi Falemezművek részére egy lakkszárító berendezést, a kártszalaggyarnak vaiisut tíz kártfogó szerszámból három darabot, a váci fonógyárnak az ígért két csavarventillátor he­lyett hármat, az autóközlekedé­si vállalatnak 14 autófelirat táblát és a közszükségleti cé­lokat szolgáló 190 garnitúra ágysínből 175 garnitúrát. Vállalásunkon felül a Heves megyei Bánya és Építőipari Egyesülés részére hulládéi. • anyagból 300 cementmozaiklap alátétlemezt készítettünk. Lakatosárugyár dolgozói Új termelőszövetkezet alakúit Viszneken Egyre több dolgozó paraszt ismeri fel, hogy a felemelke­dés egyetlen útja a szövetke­zeti gazdálkodás. Sokan kérik felvételüket a már meglévő szövetkezetekbe, vagy új ter melőszövetkezet megalakítá­sán fáradoznak, hogy a mun­ka ünnepét már mint szövet­kezeti tagok ünnepeljék. Visz­neken a napokban 10 család 34 holdon alakított termelőszö­vetkezetet Május 1 néven. Félmillió forint megtakarítás a megye téglagyáraiban A megye téglagyárai az el­múlt negyedévben ötven csa­ládiház felépítéséhez elegendő téglát égettek terven felül. Emellett nagy gondot fordítot­tak arra is, hogy olcsóbban, gazdaságosabban termeljenek. Már a téli nagy javításoknál figyelmet fordítottak a taka­rékosság lehetőségeire. Az üzemek területén fellelhető hulladékanyagok felhasználá­sával 20 ezer forint megtaka­rítást értek el. Takarékosab­ban bántak az anyaggal, szén­nel, a szerszámokkal, jobban kihasználták a gépeket, ke­mencéket, s így elérték, hogy az 1000 téglára előirányzott önköltséget is sikerült 73 fo­rinttal csökkenteni. A sokol­dalú takarékosság ' eredménye­képpen. a megye téglagyárai ebben az évben már félmillió forintot takarítottak meg, s ebből az összegből újabb tíz családiházat lehet felépíteni. Növelik a szőlőterületet megyénkben Megyénk termelőszövetkeze­tei és egyénileg dolgozó pa­rasztjai elhatározták, hogy felújítják és új telépítésekkel bővítik a híres szőlőtermő te­rületeket. Az elmúlt évben 400 holdon, ezév tavaszán pe­dig újabb 500 holdon telepí­tenek kitűnő zamatú cseme­ge- és borszőlő fajtákat. A metszéssel és a kapálással egy­re nagyobb ütemben haladnak a telepítések is. A visontai Petőfi Termelőszövetkezet, amely a megye egyik leghíre­sebb szőlőtermelő szövetkeze­te, a terv szerint május 1-re 9 holdon telepít Csabagyöngye, mézesfehér szőlőt. A szőlőter­mesztési brigád tagjai naponta 200—300 oltványt ültetnek el, a sztalinyectraktorral gondo­san megforgatott földbe. Csaknem befejezték már az új szőlő telepítését a kisnánai egyéni gazdák is, akik 30 hold­dal növelik szőlőterületüket. Bartizán Lukács dolgozó pa­raszt 240 ölet telepített be a házilag előállított gyökeres olt­vánnyal. Miután saját munká­ját már elvégezte, méltóan a község egyéni legjobb szőlő- termelőjéhez, gazdatársainak is segít a munkában. A‘ kisna- nai dolgozó parasztok egymást segítve eddig már 25 holdat te­lepítettek be. AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ix. évfolyam, 33. szAM Ára 50 fillér 1955. Április 24, vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom