Népújság, 1955. március (18-26. szám)

1955-03-27 / 25. szám

4 NÉPÚJSÁG 1955 március 27. vasárnap, Az „Em János " című mesejáték előadása Gyöngyösön Sikerrel zajlanak le megyénkben a barátsági hónap rendezvényei Megyénk dolgozói a magyar —szovjet barátsági hónap so­rán több mint háromszáz iro­dalmi ankéton, könyvkiállí­táson, filmbemutatón ismer­kedtek meg a nagy szovjet nép életével és munkájával. A szovjet könyv ünnepe al­kalmából több mint harminc községben rendeztek már könyvkiállítást és irodalmi ankétot, melyeken a legkivá­lóbb szovjet írók műveit is­mertették. Nagy sikerrel mu­tatták be a megye filmszín­házaiban a nagyszerű szov­jet filmalkotásokat is, ame­lyeket egy hét alatt több mint negyvenezren tekintettek meg. A barátsági hónap idején eddig mintegy hatvan elő­adást tartottak a városi és falusi értelmiségiek körében. Egerben. Hatvanban és a me­gye többi helyein „Rokon né­pek élete a Szovjetunióban“ címmel. Az asszonyoknak a gazdasszonykörökben tarta­nak felolvasásokat a szovjet nők életéről, a gyermekneve­lés szovjet módszereiről. A megye városaiban és falvai­ban kiállításokon mutatták be a felszabadulás óta eltelt tíz esztendő eredményeit. Hevesen. Füzesabonyban és Gyöngyösön helyi gyűjtés alapján ismertették a község, város fejlődését, a szocialista építés alkotásait. Ez alkalom­ból több helyen rendeznek munkás-paraszt találkozókat is. Az elmúlt vasárnap a hat­vani gazdakörben mintegy háromszáz 'dolgozó paraszt és ipari munkás cserélte ki a szocializmus építésében szerzett tapasztalai ait. A magyar—szovjet barát­sági hónap hátralevő napjai­ban is sok gazdag esemény, külpolitikai beszámoló, élen­járó technika napja, névadó ünnepség, kiállítás, kulitúr- venseny teszi feledhetetlenné az idei magyar—szovjet ba­rátsági hónapot. (Tudósítónktól.) A gyöngyöst színjátszók évek óta nem mutattak be mesejátékot a város terüle­tén. Ezt pótolta a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ta­nulóinak előadás;’.. Az el­múlt hét folyamán több al­kalommal, gyerm ékelőadás keretében mutatták be az „Erős János“ című mesejáté­kot, majd március 19-én a já­rási kultúrházbain a felnőttek­nek is előadták. A darabot Gáli József írta, melyben igen kedves népme­séi hagyományokat is feldol­gozott, s Erős János alakja a bemutatás óta nem egy gyermek eszményképévé vált. A mesejáték tíz képtől áll. A gyors képváltozásck nem okoztak törést, szinte film­szerű ütemben peregtek az események. A II. Rákóczi Ferenc álta­lános iskola tanulói december óta tanulták a darabot és a 47 Szereplő közül egy sem akadt, aki a szövegét ne tud­ta volna tökéletesen. A sze­replők közül elsőnek kell megdicsérni Bátor Zoltánt, aki „Dermesztő“ szerepében nyúj­tott igen jó alakítást. S - ­pét átélve nemcsak mozgásá­val, hanem tökéletes arcjáték­kal is bebizonyította tehetsé­gét —A többi szereplő között neîVéz a sorrendet felállítani, hiszen épp az volt jó a da­rab bemutatásában, hogy a gárda, mint együttes jól sze­repelt. A. címszerepben Sa- lomvári László alakítása is elismerésre méltó. Névszerint meg kell még említeni a med­ve apót játszó Bezzeg Józse­fet, Hovanyec Ildikót a nyu­szi szerepében, Kiss Lajost, mint mókust. Baranyi Katit a jégkirálynőt, és a kitűnő „fagyminisztert”, Wöller Lászlót. A mesejáték minden szerep­lője a darab követelményei­nek megfelelő, szép és nem kis költséget igénylő jelmez­ben lépett színpadra, meiy a szülők áldozatvállalásának kö­szönhető. A rendezés felada­tait Szabó Tivadar pedagógus látta el. Aki már tanított be színdarabot, vagy ha szere­pelt, tudja, milyen nagy mun­kát, lelkesedést, s odaadást kíván, még a felnőtt csoport betanítása is, hát még egy olyan gyermekcsoporté, mely­nek tagjai most léptek elő­ször színpadra. Szabó Tiva­dar fáradhatatlan munkájá­nak köszönhető, hogy a 47 tagú együttes jó előadással ajándékozta meg a közönsé­get Az előadások tiszta bevéte­léből az iskola hangszerekkel ellátott zenetermet hoz létre, így járulnak hozzá a tanulók iskolájuk fejlesztéséhez. Bognár Pál Gyöngyös — ■ — Az Fgri csillagok­az Olcsó Könyvtár most megjelenő sorozatában A második negyedévben az Állami Könyvterjesztő Válla­lat 13 új kötetet hóz forga­lomba az Olcsó Könyvtár ki­adásában. Köztük Gárdonyi Géza Egri csillagok három kö­tetben, Karinthy Frigyes _Nem nekem köszöntek Maupassatnt: A szép fiú, két kötetben, Tamási Áron: Hazai tükör, két kötetben, ! s Leo Tolsztoj: Kozákok. A második negyedévre előfizetést vala­mennyi Állami Könyvesbolt elfogad. Az előfizetési díj há­rom részletben is fizethető. Úttörők gondozzak Gárdonyi Géza sírját Az egri III. sz. általános is- tcola Vl/b osztályos tanulói Petróczi József osztályfőnök vezetésével felásták és rend­behozták à Gárdonyi Géza sírja körül lévő kis parkot. A pajtások már megkezdték a virágültetést. A nyár folya­mán ügyeletesek vigyáznak arra, hogy a virágok ne szá­radjanak ki és ne gyomosod- jon a kis park. Óh, (Iniß muzsika Az Országos Filharmónia vendégjátéka Egerben Az Országos Filharmónia Hangversenyközpont március 30-án az egri Dózsa film­színházban vendégszerepei. Előadásuk címe: Óh, drága szép muzsika ... Közreműkö­dik: Tolnai Klári kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, Páka Jolán, az Állami Opera­ház magánénekese, Perényi- László, a Nemzeti Színház tagja, Engel József operaéne­kes és a Magyar Rádió kis­együttese. Opera- és operett­részletek, magánszámok és páros jelenetek kerülnek be­mutatásra. Jegyek kaphatók a Járási Kultúrházban, a színház pénz­táránál és az üzemek kultúr- felelőseinél 8, 10, 12 és 14 fo­rintos árban. \3 \ TTIT II1RE1 — MÁRCIUS 29-én Egerben a Ped. Főiskola 22. sz. termé­ben Dr. Bende Sándor ad­junktus és Dr. Csekei László ideg és elmegyógyász főorvos, az „Idegrendszer működéséről” tart előadást. Ugyanezen az estén a TTIT-klubban este fel 8-kor az irodalmi szakosztály klubestje lesz. A megbeszélés tárgya: A szovjet irodalom, vi­tavezető: Zelmay Vilmos, a Könyv c. folyóirat szerkesz­tője. — MÁRCIUS 30-ÁN az egri Ped. Főiskola zenetermében Kovács Istvánné tanítóképző intézeti tanár Kölcsey Ferenc­ről tart előadást. Előadás után a Leánygimnázium énekkara ad műsort. Ugyancsak 30-án délután fél 6-kor a műszaki szakosztály plenáris ülést tart a társulat klubjában (Eger, Knézich Károly u. 8. sz.) — MÁRCIUS 31-én: A rádió­zás úttörői címmel Járosi András tanár érdekes kísérle­tekkel illusztrált előadást tart a Ped. Főiskola fizikai elő­adó termében. H— EGERBEN a Ped. Főisko­la 11. sz. termében Dr. Szántó Imre főiskolai tanár tart elő­adást „A nép helyzete Heves megyében az 1929—1934-ig tartó világgazdasági válság idején“ címmel, március 28-án. Ugyanezen a napon Hatvan­ban „Mit és hogyan fényké­pezzünk címmel Hantai Ödön tanár tart előadást az I. sz. általános iskolában. Több megbecsülést betegeinknek Március 19-én SZTK ren­delésen voltam a gyöngyösi rendelőintézetben. Várakozás közben az alábbi^esetnek vol­tam szemtanúja: a várakozó betegek között volt egy férfi, kinek a keze összezúzódott, láthatólag nagyon szenvedett, végül is elájult. A sebészeten dolgozó Balogh Istvánnét ki­hívtuk hozzá és megkértem, vigyék be és fektessék le a beteget a sezlonra. Mire Ba- loghné durván rámí'örmedt, azt mondotta, ne avatkozzam bele, semmi közöm a dologivj S ezzel, mint aKi jól véget:'e dolgát, egy másik beteggel be­szélgetett. Közben a sérült vi­zei. kért. Én mondtam az elv társnőnek, hozzon egy kis vi­zet,, erre így válaszolt: várjon — és tovább beszélgetett. Mi betegek nagyon csodálkoztunk ezen a magatartáson. Arra kérjük a gyöngyösi SZTK vezetőségét, intézkedje­nek, hogy a súlyos betegek ne várakozzanak órákig, soron- kívül is bemehessenek, s ha mégis Valaki rosszul lenne, enV. rséyesebben bánjanak ve- T ártsák szem előtt, hogy lob érték az ember. Sza hó Bélánp MN DSZ-Vezetőségi Gyöngyi« le. tag Memes értékesítési szerződést kötni borra, mustra, szőlőre A Borforgalmi Vállalat meg­kezdte az értékesítési szerző­dések kötését szőlőre, mustra, borra. A termelők így sokkal jobb értékesítési árat kapnak, mint azok, akik nem szerződ­nek. Bóta Pál. egri szőlőter­melő például 3362 forinttal ka­pott többet leszerződött bo­ráért, mintha azt szabadon adta volna el. Az értékesítési szerződés megkötésével egy- időben a Borforgalmi Vállalat minden leszerződött 130 kilo­gramm szőlő, minde'rt '*fiíktóli- ter bor vagy must után 200 Ft kamatmentes előleget folyósít. Tehát az a termelő, aki 20 hektoliter borra köt szerző­dést, 4000 forint előleg igény­lésére jogosul. Ezt az előleget a szállításkor az állami sza­badáron felü] fizetett 10 szá­zalék, valamint a mennyiségi és minőségi prémium teljes egészében fedezi. Érdemes te­hát értékesítési szerződést kötni. Új kozmetikai cikkek, húszféle finom kölni várja a vásárlókat az lilatszerboltban Az lilatszerboltban már a nagy húsvéti forgalomra ké­szülnek. A raktárban már nagy mennyiség áll a legfino­mabb kölnikből, szappanok­ból, rúzsokból, kozmetikai cikkekből. Kis és közepes nagyságú kölnikből 4711-es, Aszfaltozzák az egri [Vörösmarty ésBaktai utcát Az első tavaszi napon út­építők jelentek meg a Már­tírok tere sáros, macskaköves úttestén, s csákányokkal kezdték felszedni a régi út­burkolatot. Örömmel újságol­juk, hog: ezt az útszakaszt (Vörösmarty—Baktai út végig) mintegy két kilométer hosszú­ságban, korszerűsítik, aszfal­tozzák. — HELYREIGAZÍTÁS: La­punk március 20-í számában közöltük a MEZÖKER-nél le­leplezett bűnszövetkezet ügyé­ben hozott ítéletet, melyben tévesen írtuk id. Dávid Mi­hály büntetését. A helyes íté­let: 7 évi börtön. Tavaszi nagy forgalom az Anyák Boltjában Az első tavaszi napokon megnövekedett az Anyák Boltjának forgalma. Naponta többezer ember fordul meg, hogy a nagy választékú áru- mennyiségből vásárolhasson. Legszebbek talán a most ér­kezett fiúruhák, amelyek min­den nagyságban 150—360 fo­rintig kaphatók. Közöttük a legszebb a 360 forintos sötét­kék kamgarn fiúruha, de na­gyon kedvesek a matróz leány­ka és fiúruhák is. Megérkez­tek a Német Demokratikus Köztársaságból a fehér gyap­jú kocsikabátok 82 forintos árban és a bébi kötött gyap­júruhák is. Üjra kaphatók minden nagyságban a gyer­mek esőkabátok 62 forintos ártól kezdve. Cipőben is nagy mennyiség áll rendelkezésre a vásárló szülőknek. Különösen szépek a simabőr gyerekszan­dálok, s a hófehér nubuk- cipök. Kaphatók újból a kuliko­csik is 113 175 és 350 forin­tos árakban. Az Egri Babako­csigyár 700 forintos, igen szép kivitelű sportkocsikat küldött az Anyák Boltja részére. Chat-Noir, Marvel Puck, az új Opera és Exotic kölni jele­nik meg húsvétra az üzletben. De kaphatók már a húsvéti ajándékkosarak, amelyekben legfinomabb szappan és kölni van, új fajta neszesszerek, fésűkészletek, különleges új fajta nylon fonott szatyrok. A gyerekek örömére húsvétra közel 1000, különféle figurás locsolóüveg kerül forgalomba. A növekvő forgalomra való tekintettel az Illatszerbolt há­rom eladója helyett öt eladó szolgálja majd ki a vevőket, DIVATBEMUTATÓ EGERBEN Az egri Kiskereskedelmi Vállalat március 27-én, va­sárnap délután fél 6 órai kez­dettel az SZMT Székház Rá­kosi termében tartja tavaszi ruhabemutatóját. Bemutatásra kerülnek iparunk legújabb ké­szítményei, új ruhamodelljei A divatbemutatót színes kul­túrműsorral kötik össze, me­lyen a Suha—Cserniczki zene­kar is közreműködik. Riadó a cirkuszban A „Riadó a cirkuszban“ című német filmet a gyöngyösi Szabadság filmszínház március 27—30-ig tűzte műsorára. A film izgalmas történetben mutatja be, hogyan akadályozza meg két kisfiú a híres Barlay-cirkusz lovainak elrablását. A második negyedévben 28 új filmet mutatnak be megyénkben Áprilisban a .,Budapesti ta­vasz“ című magyar film nyitja meg a negyedév új alkotásai­nak sorát. Ezt a „Frigiai csil­lag alatt“ című magyarul be­szélő lengyel és a színes szov­jet „Valahol már találkoztunk’’ című filmek követik. Ugyan­ebben a hónapban kerülnek bemutatásra az angol „Ham­let”, a francia „Elsőszámú köz­ellenség“. a szinkronizált né­met „Erősebb az éjszakánál“ című filmek. Májusban is érdekesnek Ígérkezik a filmszínházak mű- sorter- e Bérffu* . í ják az „Isten hozta Mr. Var. alt f&VtfiQ&r franci./ és p „let'őtűz“ né.met- svéd ka»ás filn.produkcióikat. * De láthatjuk ebben a hónap­ban a „Kalandos vakáció“ cí­mű szovjet, „Harc a sínekért" francia és a „Carola Lambert“ című német filmeket is. Júniusban színes szovjet film kezdi meg a hónapot a „Föld" címmel, amelyet egy ugyancsak színes szovjet film, a „Tartalékjátékos’’ követ. Júniusban láthatjuk a színes osztrák „Bécsi komédiás“’ cí­mű filmet is. Nagyszerű vígjá­tékokat láthatunk majd „Ha­bostól Latabárig" és egy Chap­lin filmbohózat sorozatot. Eb­ben a hónapban kerül mű­sorra a lengyel „Üldözés” és a „Nem messze Varsótól” című filmujdonság is. Egri Vörös Csillag Filmszínház: március 27-ón: Amikor a mezők virágoznak (svéd), 28—30-ig: Csók a stadionban (csehszlovák). Egri Dózsa Filmszínház; már­cius 27—29-ig: Rózsa és csa­vargó (finn). 'gyöngyösi Puskin: március 27 — 30-ig: Taxi úr (francia). Gyöngyösi Szabadság; márci­us 27-v-30-ig: Riadó a cirkusz­ban (néimeth Hatvan:: március 27 — 29-ig: 2x2 néha 5 (m gyár), 30—31-ig: Mágnás Miska .magyar). Füzesabony: március 27-én; Angvallai nyaralta m (cseh), 28— 29-ig; Apa lett a hiam (francia), ,30—31-ig; Az eZtred lány» (osztrák). A takarékossági mozgalom hírei — Az Országos Takarék­pénztár havonként értékeli, hogy az egyéni takarékosság­ban mely megyék érték el a legszebb eredményeket. Feb­ruár hónapban Heves megye a negyedik helyre került a ta­karékbetétek, a Kölcsönös Se­gítőpénztárak fejlesztésében és az iskolai takarékosságban. — Az egri Kiskereskedelmi Vállalatnál működik megyénk legjobb Kölcsönös Segítő Ta­karékpénztára, mely az el­múlt év szeptemberében 76 taggal alakult, s ma már 220 a tagok száma. A közös betét- állomány meghaladja a 16 ezer forintot. A tagok közül eddig 34-en kaptak kölcsönt. — Eddig mintegy 40 esetben tartott sorsolási tanácsadást az Országos Takarékpénztár megyénk területén. Huszonöt* ezer kötvényt vizsgáltak át, melyek között 3000 régebben kisorsolt kötvényt találtak. A kötvényekre 460 ezer forint nyereményt fizettek ki. Leg­utóbb T arnaörsön volt sorso­lási tanácsadás. 40 kötvény után 3800 forintot fizettek ki a tulajdonosoknak. Az Orszá­gos Takarékpénztár a közel­jövőben a pétervásári járás községeiben rendez sorsolási tanácsadásokat. — Megyénk területén a kö­vetkező üzemek értek el szép eredményt az egyéni takaré­kosságban: az Egri Dohány­gyár 250. a selypi Cukorgyár 720, a Mátravidéki Erőmű 160 betétkönyvvel vezet a takaré­kossági mozgalomban. Balaton község legeltetési bizottsága a legelők megjavításáért Balaton község legeltetési bizottságának tagjai elhatá­rozták. hogy április 4-re rend­behozzák a községi legelőt: 129 holdat gyomtalanítanak, 80 holdon boronáinak, 50 hol­dat pétisóval fejtrágyáznak, így megnő a legelő fűhozama. Tervbevették a vajdakúti legelörészen lévő kút megja­vítását is kézzel könnyen hajtható kanalaskűttá alakít­ják át. Mivel a legeltetési bi­zottságnak a költségek fede­zésére nincs elegendő pénze, támogatást kérnek a járási mezőgazdasági osztálytól. A község legeltetési bízott» sága a legelők megjavítására versenyre hívja az egri járás községeit. Ezzel járulnak hoz­zá a szarvasmarhaállomány takarmányának biztosításához;

Next

/
Oldalképek
Tartalom