Népújság, 1954. június (43-50. szám)

1954-06-17 / 47. szám

6 nIpujsXg 1954 június 17., csütörtök. ÜNNEPSÉG POROSZLÓN Zsúfolásig megtelt az illatos jázminokkal, mezei vadvirágok­kal díszített terem. Ezen az esős szombat délután ünnepélyre ültek össze megyénk legjobb állami gazdaságának, a porosz­lói Állami Gazdaságnak dolgozói. Az Eszakmagyarországi Állami Gazdaságok Igazgatóságának igazgatója a földművelésügyi miniszter dicsérő oklevelét, a megyei pártvégrehajíó bizott­ság képviselője a megyei párt­végrehajtó bizottság kongresz- szusi versenyzászlaját adja át dicsérő szavak kíséretében. A gazdaság dolgozóinak jó mun­káját dicsérik a járási pártbi­zottság és a MEDOSZ küldöttei is. Az ünnepély hősei napbarní­tott arcú emberek, feszült figye­lemmel szegezik tekintetüket a díszemelvénv felé, ahol a fel­szólalók ajkáról dicséretként hangzik jó munkájuk, a meg­nyert kongresszusi verseny egész története. Kik ezek az egyszerű embe­rek, akik ennyire képesek, akik ma az ünnepelt hősök? A kör­nyékbeli kis falvak és elszórt tanyák lakói, akiknek sorsa a múltban örökös robot, megaláz­tatás és cselédsors volt csupán. Másnak dolgoztak, más földjén húllott verejtékük, munkájuk gyümölcsét sohasem élvezhet­ték. Most ők a mezőgazdaság szocialista átalakításának élhar­cosai, akik otthont találtak az állami gazdaságban, maguké­nak érzik azt. Munkájukért az egész társadalom megbecsülé­sét és tiszteletét élvezik. Meg­változtak életkörülményeik, az emberi élet, a megbecsülés ön­tudatos emberekké formálta őket. Mindezt hűen bizonyítja az elmúlt időszak lelkes ver­senye és az ezután következő jó munkájuk. A 11.5 literes istálló­átlag elérésében Bajkó Gábor és Sárközi Imre fejőgulyások nyújtottak nagy segítséget, a traktorosok között Horváth Imre, a fogatosok között Vince Géza és Nagy Ferenc jártak az < élen. Dicséretet érdemelnek a I növényápolás szorgalmas leány csapatai, valamint az állat­tenyésztés dolgozói, a takar- mányosbrigáddal egyetemben. Nem adják fel a harcot, tovább­ra is versenyben marad a há­romszáz dolgozó, a nagy nyári mezőgazdasági munkák idején. Lelkesedésükre jó példa Kurucz István fejős néhány szava, amit a pénzjutalom átvétele után mondott: „Örülök a jutalom­nak, de még jobban annak, hogy munkámmal több tejet szolgáltathatok az ország la­kosságának. Továbbra is meg­tartom, sőt még fokozom elért fejési átlagomat.” Egészséges ütemben fejlődő, a termelőszövetkezetek és az egyéniek előtt példát mutató és tekintélyes szocialista mező- gazdasági nagyüzemmé lett a poroszlói Állami Gazdaság. Ve­zetői és dolgozói nem hiába kapták a sok dicséretet. Fejlett állattenyésztése, zöldelő búza­táblái, gondozott kapásnövé­nyei, bő termései maguk helyett beszélve bizonyítják dolgozóik jó munkáját, a szocialista gazdálkodás fölényét. Az Egri Lakatosárugyár segítsége A novaji Egyetértés tszcs ud­varán hosszú idő óta rozsdáso­dott egy többfeladatos benzin­motor, mely valamikor szecska­vágásra, dalárásána, vízszívás­ra és fűrészgép meghajtálsára volt alkalmas, egyszóval a tszcs életében igen fontos „szerepet” töltött be. Az idő eljárt felette, munkaképtelenné vált az öreg gépezet. A tszcs vezetői többíz­ben próbálkoztak a megjavításá­val — sikertelenül. Sehol sem vállalták el a megjavítását, pe­dig i»z őszi mezőgazdasági mun­kák idején már igen nagy szük­ség lett volna rá. Egy szép májusi napon, ép­pen a földeken foglalatoskodtak a tszcs-tagok, amikor két idegen jelent meg közöttük: Hajdú Imre elvtárs, az Egri Lakatos­árugyár pálrttitkáry és Melczer János művezető. Barátságosan köszöntötték egymást, majd Hajdú Imre így szólt: — Azért Egerben is megkezdődtek a békehetek, június 13-án a képző­művészek kiállításának megnyi­tásával, ahol dr. Fülöp Béla a megyei kórház igazgató főor­vosa tartotta a megnyitó be­szédet. Június 14-én a járási tanácsnál, 16-án a Tüzép-nél, 17-én a gyógyszerészeknél, 18-án a Kiskernél kezdődött, illető­leg kezdődik a békehét és « hét két napján az Egri Dohány­jöttünk hozzátok, hogy megkér­dezzük: miben lehetnénk segít­ségetekre ... A tszcs vezetői örömmel ragadták meg a két városi dolgozó kezét, békés egyetértésiben pihent meg egy­máson a munkás- és paraszt­tenyér. A többi már gyorsan ment. A tszcs vezetői megmutatták a „beteg” motort. — Megcsinál­juk elvtáirsak — szóltak Melczer Jánosék. Es amikor elváltak egymástól, minden bizonnyal a kormányprogramm célkitűzései jártak az eszükben és arna gon­doltak: ismét közelebb került egymáshoz a falu és a város. A benzinmotort beszállították a Lakatosárugyárba. Tátrai Pál, a karbantartóműhely csoport- vezetője irányításával brigád alakult a gép kijavítására. Két héten át a munkaidő befejezése után késő estig dolgozott a bri­gád. Különösen Tátrai Pál, Vi­rányi Péter, Fazekas Gyula és gyárban és a Lakatosárugyárban is megnyílik a békehét. A meg­nyitókon a megyei békebizottság tagjai a nemzetközi helyzetről és a békéért folyó harc legfon­tosabb teendőiről beszélgetnek a dolgozókkal. Június 19-én a megyei tanács­nál nagyszabású béke-estet ren­deznek, amelyet reggelig tartó békebállal kötnek össze. Mester János tüntette ki magát a munkában. A gép június 3-án teljesen elkészült, vígan pöfö­gött a gyár udvarán. Reméljük, hasznos segítője lesz a novaji Egyetértés tszcs-nek. A Lakatosárugyár és a tszcs a jövőben is meg akarja tar­tani kapcsolatát egymással. Jánfalvi Frigyes, a tszcs köny­velésének segít majd és máris több önként jelentkező akadt az új feladatra: tetőt készítenek a benzinmotor fölé és a tszcs kut- berendezését is rendbehozzák. Ez a történet nem a külön­legesek közé tartozik. Egyszerű, de nemes. Arról szól, hogy mi­ként kell erősíteni a munkás­paraszt szövetséget, miként kell helyesen értelmezni a kormány­programm célkitűzéseit. A Laka tosárugyár dolgozói példát mu­tattak a megye sok más üzemé­nek. Somody József Egri Lakatosárugyár. megköszönöm a gondoskodást Hosszabb ideig feküdtem a gyöngyösi Járási-kórházban, sú­lyos műtétem volt epekő operá­cióval. Ezalatt az idő alatt meg­győződtem arról a gondos, sze­retetteljes bánásmódról, amely­ben a betegeket részesítik. A Hevesmegyei Népújságon keresz­tül köszönöm meg a főorvosnak, kezelőorvosoknak és ápolónőknek jóságát, amellyel meggyógyí­tottak, s a nehéz napokat igye­keztek elviselhetőbbé tenni. CSOMBOR IMRÊNÊ Karácsond. Megkezdődtek Egerben a békehetek A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL Csütörtök: KOSSUTH-RADló: 8.30: Zene­kari hangverseny. — 9.05: Go­dard: BClcsődal. — 9.10: Nem ne­héz a választás. — 10.10: Hang­szeres népi muzsika. — 10.30: Az energetika jövöjéből. Előadás. — 10.45: Régi müzsika. — 11.10: Kedves szóval, vidám dallal. Nép­művelési híradó. — 11.30: Vidám fúvószene. — 12.15: Déli hang­verseny. — 13.00: Kórushangver seny. — 13.30: Rácz Béla és zene­kara játszik. — 14.25: A Rádió Gyermekujság műsora a kis is­kolásoknak. — 15.10: Cser Timea énekel, zongorán kíséri: Cser Gusztáv. — 15.30: Kossuth-díja­sok a mikrofon előtt: Beszélgetés Rusznák István textilmérnökkel. — 15.45: Magyar mezők virágai. A gyermekrádió műsora. — 16.00: Jókai Mór élete és művei. VII. Jókai munkásalakjai. — 16.40: A magyar rádió népi zenekara ját­szik. — 17.10: Mozart operaest. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Han­gos Újság. — 19.00: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Szivárvány. Zenés irodalmi tarkaest. — 21.10: Tánczene. — 22.20: A magyar rádió szimfonikus zenekara ját­szik. — 23.25: Éji zene. PETÖFI-RADIÓ: 6.50: Filmzene. — 14.00: Délutáni hangverseny. — 15.00: A magyar rádió kis­együttese játszik. — 15.40: Olasz operarészletek. — 16.30: Fiatalok zenei újságja. A gyermekrádió műsora. — 17.25: Jó takarmányo­zással a magasabb tejhozamért! György Károly FM főelőadó elő­adása. — 17.40: Operettzene. — 18.30: Muzsikáló népünk. Szűcs László zenés riportja Békéscsabá­ról. — 19.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.30: Fúvószene­karok hangversenye. — 20.10: Sporthlradó. — 20.30: Népi együt­tesek műsorából. — 21.30: 800 millió. i — 22.00: Operettzene Fali Leó müveiből. — 22.40: Tánc­zen». Péntek: KOSSUTH-RADló: 8.30: Zene­kari hangverseny. —9.20: Nyug­talan élet. Részlet Szabó Pál új re­gényéből. A gyermekrádió mű­sora. — 10.10: Hangszeres ke- ringők. — 10.30: Mese a zöld­madárról. óvodások műsora. — 10.50: Az Okos Mackó. — A gyer­mekrádió műsora. — 11.00: Kö­rösi Dudus Zoltán és zenekara játszik. — 11.30: Nagyapó. Alek- szandr Beck és Nikoláj Lojko el­beszélése. — 12.15: Hangos Új­ság. — 12.35: Csehszlovák fúvós- zene. — 13.00: A rádió operettjei­ből. — 13.30 Külföldi népzéne. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Részletek Csajkovszkij „Csipke­rózsika" c. balettjéből. — 15.10: Dziserbasjan: Szonáta. — 15.31: Weiner: Pastorale, fantázia és fuga. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általánosiskola V. osztályánál; — 16.20: Elkészülni . . . Vigyázz... Rajt! Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Lukács Éva énekel, zongo­rán kíséri Arató Pál. — 17.10: Gyere pajtás katonának. Szabó Jó­zsef feldogozása. — 17.40: A marxizmus-leninizmus tanítása az államról. Előadás. — 18.00: A fcnagyar rádió énekkarának hang­versenye. — 18.20: Tánczene. — 18.45: Nemzetközi kérdések. Elő­adás. — 19.00- Jó munkáért — szép muzsikát! — 19.40: Válaszo­lunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Tegnaptól — holnapig. Esti krónika. — 21.00: A magyar rádió szimfonikus zenekara "ját­szik. — 22.10: Tíz perc külpoli­tika. — 22.20: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 22.50: Kis hajlék. Dékány András karco- lata. — 23.00: Éji zene. PETÖFI-RADIÓ: 6.50: Vidám reg­geli zene. — 14.00: Szórakoztató zene. — 14.40: Prokofjev művei­ből. — 15.15: Farkas—Vaszy: A kék vércsék erdejében. Előadja a magyar rádió szimfonikus zene­kara. — 15.53: Gigli énekel. — 16.00: Népművészeink műsorából. — 16.30: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 17.00: Zeng az arató­dal a kolhozokban. Gál Zsuzsa ösz- szeállítása. — 17.30: Madarász Emil műfordításaiból. —- 17.45: Bécsi keringők. — 18.10: Megem lékezés Gzabán Samu néptanító­ról. — 18.30: Zenekari hangver­seny. — 19.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.30: Szerelmes levél. Boldizsár Iván elbeszélésé­nek I. része. — 20.00: Fúvószene. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 21.00: Sári bíró. Móricz Zsigmond színművének rádióváltozata. — 22.11: Szervánszky: Fuvola-trio. — 22.34: Részletek Saint-Saëns: Sámson és Delila c. operájából. Szombat: KOSSUTH-RADló: 8.30: Fúvós- zene. — 8.50: Mendelssohn: Olasz szimfónia. — 9.20: úttörő-híradó. — 9.45: Dalok a táborból. A gyer­mekrádió műsora. — 10.10: Szí­nes román muzsika. — 10.40: Ze­nekari hangverseny. — 11.30: Koreai élményeim. Dr. Iván László orvossal beszélget munkatársunk, Tóbiás Áron. — 11.40: Vidéki ze­nekarok műsorából. — 12.15: Déli hangverseny. —■ 13.00: Tíz perc külpolitika. — 13.10: Olasz dalok. — 13.30: Fúvószenekari hangverseny. — 14.25: Új zenei újság. — 15.25: Szív küldi szív­nek szívesen. — 15.50: Kommu­nisták. Részlet Aragon regényé­ből. — 16.20- Operettkettősök. — 16.40: Kedves hallgatóink! Leve­lekre válaszolunk. — 17.10: Nép­dal-tanítás. A Népművészeti Inté­zet műsora. — 17.30: Szövetkezeti híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. — 18.30: À moszkvai rádió összeállítása. — 19.00: Szombat esti muzsika. — mit szeret? — Közben: 23.00: Ml történt a nagyvilágban? PETÖFI-RADIÓ: 6.50: Verbunko­sok és csárdások. —14.00: Kóczé Gyula és zenekara játszik. — 14.45: Balettzene. — 15.20: Min­denki operája. Verdi: Falstaff. Is­merteti Szabados! Béla. — 16.20: Prágay János, a kubai szabadság magyar hőse. Láng Dezső előadása. — 16.40: Énekkari hangverseny. — 17.10: Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Szülőknek nevelésről. A Gyermek­rádió műsora. — 17.40: Tánczene. — 18.00: Szerelmes levél. Boldizsár Iván elbeszélésének II. része. — 18,30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Hango-s Újság. — 19.30: Ma­gyar szerzők zongoramíivei.. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Könnyű mu­zsika. — 21.00: Színes népi muzsi­ka. — 22.00: Népszerű operarészle­tek; TENISZ Jól szerepeltek a diósgyőri versenyen a hevesmegyeiek A Diósgyőrött megrendezett mis­kolci területi bajnokságon, a férfi- párosban harmadik helyezést ért el a Dr. Pokorny, Dr. Szele (Egri Fáklya) pár. Hajdú (Egri Fáklya) legyőzte Paulinyit, a szabolcsmegyei váloga­tott második játékosát. Az utolsó tizenhat férfijátékos közé négy he­vesmegyei (Dr. Pokorny, Vlaozaíy, Hajdú, Szentmarjay) került be. A nyolc közé jutásért nagy harcban maradt alul Dr. Pokornvi a debreceni Erdeivel szemben. Az öt megye rész­vételével lefolyt bajnokság pontver­senyében Heves megye harmadik lett, megelőzve Szabolcs és Nógrád megyéket. Minden dicséretet megér­demelnek azok a versenyzőink, akik szabadság idejük terhére, s nagy el­foglaltságuk ellenére is resztvettek a bajnokságban, ellentétben azokkal, akik különböző családi, tanulási és egyéb okokra hivatkozva, lemondták a hevesmegyei színekben való sze­replést, előtérbe helyezve egyéni ér­dekeiket a sporttal szemben, amely­től pedig annyit kaptak eddigi pálya­futásuk során . . . Megyénknek ez -- szerényen számítva —■ két bajnok­ságba és több értékes helyezésbe ke­rült. Csak aztán ne csodálkozzanak ezek a játékosok, ha a lövőben me­gyénk kevesebb minőségi *eniszlab- dát, kevesebb hurt, egyszóval a tényleges helyzetnek megfelelő tá­mogatást kap az illetékesektől, mi- nekfolytán számukra sem lesznek olyan előnyös állapotok, min4, eddig voltak, kiindulva abból, hogy a szép új teniszlabdákkal, amelyért álla­munk nemes valutát áldoz, nemcsak A megyei bajnokságban részvevő Egri Vasas labdarúgócsapata. edzéseket kell tartani és helyi jelent tőségu versenyeket, hanem részt kell venni — minden körülmények között — azokon a versenyeken, amelyek a minőségi sport fejlődését szolgálják? És hogy ezt más megyék teniszecöi mennyire megértették, arra szolgál­jon a debreceni Erdei, Kövér neve­zetű versenyzők példája, akik a ver­seny előtti napra kérték egyetemi vizsgájuk megtartását, s a diósgyőri verseny alatt is tanultak, készültek a további vizsgáikra . .. Sportszeretet, szív, áldozatkészség kérdése az egész. Felismerése annak, hogy az élvonalbeli versenyzőnek kötelessé-? gei vannak a magyar sporttal szem-* ben! Lovcsányi Jenő Hevesmegyei Társadalmi Tenisz Szövetség elnöke. Mi is csatlakozunk.~ A Hatvani Cukorgyár Kinizsi-sport, brigádjának versenykihívását elfo­gadjuk és a feltételeket egy ponttal kibővítjiik: önköltségünket 2 újítás bevezetésével tovább csökkentjük. Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat „November 7” brigádja. A Kinizsi SE hevesmegyei elnöksége téliesítetté az MHK ismétlőpróbák tervét Kinizsi SE hevesmegyei elnökség« az 1954. évi MHK ismétlőpróbák tér- vét június 6-ig 107 százalékban tel­jesítette. Reméljük többi sportegye­sületeink is hasonló sikerről szá­molnak qjajd be! SPORTKÖNYVANKÉT EGERBEN A Sport Lap és Könyvkiadó Válla­lat vasárnap délelőtt ankétot rende­zett, hogy meghallgassa a sportveze­tők és sportolók véleményét, javas­latait eddigi kiadványaival szemben. Dózsa Károly VTSB-elnök megnyitó szavai után Pásztor Lajos vállalati igazgató tartott előadást a vállalat célkitűzéseiről. Olyan sportkönyvek kellenek — mondta többek között — melyeket a sportoló tömegek igényel­nek és eszközévé válnak a minőség valamint a tömegsport állandó fej­lesztésének. Ennek szellemében a ki­adványok nívója és példányszáma egyre emelkedik — de a jövőben a kiadványok szerkesztésénél figyelem­be veszik az elhangzott bírálatokat is. Pásztor Lajos beszéde után a megjelentek nagy tetszéssel fogadták Dr. Bárány István, városunk szülöt­tének, a sokszoros bajnok és olimpi­konnak közeljövőben megjelenő úszó­szakkönyvéről tartott beszámolóját. A szakkérdések mellett számos úti­élmény elmondása tette érdekessé a beszámolót. Ezután az E. Haladás tornászai jól sikerült talaj gyakorla­tokat mutattak be, majd sor került a nagy érdeklődéssel várt ökölvívóbe­mutatóra. Budai Pál főiskolai világ­bajnok és Farkas Béla magyar baj­nok mérkőztek egymással, a közön­ség nagy tetszésnyilvánítása mellett. A hozzászólások során sok értékes bírálat és javaslat hangzott el. Kiss Ágnes (E. Fáklya) az egri fedett­uszoda problémáját vetette fel Dr. Ba­konyi Ferenc (atlétikai szöv.) az alap­fokú könyvek mellett magasabbfokú kiadványok megjelenését kérte, hang­súlyozta olyan tudományos folyóirat kiadását, melyben sor kerülhet edzés­módszerek és egyes technikák elem­zésére is. Varga István, a külföldet járt magyar sportolók élményeiről kért színes beszámolókat. Törös Ká­roly (Ped. Főisk.) a labdajátékok kér­désével foglalkozott. Heves megye és Eger város nem rendelkezik megfe­lelő méretű tornateremmel, mely elő­segítené a fejlődést. A Pedagógiai Főiskola részére nagyméretű torna- csarnok megépítése volt előirányozva az ötéves terv keretén belül. Külön­böző okok miatt az építkezés megkez­dése máig húzódik. Bírálta a Sport és Testnevelés, Népsport, Képes Sport szerkesztését és tartalmát. Sok szak­mai, valamint az iskola és a falu sportjával kapcsolatos cikket kért. Megállapította, hogy sok olyan sport­könyv került kiadásra, mellyel szak­embereink nincsenek megelégedve. Hangoztatta a sportkörnél felállítan­dó könyvtárak jelentőségét, a TF- tankönyvek széles körben való ter­jesztését. Szükség van minél több fénykép- és filmsorozatra, külföldi szakkönyvekre. A hozzászólásokra Pásztor elvtárs válaszolt, majd Dózsa Károly átadta Eger város ajándékait a pesti rész* vevőknek. * Az OTSB mellett működő Sport Lap és Könyvkiadó Vállalat több hét­tel az ankét előtt megindította a szervezőmunkát, olyan előadókat biz­tosított, mint Bárány István dr. és Pásztor Lajos elvtársak. Két Európa- szerte ismert ökölvívót is felkért be­mutató mérkőzésre. Sajnos, a szer­vezőmunka nem sikerült. Ilyen be­mutatót zsúfolt ház előtt kellett vol­na tartani. Az MTSB nézzen utána; a társadalmi szövetségek és sport­körök hogyan hajtották végre a moz­gósítást? Miért maradtak távol a lab­darúgó, kosárlabda, röplabda, torna, birkózó, vívó. természetjáró stb. szö­vetségek? De sportköreink sem talál­ták fontosnak az ankétot. Sokkal nagyobb érdeklődést és ügy­szeretetét kívánunk és várunk azok­tól, akik hivatva vannak Heves me­gye és Eger város sportjának irányí­tására. Nagyszerű győzelmet aratott a Fáklya vízilabda csapata Szegeden Egri Fáklya—Szegedi Dózsa 4:0 (1:0) Szeged, 1000 néző, V; Rácz. Egri Fáklya: Hu Ilmáim — Brindza, Generál — Válent — Gyergyák, Utassv. Koncz. Edző: Baranyai György. Az egri csapat nagy lelkesedéssel vetette magát a küz­delembe és a 4. percben Brind­za révén megszerezték a vezetést is. Félidőig meglehetősen kiegyensúlyo­zott játék folyt, bár a Fáklya terv­szerűbben szőtte támadásait. Fordu­lás után elmaradt a várt nagy küz­delem, az egriek egyre inkább ma­gukhoz ragadták a kezdeményezést. Koncz, Gyergyák, majd ismét Koncz lövése jutott a hálóba, igy 4:0-ra alakult a mérkőzés állása. Ebben a játékrészben kiváló teljesítményt NB. II. Keleti csoport Egri Fáklya—Nagybátonyi Bányász 0:0 Eger, 2500 néző, V: Emsberger. Egri Fáklya: Madaras — Pusztai . Szentmarjai, Dobos — Báder — Vi- rágh — Bakonyi, Palatinusz, Hődör, Fenyvesi, Látó (Szabó). Edző: Ma­gyar Ferenc. Kezdés után élénkiramú játék ala­kult ki, mindkét csapat ötletes, gyors támadásokat vezetett. A nagy me­legben azonban később alábbhagyott a kezdeti lendület, színtelenné vált a játék. Különösen sok hiba csúszott a leadásokba, egyik fél sem igyeke­zett földre vinni a labdát. Az egri Kikapott a Lőrinci Vasas, kemény küzdelmek a megyei labda rúgóbajnokságban nyújtott a csapat. Gyors és pontos adogatások, államdó mozgás jelle­mezte a csapatmunkát és — ami a legfontosabb — gólok is születtek. Az egri együttes küzdőképeségből is jól vizsgázott, győzelme ilyen arány­ban is megérdemelt. Egyénileg Hull- mann kevés dolgát kifogástalanul végezte. Brindza kiváló teljesítményt nyújtott. Generál egyre jobban já­tékba lendül, Válent ezúttal sokat vállalat magára. Igen örvendetes Koncz javuló formája, két gólja kü­lön dicséretet érdemel. Gyergyák jól helyezkedett, sokat úszott, nagy ré sze van a győzelem kivívásában. Utassyt nagyon fogták, de így is voltak veszélyes megmozdulásai. Kár, hogy lövéseit elhamarkodta. csapat végig többet kezdeményezett és a játék nagy részében enyhe me­zőnyfölényt harcolt ki. Az ellenfél szór- ványos támadásai veszélyesebbek voltak, csatáraik többet és jobban lőttek kapura. Végeredményben a döntetlen, igazságosnak mondható, a Fáklya csak jobb támadójátékkal győzhetett volna. A csapatból senki nem nyújtott átlagon felüli teljesít­ményt, talán csak Szentmarjai voll az. akinek a játéka kielégített. Az a véleményünk, hogy az ő csatársorba állítása el dönthette volna a mérkő­zés sorsát — a Fáklya javára. Apcon nagy érdeklődés mellett ke­rült sor a Lőrinci Vasas vendégjáté­kára. A találkozó végig nyílt, hatal­mas küzdelmet hozott, amelyből a nagy lelkesedéssel játszó apciak ke rültek ki győztesen 2:1 arányban. Hevesen sok gól esett a Heves— Hatvani Lokomotív mérkőzésen. A vasutasok végeredményben megérde­melt 5:3 arányú győzelmet arattak a javuló formában játszó hevesiek fö­lött. A védelmek igen „gólképesek” voltak. Gyöngyösön az Egri Vasas mérkő­zött a Gy. Bányásszal. Igen nagy- iramú, változatos játék jellemezte a találkozót. A csapatok végül is 1:1 arányban döntetlenül végeztek, bár az egriek közelebb álltak a győze­lemhez. Selypen a kitűnő Petőfibnnyai Bá­nyász szerepelt és 3:T)-ra győzött. A bányászok korszerű, gyors támadá­saival szemben nem volt ellenszere a selypi védelemnek. Egercsehiben jó mérkőzést vívott egymással Egercsehi és a Gyöngyösi Kinizsi csapata. A találkozón, az erő­sen tartalékos hazaiak 1:0 arányban győztek a szemre igen szépen játszó és mezőnyfölényt kiharcoló Kinizsi­vel szemben. Gyöngyös különösen a II. félidőben játszott fölényben, de a kemény hazai védelmet egyszer sem tudták áttörni. Verpeléten döntetlenül végzett d Recski Bányász. Hatalmas küzde­lemben egyeztek meg a pontokon a nagy lelkesedéssel játszó csapatok. Mindkét csatársor sok gólhelyzetet hagyott ki. Az l:l-es eredmény meg­felel az erőviszonyoknak. Rózsaszentmártonban az Egri Hon­véd látogatott el és 4:0 arányban alulmaradt a jó formában lévő bá­nyászokká! szemben-. HIRDETÉSEK Gép- és gyors írón őt és segédmun­kásokat azonnal felvesz Egri Vas­öntöde. Jelentkezni 7—13 óráig. 200-as DKW motorkerékpár eladó Oláh Tiszafüred Görbe-u 6. Üzemi villanyszerelőt, férfi és női segédmunkásokat azonali belépésre felvesz a Miskolci Cementáruipari V. Felnémeti telepe. Építőipari munkásfelvétet. Felve­szünk azonnali belépésre Heves me­gye területén végzendő munkákra kőműves-, ácsszakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Bérezés építőipari kollektív szerződés szerint. Heti ha­zautazást biztosítjuk. Jelentkezés a Hevesmegyei Tejipari Vállalat, Eger, Kertész-u. 170. Petőfibánya és környéke szövetke­zet Lőrinci keres: fodrász, szabó és felsőrészkészítőket. A Budapesti Szállítmányozási Vál­lalat lóáp< lókat alkalmaz. Jelentkez­ni lehet Budapest, V., Marx-tér 7 sz. alatt a munkaügyi osztályon. Az- Egri Vízmű Vállalat állandó munkára felvesz Egerben és vidéken: hálózatépítő, kúttisztító, és felújító munkásokat. Jelentkezni: Eger, Vö­rös Hadsereg-útja 5 alatt. Az Állami Déryné Színház nyárt vendégjátéka idejére 1954 július 24-től bútorozott szobákat keres. Címeket kérjük a Hirdető Vállalat kirendelt­ségéhez eljuttatni. Az Egri Lakatosárugyár azonnali belépésre külső szerelésre felvesz kő­műves-, vízvezetékszerelő- és lakatos­szakmunkásokat. NÉPÚJSÁG Az MDP Hevesmegyel Párt­bizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály. Szerkesztőség és kiadóhivatal* Eger, Sztálln-tft 1. Telefon: 284 és 133. Postafiók: 23. Szikra Lapnyomda. Budapest, VIII. Rökk Szilárd-«. 6 FelelA* nyomdavezető: KwIMr It-

Next

/
Oldalképek
Tartalom