Népújság, 1953. december (97-106. szám)

1953-12-17 / 101. szám

i 1953 december 17. NÉPÚJSÁG A E g y élnek a petőfibány fiatalak Kiváló eredmények a hányásainkét után November 22-én, Petői ibanya fiataljai bányászan/kétot tartot­tak. Ezen az ankéten a rózsái IX-es akna, a Recski Ércbánya és egercsehi bányászfiataljai is resztvettek. Ifjú bányászaink közű! sokan tettek egyénileg- és brigádban is felajánlást, néha- nyan másik bányavállalat dolgozóit hívták ki versenyre. A napok, ben értékeltük a versenyte ! aj án ! áeoka t december I-tői 12-ig be­zárólag. Gardos György 191 százalékos egyéni telj es ítmény évei a fel­ajánlást tevők között az első helyet harcolta ki. Szobányi Jánost 175, brigádban elért 130.5 százaléka szintén az elsők közé emelte. Jól dolgozott Baranyi József is. aki egyénileg 173, bri­gádja pedig 125.3-ra emelte százalékát. Az értékelés szerint ne­gyedik helyre Godó Sándor jutott, oki Kónya László egercsebi .bányásszal párosversenyben állt és 161.2 százalékos egyéni telje­sítménye mellett 147.7 százalékos brigádmunkájával az összes brigádok között első helyet érte el. A bányászaikét után a DISZ-tagságnál javulás figyelhető meg. A gyakori, igazolatlan hiányzást többnyire megszüntették és az új bányászok nevelésére is több gondot fordítanak. Ennek megvan az eredménye. Néhány úi bányászná! meglepő ió ered­mények születtek. A Godó-brigád ban dolgozó Kelemen László 141 százalékot, a Baranyi-brigádban pedig Tóth József 100 szá­zalékot ért el. A frontok egymásköztj versenye is fellendült. A Xllt-as frontnak a XI-esse! folytatott versenyében a Csordás- brigád 102.8 százalékig küzdötte fel magát. Kimagasló eredmények születtek a gépműhelyben f®. A de­cemberi első dekád alatt Szabó Kálmán 202 és Pusztai 132 szá­zalékát a műhely összes dolgozói követendő példaképnek tekint­hetik. „ , , . Gyuricsika Marton. DISZ-titkár. Ha valaki néhány éve Petőfibányán járt és most pár órára újból ellátogat ide, ugyancsak meglepődik. Nagy változások történtek itt az elmúlt; de különösen az utóbbi két esztendő alatt. A bányászok élete, szebb lett, több sze­net termetnek, magasabb fizetést kapnak — jobban Sí­nek. Szabadidejüket pedig, különösen a szombatokat és a vasárnapokat, de az estéket is vidám szórakozással tölthetik. Hétköznapokon ■lent a bánya mélyén, vagy a főid felett a műhelyekben és az irodákban gyorsan halad a munka, munkaversenyben, vannak. A sztahanovisták és a jó bányászok lelkesítő szavai, meggyorsították a csá- káreypengéseket, a széndarabok szállítását, a csillék futását és a külszíni munkákat. Az ifjú bányászok min­denben az éten járnak, példát mutatnak az idősebb dol­gozóknak és az új bányászoknak. Ott találhatjuk őket a munka nehezénél, a gépeknél, az íróasztalnál — minde­nütt helytállnak, fiatalos lendülettel dolgoznak. Munka után pedig a jót végzett munka örömével szórakoznak a fiatalok. Bent járunk a tétben, sokán azt gondolhatnák, hogy most már nem lehet szórakozni, mert a hideg a szobába rekeszti az embereket, Petőfibányán nem így van. Min­den este, de különösen hét végén összejönnek a fiatalok. A kultúrcsoportok próbáinak, sokan a politikai iskolán tanulnak, a sakk hódolói a táblák fölé hajolnak, a spor­tolók újabb versenyre készülnek, a ptng-pong-rajongák körüláltják az egyetlen asztalt, a zenekar új indulót, vagy tánczenét próbál és a kantinban is összecsengenek a po­harak. Szép életük van a bányászfiataloknak! EGY FIATAL ÉLETE... Ki ne ismerné a Vll-és fron­ton, vagv a DISZ-ben Klucsíh László Síi froatyájárt Az út épületek egyikében találjuk meg öt négv testvér« között. Tervét az utolsó dekádban 110 szá­zalékra teljesítette. Havonta 1600 forintot keres, amiből jut ruhára', cipőre, meg amire keli. A régi világban nem egy húsz­éves fiatal, de egy bányász sem' keresett ennyit, |é veit. ha mun­kát kaptak. Apja is, anyja is a bányánál dói goznak. Apja » fia kezébe adja át a csákány nyelét, egymást sarkalják a> iöbbterme- fés eléréséért Inkább beszéljen ő, mondja el életéből a legfontosabb ese- ményeitej és ast, mit kapott jó tanulása, ió munkája útin: „1933-bain Gyöngyösön szület­tem munkás-családból, A fel- szabadulásig ugvamaz volt osz­tályrészem, mint a többi hasonló szegény gyereké. 1951-ben jöt­tem ide vájártanulónak, mert már ált alános iskolás koromban elhatároztam, hogy bányász le­szek, terme-tem majd a kenyeret az iparnak. A vájárisikolában DISZ-ttéBkár voltam. 1952 július 20. veit étetem egyik iegbokkv gabfe napi*. Jó -munkámért rét hétre Csehszlovákjába kiütitek. Tátrai omni con töltöttük «J bol­dog pihenésben a fcdt hetét. Ugv repültek * napok, mint a eobes- röptű fecskék. Megtemeríkedtünk az itt nyaraló lengyel, bolgár, csehszlovák bányászokkal, éte­lükkel, terveikkel. Töbfe váróét bejártunk, nagyon sok dolgo­zóvá/; megésmerked tűnik. Ez * külföldi tartózkodás további munkámon te megmutatkozott. A tanul mányi eredményemet maidw*n egv egésszel emeltem. 1963 tavaszán ssabadultaim 'yj. Jelenleg 4 DlSZ-vezetüségbou dolgozom. AJómgvüitösben öt: fátesamniaJ együtt 100 mázsa fémet gyűj­töttünk hat óra alatt. Az ért* kapott pénzt a telepi DISZ kul­túrál U életének megjavítására fordítottuk. As évi tervet december 22, r* szeretném befejezni. Továbbra is akarok szakmai1 ag tarurfn}, hogv még többet nyithassak haizámea/k, hiszen úgysem tu­dom meghálál r>i az* a sok jut- tetást, amit én % tárnám már idáig kaptunk!" Jó szereplésük jufalma: Budapestre utaznak ÍGY SPORTOLNAK PetőfSbánya vil­lanyszerelői novem­ber 7-re fejezték be az ecsédi altáró vil­lamosítását. A kö­vetkező napokban új nagy munkához kezdtek. Gyöngyö­sön traezformátor- á itomást készítenek. Egyik legjobb dol­gozójuk Pusztai Ist­ván, aki két éve dol­gozik Petőfibányán, de jó munkájával már kivívta társaiéi, ismerését, megbecsü­lését. Fizetése átlag­ban eléri a.z 1300 forintot, sőt aa 1500 forintot is. Ebből szépen öltözködik, vett már kerékpárt, de jut szórakozásra is.- Amikor másfél év­vel ene.lött belépett a szűnj álsizócscpoft- ba>, társai ugyancsak el csodálkoztak. Hi­szen Pista olyan csendes gyerek — mondogatták. És ő kitett magáért. Egyik legjobb tagja a cso­portnak, pedig a mű­hely nehezen tud al­kalmazkodni a pró­érdemlik. — Nekem a színjátszás, a leg­kedvesebb szórako­zásom, mell vei má­sokat is szórakoz ta­bákhoz. — Jól sike­rűit a Télapó-est — meséli a vidéki ba­rátoknak. Jól dolgoz- go ztunk. A bevétel­Æ* Pusztai István ifjúmunkás Miniatűr femetncök, mérlegek, hőmérők és egyéb laboratóriumi felszerelések között találjuk Ne­mes elvtársat, a bánya spor­tolóinak vezetőjét, ö irányítja, vezeti a bánya sportoló dolgo­zóit. A bánya dolgozói a labdarú­gásban, az ökölvívásban, a bir­kózásban, a tekében, a sakkban és a céllövészetben képezhetik magúkat. Ebbein a hat sportág­ban 247 minősített sportoló ezerepei. A sportból lelkesein ve­szik ki részüket a: fiatalok, csak a labdarúgásnál 30 ifit tartanak számon. Ebben a sportágban még olyanok is vannak, mint Gáfló) Jóska, aki általánosiskolai tanuló. A bánya ifjú sportolói között olyan is van, aki aíz „or­szágos bajnok” címeit viseli. Ilyen az ökölvívásban Háoity Mihály szénmintavevő. Fekete István is munkaidő alatt kemé­nyen markolja- meg a csákány nyéléit, munka után- pedig » bir- kózószönyegen próbálja ki ere­jét. Petőfibányán tehát biztosít­va van a sport terén a* után­pótlás. Nemes sporttárstól megkér­deztük, hogy mi a sportvezetö- ség terve az 1954-es évben: —• „Legfontosabb a fegyelem meg­szilárdítása. A másik célkitű­zésünk az. hogy 10 százalékkal több legyen az afot'v sportolók száma. Sokat várunk az MHK- mozgai.omtól. Ebben az évben MHK-tervüntoet teljesí tettük. Most az a célunk, hogy jövőre a dolgozók 70 százalékát be­vonjuk a mozgalomba/. Ennek erdőkében a szervezést a mun­kahelyig visszük te, Itt beszé­lünk maiid a dolgozókkal és megpröbä'1'iuik bevonni őket a sportolók táborába. Az úi dolgozókkal munkába- lépésük után közvetlenül beszé­lünk és igyekszünk megnyerni őket a sport számára, így már nem egyszer értünk el sikereiket. Egy évvel ezelőtt az Alföldről kiét új ifi' dolgozó került hoz­zánk: Gsermus István éis társa. Már a falujukban is, Nagyszé­náson meg akartak barátkozni a sporttal, különösen a futbal­lal, de erre ott nem volt mód. Nálunk nemcsak hogy megba­rátkoztak, hanem Kátei Lipót edző irányításával egy év alatt. Petőfibánya első csapatába ke­rültek. A vállalat, » párt, a szakszervezet vezetősége min­den támogatási megad, hogy a petőfibányai sportkörök még nagyobb sikereket érjenek el." Megváltozott * bM élete Egy ügyes kezű lány fürge ujjakkal tekercseli indító­motor sárgaréz dróthálózatát. Fiatalos lendülettel dolgozik Kocka Erzsébet, a villám« mű­hely 21 éve* dolgozója. Munkája közben fel-felnéz, de munkáját nem hagyja abba. Sze­reti beosztását éis ió! hasznosít­ja', amit 1962 óta tanúit. Jó szak­munkásnak tartják dolgozó tár­sai. Nem csoda, hiszen teljesít­ménye állandóan a 100 százalék fölött van. Emellett a minőségre is nagy gondot fordít. Munkájá­val pem szeret dicsekedni, de annál jobban beszélnek munka társai: „A mi Erzsinkről példát vehet minden petóflbánvai fia. tál” — mondják társai. 1951 óta DISZ-tag. Azért harcol, hogy társai és 5 is még job­ban élhessenek. bői Budapestre me­gyünk, megnézünk ott egy színdarabot. Tőle tudjuk meg azt. is, hogy na gyobb előadásaikkal a Mát­rai Erőmű, Hatvan, Ecséd és az egész környék dolgozóit szórakoztatják. Utá­na rendszerint va. osorát kapnak. Meg­tok. Szabadidőmet labdajátékkal, sak­kal, fut ballal és leg­többször szakköny- vek olvasásával töl­töm a próbák mailéit, melyek most gyak- nabbak, mert de­cember 25-re a „Tá­volban egy fehér vi­torla" tómű darab­bal készülünk. A kultúrhrigádjól dolgozik Régi jó magyar közmondás, hogy munka után édes a pihe­nés, a szóraíkozés. Hat napi ne­héz munka után Petőfibányai megnyitja bányászai előtt a mo­zi éi, kultúrterem ajtaját, ahol különböző szórakozási lehetősé­gek várn/alk rájuk. Sokszor hét­köznapokon is lehet itt egy-tót órát gondtalanul eltölteni, hi­szen ha ió film van. akkor kedd és péntek kivételével naponta megelevenedik a fehér vászon. Petőfibánva fia tatjainak kel­lemes szórakozást nyújt vasár­napomként a kuitúrcsoport, me, y színjátszó, ének és táncegyüttes­ből áll. A buitúrcsoport meg­szervezésében ió munkát végez a DISZ-veze tőség, mert lelkes, szívből dolgozó fiatalokat szer­veztek be. Az első legnagyobb elismerést a „Második front mögött” című hosszabb darab­bal szerezték, majd később a „Dudái Gyuri” sikeres előadásá­val érdemelték ki bányásztár- saiktól a dicséretet. A telkes kis csoport, bár néhány hete- vezető nélkül van, mégis jól dolgozik. Hat lányból és hat fiúból álló tánccs»portjuk gyakran megje­lenik egy-egy ropogós népi tánc­cal a gyűlések kultúrműsorában. Szívesen táncolják a szólóián- cot is, melynek két nagy mes­tere Karcagi Marika és Tóth Aranka. Értekcsoportjuk sajnos kissé alacsonyabb színvonalat ért el. Már kezdetben is ide­genkedtek tőle, legtöbben „nincs jó hangom”-ma! próbálták ki. vonni magukat belőle. Akik je­lentkeztek, még azok sem jár­tak a próbákra, így ezen a té­ren nem tudtak jó eredményeket elérni. Hatodikéin este Petőfibánya mozihelyiségébe is eljutott Tél­apó. A fiatalok — körülbelül 350-en — nevetve fogadták a hosszúszakállű öreg apót, aki kedves beszédével meghozta az est hangulatát. A kultűrcsopod is kitett magáért. A színjátszók a „Meglepetés” című humoros darabbal és kiváló szereplésük­kel valóban megnyerték a töb­bieket. Hat lány pedig a vidám temgerésztáncot mutatta be és néhány közismert számmal az énekcsoport is megmutatta, hogy mire képes. Az est hangulatos volt, melynek a petőfibányai fiatalok kultúrbrigádiárak mun­kája vott az előmozdítója. Tél­apó meg is dicsérte őket. — Jó^zerep'esetek jutalmául meg- érdemUtek az épülő új lcultór- háziaf — mondotta búcsúzóul. A tánccsoportna/k pedig meg­ígérte a szakszervezet vezetősé­ge nevében, hogy ruhájukat ha­marosan új szoknyával és blúz­zal, meg piros csizmával cse­réli ki. Az egyetlen ép ping pong asz'alt a legnagyobb egyetértésben sem használhatják többen. A BOLDOG VŐLEGÉNY A másik még mindig „beteg”. A szakszervezet és a DISZ méq nem döntötte el. ki legyen « kezelő orvosa. Tarr József eszter­gályos nevét sok fiatal ismeri. Nem. csak azért, mer/ jó munkájával élért havi átlaga 130 szá­zalékon felüt van, s mert 9 óra alatt 211 százalékot ért. el, hanem azért is, mert bárki fordul hozzá segítségért, mindenkinek a leg­nagyobb készséggel segít... — Mikor én ide kerültem — Idői­ben — nekem is sok nehézségem vöt a munkában. Gyak­ran megakad'am, s amikor odamentem Papp József főmű­vezetőhöz, hogy ma. gyarázza meg, mit kell ilyenkor tenni, ö mindig a legnagyobb türelemmel magyará­zott. Elhatároztam, hogy követem pél­dája". Tarr József szá­mára nagy boldogsá­got tartogat a kö­zeljövő. Bagi Gi­zellával, a műhely egyik esztergályo­sával titokban már néhány hete jegy­ben járnak. Es bi­zony mi tagadás benne, Józsi is meg- soka'.ta már az uta­zást, minden reggel és este hazajárni, szeretne már vég. legesen Ideköltözni Petöfibányára, új ot'hont alakítani. Nagyon megértik egymást a munká­ban is. Józsi szíve­sen segít menyasz- szonyának is. A fizetésemelésnek 'ók már együtt őrül. nek, Így hamarabb e’érik céljukat. Sok mindent akarnak még venni, mle'őtt egybekötnek. Sza­badidejükben együtt szórakoznak. Mindegy hová me­gyünk, ha együtt vagyunk — ez a Jó­zsi véleménye. Mind. ketten szeretik a jó filmeket, hűséges mozilálogaták. Gyakran elmennek táncolni, kedvelik ez előadásokat az ének­számokat és a fut- baltpátyán is meg- táá'halók, a csapat, nak együtt drukkol­nak. Tarr József és Bagi G'zel'.a új életre ké­szülnek, életüknek legboldogabb szaka­szába lépnek. S ha most szü'eik, vagy nagybátyjuk elbe­széléséből megisme­rik az Idősebbek há zassági történetét, méginkább hála tölti el szivüket a kor- mány Iránt, mely biztosítja számukra a gondtalan jövőt. S a hála még jobb, cda- adóbb munkára sar­kalja őket. Dobai—Hajdú l Több üzemünk nem teljesítette tervét December hónapban is tovább folyik ipari üzemeink között a verseny a szakszervezetek me­gyei tanácsa véndorzászlajának elnyeréséért. Sajnos « hó első dekádjában a régebbi eredmé­nyekhez képest majdnem min­den vállalat lemaradt és 100 százalékon alul teljesített. A Selypi Cukorgyár szép ered­ményt ért el, 110.5 százalékos te! jesffmennye! tőrt az élre, eredményét nyomon követi az Egri Lakatosárugyár 107.1 szá­zalékos eredménye, örvendetes jelenség Petőfl-altáró fejlődése, amely már 99.6 százalékkal tartja a harmadik helyet és esé­lyes a vándorzászló elnyerésé­hez is. Ilyen igyekezet mellett nem tesz adó« az évi terv tel­jesítése terén sem. A verseny negyedik helyezettje az Egri Dohánygyár 95 százalékos tel­jesítéssel, utána a Rózsaszent- mártoni Bánya Vállalat követ­kezik 94.7 százaikkal. Az Egercsehi Bán'/a Vállalat 90 százalékot, a gyöngyösi XII-es akna pedig csak 89,7 százalé­kot tudott elérni­Általános a visszaesés gyá­raink között Is. A Hatvani Cu­korgyár termelési százaléka 92.6, a Mátravidékf Erőműé 92,9, a Téglagyári Egyesülésé 79 százalék. Érdekes fordu’at állott be a két cementgyár ver- senyálláíában. Az eddig jól tel­jesítő Selypi Cementgyár a hó első dekádjában lemaradt, az idáig gyen «éhben teljesítő Bélapátfalvi Cementgyár mö­gött, A Bélapátfalvi Cement­gyár kUnkertermelése 98, ce­menttermelése 662 százalék. A Selypi Cementgyár 70 százalé­kos klinker- és 66 százalékos cementtermeiéssel lett a máso­dik, A Gyöngyösi Váltó- és Ki­térőgyár anyaghiány miatt csak félkészárukat tudott előállítani. Rövid idő van hátra az éves terv befejezéséért és ezalatt üzemeink igyekezzenek az eddi. gleknél jobb eredményeket feb mutatni, mert ilyen eredmények mellett veszélybe kerül a havi és az évi terv sikere is. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom