Heves megyei aprónyomtatványok 27/5

GARCIA LORCA:

JL hűtlen menyecske

S én még a folyóhoz vittem, mivel szűzleánynak hittem, pedig volt már férje.

Kissé immel-ámmal mentem.

Nyár volt, Szent Jakabnak éje, s hogy kihunytak az ívlámpák, tücskök gyújtottak zenére.

Az utolso utcasarkon alvó melleihez értem, s mint illatos jácint-bimbó, telten, úgy nyíltak ki nékem. Szoknyáján a keményítő úgy sercegett a fülemnek, mintha tíz kés hasogatna hosszában egy fél vég selymet. Nem csillant még ezüst fény sem a fák tollas terebélyén, kutyasötét éj' vonított messze, túl a pprt szegélyén.

Elmaradtak a szederfák, a nádas, a galagonya; fényes, tömött kontya alá

g

ödröt ástam a homokba.

n levettem a nyakkendőm, ő letette a ruháját.

Én a széles pisjstolyövem, ő az utolsó ingvállát.

Csigának vagy violának sem finomabb hamvas bőre, s nem csillogtat ilyen tűzzel fényt a hold a kristálykőre. Combjai, riadt halacskám, ujjainn közt elsíklottak, kint hidegtől hűvösödtek, bent tűzfényben sikosodtak. Hosszabb utat, mint ez éjjel, futva soha be nem jártam, gyöngyhájz csikón, kengyel nélkül, elengedett kantárszárral.

Férfi volnék, — el nem mondom, mit, mit nem súgott fülembe. Megértem a megértendőt, ez - visz rá a nagy illemre.

Csóktól, portól maszatosan a házukig elkísértem. Liljom-kardok párbajoztak a hűvöslő hajnal-szélben.

Ügy tettem hát, ahogyan kell.

Mint igaz cigányhoz illik.

Szalmasárga varródobozt kapott, amely gombra nyílik.

De nagyon beleszeretni, nem akartam azért mégse, mert szűzlánynak mondta magát, mikor a folyóhoz vittem, pedig volt már férje.

(Fordította: András László)

23