Heves megyei aprónyomtatványok 23/N
— Közölték, hogy miért tartják fogva? — Semmit sem közöltek. Délután 3 óra tájban lehetett — 1944. december 21-én —, amikor elfogtak. Este fél tíz tájban egy ponyvával lefödött teherautóra raktak mindannyiunkat. Annyit érzékeltünk, hogy Budára visznek. A Pest-Vidéki Törvényszék fogházába kerültünk. Mindjárt megérkezésünk után a II. emeleten fölállítottak a csoportból ti- zenkcttőnket. Most sem tudom, minek alapján esett a választás erre a tizenkettőre, köztük énrám. A falhoz állítottak, velünk szemben pedig tizenkét géppisztolyos német katona. És vezényeltek: „Arccal a falnak! Fejeket lehajtani !” Lehajtjuk a fejünket. A závárzat kattog. Meg voltam győződve, hogy kivégeznek bennünket. Úgyhogy — különös módon — minden fázisát ismerem annak a pillanatnak, amikor az ember kivégzés előtt áll. Azt, hogy mire gondol az ember ilyenkor. Amikor elmaradt a lövés, kiadták az utasítást, hogy tegyük le a kalapot, rakjunk bele mindent, nadrágtartót, zsebkést stb. Biztosan azért, nehogy öngyilkosságot kövessünk el. Utána a fogházőrhöz kellett mennem. Éz volt az a bizonyos Lenke, akiről oly sokat írtak azóta, Lévai Jenő és Thiefenthaler is. Utána átadtak egy német fogházőrnek, aki felvitt az épület legtetejébe. Ez volt a legveszélyesebb az állandó bombázások miatt. Ezután jöttek a cellába a többiek is, akiket szintén nem végeztek ki. Borzasztó hideg volt bent, és nem kaptunk semmiféle takarót. Amikor a sötétben kitapogattam az egyik ágyat, ráfeküdtem, és csak kuriózumképpen említem: az első tizenegy nap alatt — nem tréfa — legfeljebb öt órát aludtam. Rettenetes idegfeszültség volt az emberben. Nem tudtam, mi lesz a sorsom. Semmit sem közöltek velünk. Egy idő múlva rabszállító autón elvittek bennünket a Gestapo egyik központi épületébe. Ha jól emlékszem, egy, a János-kórházzal szemben levő villába. Választhattunk, hogy magyarul vagy németül vállalkozunk a kihallgatásra. Én a németet választoltam. Gondoltam, talán így jobb lesz. A Gestapo-tiszt azzal kezdte kihallgatásomat, hogy mikor kerültem kapcsolatba a Champagnat iskola tanáraival. Mondom, hogy 1934-ben, mielőtt Párizsba mentem volna. Mindjárt utána kérdezi, mit tudtam arról, hogy a maristák szökött német katonákat rejtegetnek. Hozzátette még, hogy Clerc Bernát, aki marista testvér volt, és német fogságból szökött át Magyarországra, s természetesen az itteni marisiáknál lakott, szervezte azoknak a német katonáknak a szöktetését, akik Magyarországon teljesítettek szolgálatot. 23
