Heves megyei aprónyomtatványok 23/N

— Hogyan kerülhetlek a német katonák kapcsolatba a Budapesten működő francia szerzetesekkel? — Többen elzászi születésűek voltak, s így 1940-ben német fenn­hatóság alá kerültek. A németek besorozták őket, de francia érzelmüek maradtak. Mondtam a Gestapo-tisztnek, hogy semmit sem tudok a búj­tatott német katonákról. Engem elsősorban tényleg a humanitárius szempontok érdekeltek, a budapesti üldözöttek mentése. Én a saját fel­adatomat tartottam fontosnak, s ez abban merült ki, hogy állandó kap­csolatot kellett tartanom Jurka Fláviusszal, informálnom őt a három házban bújtatott üldözöttek helyzetéről. Ő viszont Hódossyval állt össze­köttetésben, s egy pillanatra sem engedte hanyagolni a házak őrzésének gondját. Másra tehát nem nagyon figyeltem. Ezért határozott hangon közöltem a Gestapo-tiszttel, hogy azonnal hozassa ide Bernát testvért. A Gestapo tudniillik arra hivatkozott: Bernát már bevallotta, hogy én is tudtam a padláson megbújó német katonákról. A liszt azonban elhárí­totta kérésemet. Trükk volt az egész. Szilveszter estéjén az egyik zsidó származású fogolytársunkat elvit­ték vendéglőket és pincéket feltörni, hogy bort hozzanak a mulatozás­hoz. Mikor ez a fiatalember visszajött, figyelmeztetett bennünket: Ura­im, vigyázzanak, nagyon csendben legyenek, mert a németek arról be­széltek, hogy be fognak lövöldözni az ablakon keresztül. Nem történt meg, hál Istennek, de megtörténhetett volna. Az emberéletet semmibe vették. Velünk, papokkal szemben pedig különös utálatot, gyűlöletet éreztek az SS-katonák. Ha jól emlékszem, január 4-én levittek bennünket a földszintre. Itt közölték, hogy átvisznek a Parlament pincéjébe. Még zárójelben szeret­ném megemlíteni, hogy civil fogolytársainkat, akiket nem gyűlöltek annyira, mint bennünket papokat, szabadon bocsátották. És csak úgy véletlenül mondtam egyiküknek, ha esetleg volna rá lehetősége, értesítse a piaristákat, hogy itt és itt vagyok. — Ismerte ezt a foglyot névről? — Nem, de a többieket sem igen. A paptársak közül Kovács Alajos nevére emlékszem.4 Vele már a kezdet kezdetén összekerültem. Később 4 Ebben a börtönben raboskodtak még Thiefenthaler József és Simon László katolikus papok, valamint egy Lengyelországból menekült lelkész, akinek nevét nem sikerült eddig kideríteni. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom