Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
1957-ben Békéscsabán kezdtem el dolgozni, fél év után Vas Károly akkori főrendezőm Egerbe szerződött és magával hívott. Feleségemmel Scgő Zsuzsannával átszerződtünk és 6 boldog évet töltöttünk Egerben. Mielőtt az egri színházat Miskolchoz csatolták volna, elszerződtünk Kecskemétre ahonnan ismét visszahívtak Békéscsabára. Onnan Kaposvárra szerződtem és 25 évig egyfolytában ott dolgoztam. Nagyon sok szép szerepet játszottam cl. Nagy szerencsém volt, hogy prózában és operettben, zenés vígjátékokban használni tudtak, így szerepeim elég széles skálán mozogtak. 1984-ben művészi munkám elismeréseként Jászai Mari-díjat kaptam. Két éve vendégként voltam Egerben, ahol a Csörgheő Csulit játszottam. Szeretettel fogadtak nemcsak a kollégák, hanem az egri közönség is. Lassan megérlelődött bennem, hogy oda szerződjem. Úgy gondolom, jól választottam. Gáli Lászlót kiváló rendezőnek és színházvezetőnek tartom, a társulat remek színészekből áll, akikkel remélem öröm lesz dolgozni. Hiszem, hogy jó szerepeket játszhatok és főleg hasznos tagja lehetek a társulatnak. Reménykedem, hogy a mindig is színházszerető egri közönség kegyeibe fogad. Azt gondolom, hogy még sokat, és sokáig fogunk találkozni, így mód lesz rá, hogy jobban megismerjenek. Szeretettel üdvözli önöket: Dánffy Sándor 1961. október 10-én születtem. Nős vagyok, két fiam van. A pályát 1984 ben kezdtem a kassai Thália Színpadon. 1987-től a komáromi Magyar Terii leti Színház, 1990 óta a komáromi Jókai Színház tagja vagyok. Leginkább zenés darabokban játszottam, de prózai szerepeket is kaptam Néhány a sok közül: Gellérthegyi almok: Fiú, Mohács: Szálkái László, Holdbéli csónakos: Holdbéli csónakos, Fehér házasság: Benjamin, Csókos asszony: Ibolya Ede, A padlás: Herceg. Feleségem szintén színházi, súgóként dolgozik. Régóta vágyunk arra, hogy Magyarországra települjünk. Nagyon örülünk, hogy sikerült, boldogok vagyunk, hogy Eger színházában dolgozhatunk. Nagy várakozással nézek az eljövendő évek elé, remélem, a közönség meg lesz velem elégedve. Mindent megteszek érte. Baj esi Lajos