Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi színmű Csehov a reménytelen nyárspol­gárnak nem ad reményt, se szíves kalandot, se regebeli milliókat, ha­nem leleplezi őket, megmutatja mi­lyenek a maga valóságukban. Da­rabjaiban, a Három nővérben, a Si­rályban, és a Ványa bácsiban láttam tulajdonképpen az emberek tragé­diája, hogy semmi sem történik. Csak cselekedni akarnának, csak vá­gyakoznak, hiába. Drámák, igazi drámák nélkül, az eseménytelenség örök drámái. Érzések mozognak bennük. Ki látott ilyen hősöket és hősnő­ket? A hősök az unalom csöpögő ég­boltja alatt ásítoznak, isznak, von­ják a vállukat, a hősnők pedig a szo­bák mélyén sóhajtoznak. Nincs megoldásuk a drámájuknak, akár az életnek sincs. Az író nem vállalkozik arra. hogy - becstelenül - kikerekítse a történetet és összhangot hazudjon abba, amiben nincs. Szonja, egy nyugalmazott egyetemi tanár első házasságából származó leánya, tisz­ta, rendes, csendes, a vidéki kastély­ban piáidét rak az apja podagrás lá­bára és álmodik, álmodozik az élet­ről. Árvácska, csúnyácska, igényte­lenke és jó. Korán kel. Nem lel ara­nyat. Segít a gazdaságban is, közben elszállnak fölötte az évek. Azt mondják neki, hogy „szép haja van”, az nem is szép. Jelena a társa ebben a néma szenvedésben, a szép, vidéki asszony, az apja második fe­lesége, a mostohaanyja, aki vele együtt adogatja a zsémbes öregem­bernek az orvosságot, az átvirrasz­tott végtelen éjszakákon. Ez az asz- szony is beteg. Az élet betege. Még zongoráznia sem szabad. „Várj - mondja urának - öt, hat, hét év múl­va én is megöregszem.”. Aztán a két nő beleszeret valakibe. Az ideáljuk nem egy herceg, nem is egy lovag, hanem az aki közel van, egy vidéki orvos, iszákos és életunt. Mind a ketten egy arcot tükröznek a lelkűk­ben. A szegénységük olyan nagy, hogy álmaik is szegények. Csak annyi történik, hogy az asszonyt külföldre viszi az ura, a kislányt el­hagyja az orvos, a történet nem ol­dódik meg se jól, se rosszul. Nincs se komédia, se tragédia. Valami fele­más keveréket ad az élet. Lelkűkben pedig egy hang búg: ilyen az élet. (Kosztolányi Dezső) 1899-es orosz előadás. I. felvonás, zárójelenet

Next

/
Oldalképek
Tartalom