Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
Kedves Barátaim! ... Az életnek egyszerű és múlhatatlan ábráit kíséreljük itt önöknek bemutatni derék és kitűnő barátaimmal. Az emlékezést, a hűséget, a feledést, a boldogságot és a boldogtalanságot, a nyugalmat és a nyugtalanságot, egyszóval azt a lassan gomolygó, majdnem állóvíznek tűnő életet, amely még az emlékezés távlatán át is mozdulatlannak tűnik, akár a lassan foszladozó, múlhatatlan halál. Valahol áll egy ház, amelyen nem fog az idő. Lehet, hogy vidéken áll ez a ház, lehet, hogy egy távoli kisváros szélén, a domboldalon vagy a kanyargó folyó mellett, nem messzire az erdőtől. Lehet, hogy szőlők veszik körül, lehet, hogy csak sárga, fullasztó por. Lehet, hogy árnyékban fekszik, nagy fák között, lehet, hogy beépítve hideg házak közé, de az is lehet, hogy csak bokrok szegélyezik a csenevész kertet, amely körülveszi sárgult bokraival. Ezt a mindannyiunk számára felejthetetlen szállást szeretném visszahozni most emlékezetükbe. Ebbe a múlhatatlan, csak velünk pusztuló házba szeretném és fogom most elvezetni önöket. Ne riadjanak meg az emlékezéstől! Szeretném, ha szegények, gazdagok, szerencsések és szerencsétlenek egyformán követnének, hogy emlékezzenek és megnyugodjanak. Felejtsék el nyomorúságukat, felejtsék el méltóságukat. Tehát délután van, biztató őszi délután. Délelőtt még eső esett, utána még mindég vastagon párolog a föld. Messziről egy kutya ugat, még messzebbről lassan döcögő vonat zakatolása hallható. Már fák között haladunk. A dombon, amely lassan hajlik a hegyek és a síkság között, egy ház áll a bokrok között. Régen láttuk, de nem feledtük el soha. Olyan ismerős, hogy még a halál sem tudja elpusztítani emlékezetét. Ez az atyai ház... (Részlet az írott színműből) Remenyik Zsigmond atyai háza Dormándon 1994-ben
