Heves megyei aprónyomtatványok 19/J
2 Húsételek Mátrai borzas pecsenye Hozzávalók: 80 dkg kicsontozott sertés rövidkaraj (vagy 2 nagy csirkemell), só, őrölt bors, 50 dkg burgonya, I tojás, 4 evőkanál finomliszt, a sütéshez bőven olaj, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt Elkészítés módja: A húst nyolc szeletbe vágjuk, és alaposan kiverjük, megsózzuk, borsozzuk, egy órára bchűtjük. Közben a burgonyát meghámozzuk, a reszelő középső (durva) fokán lereszeljük, és fél óráig állni hagyjuk. Ezután a burgonyát kissé kinyomkodjuk, a nyers tojással és a burgonya nedvességétől függően 1-2 evőkanál liszttel összedolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk. A hússzeleteket papírtörlővel leitatjuk, utána először lisztbe mártjuk, majd a burgonyamasszába forgatjuk, hogy teljesen beborítsa. Nagy serpenyőben felmelegítjük az olajat (ne legyen túl forró!), és a krumpliba bundázott hússzeletek mindkét felét szép pirosra sütjük. Papirtörlővel bélelt tálra szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassa. Tálaláskor a tányéron tejföllel megkenjük. Reszelt sajttal megszórva, párolt zöldséggel kínáljuk. Zsiványtekercs Hozzávalók: 40 dkg marha hátszín, 8 dkg füstölt szalonna, 6 dkg zsiradék. 12 dkg hagynia, 2 dkg paradicsompüré, 8 dkg zeller, 8 dkg sárgarépa, 4 dkg liszt, 1 tojás, őrölt fekete bors, viz vagy húsleves, só Elkészítés módja: A húsból egy nagy szeletet formálunk, gyengén kiverjük, sóval és borssal meghintjük. A szalonnát vastagabb csíkokra vágjuk, a sárgarépát és a zellert nagylyukú reszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a nyers tojással. A tölteléket elosztjuk a hússzeleten és felgöngyöljük. A tekercset hústűvel összetűzzük vagy cérnával átkötjük, és minden oldalán megpirítjuk a forró zsiradékon. A tekercset kivesszük. Zsírján üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, kissé megpirítjuk, felöntjük vízzel vagy húslevessel, beletesszük a hústekercset és fedő alatt, időnként saját levével locsolgatva puhára pároljuk. A húst kivesszük, levét zsírjára pároljuk, meghintjük liszttel, kissé megpirítjuk, felöntjük húslevessel, összeforraljuk és átszűrjük. A hústekercset felszeleteljük, forró tányérra tesszük és a mártással leöntjük. Burgonyapürével és vegyes salátával tálaljuk. 3 Tészták (Janca Hozzávalók: Burgonya, liszt, só, hagyma zsír Elkészítés módja: A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és fazékba tesszük. Annyi vizet öntünk rá. hogy ellepje. Jó puhára főzzük, majd a vízben szétnyomjuk. Közben lisztet és sót keverünk hozzá. így főzzük addig, amíg jó sűrű nem lesz. Kis ideig állni hagyjuk, majd egy tál szélén körben egy villával nagy galuskákat szaggatunk belőle. Amikor a tál szélén már meghűltek, belelökdössük a tálba és új adagot szaggatunk. Addig csináljuk, amíg a massza el nem fogy. Közben zsíron hagymát pirítunk és ráöntjük a galuskára. így fogyasztjuk. Krumplovnyika Hozzávalók: Burgonya, liszt, vaj vagy zsír. só, túró vagy káposzta Elkészítés módja: A burgonyát odatesszük héjában megfőzni. Amikor kissé meghűlt, megpucoljuk és krumplinyomón még melegen átnyomjuk. Annyi marék lisztet teszünk hozzá ahány krumplinyomó krumplit nyomtunk össze. Sózzuk, majd jól összedolgozzuk. Közepesen lágy tésztát kapunk, amit kis cipókra osztunk. Ezeket kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk, majd platnin (vagy teflon palacsintasütőben) mindkét oldalát megsütjük. Mindkét oldalát vajjal vagy zsírral megkenjük. Tetszés szerint megtöltjük áttört túróval vagy pirított káposztával, és összetekerjük mint a palacsintát. Sztrapacska Hozzávalók: 3-4 nagyobb krumpli, liszt, füstölt szalonna (10-15 dkg), túró vagy juhtúró (25 dkg, vagy káposzta (kb. 50 dkg), só Elkészítés módja: A krumplit apró lyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk és annyi liszttel keverjük össze, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk. Ezt forró vízbe szaggatjuk, és mikor a víz tetejére jön, tésztaszűrővel kiszedjük. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk és kisütjük. A káposztát ugyanúgy - mint a káposztás tésztához lereszeljük, megdinszteljük. A kifőtt galuskát a szalonnazsírjába szedjük majd vagy a túróval, vagy a káposztával összekeverjük. A túrós sztrapacskának a tetejére rászórjuk a szalonna tepertőt. Melegen tálaljuk.