Heves megyei aprónyomtatványok 12/G

— Hogy mivel telnek az es- ták? Elfárad ám estére az em­ber! Megnézem a tévét, he­tente egyszer a mozit, ha hoz­nak valami jó filmet, és al- szok. Csak ne horkolna az egyik szobatárs! Mindig feléb­redek rá, aztán már nehezen alszik el az ember. A másik meg 11-kor jár haza, nincsen tekintettel a másikra. — Mi lenne a három kí­vánságom, ha teljesítené a jó tündér? Hát... Először is szé­pen kiházasítani a gyerekeket. Másodszor szépen, békesség­ben együttélni az asszonnyal. Harmadszor... — itt már té­továzik — hosszú életet sze­retnék. — Ha a lottón nyernék? Há­zat vennék a gyereKeknek! Eszébe sem jutott, hogy azt kérje a jó tündértől, hogy ha­zakerüljön, együtt lehessen a családdal . . . Lemondott róla? Lehetetlennek tartja? Ennyire természetesnek, evidensnek tar­taná ezt az életformát? Pana­sza, zokszava nincs. Igényeit a lehetőségeihez igazítja. Csak a szomszéd szokna le a hor­kolásról . . . ★ Karcsi szállóbizalmi. 1972-től lakik a szállóban. Fiatal em­ber még, de már sok mindent megélt. Története romantikus, mint egy Jókai-regény. Az asz- szony miatt van itt. — A nagy árvízkor kerültek Tolcsvára. Kiöntötte őket a Szamos. Mondtam M.-nak, hogy ne menjen haza, mert felesé­gül veszem. Úgy is lett. Aztán mégis hazacsalta a nagyanyja. Nem élnek a szülei, a nagy­anyja nevelte. — Előveszi a fényképet, büszkén mutatja. Csinos, fiatal arc. Szeretettel nézi. — Ha meghal a nagy­anyja, visszajön hozzám. Most is találkozunk, minden hónap­ban elmegyek hozzá, — Hívnak haza a téeszbe is. Édesanyám beteges. A té- eszben is megadják ezt a pénzt. — Sok dolga van a bizal­minak? — Itt szemétdomb van, nem szálló! Isznak, verekednek. Le­törik a csapokat, elviszik. 78- ban 22 fegyelmi tárgyalás volt. A gondnok szigorú ember, nem tűri a botrányt. ★ Feri bácsi megrögzött aggle­gény. 66 éves, de még fiata­losan csillog a szeme. Raktári segédmunkás. Szerkentyűket ta­lál ki, amikkel könnyebb a munka. — 5000 kilométert tettem meg a Bessenyei telepre, de már 120 000 kilométer van a lábamban — mondja hetykén. — Hat éve nem voltam ott­hon. Eladják a szülői házat, minek menjek én haza?! — dühösen villog a szeme.- De mi lesz a nyugdíj után? Egyszer csak nyugdíjba kell menni! — kockáztatjuk meg a kérdést. — Nem lesz nyugdíj után! Ha már nem tudok dolgozni, oda megyek, ahol nem kérnek lakbért. . .! A föld alá I A könyvtárban Éppen az előadókat várják. Péva Ibolya művésznő és dr. Kardos László tartanak irodal­mi előadást. A barátságos han­gulatú, szép könyvtárban tu­catnyian üldögélnek. Katika, a könyvtáros 64 óta dolgozik itt. *— Olvasnak a szaktársak? — Igen. — 1978-ban 370-en iratkoztak be (a szállónak most körülbelül 1000 lakója van), az idén eddig 250-en. Nagy a fluktuáció, de még így is le a kalappal a mun­kások előtt, mert nagy az ér­deklődés. Még a cigányok is olvasnak. —• 33 000 kötetünk van, en­nek a fele itt, a többi kint a telephelyeken. — Havonta egyszer van ren­dezvény — ezeken mindig meg­telik a tévéterem. Most Bor­sod és Miskolc irodalomtörté­netéről folyik egy sorozat. Az idősebb szaktárs érdek­lődve hallgatja a beszélgetést. Készségesen válaszol a kérdé­seinkre, csupán azt kéri, hogy a nevét, ne írjam le. Megnyu­godva veszi tudomásul, hogy nem a név a fontos, hanem a sorsa. — 51 éves vagyok. Egy éve lakok a szállóban. 27 évi há­zasság után válók az asszony­tól. Villanyszerelő vagyok. Ké­sőn jártam haza, vagy másért? — az asszony félrelépett. Nem szeretek civakodni, hát inkább eljöttem. Két nagy gyerekünk van, egy unokám is. Azért ha­zajárok . . . havonta az unoká­hoz. — Nehéz alkalmazkodni a réqebbi lakókhoz. Nem érdekli ezeket csak az ivászat és az alvászat. Nem barátkoznak. Még a szomszéd szobát se is­merik! A munkatársak nem sze­retik egymást. A nyolcórai együttlét kielégíti az embert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom