Heves megyei aprónyomtatványok 12/G
Él mindenki magának, ahogy tud. A fiatalok tele vannak pénzzel, büszkék. Hőbörögnek. Ha nem tetszik nekik valami, fogják magukat és odébbáll- nak. Nem jól van ez így! — Szeretek olvasni. Főleg a történelmi regényeket kedvelem. Itt a könyvtárban kellemes, hamar eltelik az este. Vasárnapi főzőcske Vasárnap szinte üres az IKM Marx téri szállója. Csak az marad ott, aki műszakba megy, vagy nincs hová mennie. Sokan nincsenek, de akad ilyen lakó is. Kettőt éppen a főzőhelyiségben találunk. Ami azt illeti, a helyiség elég barátságtalan, konyhának éppen nem lehet nevezni. Egy sor rezsó, asztal, néhány szék. A sarokban szemétkupac, szanaszét eltaposott csikkek. Kik ezek, akik itt főzik és költik el a vasárnapi ebédjüket? — 27 évi házasság után váltam el. Az asszony — a vendéglátóiparban dolgozik —• ivott, s olyankor nem hagyott aludni. Még ő hívott rendőrt, amikor csendre intettem. Elköltöztem, de még miskolci lakos voltam, nem költözhettem be ide. Ezért bejelentkeztem anyámhoz Hejcére. 3 évem van a nyugdíjig, akkor kiköltözök oda és sertést fogok hizlalni. Igaz, hív vissza az asszony is, mert egyedül érzi magát, de mehetek a lányomhoz is. Majd meglátom. — Mit tegyek, uram? Bele kell törődni a sorsunkba. Az egyik szobatársam nemrég költözött be, azt is otthagyta az asszony. Éjszakánként sírt, csak ült magának. Mondom neki, hogy ne búsulj szaktárs, az idő majd kiforgat mindent. Élni kell, nem igaz? — Ilyenkor tavasszal már jobb. Eljárok a haverok szőlőjébe kapálni. Nem fizetségért, haverságból. Megiszunk 2—3 üveg sört. Mégis, szabad levegőn van az ember az egész heti korom, gáz, büdösség után. S aki még fiatal — Három éve végeztem a kohóipariban. Itt nagyobb a szabadság, de azért a kollégiumban jobb volt. Törődtek velünk, itt magára marad az ember. Szerencsére a szobatársaim osztálytársaim voltak, megértjük egymást. Nem is barátkozunk a többi szobával, húsz embert, ha ismerek a szállóban. — Szórakozás? Van magnónk, rádiónk, sok szobában saját tévé is . . . Néha lemegyünk az előadásra, amit itt rendeznek. A múltkor Ábrahám Pál operettjeiből hallottunk részleteket. Színházba nem szívesen járunk, inkább moziba. Legutoljára a Todo modót láttam. — Kár, hogy nincs mozgási, sportolási lehetőség. Felhozni nem lehet senkit, mert abból cirkusz van. — Átmeneti állapot ez... még nem tudom, meddig maradok itt. Lakáskérvényt nem adtam be. Lehet, hogy maradok, lehet, hogy elmegyek. Majd meglátjuk. * A fiatalember még nem tudja. Idősebb lakótársai sorsát nem ismeri, mert nem is érdekli. Százak, ezrek élnek egymás mellett évek óta, talán még évekig állandó ideiglenességben. Van, aki már beletörődött a sorsába, míg mások helyet keresnek. Nagy a fluktuáció . . . S ha belegondolunk a sorsukba, akkor nem is botránkozha- tunk meg ezen. A szállók ma már komfortosak, kényelmesek, s az unalomig egyformák. Közösségek mégsem alakulnak ki bennük, mert az ideiglenesség érzete és tudata nem hozza közelebb egymáshoz az embereket. Dolgozni kell, élni kell. - De ha már otthon nem lehet — oly mindegy, hogy hol és kikkel ... A segédmunka mindenütt segédmunka. Változatosságot tehát csupán a fizikai helyváltozás hozhat, ha hozhat. Ezzel magyarázható az a „nyugtalanság", amely egyik munkahelyről, szállóból a másikba űzi ezeket az embereket, ez magyarázza — ha nem is menti —, hogy féldecivel kezdik és sörrel fejezik be a napot ... A művelődés, az olvasás arra kényszerítené őket, hogy szembenézze nek a sorsukkal, amelyen egyelőre változtatni nem tudnak . . . HORPÁCSI SÁNDOR
