Heves megyei aprónyomtatványok 12/G
Nem, a szomszéd szobát nem ismerjük . . . Egy ház, csupa férfi Kívülről nézve olyan, mint a többi bérház. De napközben mintha csendesebb lenne. Nem szaladoznak ki-be a gyerekek, nem jönnek asszonyok, gyerekkel a karjukon, teli szatyrokat cipelve. Csak délután elevenedik meg a környék, tízesével, húszasával komoly arcú, fáradt férfiak ballagnak komótosan, ráérősen, mint akinek minden mindegy. Miért is sietnének? Nem várja őket senki... A portásnak bemondják a szobaszámot, unottan pörgetik az ujjúkon a kulcskarikát. Véget ért egy munkanap — egyik olyan, mint a másik —, de hol van még a szombat? A szombat - jobb esetben a péntek dél —, amikor majd vonatra ülnek, s hazamennek. Mert itt csak laknak, de nincsenek otthon . . . Hétköznap este a BÁÉV munkásszállójában A portás készségesen vállalkozik a kalauzolásra. Szemmel láthatóan örül a látogatónak. — Nem nagyon jön ide senki — mondja. A folyosón festékes vödrök, habarcsnyomok. Éppen tataroznak. Máshol rend, csak valami megmagyarázhatatlan sivárság. Valami hiányzik, de mi? — nem tudjuk nevén nevezni. Konganak a léptek a folyosón. Korán jöttünk, még alig vannak itthon. — Menjünk talán az ebédlőbe. Ott van a büfé is. —Javasolja a kalauzunk. Az ebédlő tele van már. Hatalmas, barátságtalan ho- dály. Az asztalokon sörösüvegek, vágni lehet a füstöt. — A vacsoráig belökünk egy-két üveg sört. Jobban telik az idő. — Mi lesz a vacsora? — Tessék megkérdezni a szakácsokat! — Ebédet és vacsorát főzünk a dolgozóknak — világosít fel a konyhafőnök. Tessék, a heti menü. Hétfőn például ebéd: A-menü: savanyú tojásleves, tepsishurka burgonyával, párolt káposzta. B-me- nü: zöldséges bableves, lecsós marhaszelei, kagylótészta, alma. Vacsora: gombaleves, rántott csirke, burgonya. Ma este: alföldi gulyásleves, káposztás metélt. •— Otthon se esznek különbet. •— így igaz. Mégis megkérdezzük a gulyást kavargató szakikat is. — Tartson velünk! Invitál a borostás arcú fiatalember. Elhárítjuk a szíves invitálást, mondván, hogy inkább beszélgessünk. — Miről? — Az életükről. ■— Azon nincs mit beszélni. — Azért lassan megered a szavuk. Egyre többen ülnek az asztalhoz. — 11 éve élek itt, mégse kapok különélési pótlékot — mondja az egyik. Csalódottan hagy ott, amikor kiderül, hogy még tanáccsal sem tudom segíteni. — Miért nincs minden emeleten hűtőszekrény? — Miért nincs több tévé? A kérdések azonban inkább rezignáltak, mint számonkérő- ek. Kanalazzák a levest, ürülnek a sörösüvegek. S a lassan formált mondatokból megismerünk egy-egy munkássorsot. — 49 eves vagyok. 1969-től dolgozom a BÁÉV-nál. Mosta házgyárba járok, három műszakba. 3500-at keresek. Hazaviszem az asszonynak. Minden hétre 200 forintot ad vissza. Elég, Az ebéd heti 23,40. A vacsora: 18,80. Nem cigarettá- zok, néha megiszok egy üveg sört. Az azért kell. —- Bejártam már az országot. Dolgoztam bányában, építkezésen, fuvarozási vállalatnál, gépállomáson, a vízügynél. Hogy miért nem megyek haza? Munka éppen lenne, de nem fizetnek ennyit! Az asszony otthon van a gyerekekkel. Két szép családom van. A fiú most katona. Anyagmozgató, de ha megszerzi a jogosítványt, akkor a volán mellé ül. A lányom 17 éves, gépkezelő. — Építettem egy házat, Szoba, konyha, előszoba. Szépen berendeztük, beszőnyegeztük. Még a mosógép, a rádió, meg a tévé hiányzik. Lassan meglesz az is. Az asszony is besegít. Baromfival, sertéssel foglalkozik. Minden héten hazajárok. Normális apa vagyok. — Ezt érezhető büszkeséggel mondja.
