Heves megyei aprónyomtatványok 9/J

peni műfajában keveset dolgozott, újabban grafikával és táblaképpel is bőven foglalkozik. Festészeti és grafikai vonatkozásban — egyszerűsítve — az absztrakt irányzat híve. Egy évtizede készít díszlet- és jelmezterveket. Csak néhány rendezővel tud együttdolgozni, mint például Major Tamással, a budapesti Nemzeti Színház főrendezőjével és Szőke Istvánnal, a magyar színházi élet egyik friss, nyugtalan, avantgarde-szellemű rendezőtehetségével (kecskeméti Katona József Színház, kaposvári Csiky Gergely Színház, 25. Színház). Ezekkel azonos társnak érzi magát, közös nyelven beszél, s díszletet, jelmezt egyaránt egységes látásmód szerint, koncepcióval tervez meg, ami különben elég ritka a magyar tervezési gyakorlatban. Keserű Ilona mindenekelőtt térépítkezést végez, s ha kell, manézst épít deszkából, szürke, embert, színészt próbára tevő deszkafalakból (Kleist: Heilbronni Katica, kecskeméti Katona József Színház, 1974, Szőke István rendezése). Ezek között felfokozott intenzitású játék szükséges, mint valami félelmetes laboratóriumban. Praktikusak, kifejezőek ezek a díszletek, egyszerűségükkel, áttekinthetőségükkel, színvilágukkal. Hasonló térépítkezéseket végzett a 25. Színház több díszletével, például a Szu- hovo—Kobilin-mű, a Raszpljujev nagy napja előadásához készített konstrukciójával (1975, Szőke István rendezése). Jelmezei szoros kapcsolatban vannak absztrakt törekvéseivel. Az említett két produkció közül az elsőhöz egészen elvont, síkokból, gömbfelületekből, jelképes motívumokból komponált jelmezeket készített. Színei harsányak voltak, átmenetek nélkül, élesen egymás mellé állítva. Mindez jól kifejezte a Kleist-mű őrülten elfojtott, szenvedélyes világát. A Szuhovo—Kobilin-mű jelmezei már valamivel konkrétabbak voltak, s az elvont formavilág összeolvadt a cári Oroszország akkori ruhadivatjának egyes motívumaival. Keserű kísérletező művész, együtt él a produkcióval. Többnyire ott van minden próbán, s menet közben is igazít elgondolásain, mindig a szituáció, a cselekmény

15