Heves megyei aprónyomtatványok 8/I
A fotómontázs, mint a magyar avantgárd harmadik hullámának reprezentatív műfaja. A fotómontázs korszakot jelöl a magyar avantgárd történetében. A húszas évek végén, a harmincas évek fordulóján tudatos programmal határozott feladatot vállal és ennek megfelelően esztétikai elemeit is tudatosan válogatja. Az emigrációból 1926-ban hazatelepülő Kassák Lajos ülteti el itthon a gondolatot, hogy a fotó, a film a realitásnak olyan területeire képes behatolni, amelyekre a festészet nem tud és nem is hivatott. S míg 1926—28-ban Kassák még egymás mellé rangsorolja a műfajokat, 1930-ban már billen a mérleg: megszidja legjobb tanítványait, hogy alapvetően „festmény"-ben gondolkodnak, s a fotót csak annak alárendelve alkalmazzák. 1932-ben pedig kijelenti, hogy a fotó inkább a kor gyermeke mint a festészet. Körvonalazódik az arisztokratikus és tömegművészet alternatívája. Az új műfajokat egyrészt az új szociális és tudati feszültségek és állapotok adekvát megformálásának kényszere, másrészt a társadalmi tényezővé válás, a propaganda, a befolyásolás igénye szüli. Mind a téma, mind a (potenciális) közönség más kell, hogy legyen, mint a hagyományos műfajoké. A példakép a szovjet művészet, a konstruktivizmus forma- és szimbólumrendszere, valamint a meglátások és láttatások teljesen új lehetőségeit nyújtó film. Ugyancsak példaképül szolgált a szovjet művészet propagandisztikus jellege, mérhető hatásfoka. A tényezőket, éppen, mert a hordozó művészet par excellence szociálisan elkötelezett volt, egy idegen struktúrában nem lehetett azonos súly- lyal érvényesíteni. De a példák és lehetőségek sokaságából így is maradt kiemelnivaló. Magyarországon film „á la Pudovkin" (vagy Eizenstein) természetesen nem készülhetett, a fotó (a szociofotó, a fotógram, az egymásrahívás), de főleg a fotóeszközökkel komplex módon bánó, a filmnyelvet értékesítő fotómontázs hordozza a zászlót. Ennek formaszisztémája leginkább a szovjet példáéhoz igazodott, bár Moholy-Nagy és a Bauhaus hatása is érezhető. A fotómontázs par excellence művelői Kassák és a Munka-kör fiataljai. Tematikailag a fő szerepet a szociális felhívás játssza, de a skála a reklámgrafikáig terjed. (Például Kassák is készít ilyen grafikákat, aki paradox módon a maga reklám-munkásságát a szovjet reklám céljaival analógnak érzi. Ezen a ponton érintkezik a Munka-körösökkel Bortnyik Sándor, aki Bauhaus-műveltségével egy ideig reménykedik a gépkorszak üdvében, reklámgrafikával foglalkozik, majd ironikus fenntartásos képeket és fotómontázsokat készít. Ilyenek a csak katalóguscímben fennmaradt: Éjféli motorbiciklista 1926, és Chaplin 1928.) A Munka-kör termésében tehát a szovjet példa szimbólum-, forma- és technikai példája dominál. Szimbólumok: A tányér. Sternberg egyébként hagyományos képére (Csendélet 1919, lásd 1 kép) nyilván a témában rejlő ötlet hívta fel a figyelmet. A „progresszív fiatalok" 1930 évi Tamás Galériabeli kiállításán Korniss Dezső (Lásd 2 kép) és Trauner Sándor (Lásd 3 kép) hasonló tányéros csendéletet állított ki. A tányér a szellemi és testi táplálék szimbolikus formája. Tartalma az élet
