Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-18 / 11. szám

.HETI SZEMLE“

Szatmár-Németi 1914. márczius. 18.

akarat nem létezik. Mert szerinte az emberi élet minden jelenségében a születések, házasságkötések, öngyilkosságok, természetes elhalálozások, bűnözések stb. számában bizonyos törvényszerűséget találunk, pedig ez csak úgy lehetséges, ha az emberi élet jelenségei s maguk az emberi cselekedetek is az akarattól függetlenek és egy felsőbb, ma még teljesen ki nem kutatott törvénynek hódolnak.

Világítsuk meg ezt az állítást egy példával.

Tapasztalati tény, hogy ha rossz a termés, a házasságkötések száma jelentékenyen csökken, mig ha bő termés van, sürjebb lesz a lakodalom is. Ebből a tagadhatatlan tényből józaneszü ember azt a következtetést szűri le, hogy a fészekrakó párok házasságra lépésük eldöntésénél komolyan fontolóra veszik a megélhetési feltételeket. De nem úgy a materialista szocziológusok. Ezek fizikai törvényt akarnak az ilyenfélékből is csinálni :

— A felvidéken nem termett elég krumpli, tehát Janó és Ancsurka nem lehettek házastársak.

Hiába mondjuk ezeknek a modern tudósoknak, hogy a házassághoz más is kell, nemcsak krumpli, kell oda a szivek vonzalma, kell akarati elhatározás, sőt néha merészség is: ezek tovább is csak azt hajtják:

— Bizony csak a krumpli ... a krumpli.

Sőt visszavágják a szemünkbe, hogy a műveltebb osztályoknál is a krumpli a házasság egyedüli létrehozó oka, csakhogy itt nem krumplinak, hanem hozománynak hívják.

A szocziológiával közelrokon a történelem is, mert mind a kettő a társadalommal foglalkozik. A különbség abban áll, hogy mig a szoeziológia a társadalmi erőket egyensúlyi helyzetükben mutatja be, addig a történelem ugyanezen erők fejlődéseivel és hatásaival ismertet meg.

Ha tehát a modern tudósok tagadásba vették a szabadakaratot a szocziológiában, nem ismerik el jelentőségét a történelemben sem.

Ahelyett azt hirdetik, hogy az ember nem szabadon határozza el magát valamely tettre, hanem külső és tőle független tényezők döntik el, hogy imigy vagy amúgy cselekedjék, sőt az egész egyéniségnek és a jellemnek a kialakítását is ezek az erők végzik el, nem pedig a belátással párosult szabad akarat.

úgy szerettük, mint a mai leányok. Szinte rábámultam nagymamukára.

— Hát hogy — hogyan, íiagymamuka ?

— Akkor más világ volt, magyarázta tovább. Milyen világ is volt az, sóhajtotta.

— Milyen nagymamuka ?

— Olyan kis leányom, hogy abban a világban az emberek, a fiatalság jobban megértette a virágokat, mint most. Jobban meg is becsülte.

— Mi is szeretjük és becsüljük is, a virágot nagymamuka, mondom szinte megsértődve.

— De hogyan ? mosolygott felém. A mai leányok is szeretik a virágot, de hogyan ? Ha jó pénzért megveszik nekiek. A virágárus boltokban. Mesterségesen összeválogatva. Drótokkal béklyóba téve. Szagos vizekkel meg- hintte. Ozafrangos, cifra papirosokkal tarkázva.

— Elbámultam. Erre még igazán sose gondoltam. Én is kaptam ilyen virágcsokrokat. A Rezemet is megvérezte.

A nagymamuka csak egyre folytatta...

— A mai leányok már nem fáradoznak virágos kertek művelésével. Féltik kezüket. Hogy a nap meg ne süsse. Azt a szépen, gondosan manikűrözött kis kezecskét. Hiszen virágot lehet pénzért venni. Még hitelbe is...

— Jé, Istenkém, összecsaptam a kezemet. Hogy nagymamuka még ezt is tudja. Mert úgy van. És igazán ! Hallottam Rózsi- kától, a virágárus leánykától, akivel iskolába jártam, hogy hány fiatalember adós marad azokért . . . azokért a nagy . .. nagy virág- bukétákért. Pedig Olaszországból, vagy talán a Montblank _. . . vagy a Himalaja tetejéről rendelik. Bizony! De világért sem szóloltam.

Különféle elméleteket eszeltek ki ezen hibás tanításuk igazolására.

Egyik a földrajzi elmélet. Eszerint a nemzetek sorsát nem a saját iparkudásuk, vagy bűneik, nem uralkodóik rátermettsége, vagy tunyasága, hanem a földrajzi tényezők: hegyek, völgyek, pusztaságok, tengerek, folyók, éghajlat, stb. döntik el. Á hegylakók bátrabbakká, a puszták fiai rablókká, a ten- germellékiek kereskedőkké, a forró és hideg égöviek szellemi zsibbadtságban élőkké* a mérsékelt égöviek tevékeny emberekké válnak.

Igaz, hogy a,földrajzi környezet befolyásolja az embert, de nem dönti el, hogy mit tegyen, vagy hogy milyenné váljék. Szóval az elméletnek kedvező eset épen annyi van, mint amennyi az ellenkezőjét bizonyítja.

Ez épen olyan, mintha valaki a németi polgárok függetlenségi érzelmeit és gondolkozását a németi léyegőből akarná megfejteni. Hja mert kérem, ott független baczillusok úszkálnak a levegőben, ott mindenki azt reggelizik és azt vacsorái: nem csoda tehát, hogy ennek a politikai hitvallásnak olyan erős vára.

A földrajzi elméletnek hivságos voltát eléggé mutatja égj megfigyelésem.

Ugyebár kérem, aki a Balaton mellett lakik, az a féléletét abban úszkálva tölti el? Azok a gyógyító erejű habok, az a felséges hullámverés, az a bársonysimaságu föveny, az a gyönyörű környezet szinte erőszakkal húzzák bele az embert ebbe a páratlanul kellemes vizbe, úgy Ijogy ellenállani képtelen.

Megkérdeztem egyszer egy balatonmel- léki falu földmives lakosát:

Ugy-e bátyám, maga gyakran fürdik a Balatonban ? Hiszen van módja benne!

— Bizony, azt éppenséggel nem mondhatnám.

Hát mondja meg, hányszor fürdőit benne életében ?

— Egyszer bizonyosan, de hétszernél többször semmiesetre se, — volt a válasz.

Ilyen a földrajzi tényezők domináló hatása!

A második a faji elmélet. Ennek elvei szerint, az ősök, a származás döntik el az ember életirányát és cselekedeit.

A gőgös emberek kedven ez elmélete ez, kik őseikben önmagukat istenitik; a gőgös népek, amelyek saját faji tulajdonságaikat csak azért emelik ki annyira, hogy a többi népeket lenézhessék. Mily igaztalanul! Hirdették, hogy csupán a fehér faj képes kultúrára, mig ellenben a néger és a rézbőrü inModern leány az ilyen kicsiségeket észre sem veszi. Nem úgy van édes leikeim?

— No de szegény jó nagymamukát, hogy nem engedtem szóhoz jutni ; ugy-e leikeim. Pedig százszor is felfogadtam, hogy egymásután egyszerre öt mondatnál többet nem fogok az ajkamra engedni. Igaz, hogy a minap átmentem egy szóra Margitkáékhoz . . . és . . . és . . . csaknem .egész délutánt ott töltöttem. Bizony . . . ilyen a leányok fogadása.

— No de, igen, az én jó nagymamukám aztán igy beszélt nekem a virágról (leül):

Nekünk, édes leánykám, nem hoztak olyan óriási nagy virágbukétokat, mint a minőket a mai leányoknak ajándékoznak. Mi úgy tartottuk, hogy igazi virágot venni nem is lehet. De egy szál virágot . . . szedni . . . a tavasz első ibolyáját, azt a kék szemű, mosolygó ibolyát ... azt a kedves gyöngyvirágot adni-kapni ... oh kis leánykám . . . ez nálunk sokat jelentett.

— Olyan sokat jelentett ? — kérdeztem szinte butácskán.

—- Mindent, édes leánykám.

— Mindent. (Felugrik.) Micsoda hangon mondotta ezt a szót ki a nagymamuka. Mélységes nagy csend ült köröttünk. A nagymama sápadt arcza kigyult. A szemekhen könyü reszketett. Én meg édes leikeim, olyan félve kérdeztem :

— Nagymamuka . .. kapott ilyen mindent ? (Leül.)

— Úgy mosolygott reá, mint egy ártatlan gyermek.

— Kaptam bizony. És majd meg is mutatom neked, leánykám.

— De most. De most . . . nagymamukám

dián minden művelődésre alkalmatlan. De megczáfolta őket a tapasztalat, mert a néger és indián faj is mutatott fel tudósokat, művészeket, jeles katonákat és kiváló iparosokat. Bennünket magyarokat is hány német tudós lekicsinylett turáni származásunk miatt, mintha csak olyan félbenmaradt emberek volnánk az indogermán faj mellett. S. ime, kiderült, hogy az óvilág legrégibb művelt népe a turáni származású, tehát a magyarral rokon szumir akkadok voltak. Most pedig mint minden újságolvasó ember tudja, egy franezia tudós a magyarral édes testvérnek tartja a rég letűnt etruszk népet, amely a világhódító római nép tanítómestere volt a vallásban, politikában, tengeri hajózásban és az építészetben.

A faji elmélettel tehát nem lehet a történelmi fejlődést megfejteni.

Épen ilyen azon elmélet is, mely a kulturális környezetnek, közkeletű szóval a mil- liőnek tulajdonit, ellenállhatatlanul determináló hatást.

Való igaz, hogy a nevelés, közös vallás, közös jogok, szokások és babonák nagy befolyással vannak az emberi akaratelhatározásra, de sohasem determinálják a cselekedetet. Élmennek ugyan egyesek bucsujáró helyekre; mások tizével, húszával összefognak és kivándorolnak Amerikába: de nem kelünk valamennyien vándorútra, mint a gólya vagy a fecske, ha idejök elkövetkezik.

így van az a történelemben is. A miliő, a környezet nem feltétlenül determinál. Például a magyarok keresztényekké lettek a környezet befolyása alatt, de miért nem lettek ugyancsak keresztényekké ugyanazon hazában ugyanazon rómaiak, görögök és germánok befolyása alatt az avarok és hunok? Vagy ha a miliőnek olyan föltétlenül döntő a hatása, hogy lehet megmagyarázni, hogy a zsidók holott keresztény iskolákban nevelkednek, keresztények között élnek, mégsem lesznek keresztényekké ?

Elhagyva egyes filozófiai rendszereket, amelyek szerkezete kártyavár és egy lehel- letre is összeomlik, rátérek a tulajdonképeni történelmi materiálizmusra, ahogy a szoczi- alista Íróknak, különösen pedig Marxnak tanításában nyilatkozik.

Marx szerint, a történelem összes har- czai a legősibb időktől napjainkig tulajdonképen az éhes gyomor küzdelme a jól lakásért. Változó viszonyok között ugyan, de mindig csak két osztálya volt az emberiségnek: egyik a kizsákmányoló, mely a termesürgettem, mint a türelmetlen rósz gyermek. Most mutasd meg! Pedig ... ne ítéljenek meg lelkeim. Én már tudtam, hogy nagyr mamuka a kis kazettájában féltékenyen őrizget valami titkot. És azt gondoltam, hogy abban a kazettában egy szép, drága,gyémánt tos gyűrű vagy fülbevaló van. És mint egykor Éva . . . Én is leánya vagyok . . . nagyon kiváncsi voltam reá. Hát . . . módját ej tettem,, hogy a kis kulcs végre birtokomba legyen. És hallják csak leikeim ... én kinyitottam a kazettát. És belenéztem a kazettába. És . . . hallják lelkeim . . . mit találtam. Értéktelen elszáradásban levő kis virágcsokor volt lepréselve. Szörnyű kiábrándulás. Szinte becsaptam azt a kazettát. Úgy megharagudtam reá . . .

— De most, hogy nagymamuka beszélt nekem erről a virágról . . . most ellenálha- tatlan, legyőzhetetlen vágy, sürgetett, hogy újra lássam azt a virágot. És nem hagytam addig békét , nagymamának, mig meg nem mutatta ... És megmutatta.

— Ládd-e, kis leánykám, — mondotta, mikor felnyitotta féltékenyen . . . nagy ünnepségek közt . . . mikor nagyapuka ajándékot hozott nagymamukának ... az elsőt a leg- drágábat, ilyen ajáudékot hozott . . . gyémántnál, aranynál,,drága virágbukétnál drágábbat, kedvesebbet. És gyöngéden kivette azt az elszáradt semmit. Megcsókolta reszkető ajkával. Velem is megcsókoltatta. És akkor az ón arczom is kigyult. És akkor én is érezterm hogy miképen lehet egy kis virág minden. És akkor mindjárt ... és most is tudom . . . hogy mi a virág és mit ér az, ha tudjuk, miért van értéke — a virágnak.