Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-11 / 6. szám
XXIII. évfolyam 6. szám Szatmár-Németi, 1914. február 11. / HETI SZEMLE * O S/A w , POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. +y ELŐFIZETÉSI ARAK; Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 » — , Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : Dr. BAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Ettingei* János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kOzlése 5 korona----------------- Nyllttér sora 40 filler. ----------------A lap megjelenik minden szerdán. A választókerületek beosztása sehogysem nyugtathatja meg az elfogulatlanul gondolkozó magyar polgárukat. A kerületek száma az erdélyi részekben apad, növekszik különösen a dunántúli vidéken, de leginkább kedvez az uj beosztás Budapestnek és általában véve a városoknak, ahol a kerületek száma feltűnően növekedik. — Szatmár-Né- metiben és a szatmármegyei kerületekben nincs változás. — Mi fog ebből következni ? Az, hogy a többséget Budapest, és a városok fogják adni. Mivel pedig a szocziál- demokráczia és a munkásosztály legnagyobb számmal éppen az említett helyeken van képviselve, mivel továbbá Budapesten és a városokban könynyebb leszavaztatni a polgá rókát, mint a távolság miatt a vidéken, a politikai befolyás súlya át fog helyezkedni a merkantilista és nemzetközi befolyás területére, — mig a földmivelő osztály, mely pedig a tősgyökeres magyarság zömét alkotja és amelyet Magyarország agrár-jellege miatt nem volna szabad figyelmen kívül hagyni, lassan- kint háttérbe szorul, mert 5—30 kilométer távolságból kiszámíthatatlanok a választás esélyei. — Ez valóban aggasztó jelenség, amely ellen tenni kell. * A tiszántúli egyházkerület szocziálde- mokrata érzelmű és modern főpapja, Baltha- zár Dezső most bele kerül a főrendiházba, mert rajta van a sor. Egy újságíró kérdésére, hogy a főrendi ház előkelő levegőjében is hangoztatni fogja- e eddigi elveit, Balthazar Dezső a következő kijelentéseket tette: — Az egyházpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontomat változatlanul fentartom a főrendi házban is. Az 1848. évi XX. tör- vényezikk végrehajtását épp úgy fogom követelni, mint eddig, hasonlókép köve-* telni fogom az iskolák egyetemes államosítását. — Mi lesz a papi javak szekularizáczi- ójával ? — Követelni fogom annak a felfogásnak az érvényesülését, ami az 1848. évi XX. törvéayezikk végrehajtásából és az iskolák egyetemes államosításából természetszerűleg következik, hogy mindazok a juttatások, amelyek akár a római katholikus, vagy akár a többi felekezetek birtokában vannak, —- mert csak „birtoklásról * lehet szó és nem „tulajdonról“ — visszakerüljenek az állam birtokába és használatára. Ez a nézete Balthazárnak és ezzel a pórias felfogásával valószinüleg egyedül marad a főrendiházban, mert még protestáns főrendiházi tagtársai is más józanabb véle ményen vannak * Azok is tévednek, a kik a még mindig uralkodó román kérdésben csak politikát találnak és keresnek, de azok is, a kik tisztán kulturális mozgolódást látnak. Mert talán egyetlen nemzet sincs Európában; a hol úgy össze lennének kapcsolódva a kulturális és politikai kérdések, mint nálunk. Politikai és kulturális életnek nálunk az idegszálai csaknem minden eletnyilvánulásunkban megrezzennek. De azért azt kívánni, hogy kul- turegyesületeink, melyek a nemzeti élet kiépítésében oly nagy és tiszteletreméltó munkát végeznek, némák maradjanak s a politika ürügye alatt hazafias érzésüknek és aggodalmaiknak kifejezést ne adhassanak : nem jelentené egy tiszteletre méltó közvéleménynek és nemzeti munkásságnak megbecsülését. Azért igenis a mi Széchenyi-Társulatunk kötelességet teljesített, mikor menten minden politikai szenvedelemtől, sőt kerülvén még a politikai vonatkozásokat is: felemelte szavát, hazafias aggodalmának adott kifejezést és csatlakozott azon társegyesületek megnyilatkozásaihoz, melyek ez irányban már nyilatkoztak. Kossuth Lajos azt mondotta, hogy a politika az egzigencziák tudománya. Tehát a törekvések, a kívánságok tudománya. Itt a nemzet nem csak kívánságokkal, törekvésekkel áll szemben, de olyan nemzeti élő jogokkal, vívmányokkal, melyeket óriási erőfeszítéssel, hihetetlen áldozatokkal, szenvedésekkel teremtett vagy mentett meg. Nem közömbös tehát a kultúra munkásai, testületéi előtt: mi leszen sorsa a nemzeti egységnek, a nemzeti nevelésnek és sok olyan ügynek, melyet joggal magáénak vall most a magyar nemzet. * Egész sora a nemzedékeknek emlékezhetik arra, hogy igy tél közepén minden esztendőben farkasokkal etet meg valami maniatikus hirlaptudósitó hol Ungban, hol Beregben, hol meg Mármarosban vagy egy- egy lelkészt, szolgabirót vagy más valakit. Rendszerint és csakhamar kisül, hogy a leg1914. február 11. Szerda. íffíTÁRCZA Élt egyszer* . . . Élt egyszer egy fiú, Ártatlan kis szegény, Vidáman futkosott A völgyek rőt mezén. Bölcsőjét ringatá Fehér kis házikó, Atyjától, anyjától Tanulta azt, mi jó. Hogy iskolába ment, Lapoza bibliát S pataknál, dombokon, Sárgás virágéP járt. Majd egyre ott figyelt Az úti halmokon, Vendégi jöttéről Anyjának hirt hozzon. És ült az éger közt Barkázó lomb alatt, Nézvén a gyöngy Tiszát, Mohás kőn mint halad Olykor a nyár hevén Feküdt a ház előtt S a kert levéliből Csinált egy szemfedőt. Fátyolt az arcára, Ne süssön rá a nap, Lássa a tűzgolyót, Miből a fény fakad. S látott ő képeket, Olyat, mi íratott, Miben az élete Talán mutatva volt . . . És nőtt a kis fiú, Ábrándos kis szegény, Szomorún bandukolt Az élet tört mezén. Azóta annyiszor Látá a képeket S jaj szemfedön kívül Meg, mit se fejthetett 1 Bakkay Béla. A mozdony. A harmadosztály utasaival a kalauzok gorombáskodnak, az első osztály utasai a kalauzokkal gorombáskodnak és a másodosztályú utasok egymással gorombáskodnak. Vadidegen emberek is egymással gorombáskodnak. Gyűlölik egymást. Látszik rajtuk, a szemükből, hogy gyűlölik egymást. Nézzük csak. Belépek egy másodosztályú fülkébe. A bennülő négy utas jóelőre megneszeli helyfoglalási szándékomat, azonnal letelepszenek az ülőhelyekre. Amit testükkel el nem foglalhatnak, oda újságot, plédet, kalapot, szivartárczát, fogpiszkálót, kis kutyát tesznek. Mikor aztán belépek a fülkébe, minden szem haragos villámokat lövell felém. Az ajtóban ülő a lábát előre- nyujta. Mikor átlépem, végigmustrál, de meg nem mozdulna a világért. Aztán a kiolvasott újságot két ujjammal megfogom, felteszem a hálóba és helyet foglalok. Hogy húzódik tőlem az, aki mellé leültem! Mmtha bélpoklos volnék. Rágyújtok. Néznek. Érzem, hogy gyűlölnek. Kiveszem az újságomat és olvasni kezdek. Néznek. Ha ellenzéki lapot olvasok, — összemosolyognak. Ha kormánypártit olvasok, azon boszankod- nak. Mind kiilön-külön gyűlölnek, mert idegen vagyok. De egymást is gyűlölik. Külön külön és együttesen. Egyszercsak felnézek s a szemem a szembenülő utitárs szemével összeakad. Megismerem benne egy régi iskolatársamat. — Szervus Buxbaum, de megváltoztál!
