Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-28 / 43. szám

6 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914 október 28. lességüket. A folyó iskolai évet csak úgy lehetett megnyitni, hogy társadalmunk áldo­zatkész s megfelelő szakképzettséggel biró tagjai közül többen szívesek voltak előadá­sokra vállalkozni. Ezek szerint a főgimnázi­umi tanárkarnak ma több külső tagja van. Beyer Jenő kir. főerdőmérnök tanítja a ter­mészetrajzot, a II. és IV. osztályban. Mikola András fesztőmiivész a szabadkézi rajzott a V—VIII osztályban, ifj. Molcsány Gábor kir. erdőmérnök a természetrajzot az I. V. osz­tályban, K. Pauer Viktor bányafőmérnök rajzológeometriát a III., fizikát a VII, maté­zist a VIII. osztályban. Sipos Lajos áll. va­súti mérnök a rajzoló geometriát az I. II. osztályban és mathesist az V. osztályban. Szicsák Ödön elektrotecnikus mérnök rajzoló geometriát a IV., mathesist a IV—VII. és fizikát a Vili. osztályhan, Veress József kir. bányatanácsos számtant az I, II, ásványtant a VI. osztályban. Valóban elismerésre méltó ez a nemeslelkü válalkozás, amely nékiil a főgimnázium ez évben meg sem nyílhatott volna. A tej. A jó tej áldás a háznál. A rossz tej méreg és a gyomornak megrontója. A hamisítások e korszakában a leglelketlenebb csalások egyike a tej hamisítása. E lelketlen- séget, tetőzi, ha ilyen időben történik, mint a mai (mikor jól meg kell fizetni) és törté­nik a szerencsétlen menekültekkel szembén. Azt haljuk, hogy a menekülteknek jól meg­vizelt tejet árutak, adtak el. A hatóság résen volt, megbüntette a lelketlen tejárust. Az ilyen kalmárnak meg kellene tiltani, hogy tejet árulhasson. A temető. A temetőbe már sokan el­látogatnak. Gondos, gyöngéd kezek rendezik a sírokat. Nézd meg egy városnak, község­nek temetőjét és megtudod, milyen kapcso­latban, milyen hálás kölcsönhatásokban van a mult a jelennel. Az emberiségnek legérté­kesebb javaival. A mostani hallottak napja nem gyászpompát kíván. Tehát nem a kül­sőségnek a ragyogása legyen a szivek ke­gyelete. Hanem mély bensőség. A mi meg­tisztítja az élők lelkét. Méltóvá teszi a mi kegyeletünket a hősi halált szenvedett el­hunytak emlékezetéhez. A magábaszállás, az a nagy mementó . . megemlékezés legyen középpontja a mi ünnepünket, mely az embert az imádsághoz és jócselekedetek gyakorlásához vezeti. A ki most nem tud imádkozni . . az soha sem fog megtanulni istenesen csele­kedni. Gazdasszonyi állást leeres egy kö­zépkorit magános nő vidéki plébániára. Czim a kiadóba. A „toti.“ A „toti“ kártyajáték. A leg­veszedelmesebb szerencse-játék, melyhez nem kell elme, csak szerencse. Éppen azért sokan játszhatják. Játszák is, mert hiszen a sze­rencsét sokan kergetik. Városunkban ez a pusztító szerencse játék már jó ideje — nem bujdosott, hanem nyíltan „üződött.“ Uton- utfélen hallani lehetett az „éjszaka“ eredmé­nyét. Még neveket is nyíltan emlegettek, ósz- szegeket is. Szerkesztőségünkbe is érkezett két Ízben tudósítás arról, hogy még a hadba vonulő katonáink közül is áldozatokat sze­dett „a toti“. Névtelen leveleket azonban figyelembe nem vehetünk. És bíztunk abban, hogy végre is „a toti“ annyira plbizakodik, hogy szin'e ordítani fogja — a kifosztogaltak egész sorát. A mit vártunk bekövetkezett. A főkapitány felhívja a esendőrség főparancs­nokságát, hogy a kávéházak fosztogató kár­tyajátékait szüntesse be és ügyeljen reá, hogy a „to1i“-ból elég legyen. Jellemrajzok a Kath. Egyház éle­téből. Bangha Béla S. J. Második kiadás. Ötödik kötet. Szemelvények a szentek és boldogok köréből. Bangha Béla ragyogó tol­lal megirt Jellemrajzainak ötödik kötete méltó folytatása az előző négynek. Ez a kötet hat életrajzot közöl; valamennyit az Egyház leg­ragyogóbb lapjairól. A következők életrajzait tartalmazza a kötet : Tarzusi szent Pál, apos­tol és vértanú. Szent Ágoston hippói püspök. VII. szent, Gergely pápa, Szent Benedek rendjéből. Árpádházi szent Erzsébet, thürin- giai tartománygrofnő, Boldog More Tamás. Anglia lordkanczellárja, vértanú. Boldog Cam­pion Ödön, Jézustársasági áldozópap, vértanú A kötet ái a 1 korona. C__A Pesti Hírlap, meg a papok. Jé ideig szó nélkül tűrtük, hogy a „P. H,“-ban egy inmorális agyvelejű ember, Szász Zoltán galádsággal, magyar emberhez méltatlan mó­don firkál a papság ellen. Ezekben a nagy napokban, mikor valóságos hazaárulást követ el, aki a hazát híven szolgáló testületről igy ir. De jól esett lékünknek, hogy ezt a inmo­rális koponyát annyian és annyian kelő mél­tatásban részesítették városunkban is, nem csak tekintélyes világi katholikusok, de a müveit és igazságos protestáns előkelőségek is Sőt — tudunk esetet, — hogy Szász Zol- tánukkal egyetemben végeztek magával a PP. H.“ újsággal is. Ugylátszik, hogy észrevette magát maga a Pesti Hírlap is. Úgy látszik, hogy a Pesti Hírlap szerkesztőségében sem osztják inmorális agyvelejű Szász Zoltán szívességét. Mert nevezett lap legközelebb vezérczikkben (Reverendás hős czimen) ad elégtételt, melyre különben a magyar kath. klérus egyáltalán nem szorul a gyalázatos, kirohanásukért. A mi pedig a lelkes 40 re­formátus lelkésznek elhatározását illeti, hogy t. i. fegyvert ragad és a harcztérre megy . . tisztelettel hajolunk meg. Hiszen a kath. klérus tagjaiból is számosán vannak a harc­téren és már sebesültek, sőt halottak is van­nak köztük. De mi történt ? A mi, hogy természetes is. A jelenkezők és egyben ün­nepelt prot. lelkészek egyike beszédet inté­zett a közönséghez és annak tudomására hozta, hogy a haza érdeke most még azt kívánja, hogy egyelőre itthon maradjon az a 40 protestáns lelkész az árvák vigasztalására. De majd, ha a hadvezetőség kívánja . . úgy akár egy szálig elmennek. No, igaza van te­hát a Pesti Hírlapnak, hogy a gyilkoló fegy­ver nem az egyedüli eszköz, a mellyel védeni lehet a nemzetet. Karuk foglalkozási évek szerint és hivatások szerint változik a fegy­ver is, amellyel mos1 harczolni kell. A pap­ságra nagy'szükség van most itthon. Helyes. Csak azt kérdjük, mi szüksége van ennek a nemzetnek most a Szász Zoltánok gyaláza­tos kirohanásaira. Vilmos német császár pohárkö­szöntője. Nekünk magyaroknak van egy s^óp és nagy emlékünk a német császártól. Az a beszéd, amelyet, mint felséges királyunknak vendége Budavárában mondott rólunk ma­gyarokról. Ebből a pohárköszöntőből újra fülünkbe csengenek a szavak : — Egy Hunyadi Jánosnak, egy Zrinyi Miklósnak neve említésére hangosabban do­bog a német ifjak szive. Ki tudja, hogy a hatalmas császár már akkor bízott a magyar nemzet hősieségében, a magyar vitézség ősi erejében. Ki tudja, nagy lelkének előre való látása nem érezte-e, hogy a Hunyadiak és Zrínyiek hős tettei ismét­lődni fognak. És ismétlődnek . . És nem csalódott a hatalmas császár Vitéz katonáinkkal, a Zrí­nyiek és Hunyadiak utódjaival találkozik a harcztéren. És elismeri, hogy hősies, halált megvető bátorságuk, szívósságuk ma is meg­dobogtatják az ő szivét. Megdicséri őket a mi katonáinkat és tanúságot tesz arról, hogy a magyar katonák ma a világ első katonái közé tartoznak. ^ Milyen gyorsasággal vonultak fel az ókori hadseregek? Az egyes hábo­rúkban mindig nagy szerepet játszott a fel­vonuló hadseregek gyors mozgási képessége. Ez a modem stratégia főelőnye, de azért nem szabad lebecsülni a régi hadseregnek a mozgékonyságát sem mert, amint példák mutatják, a kezdetlegesebb jármüvekhez és egyéb közlekedési eszközökhöz képest azok is elég gyorsan működtek. így például Caesar Rómától a Róhnéig nyolez nap alatt tette meg az utat, ami körülbelül napi 150 kilo­méter sebességnek felel meg. Hannibál már nem ment ilyen gyorsan. Naponta csak 45 kilométert tudott előrehaladni, igaz, hogy ezt a távolságot az egész hadsereg képes volt megtenni, mig Caesar szükebbkörü kör­nyezetével egymaga tette meg a 150 kilomé­tert. Egyes küldöoczök még gyorsabban ha­ladtak előre. Futárok 200 kilométer gyorsa­sággal is képesek voltak előrehaladni, de a gyorsaság rekordját mégis Tibérius tartja, aki Páriából sietett a Germánjában megbetegedett Donsus látogatására. A római császár huszonöt óra alatt háromszáz kilométert tett meg. Egyes nyugtalan, visztegetes újsá­gok nem ETrváfi eílenállani még most sem azon szenvedélyeknek, melyekből béke idején táplálkoznak: negélvezett lelkiismeretességgel és a haza érdekének czége alatt akarnak sá- fároskodni a kath. főpapok, káptalanok jóté­konysági mértékén. Hallgattunk eddig, mert van mérsékletünk, van úri fölényünk ezekben a nagy időkben azokon, a kik csak papiro­son hirdetik a harmóniát, az egységes érzést, a testvéri szeretetet. Mert van okunk hinni, hogy a magyar főpapság és káptalan, de általán a magyar kath. klérus nem szorul semmi féle sáfárkodásra, irányításra vagy buzdításra a hazafias kötelességek terén. Es soha egyetlen egy lépést sem tesz azért, mert ez vagy az a viszketeg, türelmetlen újság ekkor vagy igy akarja, hogy történjék. A magyar kath. klérus halad a maga ősi utján, elődeink dicső és áldozalos példáin s tesz, ad, akár mindenét is oda adja a haza oltárára, mikor kell és annak ideje elérkezik. Ezt mi már — provokáltatva----a háború kezd etén nyíltan megírtuk és Írjuk most is. És egyelőre rövid, általános vonásokban mó­dunkban van jelenteni, hogy azon áldozato­kon felül, melyekkel ez a főpapság, ez a klérus már eddig is áldozott, most elérkezettnek látja az időt, hogy a maga nagyobb áldoza­tos adományát a haza oltárára letegye. Ha­talmas áldozatos cselekedet lesz az, mellyel — ha újra szüksége lesz a nemzetnek — nem végezte be a maga kötelességét. Mi nem irtunk még eddig egyetlen szót sem arról, hogy hol varrnak a bankároknak, a pénzin­tézeteknek, a beköltözött és itt dúsgazdaggá lett vállalkozóknak, pénzembereknek nagy adományai, áldozatai? Nem irtunk, mert ne­kik is szabadságuk szabad akaratuk van arra, hogy akkor tegyenek jót, nemest, nagyot, mikor a nemzetnek arra legnagyobb szük­sége van. De azt mrg kell jegyeznünk, hogy mig ezekről a jótékonysági forrásokról mé­lyen hallgattnak azok a nyugtalan, haza­mentő újságok : addig a magyar főpapságnak klérusnak már eddig teljesített áldozatos köz­adományairól teljesen megfeledkeztek a nagy hazamentők, a kik még ma is a gyűlölet, a türelmetlenségnek hangján Írnak a magyar hazafias főpapságról és klérusról. De czélza- tunk visszafelé sül. A nagy közönség már tisztában van a kancsal mészárosokkal. A kik nem oda néznek a hova ütnek Egészen másfelé. Csakhogy most már más idők is kö­vetkeznek ám. A háború. Háborús hírek. Az orosz hadügyi ve­zetőség nehezen teremti elő a szükséges mu- nicziót. Az állami fegyver és ágyugyárakban német vezető munkások- dolgoztak. Ézek most a német hadsereg számára, otthon gyártják a töltényeket. — A háború azért tart sokáig — Írja egy tekintélyes világlap, mert- a mos­tani háborúban letesznek a csapatok az egy­másra rohanásról. Ma az ásó egyik legfon­tosabb támadási eszköz. Ez magyarázza meg a háború hosszadalmasságát. (No majd a huszárok gondoskodnak, hogy egymásra ro­hanás is legyen Az orosz fővárosba még mit sem tudnak Przemysl fölszabadításáról. — Egy millió embpr pusztult el eddig az entente részén. Ennyi halottja, sebesiiilje és fogságba került katonája van a hármas szövetségnek. Még nem tart három hónapja a háború. És egy millió áldozat. — Az osztrák-magyar Mo narchiának eddig ötvenezer hadifoglya van. A münkheni „Neueste Nachrichten" bécsi tud sitója hivatalos jelentés alapján kimuta­tást közöl az ausztriai és magyarországi hadi­foglyokról, ar oroszokról, szerbekről és tnon- teoegróiakról. A hivatalos számítás szerint most negyvennyolczezer hadifoglyot őriznek Ausztriában és Magyarországon; a foglyok közt körülbelül 3500 tiszt vau. Ez a szám azonban most naponta növekszik. Höfer egy utóbbi jelentése iz tizenötezerrel növeli meg a hadifoglyok számát. - - Nem lesz halottegetés Németországban. A Magyar Kutir a következő jelentést teszi közzé: A porosz hadügyminisz­tert bizonyos oldalról megkeresték, hogy a háborúban a hullaégetést engedje meg, vagy rendelje el. Az előterjesztést a hadügyminisz­térium közegészségügyi osztálya gyakorlati okokból is kereken elutasította. Tessék most

Next

/
Oldalképek
Tartalom