Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-28 / 43. szám
Szatmár-Németi 1914. október 28. .HETI SZEMLE 3 Segíts magadon, az Isten is megsegít,.. — Készüljünk a közeli télre. — Hiába kicsinyeljük a közmondásokat. Azokban bölcseség, a tapasztalatból kikristályosodott igazság nyugszik. És eljön az idő, mint például most is itt van az idő, mikor ezekből a közmondásokból, mint nemes ór- czekből szinte kicsurran a szin arany. Régi közmondás, hogy segíts magadon, akkor az Isten is megsegít. Ennek a közpéldabeszédnek intését már évtized óta megértette a magyar nép is. És főleg érti és értse meg ma, mikor mindenki csak a kormányzattól, csak a hatóságtól, csak — általán — másoktól várja az intézkedést, a segítséget, munkát, hogy boldogulhasson. E nehéz időben is mily sokszor halljuk : — Mit is akar velünk a jó Isten. Pedig legtöbbször nyilvánvaló, hogy mi nem akarunk tenni, cselekedni, egymásnak hónya alá nyúlni. — Szörnyű idők ! Mi lesz ? A kereskedők kjzsákmányolják az embereket. És nem vesszük, főleg a kezdetek kéz detén nem vettük észre, hogy a kizsákmányolás ellen már a hatalmas német nemzet régen megtalálta a fegyvert. A szövetkezetekben. Az együttműködésben. Az előrelátó gondoskodásban. . Nálunk, magyar földön rengeteg az egyesületek száma. Milliókra megy az az összeg, a mit tagsági dijak fejében fizetünk évtizedek óta. Most láthatjuk, hogy legtöbb egyesületnek nincs reális czélja. Egyes ember gondolatát, sokszor hiúságát szolgálta sok egyesület. Az ideális egyesület. Az ideális egyesületek is csak akkor válnak váltak be az élet gyakorlatába, ha az életnek praktikus czéljaival kapcsoltuk össze. De a praktikus czélokról mi rendszerint megijedtünk. íme most is halljuk, hogy a kereskedők kizsákmányolásával szemben szinte maga az élet vetette fel a kérdést, hogy alakítsuk meg a fogyasztási szövethezetet. Rengeteg ember érzi szükségességét, nagy, tekintélyes számmal ragadhatnék üstökön a kínálkozó alkalmat. Alig, hogy felvetjük az eszmét, már előállanak a kifogásokkal : — Elkéstünk . . . — Nincs szakemberünk. —> Hát fiszen a kereskedőknek is élni kell. Igen, élni. Éljenek is, de hagyjanak mást is éini. A szövetkezetek, főleg a fogyasztási szövetkezetek indító okai mindig, vagy legtöbbször a visszaélések, a zsarolások, a helyzetek kiaknázása a hivatásos elemek által. Igazi szövetkezeteknek létjogosultsága ma már nem kérdéses dolog. Arról vitatkozni is felesleges. A szabad versenyek jó és szükséges oldalaira szeretnek a mai modern korban hivatkozni. Nos akkor ebben a szabad versenyben a szövetkezetek helyet követelnek. Nálunk most is és ezután is úgy látszik a hatóságtól várunk mindent. Pedig a hatóság tehetetlen, gyenge és mozdulatlan, ha a társadalom nem ad neki lökést. Es nem segíti. A hatóságnak kötelessége a praktikus védekezéseket, szövetkezéseket elősegíteni. Különben ő fogja megbánni leginkább ez irányban való közönyét. Mi lesz Szatmáron a közeli télen, de főleg kora tavasszal: azt ma csak sejteni lehet, de megmondani senki se meri. Hát megmondjuk mi. A legnagyobb meglepetés, a milyen a készületlenséget, az előre való nem látást szokta követni. Minden város mozog. Olvassuk, Nagyváradon, mi minden mozgalom indul meg a télire való berendezkedésre. Olvassuk más, mi hozzánk hasonló helyzetben levő városokban. Itt nállunk nem törődik a közel jövővel senki. Főleg nem a társadalom. Csak a hatóságot emlegetik sűrűén. Szidni is fogják nem sokára. Nincs és nem lesz igazuk. Mozgassa meg a hatóságot maga a társadalom. A társadalom pedig a hatósággal vállvetve segítsen magán. Akkor az Isten is meg fogja segíteni. M—r. A hős egyházfő. Az oroszok galiciai garázdálkodásának egyik legszégyenteljesebb eseménye az, hogy mint megírtuk, Lemberg- ben letartóztatták Septicky gróf görög-katho- likus metropolitát és elvitték Szibériába. Ezt a barbár eljárást most menteni igyekszik a Moskwskia Wjedomosti ezimü orosz lap és ebből a közleményből tudjuk meg az érsek elfogatásá-nak felháborító történetét. A met- ropoiita Bécsben időzött, mikor meghallotta, hogy az oroszok Demberghez közelednek. Nyomban elhatározta, hogy haza megy ,mert kötelességének tartotta, hogy a veszedelem napjaiban a hívei között legyen. Az oroszoknak, akik Galiczia lakosságát szeretnék megnyerni az orthodox hitnek, útjában volt a görög-katholikus metropoiita és mindenkép ürügyet kerestek arra, hogy eltávolithassák. Ezzel az ürügygyei szolgált is nekik a metropoiita bátor és hazafias viselkedése. Egy vasárnap misét celebrált a Szent György székesegyházban és az istentiszteleten az oroszok számos kémje is megjelent, amivel az érsek tisztában is volt. És ennek ellenére, Írja szószerint az orosz újság, lázitó durva ságra ragadtatta magát a főpap, aki fölmenve a szószékre, felszólította híveit, hogy maradjanak hívek Ferencz József császárhoz és a hazához. íme ez volt a lázitó durvasága, amiért aztán elfogták és Szibériába vitték. A barbár eljárásnak egyéb magyarázatát az említett orosz lap sem adja, igy hát nyilvánvaló tény az, hogy az oroszok a lem- bergi egyházfejedelmet olyan elbánásban részesítették, a mely megütközést és megvetést fog kiváltani mindenütt, ahol a müveit gondolkodást és jó érzést megőrizték az emberek. Az utcza-gyerek. Szomorú alak az utczagyerek. Ott láthatjuk naponkint az utczák sarkán. Vagy csatangol, les, harácsol, csip, a hol csak tud vagy az összeszedett fillérekkel játszik „falralökőt“, gombosait, vagy más utcza-gyerek játékot. Czigaretta a szájában, bolyhos haj a fején, piszok a testén. Hogy mit eszik, honnan tartja fenn magát senki se tudja. Hol vesz éjjeli szálást, sokszűr csak a jó Isten tudja. Ólakban, ereszek alatt, padláson, pin- ezékben, hidak alatt. Mikor kér alázatos. Ha megkapta a maga krajezárját vigyorog és fut a boltokba czigarettáért. Láttam már, hogy italért is. Ezek a szerencsétlen gyerekek a jövő veszedelmes elemeknek a jelöltjei. Törvényszéki tárgyalások kapcsán gyakran tapasztalható, hogy csavargóknak, tolvajoknak, rablóknak az első útja, sőt gyilkosoknak a prelúdiuma az utczagyerek volt, Utcza-gyerek — fájdalom — a mi társadalmunkban mindig volt. Nálunk Szatmáron közismert, naponként látható utcza gyerekek csavarogtak, dulakodtak, kártyáztak, falralökőt játszottak az állomás előtt, a piaczon, a hídfőknél és sok más helyen. Most, ebben, a szomorú időben csapatostul járnak-kelnek, álldogálnak a kereskedések előtt, a kofák sátrai közt, a templomok czintermében. Ott is vesznek szállást éjszakára. Vagy behúzódnak egyes magánlakásokba is észrevétlenül. És ha sikerül . . gyakorolják magukat — a jövendőre. Nem akarunk rekriminálni. Nem is jajgatunk. Cselekvésre hívjuk fel nemcsak egyedül a hatóságot. A társadalmat. És a társadalomban azokat, akiknek lelkűk a jövőbe lát. A kik egyesületek, alapszabályok nélkül is a patronázs nemes'hivatását gyakorolják. Higyjük el, hogy ezek a kószáló utcza- gyerekek a szegények legszegényebbjei és legszerencsétlenebbjei. Ezekkel a szerencsétlen gyerekekkel törődnünk kell. Tenni kell értük. Különben hasztalan minden törekvésünk. Minden népoktatásunk. Minden tankötelezettség, iskola és szocziális intézményünk. Talán a gyermek-biró vethetné szemét rájuk. Talán a rendőrség tarthatná őket jobban számon. Vagy a patronázs nyújthatná ki védő karjait feléjük. Hiszen a tisztességes iparosok panaszkodnak, hogy nincsen tanulónak való anyag. Az iparos iskolákban nehezen megy a beiratkozás, mert a műhelyekből sok segéderő hadba vonult. Es ime, az utcza gyerekek száma szaporodik. Olyan gyerekeké, a kiknek apjuk talán a hareztéren van, anyjuk itthon munkában. Vagy olyanok, a kik árvák, a kiknek senkijük sincs. Mit ér a sok iskola, a rengeteg áldozat, a mit a kulturális palotákra íorditunk, ha az utcza még mindig tele van kóborló utcza- gyerekekkel, a kikre senki nem vigyáz. A kiknek leikével senki nem törődik. A kóborló ebekre rendszabályokat hoznak. A bitanglóba került jószágot ellenőrzik, hirdetik. Az utcza gyerekek szabadon kószálnak a jövendőre, a melyben ők fogják megtölteni a börtönöket. Uraim, valahogyan nem jól van ez igy a sokszor emlegetett XX. században. Spektátor. + Pintz Mátyás. Csatát megnyerni, diadalokat aratni, a hazát megtartani a támadó elienséggél szemben : csak hősökkel lehetséges. Hogy a nemzet tovább éljen, hogy jövendőnket a dicső múltakhoz csatolhassuk : százaknak, ezreknek, tízezreknek kel meghalniok. A magyarnak jövendője, egész ezer esztendeje dicső hősöknek vére hullása nyomán készült. Most is veszélyben vart hazánk. Most is százaknak, ezreknek vére ömlik. Győzelmeink utjain sűrűn hullanak vitéz testvéreink. És hullanak főleg nagy, értékes jobbjaink, a kik nem csak intellektuális világunkat alkotják meg, de a kik a nemzet ifjúságát nevelik, a haza fakadó virágait készítik a jövendő számára. Sok profeszor, tanitó halt hősi halált. A szatmári kir. kath. főgimnázium homlokzatán is gyászlobogó lenget sz őszi szellő. Nem is a gyásznak. A dicsősségnek, a hősi halálnak zászlaja ez, melyre minden szem büszkén tekint, melynek látására az ifjúság szive is hangosabban dobban. * Pintz Mátyás tanár, a 12-ik honvéd gyalogezrednek népfelkelő tartalékos hadnagya, a déli hareztéren hősiesen küzdve ellenséges golyóktól találva — elesett. Csak imint ott a katedrán, a lelkes történeti órákon nevelte, tanította az ifjúságot hazánknak szeretetére. És csakhamar jöttek a történeti idők. A tetteknek ideje. Hívta őt is a nemzet. A honvédelem kiragadja őt is családjának, az iskolának, tanítványainak köréből És ment. És harczolt merészen, bátran, mint magyar vitézhez illik. Sebet oszt, golyókat küld, csapatok élén lelkesít, mig őt is utoléri az ellenségnek gyilkos golyója. Nem is egy, hanem hat. Értékes életet lá- lott benne az ellenség. Mohón szedte le a férfi korának virágában levő, derék katonát. * Pintz Mátyás hét évvel ennek előtte jött ide Szatmárra. Középiskoláit a jezsuita- társasági atyáknak hires intézetében, a kalocsai gimnáziumban végezte. Aztán az egyetemre ment. A tanári pályát választja. Komoly, szorgalmas ifjú volt, a ki lelkét megóvta a romboló szellemtől vagy inkább szel- lemtelenségtől. A divatos „mi tudósok“ elméleteitől, melyek a magyar ifjúságban a keresztény pozitív hitet és a hazaszeretetet igyekeztek tönkre tenni. Kiválasztani, mérlegelni tudó Ítélettel és bizonyos kiforrottsággal, tiszteletreméltó komolysággal foglalta,el tehát itt, városunkban professzori székét. És kiváló szakavatottsággal. Erősen barna, csinos, erővel teljes férfi volt. A ki először látja, talán tulkomolynak, szinte ridegnek Ítéli. De csakhamar kelletne
