Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-04 / 5. szám
HETI SZEMLE Szatmár Németi, 1914. február 4. deczentralizáczio diadalát láthatta a nemzet a.magasabb tudományosság terén. Öröme, lelkesedése naö 7 gyón is indokolt volt tehát. Csodálatos, hogy ez a lobogó lelkesedés, a küzdelem diadalának érzése, mintha egy kissé lohadt volna. Mintha a meleg érdeklődés a kivárás türelmetlenségéből, sőt izzó voltából olyan nemtörődésbe dőlt volna. Látszólagos jelenséggel állunk azonban szemben. A magyar egyéniségnek, lelkesedésnek jelenségével. A magyar úgy szokott. Ha lelkesedése, küzdelme eredményhez jut . .. megy tovább. Más és más tápot keres küzdelmének és intellektuális vágyainak. A vidéki egyetemek jelentősége pedig mindig, úgyszólván nap- ról-napra jelentősebb, sürgősebb lesz a nemzet szemeiben. Érzésében, jövőbe vetett hitében és jogos várakozásában is. Megdöbbentő események, a statisztika számadásai, a különféle összegyűlt adatok, magának a nemzeti társadalomnak parázs érzései kiáltják úgyszólván, hogy ezekre az uj szellemi arzenálokra égető szükségünk van. Az idők, események és nagy- nagy csalódások megértették magával a nemzettel, hogy a legideálisabb tanszabadság mellett is bizonyos magasabb fegyelemre és egységesebb nevelési irányzatra okvetlenül szükség van. A magyarnak további természetéből folyó fejlődése, az uj Magyarország hevületének folyománya, hogy mindent egy csomóban szeretett látni — Írja Takács Menyhért 2 _ _____ _____________________ dolog, az nem ok arra, hogy ő — már mint az idősebbik — annál inkább ne rokonszen vezzen az ő kedves magyarjaival, a kiket a Duna, a Tisza, de különösen a Szamos folyam mentében az Isten sokáig éltessen. Ko- czintottak, ittak. Mint a színházban a végszóra, úgy következett rá az ablak alatt Sosojnak nótája: Ha a föld, a föld Isten kalapja, úgy hazánk, hazánk bokréta rajta . . . Ein Trubadúr!! Das ist Szamos — pattant fel az idősebb iker. — Sosoj gyere be — szólt ki Pista — danolj a nagyságos urnák egy frisset! — S Sosoj rákezdte : A gu baczi csárdában, csárdában, jeczet ég a lámpában . . . , Koloszszál, koloszszál! 1 Sohse balunk meg 1 Kurjantott az idősebb iker és elkezdte illegetni billegetni a derekát s rakta a lábait mintha mindig csárdást tánczolt volna életében. Jaj be rosszul érzem magam, mondta a fekete kávé után a fiatalabbik iker. Adjál barátom egy fröcscsöt, hadd igyam, legalább lesz mire revokálnom. Mintha parázs tűz volna a gyomromban, úgy süti valami a belsőmet. Hamar hoztam neki egy fröcscsöt az övéből Megitta. Egy perez múlva azon módon kifordult az a gyomrából. Még rosszabbul lett. Elsáppadt. Szemei beestek, hideg verejték ült az arczára, levegő után kapkodott s összeesett. Azt hittem rögtön vége lesz. Féltem, hogy meghal. Lefektettem a földre, gyorsan kigomboltam az ingét, dörzsölni kezdtem a szive tájékát s hidegvizes borogatást raktam a tarkójára. Öt perczig tartó élesztési kísérlet után végre egy nagyot'sóhajtott, arcza színesebb lett. Kettőt csuklott, majd elkezdett a mellkasa dolgozni és azután erőteljes hortyogással kisért mély álomba merült. jászói apát, az egyetemek kérdésének irodalmában nagy tekintély. Mindent, a mi szép, nagyszerű és szemkápráztató. Hadd lássa, csodálja meg a világ. Csak a sötét hátiért ne vegye észre. Még mi is takarjuk el. Ide gyűjtötte a tudós világunkat egybe. És ide a magyar ifjúságot is. A jövőnek értelmiségét, a nép, a társadalom leendő vezetőit. Hogy az ország szivéből sugározzák ki mindaz, a mit a haladás és magaslatokra való törekvés felmutathat. Tacitus is igy bámulta a fényes, a márvány Rómát. Tudományát, káp- rázatát. De éles szeme azt is jól látta, hogy mi van a fényes paloták között — mögött. A hol összefolyik minden, a mit fájlalni és szégyenelni kell. Hogy a magasra való törekvés közben buknak el a mélységbe, a korai elmúlásba és mint törnek le Róma ifjai ... az örök Róma megdöbbentő jövendőjére. A mi gyönyörű fővárosunk sincs másképpen. Hizelgett a hiúságunknak, hogy a budapesti egyetemet a világ legnagyobb egyetemei közé sorolják ... és hiúságunk között sokáig nem vettük észre, mi rettenetes kár származik a nemzetre a nagyon, de nagyon sok irányú árnyalatokból s megdöbbentő jelenségekből. Hogy a szörnyű kártétel a a nemzet legféltettebb kincseihez és javaihoz férkőzött. A magyar ifjúságnak nagy része, jó része isszonyu próbára, esélyekre és élethalál harezra érkezik a hullámzó fővárosba. Nagy, Ott maradtam mellette a friss levegőn és tovább raktam a fejére a hűvös vizes borogatásokat. Ezalatt odabennt az idősebbik ikernek a nótás és tánezos kedve egy ideig élénkült, szilajult. De nem sokáig. Egy-két kocczintás után a szilajság csökkent, a nóta, a táncz erőtlenebb lett. Kifáradt, leült, elálmosodott. Végül felkönyökölt az asztalra, tenyereibe fogta a fejét és csendesen, szunyókálva elaludt. Elég volt Sosoj, — mehetsz szólt Pista — Sosoj megköszönte a markába nyomott bankó pénzt és elment. Erre Török Pista kiitta a maradék bakator borát, felállott, kijött a küszöbre, felém fordult, azután bal kezével az asztalon bóbiskoló ikerre mutatva igy szólt: Látod Lojzi ott könyököl száz gramm aethyl alkohol. — Látom —azután jobb kezével az előttem földönfekvő fiatalabb ikerre mutatott. Látod Lojzi, itt fekszik dísztelenül száz gramm amylalkohol. — Látom. — Akarsz még valamit tudni Lojzi ? — Nem. Felébredtem. Hölgyeim és Uraim ! Féljenek az amylalkoholt tartalmazó olcsó és rossz pálinkaféléktől. Óvakodjanak a nyolczperczentnél több aethylalkoholt tartalmazó nehéz boroktól és erősebb fajtájú szeszes italoktól. Ellenben a nyolez perczenten alul aethylalkoholt tartalmazó könnyű és tisztán kezelt borocskákkal elqualerkázhatnak, elkedélyes- kedhetnek ép úgy, mint a hogyan elquater- káznak, elkedélyeskednek az én kedves ka- tolikumbeli kugli partnereim nyári délutánonként este 6 órától fél 8 ig. (Vége.) erős testi és lelki ellenálló képességre volt és van szüksége, hogy ezt a rettenetes próbát, kisértéseket élethalálharczot megbirja. Évről-évre százakra megy azoknak a magyar ifjaknak száma, — úgymond Takács — a kik ott el- züllenek — az egyetem körül. A szigorlatra tóduló tömeg nagyobb része alig üti meg a mértéket. Mig más száz ifjú, szorgalmas és ambiciózus az esélyeknek, szerencsének van kitéve. Vagy a teljes elkedvet- lenedésnek. Hiszen az egyetem nem teljesítheti nyugodtan, lelkiismeretesen a maga tudományos hivatását. Sem bírói tisztét. Nem gyakorolhat ellenőrző fegyelmet. így, önkénytelen okozója annak, hogy a jelöltek nagyobb része szeszélyes lutrijátéknak tekinti a vizsgálatot minden komolyabb készület nélkül. De ez még nem minden. A nemzeti fejlődés, közművelődésnek jövendő virágzása is elváltozásokat, félrelépéseket mutat. Nincs meg a nemzet számára a kellő biztosíték — a nemzet legféltettebb, életkérdéses javaiban. Ez a tudat, ez a meglátás döbbentette meg magát a nemzetet. És ez vitte diadalra ... a vidéki egyetemek kérdését. A vidéki szellemi arzenálok vannak hivatva arra, hogy . tért nyissanak azon tudós elméknek, kiknek lelkében elevenen élnek a nemzeti eszmék és ideálok is. Itt kell őket összegyűjteni. Azokat, a kik nemcsak a tudományt művelik önállóan, hanem a nemzet számára nevelnek is. Ezek a nemzet legnagyobb javainak őrzői, átömlesztői. Bodnár Gáspár. Martinovich páter a szerzetesrendekről. Budapest Jézus Szive-temploma a főváros forgatagának kellős közepén, a hit és hitetlenség, vallás és vallástalanság, erkölcs és erkölcstelenség ütközőpontján, időnkint nagy, elhatározó jeleneteknek a színhelye. Komoly, higgadt gondolkozásu intelligens urak : számottevő állást betöltő meglett emberek és majdan a jövőt irányitó egyetemi ifjak gyűlnek ott néha-néha össze, hogy tanúságot tegyenek katholikus, megdönthetetlen világnézetükről s hallgassák egy tudós jezsuita-páter meggyőző fejtegetéseit. Legutóbb a Galilei- kérdésről tartott történeti tényeken épült, tárgyilagos előadást, most a szerzetesrendi intézményt állította be a XX. század gondolkozásába. A magunk körében is lépten-nyomon halljuk még tanult emberek szájából is a képtelenebbnél képtelenebb kijelentéseket. A durvább hanguak a kényelem és a tunyaság életideálját látják benne. Az engedékenyebbek furcsa kuriózumot, nemzeti életünkbe importált idegen valamit s megtámadják az iskola-testvéreket. A jobbindulatuak szerint csalódás és kiábrándult idealizmus épiti a kolostorokat, a megtört lelkek azilumát. Mit akar tehát a szerzetesség a huszadik században? Martinovich páter a történelem világa mellett kimutatja, hogy a szerzetesrendekben negatívum helyett, egy olyan pozitívummal, egy olyan kulturhatalommal állunk szemben, amelyhez foghatót a kultúrtörténet keveset tud fölmutatni. Bizonyítékait a szerzetesi intézmények eredetéből és lényegéből állítja össze.
