Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-07 / 1. szám

2 HETI SZEMLE Szatmár, 1914. január 7. körülmény természetszerűen vallásos nemzeti irányt követel. Ápolni fogjuk e kettős irányt e lap hasábjain is, de nem hivatal­ból, hanem szent meggyőződésből, mely meggyőződés minden magyar honpolgárnak veleszületett köteles­sége. Keresni, erősiteni akarjuk, ami mindnyájunkat e tekintetben is összehoz és nem : ami elválaszthat. Mit Írjunk a politikáról ? Fővá­rosi és napilap hivatása, hogy üd­vös politikát teremtsen. Mi csak az egyes törekvéseket és elért ered­ményeket fogjuk megszűrni emlitett hivatásunk szűrőjén. Mivel lapunk Szatmár-Németi- ben jelenik meg, a szatmári egy­házmegye pedig öt politikai me­gyéből áll, városunk és a vidék érdekeit tehetségünkhöz és a lap terjedelméhez képest nem fogjuk szem elől téveszteni. Ennyit általánosságban. Sokat nem Ígérünk. A részleteket az idő és az egyes számok fogják nap­fényre hozni. Szerkesztőségi elődeinktől nem búcsúzunk, hanem kérjük további támogatásukat azon Ígéret kíséreté­ben, hogy igyekszünk el nem ve­szíteni azt, amit értékes munkájuk­kal szereztek. Kartársi üdvözlettel köszöntjük helybeli, vidéki laptársainkat, a m. t. olvasóközönséget és kérjük: ré­szesítsenek bennünket is szellemi és anyagi támogatásban, hogy mind­annyian vállvetve küzdjiink a közös czélért, az igazi kultúráért, hogy megőrizzük a szükségesekben az egységet, a vitatható dolgokban a szabadságot, mindenben pedig a szeretetet és egymás megbecsülését. Szatmár-Németi, 1914. vizke- reszt ünnepén. Dr. Bakkay Kálmán felelős szerkesztő. * * És hull a verejtéke . . . Csordul arczán a könnye. Hogy rajta a pogány is megkö­nyörülne. Egyszerre, mintha ébredezne. * A magas hegyek felül széthasad egy tenyérnyire a sötétség. Fénylő pont támad. Onnan pirosló selyemszálak, szövődnek. Bí­borban ég a hegy csúcsa. És tüstént szét- ömllk völgybe, földre, az egész nagy termé­szetre. A szegény pásztorember . . . feltá- pászkodik szokatlan, csudásan hosszú álmá­ból . . . nappalos reggelnek fénylő vilá­gából. * És előtte áll a leánya. Gyönyörűséges szép rózsaszála. Mintha a szempillantásban csattant-pattant volna bimbójából virágba. Piros az arcza. Hajló az alakja. Violává fázva csípve két gömbölyű karja. A kis csuport remegve takarja. És apja ? Mintha lefagyás­tól féltené az ő rózsafáját ... az apja . . . Úgy magához kapja. És nehéz, nagy bun­dájába takarja. Csókolgatja . . . Beezézgeti, simogatja barna, kérges nagy kezével. Mintha az életnek balzsamával, mirhájával rendel­keznék. És úgy érzi . . . mintha ... oh újra úgy van ... mint egykor, mikor szegény pásztorember volt . . . Milyen elégedett pásztorember volt. . . . Egyszer volt . . . hol nem volt bizony egy szegény pásztorj ember. Bizony, hogy van sok ilyen — ember. HITÉLET. Szatmár uj plébániája. A szent emlékű Hám püspök Szatmár- városának Németi részébe a katholikus hívek lelki gondozására több mint félszázaddal ez­előtt plébániát tervezett. A plébánia vezeté­sére asszizi szent Ferencz lelki fiait szemelte ki, mert őt ferenczrendi szerzetesek keresztel­ték, tanították és vezetgették mindaddig, mig 17 éves korában, 1798-ban az egri növendék­papok sorába lépett. De tervének csak egy részét valósíthatta meg a Hildegárda meg­építésével és a templom alapjának lerakásá­val. A folytatásban, a befejezésben megaka­dályozta a halál. Ő meghalt, de terve ólt. Évtizedeken át lappangva élt. A megboldo­gult Meszlényi püspök idejében nyilvános életre kapott. 0 a Kádár Ambrus kanonok nagylelkű hozzájárulásával a Hám féle alapra fölépítette a sz. János apostolról elnevezett templomot, de a templom berendezését és a plébánia fölállítását ő nem érte meg. A mű­vészi kifestésnek és a belső teljes berende­zésnek sok ezer korona áldozatot követelő munkája Szabó István prelátusra maradt, mint aki általában a Meszlényi-féle tervek legilletékesebb örököse és legbiztosabb isme­rője volt. A prelátus a reá néző feladatot kegyeletes hűséggel teljesítette. Boromissza Tibor dr. jelenlegi püspök urunknak jutott az öröm, hogy a vonzóan szép templomot fölszentelje. Reá várt egyúttal azon feladat is , hogy a Hám-féle tervet a maga eredeti­ségében és teljességében végrehajtsa, A nagy Hám lelkületéhez igen sok tekintetben ha­sonló lelkületű püspökünk meg is oldotta a feladatot egészen, mert valóban a városba telepítette a szent Ferencz-rendi szerzeteseket és a Németi-részen vezetésük alatt plébániát állított föl. A méltóságos püspök ur megbízásából Benkő József apát-kanonok, a Szatmár-rész plébánosa végezte a beiktatást. A szent János-templomban újév napján 9 órakor in- fulás énekes misét .ártott teljes assziszten- cziával. Evangélium után az oltártól beszédet intézett a templomot egészen megtöltő hivő közönséghez és a plébániát hivatalosan át­vevő szerzetes atyákhoz. Igen tartalmas be szédében kiváló szónoki talentummal feltün­tette az uj plébánia jogkörét, jelentőségét, föladatát, a hívek kötelességét a plebánosi nagy és nehéz munkára vállalkozó szerzete­sek iránt és viszont ezeknek felelősséggel terhes kötelességét a hívek iránt, végűi át­adta a plebánosi tisztet a helybeli ferencz- rendiek vezetőjének, Tamás Alajos házfőnök­nek. Az uj plébános átvévén a lelkipász­tori munka — és jogkört, a szószékre ment. A rendalapitó szeráfi szent Ferencznek hitére, egyszerűségére emlékeztető beszédet mondott, melynek végén egyszerűen fogadta a maga részéről is, társai nevében is, hogy Krisztus nyájának mindenkor hü pásztorai lesznek. Számos hivő szemében ott ragyogtak a meg­hatottság könnyei. Délben a plébános-kanonok abbeli örömében, hogy lelki leányának — igy ne­vezte el az uj plébániát — lakodalma volt, 14 teritékü ebédet adott, melyre hivatalosak voltak a szerzetes-atyák, a Németi-részi föl­szentelt papok, az irgalmas rendiek priora és mint násznagy, Szabó prelátus-kanonok kinek lelke különösen örvendett, hogy a szép templom hü és gondos gazdákra talált szent Ferencz fiaihan. rr Őszinteség. Főhadnagy : Kérlek, adj kölcsön 100 ko­ronát. Hadnagy : Elfogyott az aprópénz ? Főhadnagy: Az aprópénz nem fogyott el, hanem a nagy. JVCikor legszebb a nő. Mindenki tudja és mindenki másképpen tudja. Ajánljuk megszivlelésre a következő feleletet: „Kérdi, Mikor legszebb a nő ? 39 éves korában. Szinte látom, hogy megvan lepődve. — Megsúgom. — A feleségem 39 éves.“ KÖZGAZDASÁG. Aggodalmak és remények. Közgazdasági életünk még mindig ag­godalommal van megtelve. Rengeteg a hajó­töröttek száma. Bizony a mi városunk és vidékünk is bőségesen képviselve van ezen számokban. Sok jó névnek örvendő ember rogyott össze, a kiket csak még nem régen nagy tekintélynek, gazdag embereknek ismert a világ. Vagy legalább is jelöltek voltak arra, hogy azok lesznek rövidesen. A milyen termékeny volt városunk, vi­dékünk a bankok termelésében, merész a spekulácziókban, a könnyelmű, szinte meg- foghatlan elszámitásokban: olyan nagy mér­tékben kellett most viselnie a következmé­nyeket, a melyek bizony sok ártatlan embert, gondtalanul élő polgárt és jómódú kis em­bert is úgyszólván tönkretett. S habár országraszóló bukások vagy amolyan Titanic-fóle hajószerencsétlenség nem is történt erre mifelénk — a mi körzetünk­ben — mégis jókora ütőreket, neveket tör­tek le a feszültsógi hullámok. A hajók nem­csak nagy, hatalmas viharoktól, jéghegyektől sülyedhetnek el . . . apró szurágások, renge­teg mennyiségű kisebb sérülések is tönkre tehetik, szerencsétlenségeket hozhatnak. így volt, van mi nálunk. Sokan, nagyon sokan elsirathatják 'ezt az 1913. esztendőt. De azért végső kétségbeesésre nincs oka a társadalomnak. Azzal a nagy tanulsággal, leczkóvel, a melyért olyan nagy, szinte el- gondolhatlan tandijat fizetett . . . induljon el újra az 1914. esztendőnek kikötőjéből. Hittel, bizalommal. * Annál is inkább, mert vannak biztató, vigasztaló és biztosító okok, jelenségek, a melyek a jövőbe vetett hitet megszilárdít­hatják. Nagy szerencse, hogy aránylag, de mondjuk hangsúlyozva aránylag . . még elég kedvezően került ki mezőgazdaságunk a sú­lyos esztendőből. Az évi termés bizony nem volt valami jó; egyesek, sőt vidékek itt is sokat vesztettek; csaknem aratási eredmény nélkül maradtak. De mégis általában, az átlag termés jó, közepesnek mondható. * íme, ez a jellemzés enyhíti a helyzet aggasztó voltát. Ez hidalta át a tátongó mélységeket és állott ellen a pénzkrizis ret­tenetes kegyetlenkedéseinek. Egy hatalmas mementó, figyelmeztetés újra, hogy a mi hazánkban a termés, a föld, a gazdaság, az időjárás, az aratás alapja nem­csak gazdasági fejlődésünknek, de egész nemzeti létünk, anyagi, sőt erkölcsi erőssé­günk fokmérője. Aggodalmak és remények közt fogjuk áttörni ezt a pár hónapot, Mig a szendergő föld újra megmozdul És eljő az uj gazda­sági esztendő munkája és reménysége. /\. Válságos időben. A mostani, már enyhülés felé közelgő időben sok mindent megtesz a meggyötört hitelező, hogy a ke­gyetlen zaklatásoktól megmenekedjék. Egy különben egykor jómódú és még mindig jó módú polgártársunkkal történt. Mi? Az apa ijedten veszi észre, hogy udvarába lép a hi­telezője, a kinek mára adott terminust. Nosza... rajta . .. oda szól az aranyos, enni való leánykájának a Bubinak, hogy ha bejön egy bácsi és keresi apukát mond, hogy eluta­zott . . . O meg . . . már t. i. apuka, hirtelen egy ruhaszekrénybe bújik. Az ajtót is magára huzza. Jön a hitelező . . . — Kis leánykám itthon van apa? — Oh bácsikám a papa elutazott ám. — És mikor jön vissza? (Szünet. A kis leány gondolkozik.) — Mikor? Mikor is? (Oda megy a szekrény ajtajához és kinyitja az ajtaját, csengő hangon kérdi :) — Papukám kérlek szépen, mikor uta­zol haza ? ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom