Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-07 / 1. szám

2

HETI SZEMLE

Szatmár, 1914. január 7.

körülmény természetszerűen vallásos nemzeti irányt követel.

Ápolni fogjuk e kettős irányt e lap hasábjain is, de nem hivatalból, hanem szent meggyőződésből, mely meggyőződés minden magyar honpolgárnak veleszületett kötelessége. Keresni, erősiteni akarjuk, ami mindnyájunkat e tekintetben is összehoz és nem : ami elválaszthat.

Mit Írjunk a politikáról ? Fővárosi és napilap hivatása, hogy üdvös politikát teremtsen. Mi csak az egyes törekvéseket és elért eredményeket fogjuk megszűrni emlitett hivatásunk szűrőjén.

Mivel lapunk Szatmár-Németi- ben jelenik meg, a szatmári egyházmegye pedig öt politikai megyéből áll, városunk és a vidék érdekeit tehetségünkhöz és a lap terjedelméhez képest nem fogjuk szem elől téveszteni.

Ennyit általánosságban. Sokat nem Ígérünk. A részleteket az idő és az egyes számok fogják napfényre hozni.

Szerkesztőségi elődeinktől nem búcsúzunk, hanem kérjük további támogatásukat azon Ígéret kíséretében, hogy igyekszünk el nem veszíteni azt, amit értékes munkájukkal szereztek.

Kartársi üdvözlettel köszöntjük helybeli, vidéki laptársainkat, a m. t. olvasóközönséget és kérjük: részesítsenek bennünket is szellemi és anyagi támogatásban, hogy mindannyian vállvetve küzdjiink a közös czélért, az igazi kultúráért, hogy megőrizzük a szükségesekben az egységet, a vitatható dolgokban a szabadságot, mindenben pedig a szeretetet és egymás megbecsülését.

Szatmár-Németi, 1914. vizke- reszt ünnepén.

Dr. Bakkay Kálmán

felelős szerkesztő. * *

És hull a verejtéke . . . Csordul arczán a könnye. Hogy rajta a pogány is megkönyörülne.

Egyszerre, mintha ébredezne.

*

A magas hegyek felül széthasad egy tenyérnyire a sötétség. Fénylő pont támad. Onnan pirosló selyemszálak, szövődnek. Bíborban ég a hegy csúcsa. És tüstént szét- ömllk völgybe, földre, az egész nagy természetre.

A szegény pásztorember . . . feltá- pászkodik szokatlan, csudásan hosszú álmából . . . nappalos reggelnek fénylő világából.

*

És előtte áll a leánya. Gyönyörűséges szép rózsaszála. Mintha a szempillantásban csattant-pattant volna bimbójából virágba. Piros az arcza. Hajló az alakja. Violává fázva csípve két gömbölyű karja. A kis csuport remegve takarja. És apja ? Mintha lefagyástól féltené az ő rózsafáját ... az apja . . . Úgy magához kapja. És nehéz, nagy bundájába takarja. Csókolgatja . . . Beezézgeti, simogatja barna, kérges nagy kezével. Mintha az életnek balzsamával, mirhájával rendelkeznék.

És úgy érzi . . . mintha ... oh újra úgy van ... mint egykor, mikor szegény pásztorember volt . . . Milyen elégedett pásztorember volt.

. . . Egyszer volt . . . hol nem volt bizony egy szegény pásztorj ember. Bizony, hogy van sok ilyen — ember.

HITÉLET.

Szatmár uj plébániája.

A szent emlékű Hám püspök Szatmár- városának Németi részébe a katholikus hívek lelki gondozására több mint félszázaddal ezelőtt plébániát tervezett. A plébánia vezetésére asszizi szent Ferencz lelki fiait szemelte ki, mert őt ferenczrendi szerzetesek keresztelték, tanították és vezetgették mindaddig, mig 17 éves korában, 1798-ban az egri növendékpapok sorába lépett. De tervének csak egy részét valósíthatta meg a Hildegárda megépítésével és a templom alapjának lerakásával. A folytatásban, a befejezésben megakadályozta a halál. Ő meghalt, de terve ólt. Évtizedeken át lappangva élt. A megboldogult Meszlényi püspök idejében nyilvános életre kapott. 0 a Kádár Ambrus kanonok nagylelkű hozzájárulásával a Hám féle alapra fölépítette a sz. János apostolról elnevezett templomot, de a templom berendezését és a plébánia fölállítását ő nem érte meg. A művészi kifestésnek és a belső teljes berendezésnek sok ezer korona áldozatot követelő munkája Szabó István prelátusra maradt, mint aki általában a Meszlényi-féle tervek legilletékesebb örököse és legbiztosabb ismerője volt. A prelátus a reá néző feladatot kegyeletes hűséggel teljesítette. Boromissza Tibor dr. jelenlegi püspök urunknak jutott az öröm, hogy a vonzóan szép templomot fölszentelje. Reá várt egyúttal azon feladat is , hogy a Hám-féle tervet a maga eredetiségében és teljességében végrehajtsa, A nagy Hám lelkületéhez igen sok tekintetben hasonló lelkületű püspökünk meg is oldotta a feladatot egészen, mert valóban a városba telepítette a szent Ferencz-rendi szerzeteseket és a Németi-részen vezetésük alatt plébániát állított föl.

A méltóságos püspök ur megbízásából Benkő József apát-kanonok, a Szatmár-rész plébánosa végezte a beiktatást. A szent János-templomban újév napján 9 órakor in- fulás énekes misét .ártott teljes assziszten- cziával. Evangélium után az oltártól beszédet intézett a templomot egészen megtöltő hivő közönséghez és a plébániát hivatalosan átvevő szerzetes atyákhoz. Igen tartalmas be szédében kiváló szónoki talentummal feltüntette az uj plébánia jogkörét, jelentőségét, föladatát, a hívek kötelességét a plebánosi nagy és nehéz munkára vállalkozó szerzetesek iránt és viszont ezeknek felelősséggel terhes kötelességét a hívek iránt, végűi átadta a plebánosi tisztet a helybeli ferencz- rendiek vezetőjének, Tamás Alajos házfőnöknek. Az uj plébános átvévén a lelkipásztori munka — és jogkört, a szószékre ment. A rendalapitó szeráfi szent Ferencznek hitére, egyszerűségére emlékeztető beszédet mondott, melynek végén egyszerűen fogadta a maga részéről is, társai nevében is, hogy Krisztus nyájának mindenkor hü pásztorai lesznek. Számos hivő szemében ott ragyogtak a meghatottság könnyei.

Délben a plébános-kanonok abbeli örömében, hogy lelki leányának — igy nevezte el az uj plébániát — lakodalma volt, 14 teritékü ebédet adott, melyre hivatalosak voltak a szerzetes-atyák, a Németi-részi fölszentelt papok, az irgalmas rendiek priora és mint násznagy, Szabó prelátus-kanonok kinek lelke különösen örvendett, hogy a szép templom hü és gondos gazdákra talált szent Ferencz fiaihan.

rr

Őszinteség.

Főhadnagy : Kérlek, adj kölcsön 100 koronát.

Hadnagy : Elfogyott az aprópénz ? Főhadnagy: Az aprópénz nem fogyott el, hanem a nagy.

JVCikor legszebb a nő.

Mindenki tudja és mindenki másképpen tudja. Ajánljuk megszivlelésre a következő feleletet:

„Kérdi, Mikor legszebb a nő ? 39 éves korában. Szinte látom, hogy megvan lepődve. — Megsúgom. — A feleségem 39 éves.“

KÖZGAZDASÁG. Aggodalmak és remények.

Közgazdasági életünk még mindig aggodalommal van megtelve. Rengeteg a hajótöröttek száma. Bizony a mi városunk és vidékünk is bőségesen képviselve van ezen számokban. Sok jó névnek örvendő ember rogyott össze, a kiket csak még nem régen nagy tekintélynek, gazdag embereknek ismert a világ. Vagy legalább is jelöltek voltak arra, hogy azok lesznek rövidesen.

A milyen termékeny volt városunk, vidékünk a bankok termelésében, merész a spekulácziókban, a könnyelmű, szinte meg- foghatlan elszámitásokban: olyan nagy mértékben kellett most viselnie a következményeket, a melyek bizony sok ártatlan embert, gondtalanul élő polgárt és jómódú kis embert is úgyszólván tönkretett.

S habár országraszóló bukások vagy amolyan Titanic-fóle hajószerencsétlenség nem is történt erre mifelénk — a mi körzetünkben — mégis jókora ütőreket, neveket törtek le a feszültsógi hullámok. A hajók nemcsak nagy, hatalmas viharoktól, jéghegyektől sülyedhetnek el . . . apró szurágások, rengeteg mennyiségű kisebb sérülések is tönkre tehetik, szerencsétlenségeket hozhatnak.

így volt, van mi nálunk. Sokan, nagyon sokan elsirathatják 'ezt az 1913. esztendőt. De azért végső kétségbeesésre nincs oka a társadalomnak. Azzal a nagy tanulsággal, leczkóvel, a melyért olyan nagy, szinte el- gondolhatlan tandijat fizetett . . . induljon el újra az 1914. esztendőnek kikötőjéből. Hittel, bizalommal.

*

Annál is inkább, mert vannak biztató, vigasztaló és biztosító okok, jelenségek, a melyek a jövőbe vetett hitet megszilárdíthatják.

Nagy szerencse, hogy aránylag, de mondjuk hangsúlyozva aránylag . . még elég kedvezően került ki mezőgazdaságunk a súlyos esztendőből. Az évi termés bizony nem volt valami jó; egyesek, sőt vidékek itt is sokat vesztettek; csaknem aratási eredmény nélkül maradtak. De mégis általában, az átlag termés jó, közepesnek mondható.

*

íme, ez a jellemzés enyhíti a helyzet aggasztó voltát. Ez hidalta át a tátongó mélységeket és állott ellen a pénzkrizis rettenetes kegyetlenkedéseinek.

Egy hatalmas mementó, figyelmeztetés újra, hogy a mi hazánkban a termés, a föld, a gazdaság, az időjárás, az aratás alapja nemcsak gazdasági fejlődésünknek, de egész nemzeti létünk, anyagi, sőt erkölcsi erősségünk fokmérője.

Aggodalmak és remények közt fogjuk áttörni ezt a pár hónapot, Mig a szendergő föld újra megmozdul És eljő az uj gazdasági esztendő munkája és reménysége. /\.

Válságos időben. A mostani, már enyhülés felé közelgő időben sok mindent megtesz a meggyötört hitelező, hogy a kegyetlen zaklatásoktól megmenekedjék. Egy különben egykor jómódú és még mindig jó módú polgártársunkkal történt. Mi? Az apa ijedten veszi észre, hogy udvarába lép a hitelezője, a kinek mára adott terminust. Nosza... rajta . .. oda szól az aranyos, enni való leánykájának a Bubinak, hogy ha bejön egy bácsi és keresi apukát mond, hogy elutazott . . . O meg . . . már t. i. apuka, hirtelen egy ruhaszekrénybe bújik. Az ajtót is magára huzza.

Jön a hitelező . . .

— Kis leánykám itthon van apa?

— Oh bácsikám a papa elutazott ám.

— És mikor jön vissza?

(Szünet. A kis leány gondolkozik.)

— Mikor? Mikor is?

(Oda megy a szekrény ajtajához és kinyitja az ajtaját, csengő hangon kérdi :)

— Papukám kérlek szépen, mikor utazol haza ? ^