Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-19 / 12. szám
2 „HETI SZEMLE reklámmal kellene dolgozni, mint ahogyan most történik. Hisz a mi Íróink, f'orditóink még jó ezimeket sem tudnak adni munkáiknak, oly címeket, melyeket moderneknek és reklámra, terjedésre alkalmasnak lehetne mondani. Egy oly könyvnek, mint például Ruville egyetemi tanár Vissza az anyaszent- egyházba czimü munkájának, sokkal jobb fordításban, jobb czimben, alaposabb reklámozásban kellett volna részesülni, hisz az a könyv nem arra született, hogy papok olvassák csupán ... Hiányzik a modern apolo- getikai munkáknak megfelelő aparátussal való terjesztése. Pedig a közönségben megvan már az ily munkák olvasására való hajlam. Egyházmegyénk területén olyan városokban mint Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Máramarossziget, Beregszász, Nagyszőllős, Munkács, Ungvár szükségünk van katholi- kus könyvkereskedésre, vagy legalább is oly könyvkereskedésre, melyben a legújabb katho- likus irodalmi termékek megkaphatok sőt reklámozva vannak. Ennek fejében az illető könyvkereskedőket a katholikusoknak úgy egyénileg, mint testületileg pártolniok kellene a főgimnáziumok, zárdák iskolák könyvvásárlása által. A praktikusság hiányának tudom be azt is, hogy a Szent István Társulat csak most kezd vidéki fiókok felállításával foglalkozni. Foglalkoznom kell végül azzal a gondo lattal, mely itt, a Heti Szemle vezető helyén „Az igazi antidotum“ czimü czikksorozatban merült föl. Igaza van minden szavának. Ennek a gondolatnak életre hívására most dolgozó kezeknek össze kell fogniok. Szatmáron kincsek heveinek parlagon, kiaknázatlanul. Egy katholikus könyvkereskedésnek s ebből egy katholikus napilapnak megteremtése oly gondolat, mely kettős czélt szolgál egyszerre, de mindkettő a szellemi táplálékotadás jézusi czélját szolgálja. Mert hálásak vagyunk azok iránt az áldott kezek iránt, akik az ifjúság puha otthonát teremtik meg, de jaj mi lesz akkor, ha az innen kikerült fiuk kimennek az életbe s ott a lelkűknek nem lesz tápláléka, csak narkotikuma! Kell a sajtó is. Most, amig még van eszköz reá, most, amig még nem késő ! Pláne ennek az egyházmegyének, amelynek katholiczizmusa olyan, de olyan demora- ralizált . . . szive az eszével . . . vájjon archeológiát beszéljen vagy elmondja gondolatát a nagy halottról. A láng áttöri fojtogató dróthálóját s diadalmasan lobog ki a háló felett . . . „Uraim“ . . . a, trappista atyában a szív győzött . . . „ebben a gyönge szűzben az imád- ságos lélek erőssége ülte diadalát ... ez a katakombák szava, a katakombák korának rejtélye“ . . . Valamikor szegényeknek hittem e kor keresztényeit, gondoltam: sírva kell sírni a sok élet pusztulásán. Ma más gondolaton vagyok : csak az ember gyászol bennem az élet fogytán. Sirás helyett kigyul a szemem, mert nagyobbak voltak az első keresztények, mint mi, többjük volt, mint minekünk. Volt egy nagy, egy gyengéd, egy finom lelkűk. Ma talán Diogenes lámpájával kellene kutatni a lelki nagyokat, akkor századok előtt a czirkus szúrós kavicsán, a durva bárd alatt garmadával haltak meg a nagy lelkek. Ismét mondom. A katakombákba szeretnék bevinni egyszer minden embert. S csak egyet kívánnék a nagy tömegtől: tartsa nyitva eszét, szivét s azt a kis mctollát, azt az örökös hangot ott a lélek mélyén hagyja beszélni — s akkor — én erősen hiszem — a legszebb dal, a legszebb irás a katakombáké lenne — s akkor — még erősebben hiszem — lenne a világnak ismét kis Tarzi- ciusa, nagy Sebestyéné, angyali Czecziliája. Róma. A';/. Z. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabad kőmi vesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. Uj irányú társadalmi tudomány. Irta: id. EGÁN LAJOS. Méray Horváth K. a társadalmi tudományról irt most egy munkát, melyben a természettudomány alapján, mert manapság mindent ezen az alapon akarnak megvilágítani, társadalomban végbemenő folyamatnak a jövőjére is bizonyítékokat talál, előre kimondván, hogy nem számit arra, hogy a tudományosnak mondott világ, amely szo- cziologia néven foglalkozik a társadalmi élettel, az ő természettudományi álláspontját befogadja, maga mondja, hogy ő csak azért ir, mert lát ! Bizonyos állításaival szemben én bevallom szinvakságomat; a tűnő czivili- zácziónak halálát és egy újnak a születését én máskép látom, az istenfogalom a szellemi élet csúcspontjáig. E könyvnek Írója végig halad az emberiség történelmén és a különféle változásokat biológiai példákkal igyekszik összehasonlítani és azokból a következtetéseket levonni. Én ebbe bele nem bocsátkozom, csak a történelmi adataiból szedek ki néhány érdekes részletet. Szerinte a zsidók története a Kr. e. második évezred második felében kezdődik, addig nomád nép voltak. A hatalmas babiloni kultúra kezdte őket kiszorítani, tehát valami tőlük idegen dolog zavarta meg őket. Egymásután vonultak törzseik részben Kanaán felé, részben a Nilus daltájához. Csak a 11-ik században mozgolódtak aztán Saul és Dávid alatt azok a tulajdon- képeni zsidók, akik már államalkotásra is képesek voltak és akiknek állama a zsidótörzsek egyesítéséből támadt. Juda volt az utolsó és legkultiváltabb törzs, amely megindult. Ezek legjobban állták a babiloni kultúrát, mig végül a tőlük idegen élet ő rájuk is eltávolitólag hatott. Az egyiptomi Írások tanúsága szerint ezek ott barbároknak tekintettek, „kik nem tudnak élni“ és akiket bizonyos rendre csak erőszakkal lehetett szoktatni. Tehát már akkor, évezredeken keresztül ez a nép folyton idegen kultúrák nyomása alatt élt elzárkózva, mint valami mérgező idegen áramlattól. A zsidóság helyzete már e régi korban ugyanaz volt mint ma. A görög-makedón világból valami uj szellem költözött át Palesztinába, a pogány befolyás nagy átalakulást idézett elő. Júdeábán a nép két egymástól élesen elkülömböző és egymással ellenségesen szemben álló pártra oszlott: az óhitüekre és az istentelenekre, akik készségesen merültek bele az uj világ áramlatába ; az alexandriai zsidóság polgára lett az uj hazának, az állam nyelvét beszélte és elfelejtette az apáiét. A zsidóság szinte eltűnt már a maga külön vallásával, csak éppen Jeruzsálemben és környékén éltek még régi vallásukban. Mikor a kereszténység föllép Jeruzsálemben, a zsidóság között volt a legkevesebb keresztény. Más vallás mindég és mindenütt más kultúrát is jelent és ime a zsidóságnak mégis az a különös szerep jutott, hogy az egész kereszténység alatt itt él elszórva közöttünk. Az egész római birodalomnak egyetlen népe sem élt tovább igy, csak épen a zsidó, mindég idegenül a keresztény kultürtestben és szétszórt állapotban, folyton fentartva ideSzatmár, 1913. márezius 19. gén eredetét, idegen, elütő életmódját. Soha a keresztény egységbe nem tartozva, hanem mindig csak a sajátságos parazita szerepében, egy ponton megfészkelte magát, hol a maga elkülönözött gyarapodásának élvén, hol üldözve, elnyomatva, pusztittatva, aminthogy a parazita életnek ez a sorsa, az eleven organizmus testén, s igy parazita helyzetük mégis összetartva fennmaradt, szervesen bele- organizalódnia a mi struktúránkba nem lehetett, mindég idegen maradt. Minden Ghetto parazita folt a test organizmusában, bár mindég a legkorábban készek a mi kultúránk minden uj fejlődése fokán megjelenni, hogy azt aprópénzzé váltsák. Alig hogy a gazdasági élet mozdul, a zsidóság van a pénzigazgató és anyagforgalmi műveletek élén. Ezzel elnyomják környezetüktől a kezdő áramlásokat, ami miatt nagy ellenszenv kél ellenük. Korán és élénken kifejlődnek valamely uj irányban, de az alkotások mégsem eredhetnek tőlük. Bámulatosan kifejtik mások inicziálását, de ők maguk nem alkotó géniuszok. Ök voltak minden uj életmomentum felhasználásában az elsők, de külön sajátságukat tőlünk izoláltan tudják fenntartani, ez a pararitaság természete. A dolog nem is felekezeti ügyön múlik, mert azok a zsidók, akik éppen csak még magukon hordják a felekezetiség jellegét, de életmódjuknál fogva már egészen a mi kultúránk egyénei, azok természetesen már nem tekinthetők parazitáknak. Ellenben azok, akik tőlünk még ma is izolálva élnek, egy-egy fészekben, ősi típusokat fönntartva, a mi termelésünket szipolyozva : — ezek a tiszta ősi parazita típust képviselik ! Lám, lám, akármilyen szempontból indulnak is ki az okoskodások, végeredményében kilukad a parazitaság, melyet távol kell tartani az egézséges szervezettől. A főrendiházban történt két interpel- láczió, Lukács bujkálása s egyéb kisérő jelenségek még a hidegvizgyógyintézetek lakóit is meggyőzhették arról, hogy a sószerződés megújításakor négy és fél millió csakugyan nem jutott az állampénztárba, hanem az állampénztár megkárosításával a munkapárt választási kasszájába. A főrendiházi ellenzék olyan kíméletlen biztossággal tette fel a vádlott Lukács Lászlónak a vallató kérdéseket, hogy szegényt csak a hallgatás menthette meg a nyílt beismeréstől. Hadik János egy vizsgálóbíró ügyességével csoportosította a sőügynek eddig lejátszódott mozzanatait: A bíróságnál nem engedte meg Lukács a bizonyítás elrendelését. Mikor a bírói Ítélet daczára a közvélemény nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a Lukács jjügyét tisztázottnak tekintse, fogta magát a miniszterelnök s az ellenzékmentes Tiszaházban letagadta a négy és fél milliót az utólsó fillérig. Érre következett aztán a fekete leves: a főrendiházban egyszerűen azt^ kérdezték a nagy tagadótól, hogy igazat mondott e képviselőházban, igen vagy nem ? És Lukács nem mert se igennel, se nemmel felelni, mert jelen volt az ő „protekcziós“ ügyleteinek két koronatanúja, akik közül az egyik, gróf Károlyi Imre készhek nyilatkozott a valíomás- tételre. Sőt vallott is, nem ugyan a tényállás feltárásával, hanem azzal a szavazattal, amelv- lyel nem vette tádomásul a Lukács kertelő válaszát. Hát ha valaha valami be volt bizonyítva, akkor Désy Zoltánnak a 4800000 koronás panamavádja be van bizonyítva. Tévesen hangoztatta Lukács, hogy itt be kell várni a felsőbb bíróság döntését. Ebben a kérdésben már nem vár döntést senki, mert már itelt mindenki. És mindenki őszinte csodálattal tekint a Lukács László — arczbő- rére. — Hogy a főrendiház mégis tudomásul vette a vádlott kertelését, az nem változtat a dolog lényegén. A magyar főrendiház tudvalevőleg két csoportra oszlik. Az Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által ruhafestő gőzmosó gyárában
