Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-09-03 / 36. szám
XXII. évfolyam Szatmár, 1913. szeptember 3. 36. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Etting-er János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden szerdán. Pusztába kiáltás, Szatmár, 1913. szept. 3. (+) Turg-enyev contempláló leikével lehet csak hallani a csodálatos szavakat, a melyeket mond a nagy Elet. Neki a Finsteraahornban és Jungfrauban, Borgia Szt.Ferencz- nek a kemény kőben, másnak a porszemben, fűben, illatban, a fény futásában, vagy az ember-psychében. És ezek a nagyszerű „Költemények prózában“, a melyek a mélyrelátás óráiban születnek meg, fönséges re- velatiót adnak arról: miért oly termékeny és örök alkotásban dolgozó az Elet. Mert ezer csatornán keresztül ömleszti, gyűjti, condensálja oda a szétszórt erőket, a hol tettről van szó. És egyformán nagy előtte minden tett. Mikből is vannak összeszőve az élő Élet tettei! Megszámlálta-e márvalaki, hogy a gyökér hány tapogató mozgásából, a föld hány atomjából és a forrón tűző nyári nap hány sugarából született meg a telt, aczélos buzaszem érett, sárgás szine? Vagy azt a döbbenetes erőt, a mely haragosan zengő dörgésben és vakitó fényben robban ki a feA sáncz bevétele. — Merimée Prosper. — Egy katona barátom elbeszélte egy alkalommal annak az ütközetnek a történetét, amelyben először katonáskodott. Nagyon megdöbbentett, amit beszélt, le is Írtam, mihelyt tehettem. . . . Szeptember 4 én este értem utói a regimentet. Az ezredest a táborban találtam. Elég nyersen fogadott; de ahogy elolvasta B . . . tábornok levelét, meglágyult a hangja és néhány barátságos szót is intézett hozzám. Bemutatott a kapitányomnak, aki épen akkor jött a térszemléről. Nem volt alkalmam kiismerni ezt a kapitányt; magas, barna ember volt, visszataszító arckifejezésű. Közkatonából lett kapitány, vállrojtját és keresztjét a harctéren kapta. Rekedt, gyenge hangja és termetének hatalmas, szinte óriás arányai furcsa kontrasztba vegyültek. Azt mondták, a hangját egy golyó vette ei, amely a jénai csatában járt keresztül rajta. Arra, hogy a fontainebleaui iskolából jövök, grimászra húzta a száját. „A hadnagyom meghalt tegnap“ mondotta. Megértettem, hogy mit akart ezzel mondani, vagy inkább, hogy mit hallgatott el : „Ön nem fogja tudni őt helyettesíteni.“ Egy csípős megjegyzés majdnem kiszaladt a számon, de visszatartottam. Ott táboroztunk a cheverinói sáncztól alig két puskalövésnyire. A sáncz mögött tüzekete felhők sötét méhéből, szétszedte-e már valaki azokra az apró ízekre, amelyekből összegyűlt? Talán ezeresztendők gyűjtötték az elektromosság parányait a holdas éjszakában csillogó vizcseppből, finom párából, égető napsugárból; a világűrt betöltő világosságot a szent- jános-bogárkák, csillámló víztükrök, vakitó napkévék fényéből; a föld légkörét összerezzentő mennydörgést lombsuttogásból, bogárzümmögésből, vizek csobogásából; a villámok gyorsaságát gyermeklipegésből, csigamászásból, tavaknak csöndes ringásából. Mert ezekből a mértékeinket le nem billentő semmiségekből, parányi láthatatlanságokból gyúrták össze az ezeresztendők a villámlásnak egy pillanatig tartó tettét. És ez a pillanat a hanggal, fénynyel, futó utjával megint kilökte pará- nyokra zúzva az összegyűjtött erőt, hogy csillogjon lepkeszárnyon, szédítsen virágillatban, echózzék madártrillákban, mig újra félelmetes égi csaták harczi kürtje lehet. Eszünkbe jutnak e nagyszerű képek most, a mikor a szellemi élet műhelyeinek gépezete indulóban. Nem az iskolákra gondolunk, a hol aparányokból gyűjtögetett szelsen kelt fel a hold. Széles korongja lassú méltósággal emelkedett .. . Máskor is csak igy kél a hold, de én ezen az éjszakán csodálatosan nagynak láttam ... A sáncz körvonalai egy pillanat alatt belerajzolódtak feketén a tündöklő fényességbe . . . Ilyen a haragos vulkán krátere a kitörés perczében . . . Mellettem egy öreg katona felfigyelt a holdra. „Nagyon tüzes — szólt — ez azt jelenti, hogy nagyon drágán vesszük be ezt a hires sánczot!“ Mindig babonás voltam, most meg épen felizgatott ez a próféta. Lefeküdtem, de nem jött álom a szememre. Felkeltem hát újból, járkáltam egy jó darabig elnézegetve a Cheverino falucska mögött hullámzó dombokat, amelyeknek tetején egy fénylő vonalba folytak össze a lobogó őrtüzek. Amikor már úgy gondoltam, hogy az éjszaka csípős levegője eléggé felfrissitte a véremet, visszatértem a tábori tűzhöz; gondosan beburkolództam köpenyegembe, remélve hogy fel nem nyitom addig, amig a reggel reám nem köszönt. Hiába, most is elkerült az álom. A gondolataim feketére sötétültek . .. Elgondoltam, hogy a százezer ember között, akik ezt a síkságot egészen ellepik, nincs egyetlen-egy barátom ... Ha megsebesülök, kórházba jutok, ahol a tudatlan sebészek kíméletlenül bánnak majd velem. Rémes képekben vonult el a lelkem előtt mindaz, amit az operáczióikról hallottam ... Szivem hevesen dobogni kezdett s mintegy gépiesen mellemre helyeztem zseblemi energia ezer csatornán keresztül megint parányokra oszlik szét a tudást kereső agyakba. De az in- tellectus ama mechanismusára, a mely művészetet, tudományt, fakó kis írásokat és „örök sorokat,“ hitvány vágyakat és heroikus áldozatokat szül; mozgatja, lendíti, fejleszti és megöli a társadalmi, egyéni actiókat; erényekkel tölti meg a szárnyaló lelkeket és sötét bűnökkel feketíti be szavak, ujságbetiik, mulasztások, erőfeszítések huzaljain keresztül a sok százezreket. Gyárak kattogó kereke, szerkesztőségek ro- tatiós gépe, ezután születendő könyvek nagyszerű, vagy büzlő illata; nemzetek nagyratörése és kicsinyek letörése, bureauk munkája, börzék speculatiója és egyesületek szervezése, anyagi érdekek és szellemi javak munkálása, érzéki hitványságok és lelki szépségek végeláthatatlan sorozata kapcsolódik a múlthoz a szellemi életnek őszszel újra megkezdődő munkájával. De ha munka is ez, — szétvonó. Nem olyan összetevő, czéltu- datos. mint az Élet tevékenysége. És ezért is eredménytelen. Mikor jön hát el az az idő, hogy a közös munkaprograinm kendőmet és levéltárczámat, mint valami védő pánczélt. A fáradtságtól összetörve elszunnyadtam ugyan minden pillanatban, de azok a sötét, baljóslatú gondolatok, amelyek zavarosan kerengtek a fejemben, minduntalan felijesztettek. Mégis, a fáradtság győzött s a hajnali ébresztő mély álomban talált. Hadsorba álltunk, de a csapatszemle után letettük a fegyvert; ez arra mutatott, hogy a napot nyugodtan fogjuk tölteni. Három óra felé rendeletet hozott a tábornok adjutánsa. Fegyverbe álltunk, a váltólovasok szétszóródtak a síkságon, mi lassan követtük őket. Mintegy busz perczig haladhattunk igy, amikor egyszerre felbukkantak előttünk az oroszok előőrsei s aztán meglapulva eltűntek a sánczban. Jobbra és balra tőlünk egy-egy tüzér- hadtest^helyezkedett, mindkettő jóval előbbre állott. Ők adták az első tüzet az ellenségnek. Nyomban jött rá az energikus válasz és a cheverinói sáncz pár perez alatt elveszett a sűrű füstgomolyban. A mi ezredünket egy domb majdnem teljesen megvédte az orosz fegyverektől. Ők inkább az ágyuk felé tüzeltek; az a kevés golyó pedig, amit nekünk szántak, vagy a fejünk felett repült el, vagy csupán pár kavicsot és egy kis földet szórt közénk. Amikor jelt kaptunk az előnyomulásra, kapitányom vizsgálódva nézett reám; kényszerítve éreztem magam tőlem telhetőén nyuLapunk mai száma 8 oldal.
