Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-09-03 / 36. szám

XXII. évfolyam Szatmár, 1913. szeptember 3. 36. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir­detések stb. Etting-er János tanulmányi felü­gyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------­A lap megjelenik minden szerdán. Pusztába kiáltás, Szatmár, 1913. szept. 3. (+) Turg-enyev contempláló lei­kével lehet csak hallani a csodála­tos szavakat, a melyeket mond a nagy Elet. Neki a Finsteraahornban és Jungfrauban, Borgia Szt.Ferencz- nek a kemény kőben, másnak a porszemben, fűben, illatban, a fény futásában, vagy az ember-psychében. És ezek a nagyszerű „Költemények prózában“, a melyek a mélyrelátás óráiban születnek meg, fönséges re- velatiót adnak arról: miért oly ter­mékeny és örök alkotásban dolgozó az Elet. Mert ezer csatornán keresz­tül ömleszti, gyűjti, condensálja oda a szétszórt erőket, a hol tettről van szó. És egyformán nagy előtte min­den tett. Mikből is vannak összeszőve az élő Élet tettei! Megszámlálta-e márvalaki, hogy a gyökér hány tapogató mozgásá­ból, a föld hány atomjából és a forrón tűző nyári nap hány suga­rából született meg a telt, aczélos buzaszem érett, sárgás szine? Vagy azt a döbbenetes erőt, a mely haragosan zengő dörgésben és vakitó fényben robban ki a fe­A sáncz bevétele. — Merimée Prosper. — Egy katona barátom elbeszélte egy al­kalommal annak az ütközetnek a történetét, amelyben először katonáskodott. Nagyon megdöbbentett, amit beszélt, le is Írtam, mi­helyt tehettem. . . . Szeptember 4 én este értem utói a regimentet. Az ezredest a táborban találtam. Elég nyersen fogadott; de ahogy elolvasta B . . . tábornok levelét, meglágyult a hangja és néhány barátságos szót is intézett hozzám. Bemutatott a kapitányomnak, aki épen akkor jött a térszemléről. Nem volt alkalmam kiismerni ezt a kapitányt; magas, barna em­ber volt, visszataszító arckifejezésű. Közka­tonából lett kapitány, vállrojtját és keresztjét a harctéren kapta. Rekedt, gyenge hangja és termetének hatalmas, szinte óriás arányai furcsa kontrasztba vegyültek. Azt mondták, a hangját egy golyó vette ei, amely a jénai csatában járt keresztül rajta. Arra, hogy a fontainebleaui iskolából jövök, grimászra húzta a száját. „A hadna­gyom meghalt tegnap“ mondotta. Megértettem, hogy mit akart ezzel mondani, vagy inkább, hogy mit hallgatott el : „Ön nem fogja tudni őt helyettesíteni.“ Egy csípős megjegyzés majdnem kiszaladt a számon, de visszatar­tottam. Ott táboroztunk a cheverinói sáncztól alig két puskalövésnyire. A sáncz mögött tüze­kete felhők sötét méhéből, szétszed­te-e már valaki azokra az apró ízekre, amelyekből összegyűlt? Ta­lán ezeresztendők gyűjtötték az elek­tromosság parányait a holdas éj­szakában csillogó vizcseppből, fi­nom párából, égető napsugárból; a világűrt betöltő világosságot a szent- jános-bogárkák, csillámló víztükrök, vakitó napkévék fényéből; a föld légkörét összerezzentő mennydör­gést lombsuttogásból, bogárzümmö­gésből, vizek csobogásából; a villá­mok gyorsaságát gyermeklipegésből, csigamászásból, tavaknak csöndes ringásából. Mert ezekből a mérté­keinket le nem billentő semmisé­gekből, parányi láthatatlanságokból gyúrták össze az ezeresztendők a vil­lámlásnak egy pillanatig tartó tettét. És ez a pillanat a hanggal, fény­nyel, futó utjával megint kilökte pará- nyokra zúzva az összegyűjtött erőt, hogy csillogjon lepkeszárnyon, szé­dítsen virágillatban, echózzék ma­dártrillákban, mig újra félelmetes égi csaták harczi kürtje lehet. Eszünkbe jutnak e nagyszerű képek most, a mikor a szellemi élet műhelyeinek gépezete indulóban. Nem az iskolákra gondolunk, a hol aparányokból gyűjtögetett szel­sen kelt fel a hold. Széles korongja lassú méltósággal emelkedett .. . Máskor is csak igy kél a hold, de én ezen az éjszakán cso­dálatosan nagynak láttam ... A sáncz körvo­nalai egy pillanat alatt belerajzolódtak feketén a tündöklő fényességbe . . . Ilyen a haragos vulkán krátere a kitörés perczében . . . Mellettem egy öreg katona felfigyelt a holdra. „Nagyon tüzes — szólt — ez azt jelenti, hogy nagyon drágán vesszük be ezt a hires sánczot!“ Mindig babonás voltam, most meg épen felizgatott ez a próféta. Lefeküdtem, de nem jött álom a szememre. Felkeltem hát újból, járkáltam egy jó darabig elnézegetve a Cheverino falucska mögött hullámzó dom­bokat, amelyeknek tetején egy fénylő vonalba folytak össze a lobogó őrtüzek. Amikor már úgy gondoltam, hogy az éjszaka csípős levegője eléggé felfrissitte a véremet, visszatértem a tábori tűzhöz; gon­dosan beburkolództam köpenyegembe, re­mélve hogy fel nem nyitom addig, amig a reggel reám nem köszönt. Hiába, most is elkerült az álom. A gon­dolataim feketére sötétültek . .. Elgondoltam, hogy a százezer ember között, akik ezt a sík­ságot egészen ellepik, nincs egyetlen-egy ba­rátom ... Ha megsebesülök, kórházba jutok, ahol a tudatlan sebészek kíméletlenül bán­nak majd velem. Rémes képekben vonult el a lelkem előtt mindaz, amit az operáczióikról hallottam ... Szivem hevesen dobogni kezdett s mintegy gépiesen mellemre helyeztem zseb­lemi energia ezer csatornán keresz­tül megint parányokra oszlik szét a tudást kereső agyakba. De az in- tellectus ama mechanismusára, a mely művészetet, tudományt, fakó kis írásokat és „örök sorokat,“ hit­vány vágyakat és heroikus áldoza­tokat szül; mozgatja, lendíti, fej­leszti és megöli a társadalmi, egyéni actiókat; erényekkel tölti meg a szárnyaló lelkeket és sötét bűnök­kel feketíti be szavak, ujságbetiik, mulasztások, erőfeszítések huzaljain keresztül a sok százezreket. Gyárak kattogó kereke, szerkesztőségek ro- tatiós gépe, ezután születendő köny­vek nagyszerű, vagy büzlő illata; nemzetek nagyratörése és kicsinyek letörése, bureauk munkája, börzék speculatiója és egyesületek szerve­zése, anyagi érdekek és szellemi javak munkálása, érzéki hitványsá­gok és lelki szépségek végelátha­tatlan sorozata kapcsolódik a múlt­hoz a szellemi életnek őszszel újra megkezdődő munkájával. De ha munka is ez, — szét­vonó. Nem olyan összetevő, czéltu- datos. mint az Élet tevékenysége. És ezért is eredménytelen. Mikor jön hát el az az idő, hogy a közös munkaprograinm kendőmet és levéltárczámat, mint valami védő pánczélt. A fáradtságtól összetörve elszunnyad­tam ugyan minden pillanatban, de azok a sötét, baljóslatú gondolatok, amelyek zavaro­san kerengtek a fejemben, minduntalan fel­ijesztettek. Mégis, a fáradtság győzött s a hajnali ébresztő mély álomban talált. Hadsorba álltunk, de a csapatszemle után letettük a fegyvert; ez arra mutatott, hogy a napot nyugodtan fogjuk tölteni. Három óra felé rendeletet hozott a tá­bornok adjutánsa. Fegyverbe álltunk, a vál­tólovasok szétszóródtak a síkságon, mi lassan követtük őket. Mintegy busz perczig halad­hattunk igy, amikor egyszerre felbukkantak előttünk az oroszok előőrsei s aztán megla­pulva eltűntek a sánczban. Jobbra és balra tőlünk egy-egy tüzér- hadtest^helyezkedett, mindkettő jóval előbbre állott. Ők adták az első tüzet az ellenségnek. Nyomban jött rá az energikus válasz és a cheverinói sáncz pár perez alatt elveszett a sűrű füstgomolyban. A mi ezredünket egy domb majdnem teljesen megvédte az orosz fegyverektől. Ők inkább az ágyuk felé tüzeltek; az a kevés golyó pedig, amit nekünk szántak, vagy a fejünk felett repült el, vagy csupán pár ka­vicsot és egy kis földet szórt közénk. Amikor jelt kaptunk az előnyomulásra, kapitányom vizsgálódva nézett reám; kény­szerítve éreztem magam tőlem telhetőén nyu­Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom