Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-09-03 / 36. szám

„HETI SZEMLE“

Szatmár, 1913. szeptember 3.

megállapítására szükségesnek tartjuk egyházmegyénkben is sokféle katholikus szervezetünk vezetőinek gyűlését, a hol megtörténhetnék a sok atomerőcskének összetömöritése az ég villámának nagyszerű fönsé- gébe?

Ne felejtsük el, hogy a liberálisok szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. —

A katholikusság a protestáns államokban. Bámulatos, hogy napjainkban micsoda hóditó erő mutatkozik a katholicismus- ban, a mikor a reformátiótól elszakított országokban mutat hihetetlen lendülést.

Svájcban a katbolikusok száma 1850-től 970 ezerről 1.590,000-re nőtt.

Németországban 1800-ban 10 miiló katholikus volt és 1905-ben 20.323,441.

Hollandiának 1800-ban csak 300.000 és 1907-ben 1.822,000 katholikusa volt. A holland sajtót 42 napi- és hetilap és43 folyóirat képviseli.

1800-ban az északi államoknak alig volt kath. polgára. Most Dániában 2940, Svédországban 2800, Norvégiában 2500 katholikus él és évenkint circa 100 visszatérés van.

Angliában — a teljesen katholikus Írországot kivéve — 1800-tól 1907-ig a ka- tholikusok száma 120.000 ezerről 2.180.000-re emelkedett. Itt a visszatérés legnagyobbrészt az anglikán papság és a müveit osztály köréből történik. 1889-től 417 képviselő, 205 tengerésztiszt, 142 iró, 129 jogtudós, 60 orvos és 66 főnemes tért vissza az Egyházba.

Bámulatraméltó haladást tanúsított a katholicismus az utolsó száz év alatt az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

Megállapítható tehát, hogy némely kath. államban tapasztalható esetleges hanyatlással szemben a katholikusok száma óriási gyarapodást mutat a protestáns országokaan. A mi egyrészt a tudományok előhaladásának, másrészt a személyes meggyőződésnek eredménye s a mely most már nemcsak számbelileg, de szellemi téren is nagy szerepet játszik az illető országok történetében.

Egyházmegyei Sajtóalap.

Még mindig csak ünnepnek érezzük sok kiábrándulást, keserűséget, csalódásokat szerző hétköznapjaink során, mikor a cselekvésnek, az áldozathozatalnak tiszteletreméltó példáival találkozunk. Pedig ünnepnap kevés van, és nagyon sok a szürkén szomorú hétköznapból, a melyek fogyasztják a lelkesedést, megölik a tenni-akarást és fáradttá teszik az izmokat.

Holott úgy kellene lenni, hogy a mi halódó, vergődő, nyomorúságosán koldus katholikus sajtónk életében megsokasodjanak a ma még ritka ünnepek és hétköznapian természetes, megszokottan közönséges legyen, a miben ma még ritkán van részünk : hogy gyűljenek, nőjjenek az adományok, hogy érezzük mindannyian óriási kötelességünket azzal a sajtóval szemben, a mely ma nincs, de a melyet — nem is holnap, hanem — még ma meg kell teremtenünk.

Mikor lesz ez ? !

Addig hát jegyezzük ünnepekül a napokat, a mikor a szerénység elvonult névtelenségében felénk nyújtja adakozó kezét egy már sokszor áldozó lélek; a mikor az iskolai év kezdetén fölhalmozódott kötelességein meditálva legszentebb kötelességének tudja a katholikus sajtó megteremtését — egy szegény, kevés fillérjeinek szűkösségét érző tanítónő.

Példaadás is, megszégyenítés is, de mindenek fölött igazság és szépség van ez ünnepi tettekben.

* *

*

Múlt gyűjtésűnk óta érkezett adományok :

N. N.................................................... 20'—

Egy tanítónő (negyedik részletül) . 30'—

Időszaki kamat

............................. 12P06

Ed

dig begyült.................................. 13.26078

Ed

dig megajánlva ......................... 2.05342

Teljes összeg: 15.485‘26

J egyzetek.

Századunk kenyéré a hús. Nem mellékes tehát, hogy ki miként elégítheti ki magát e nélkülözhetetlen táplálékkal. Kenyeret tud sütni minden gazdasszony és mégis szívesen átpártol a pékhez, mert a pék kevés haszonnal megelégszik.

De nem igy a hentes, a mészáros! Vármegyénkben s a szomszéd megyékben az ár- viz, a takarmányhiány kényszeríti a gazdákat az állateladásra. Oly tömegben kerül piaczra

a marha és a sertés, hogy a szomszéd kisebb városokban s a környékbeli nagyobb falvakban 56—60 fillér a marhahús ára. — Nálunk pedig két korona.

Akkora aránytalanság ez, hogy lehetetlen szó nélkül hagyni. Vagy inkább — tett nélkül.

Miért ne tehetné meg például a mi rendőrfőkapitányunk azt, a mit Kecskemét főkapitánya megtesz: hogy minden napra megállapítja a húsárakat s azoknál egy fillérrel sem enged többet fizettetni semmiféle minőségű husért ? Vagy miért ne tehetné meg városi tanácsunk azt, a mit a főváros tanácsa megtesz: hogy mihelyt valamely szaku élelmiszeriparosok tulmennek élelmességükben a a tisztességes határon — hatósági konkurren- cziát indít velők szemben? Vagy meg lehetne indítani valami szövetkezeti mészárszéket! Egyszóval a tettek ideje elérkezett e téren és mi napirenden is tartjuk ezt a kérdést mindaddig, a mig a tarthatatlan husdrágaság meg nem törik, mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem néha egy kis hússal is !

A metzi nagygyűlés. Azt mondják, Németországban a protestáns szellem alkot és inspirál nagy dolgokat, a hatalmas fejlődés mind ennek a szellemnek az eredménye. A tény pedig az, hogy a katholicismus sehol nem emelkedett oly virágzásra, mint a protestánsnak hirdetett Németországban.

A katholikus centrum-párt döntő politikai tényező, amellyel számolnia kell a németek nagy császárjának ép úgy, mint a birodalmi gyűlésnek. Az ország politikája, mióta Bismarck megjárta Canossát, nem mer szembe fordulni a katholicismussal s vallásos uralkodó útmutatása mellett a keresztény felekezetek békés együttműködése hihetetlen virágzásra emelte a német kultúrát. Németország katholikus nagygyűlései világesemények, melyekre egész Európa figyel s minden népe utánozni igyekszik.

A Metzben most lezajlott nagygyűlés ismét megmutatta, hogy a német katholikusok óriási értékű munkát végeznek, mely dicsőségére válik az Egyháznak és Németországnak egyaránt. Nincs a lelki életnek olyan ága, mely tüzetes megvitatás tárgyává ne tétetnék, nincs az a kulturális, tudományos, művészeti, népjóléti intézmény, melyben Németország katholikusai ne vezetnének.

Örömmel és büszkeséggel fordul tekintetünk e napokban a hatalmas Németbirodalom hatalmas katholicismusa felé, mely egész Európa tiszteletét és elismerését vívja ki.

godt arcot mutatni és kétszer-háromszor végigsimogattam pelyhedző bajuszomat. Végre is, én nem féltem, yagy ha igaz, akkor csupán másoknak az a föltevése aggasztott, hogy félek. Az ártatlan golyók csak fokozták hősi nyugalmamat. Önszeretetem azt mondta ugyan, hogy nagy veszély környez, mert végre is, egy üteg tüzében álltam; valójában pedig gyönyörködtem abban a biztonságban, amelyben éreztem magam és gondolatban kiszinez- tem, hogyan fogom elbeszélni a cheverinói sáncz bevételét Saint-Luxan asszony szobájában, a Provence-i utcában.

Az ezredes elhaladt a századunk előtt. „Nos — mondotta nekem — ön remek dolgokat fog látni pályája kezdetén!“ — Katonásan mosolyogtam és levertem a ruhám ujjáról a port, amit egy 30 lépésre leesett golyó röpített oda.

Észre vehették az oroszok, hogy nem sok kárt tettek bennünk, mert most már taraczkokkal kezdtek lövöldözni. Egy jókora szilánk elkapta csákómat és megölt egy embert mellettem.

„Gratulálok — szólta kapitányom,ahogy lehajoltam a csákómért — a mai napra már kivette a részét!“ Ismertem ezt a katonai babonát, amely azt tartotta, hogy a non bis idem éppen úgy érvényesül a csatatéren, mint az igazságszolgáltatás termeiben. Büszkén tettem föl a csákómat és eléggé sikerült vidámsággal jegyeztem meg: „Ezek ugyan teketória nélkül köszönttették magukat velem !“ — „Üdvözlöm, — szólt újra a kapitány — önre már ma nem várakozik semmi egyéb, mint hogy átvegye estére a sereg vezényletét ; én úgy érzem, hogy ma nekem

fütik a kemenczét. Mert eddig még mindig meghalt a hadnagyom olyankor, amikor én sebet kaptam és — ezt halkabban, szégyenkezve tette hozzá — a nevök mindig P-vel kezdődött.

Úgy mutattam, hogy fölötte állok a babonának. Helyemben mások is igy tettek volna, de lelkűkben még sem tudtak volna szabadulni a prófétai szavak hatásától. Mint kezdő katona éreztem, hogy érzelmeimet nem szabad elárulnom és hogy mindig rettenthetetlennek kell látszanom.

Fél óra múlva az oroszok tüzelése észrevehetően gyöngülni kezdett. Elhagytuk védett helyünket, hogy a sánczot megrohanjuk.

Ezredünk 3 zászlóaljból állott. A másodiknak a torkolat felől kellett megkerülnie a sánczot, az elsőt és harmadikat pedig ostromra rendelték ki. — Én a harmadikban voltam.

Ahogy kiértünk az utólsóNföldhajlásból, a muskétások sortüze fogadott, de nem sokat ártott nekünk. A golyók sivításától meglepődve, egyre forgattam a fejemet, ezzel kitettem magam társaim tréfás megjegyzéseinek, akiknek ez a harczi zene már nem volt idegen.

Akárhogy vesszük is, — gondoltam magamban — egy ütközet nem is olyan rettenetes.

Rohamlépésben törtettünk előre a váltólovasok mögött. Egyszerre csak fölhangzott az oroszok hármas hurrah kiáltása s utána mély csend következett. „Rosszat jelent, nem tetszik nekem ez a némaság“ szólt a kapitányom. Embereink éktelenül lármáztak s én akaratlanul is összehasonlítást tettem az ő zűrzavaros ordításuk s az ellenség méltóságos csendje között. Gyorsan eljutottunk a sáncz tövéhez, ahol golyóink összetörték a sövényeket és, feltúrták a földet. — A katonák egetverő „Éljen a császár“ kiáltással rohantak a friss romokra.

Föltekintettem. A kép, amit láttam, ki- törülhetetlenül vésődött a lelkembe. A füst nagy része felhővé sűrűsödve mint valami templomi mennyezet, lebegett a sáncz felett. A kékes puskapor-ködön át, lerombolt, megtépett mellvédjük mögött arczukhoz emelt fegyverrel, misztikus, szoborszerü mozdulatlanságban álltak az orosz gránátosok. Bal szemük merően ránk szegezve, a jobb a fölemelt puskával eltakarva . . . Egyikük a törésben levő ágyú mellett égő kanóczot tartott kezében . ..

Megborzadtam. A halált láttam magam előtt. „Kezdődik a táncz — kiáltott a kapitányom — jó éjszakát.“ — Ez volt az utolsó szó, amit hallottam tőle.

A sánczban dobpergés hangzott fel. Leereszkedtek mind a fegyverek. Lehunytam a szemem; egy észbontó robajt hallottam s nyomában üvöltöző kiáltozást, nyögést, fölnéztem, meglepetve a csodálkozástól, hogy életben vagyok. Sebesültek, holtak vettek körül. Szétroncsolt fejjel lábamnál hevert a kapitányom; vére, agy veleje elborította a ruhámat. Zászlóaljamból 6 ember maradt állva és én.

Bénító, tompa kábultság követte egy pillanatra a vérengzés e szörnyű perczeit. Majd az ezredes fövegét kardjára tűzve, „éljen a császár“ kiáltással megmászta elsőnek a mellvédet, az életben maradottak követ-