Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-08-13 / 33. szám
XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. augusztus 13. 33. szám m. 1 HETI SZEMLE / f A*-*«110 Vili *•“ ,Á POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARÁK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : VARJAS ENDR 3ü. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Ettinger János tanulmányi felügyelő ozimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 6 korona--------------- Nyilttér sora 40 fillér. --------------A lap nieg-jeleniU minden szerdán Miben fekszik nemzeti erőnk. A nemzeti élet kutforrásai, a nemzet ereje önmagában a nemzetben keresendő. Oly időkben élünk, midőn ily elveket csak a ragyogó ékesszólás hirdet, de a szív be nem fogad. Mint a messze idegenből visszatért, fészküket kereső madárkák szállanak e gondolatok szegény, árva hazánk egyik bércétől a másikig, de jövevényeket lelnek, találnak otthonukban és meg nem testesülhetnek. A múlt visszasír a jelenbe s aggódó pillantással várjuk mindannyian a jövőt. Vájjon mi okozza azt, hogy most midőn a második ezredév kezdetén nem megöregedve, de megifjodva uj erővel, bátor kezdéssel megyünk előre, e biztató időben mintha a nemzet őserői elzsibbadtak volna, mintha megállították volna a vérkeringést. Menjünk vissza a nemzeti élet kiforrásaihoz és keressünk feleletet ott. Talán megismerjük a baj természetét és megtudjuk, miként lehet és miként kell rajta segíteni. Menjünk vissze képzeletben oda, midőn Árpád magyarjai száguldó lovakon törnek előre ölni vagy halni, a honfoglalás korába. Az alpári síkon legalább egy időre eldől a nemzet sorsa; a magyarok területe,' — még nem hazája e győzelemtől biztosítva van. Alig hogy elfoglalják az országot, elkalandoznak annak határain túl, pusztítva rabló csapataikkal zivatarként száguldják át Európa síkjait s félszázadnál tovább rettegésben tartva a müveit nyugatot. Lehet, hogy a vértől megittasult s a harcok mámorában ejkábult pogány nemzet diadalnak tartotta ezt. De e viadalok nem voltak győzelmek. A legnagyobb diadal, melyet a magyarok arattak, a Leeh mezején dőlt el, mert ez tette lehetségessé, hogy a nemzet egy lépéssel áthidalja azt az űrt, mely egyrészt önző célja és kedvtelése, másrészt a világ folyását irányitó Gondviselés akarata közt fönállott,. A riadei vereség azzal, hogy szétvetette a magyarok diadalmas harci nimbuszát és végleg eloszlatta a legyőzhetetlenség ábrándját, kiirtotta a nemzeti lélek talajábój azt az őserdőt, mely még messze Ázsiában gyökeresedett meg benne és a termékeny mag befogadására alkalmassá tette. Ez a mag a kereszténység volt. Már cserjekorában gyümölcsöket hozott és a nemzeti tulajdonságok e szent kereszténység tanaiban át- idomulva, megszelídülve a legszebb erények forrásaivá váltak. Nézzük csak az uj hit magyar nemzedékét! Aki ezelőtt rettegésben tartotta Európát, most annak századokon át védője még saját vérrokonaival szemben is. A sátrak, melyek alatt a nomád nép tanyázott, állandó lakhelyekké váltak; a kardokból kaszát, a nyilakból ekevasat készítettek, a nemzeti törekvések ideája a krisztusi béke lón. A férfiú, ki a nemzeteket fentartó tényező óriási fontosságát belátta, ki tudta, hogy e területen világhódító népek semmisültek meg, azért, mert nem fogták föl az isteni missiót, a magyarok első királya, szent István volt. Bölcsen gondolkodott ő, midőn az európai malomkövek közé ékelt maroknyi magyarság egyedüli fön- tartó elemének a kereszténységet tartotta. Katona István, oknyomozó történetíróink nesztora, Attila és szent István közt párhuzamot vonva, ezeket mondja: „Amit Attila alkotott, az mind megsemmisült, amit szent István létrehozott, az fönnáll mind a mai napig. Annak mind népe nagyobb, mind ereje hatalmasabb, mind győzelme fényesebb. Ennek Jf aszúd vert aczélja, Varloh görße fi arja 31 em csendül, nem sufiog, ezer száníóvefö Jjndßa afiarja. Szomorú a nép. Szomorú a nép. — UJLAKY JÁNOS. — Végtelen meződön Őröd aldonyai van. (jydszßaßorult égdől dull az eső egyre, Végeszadadatlan. Szomorú a nép. „borúra derű jón,'1 Sfiflondogaitád régen. &s a dölcsed szava nem él már dözöttünd Vsad egy 6ús meseßen. Szomorú a nép. Síelő nap füzéööl Villámod születned, Vidám arató dal nem száll eléje a Jj ajn aisz urdu lein ed. Szomorú a nép. Dlyargaltad a földjén karajos dutlámod. Ddlég a csörgedező, ártatlan patad is fbe dazúg, de ülnöd. Szomorú a nép. löört reményed völgyén Jfllund döödenéssel. Sújtott fiaidtól dönyörülö Isten Sie déss el, ne déss el. Ijedin (eted: a nap Jfldó, szent sugara. B (simult domlodod azúr fényt szór az ég jSord arczulatjdra. S, ima dél, dől eddig Jftod-drnyad ülted, 0, ne vedd el, add meg a mi verejtédes, Diapi denyeründet. Főpásztorunk Rómában. Ami jó Főpásztorunk alkonyodó életének egyik legjelentékenyebb eseményénél visszatért oda, ahonnan elindult. Az a komoly gondolkozó fő, az a melegen érző szív visz- szavonzották oda, ahol az esze mély, a szive meleg lett, ahol bűvös forrásoknál, hűvös patakoknál oly sokat merített, hogy egy ötven évet tett ragyogóvá — nem, keveset mondottam, — mivel 50 év óta lelkeket menteget. S a lepergett 50 év olyan volt, mint egy szép álom, amelynek folytatását még tovább álmodjuk. A 22 éves ifjú ideális szivét hozta vissza az ősz, 50 éves pap s talán csak az alak lett hajlottabb, a haj fehérebb, a szem ténye tóröttebb. De a lelke még mindig ifjú, hiszen a fehér lelkeknek nincs tele, még mindig hamvas, mint a szűz gyümölcs, még mindig fehér, mint a hó alól bujt kikeleti virág. És mert a szive a régi, az ötven év előtti, azért kívánkozott vissza jubileuma alkalmával Rómába, tanulmányai helyére, a német-magyar kollégiumba, mint az ő édes anyjához, szent Ignác sírjához, mint édes atyjához, a kollégium növendékeihez, mint az ő „kedves testvérkéihez.“ A nagy ünnepre csendben, szent Ignác exercitiumos csendjében készült a főpásztor. Mi azonban sokan félünk a csendtől, mert az meséket suttogat; amolyan csodálatos, való meséket, amiknek szereplői mi vagyunk. Képek a múltból, képek a jelenből, képek a Lapunk mai száma 8 oldal. TÁRCA
