Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-04 / 23. szám
Szatmár, 1 *.j 13 június 4. Eszmecseréink. Irta : BODNÁR GÁSPÁR. Intézményeink kifelé gyakorolt hatásáról. Organizator nagy súlyt vet azon hatásokra, a miket a mi intézményeink kifelé gyakoroltak. Nagyon helyes utón keresi, elemzi és értékeli a jelenségeket. Hiszen úgy a hit- buzgalmi, miként a szociális, sőt az ifjúságot vezető intézményeinknek nem a száma, a sokasága fogja eldönteni a mi ügyünket, hanem a benső életből fakadó megnyilvánulásuk. Az életre, a társadalomra gyakorolt hatásuk. Hatások ellenében csak hatások fognak váltó itatni az emberek felfogásán és életrend- szerén. A mikből alakul magának a kornak felfogása, életrendszere. Egész egyénisége. A túloldalon, az ellenkező világfelfogások táborában, sőt a felekezeteknek társadalmi életében napról-napra tapasztalhatjuk, hogy úgy egyesületeiknek, szociális működésűknek, mint az ifjúságra gyakorolt hatásaikban, mily erősen, szembeszökően nyilvánulnak meg benső életük czélzata, törekvése, egész iránya. Ha megszólalnak valahol, közügyek terén, fehér asztalnál, sajtóban, utón, kaszinókban — rögtön rájuk lehet ismerni kinek- minek szelleme, lelke munkált bennük. Egyetlen felfogást, egyetlen szót, jelenséget nem eresztenek el a maguk megjegyzése, felfogása és kritikája nélkül. Még akkor sem, ha a szó, jelenség, törekvés rajtuk, közvetlen területükön kívül esik. Ha például szorosan és kizárólagosan éppen a mi bensőbb életünkhöz, területünkhöz tartozik. Ök érdeklődnek a mi papjainknak kinevelése, választása iránt. Számon tartják a mi vagyonúnkat, jövedelmeinket. Iskoláinknak benső életébe is bevájkálnak. Megóriásitják gazdagságunkat, anyagi és erkölcsi befolyásainkat. Ezzel a jelenséggel a mi katholikusaink vagy hallgatnak, vagy helyet találnak a kórusban. Vagy a tiszta, kézen fekvő dolgokban oly járatlanok, hogy inkább ártanak, mint használnak felszólalásaikkal. ♦ Szeretem a dolgokat konkrét esetekben, mint tükörben megvilágítani. Mily ferde, sőt igazságtalan felfogások vannak például a köztudatban, sajtóban és más megnyilatkozásokban — a káptalanoknak milliót vagy talán biliót érő alapítványi vagyonáról. Milyen beállításokban olvashatjuk vagy hallhatjuk azokat a mise-alapitványo- kat, kegyeletes hagyományokat — azt le sem lehet írni, el sem lehet képzelni. — A káptalan milliói! — A káptalan tőkéje. — A mesés gazdag káptalani pénztár. A közönség, de főleg a tömeg abstráhálni, elvonatkoztatni nem tud. Képtelen reá. így történik, hogy éppen ezen milliókat, éppen ezt a tőkét, éppen ezt a forrást, mely a magyar nemzetre, főleg pedig a nagy és kis gazda vagy polgári osztályra nézve áldások forrása, felhasználják a papi vagyon, az egyházi birtokok és általán a kath. Egyház anyagi helyzete ellen való, sőt ellenséges felfogásra, törekvésekre. A szekularizációnak támogatására. Nincs ebben a kórusban egyetlen hang, a mely rá mutatna amaz ösztöndíjak sokaságára és áldásaira, melyekből száz és száz ifjú a maga jövendőjét megteremtette. Nincs sokszor, legtöbbször egyetlen védő ember, a ki rámutatna a felfogások, az Ítéletek és következtetések nagy tévedéseire, talán még azok sem ismerik a források, a jótevők eredetét és nevét, a kik ezekből a forrásokból táplálkoztak. Vagy éppen úgy tesznek, mint a vásott gyermekek, a kik azl az emlőt harapják, tépik, melyből életüket nyerték. * Itt állottunk szemben a nagy gazdasági, illetőleg pénz válsággal. Százan, ezren tudják, hogy az idők e hullámai közt mi történik. Mit várhattak, kaptak az emberi méltányosság és az anyiszor büszkén hangoztatott humanizmus révén a bankoktól a takarékpénztáraktól. Mit segítettek a népen, a mukásokon, „HETI SZEMLE“ a polgárságon az egyedül üdvözítő uj szociális kasszák, szervezetek és más intézmények ? Az alapítványi, az úgynevezett káptalani pénztárak vallás különbség nélkül javára, segedelmére siettek a haza polgárainak. A leghatalmasabb altruista jótékonyságnak bizonyultak. Olyan hatalmas anyagi és erkölosi tőkéknek, melyek mig egyrészt az alapítók szent és tiszteletreméltó szándékát szolgálták, másrészt a nemzet, a közgazdaság javára kamatoztak. Ha valaki parancsol: felemelő, sőt megrázó eseteket, ha valaki közvetlenebbül meg akar győződni, hogy és miként mentett és ment meg vallás különbség nélkül polgárokat (ez az öreg, konzervatívnak gúnyolt intézmény) a földönfutástól, az elpusztulástól — konkrét esetekkel is szolgálhatok. Nos? És azokkal a nagy kiabálásokkal szemben, melyek ezeket a milliókat igazságtalan és czélzatos beállításban ostromolják a nagy közönség, sőt egész nemzet előtt: ki beszél most erről a jelenségről? Erről a humanizmusról ? Erről az igazi altruizmusról ? Volt idő, mikor e tőkékkel, mikor Hám Jánosnak áldott kezével magának Szatmár városának mai alapját, jövendőjét vetegettók. Volt idő, mikor ezekkel a kölcsönökkel a szatmári családoknak mai izmosodását ültethették .. . Elfeledték 1 Az uj nemzedék nem tud már róla. El fogják felejteni a mostani szálakat is, mikkel egyeseknek, sokaknak családi tűzhelyét, existencziáját e városhoz, sőt e megyéhez fűzték, megtartották. — És újra kezdődnek majd a kiabálások, a támadások : — A káptalan milliói. — A heverő, holt tőkék! A mesés gazdag káptalani pénztárról. Hát kédezem, mi az oka annak, hogy a valódi káptalani intézményeknek, (mert száz, ezer számra bugyognak ilyen források) nem bírnak, nem tudnak a közvélemény, a köztudat felfogásában helyet, állandóságot biztositani és elfoglalni? Hogy intézményeinknek kifelé gyakorolt hatását nem ismerik maguk a katholikusok. Vagy ha ismerik, nem fogják fel a maguk szociális és gazdasági jelentőségükben. Hogy lássa minden igazságos ember, mely szerint igenis, a mi intézményeink benső élete sem csak elvont elméleti pietikus élet. Hanem a cselekvések, az életnek élete. Hogy van benső összefüggés a hitélet és gazdasági élet közt. A mennyei és földi üdvösség kapcsolatában. Kifelé való hatásaiban. 4c Az okok, melyek a felfogást akadályozzák, ellensúlyozzák, késleltetik, ismeretesek. Már tudatára jutottunk. És ez a tudat nem kicsinylendő, Más intézményekben, sőt iskolákban is ezer szálak fűzik magukhoz a lelkeket, a sziveket, a felfogásokat, a lelkes védelmezőket. A kath. Egyháznak újabb apológiái kell hogy legyenek a mi intézményeink. Annak apológiája, hogy a mi egyházunk, egyházunk intézményei az életnek, a szociális társadalomnak elsőrendű tényezői. Kifelé való hatásukat érezniük kell az embereknek. A kornak. A szociális törekvéseknek. . . . Ezer és ezer ifjú érzi ezeknek az intézményeknek áldását. Az internátusokban. Az ösztöndíjakban, ott a fővárosban. Milliókat mutatnak ki az évi értesítők, elszámolások, jótékony intézeteink itt a vidéken. Vagyok bátor kérdezni, hány ifjú, (emberré lévén) lesz nem annyira hálás, mint inkább elismerő hive annak, hogy a kath. egyház emlő volt számára. Emlő, amelyből nem csak mennyei, de földi üdvét is szitta ? Gondoskodunk-e mi arról, hogy az ifjúságot ez igazságnak, e való ténynek átérté- sére és tudatára ébresszük ? Az ébresztő tényezők közül csak arra reflektálok: vájjon az ifjúságot, a gimnáziumit, a jövő értelmi osztályt rávezetjük-e annak átértésére, hogy mik azok az alapítványok ? Minő jelentőségük van az egyházi birtokoknak. Minő benső ösz- szefüggésben vannak a mai, egyesületeink, szövetkezeteink, szociális tevékenységeink — a nemzet életével ? 3 A mi egyházi életünknek, egyesületeinknek, egész szociális tevékenységünknek .. . egész jövendőnknek életkérdése, hogy kifelé is hasson. Az élettel magával benső kapcsolatban legyen. Jegyzetek a nagy porról. Aki figyelemmel kisérte Lukács László pályafutását, az az ő politikai erkölcseiről már régóta megalkothatta magának a lesújtó véleményt. Hataloméhes Macchiavelli-epigon- nál egyébnek nem lehetett eddig sem tartani azt a politikust, akinek politikai prog- rammja az elveknek a körülményekhez alkalmazott csereberéléséből állott s aki lelki- ismeretfurdalás nélkül hagyta cserben vagy támadta hátba fegyvertársait, valahányszor az ő szemérmetlen önzése igy kivánta. Lényegükben még a Deésy vádjai sem voltak újak közállapotaink ismerői előtt. Tudták a beavatottak, ha hangoztatni nem is merték, hogy a Lukács keze nem tiszta, hogy ő a hatalom megszerzésének és megtartásának eszközeiben nem válogatós. A panama nimbusza övezte már régóta Lukácsot. De hogy az erkölcstelenségnek olyan posványa táruljon fel, mint az a most folyó törvényszéki tárgyaláson történt, azt senki sem merte feltételezni. Megtörtént. És most már senkise kételkedhetik abban, hogy Lukács László csakis sötét és fegyenczek kezébe illő eszközökkel tud dolgozni. Rémület fogja el a lelket, ha a miniszterelnök bűnözési hajlamára gondol. Hisz benne a Lahorváriak és Papakoszták világnézete él 1 Rendőrért kell kiáltani, ha valahol megjelenik 1 Egyszer állami pénzeket kezel hütlenül, máskor a családi vityillóit vásároltatja meg az állammal, majd pedig nem kisebb dolog derül ki róla, minthogy egy öreg embert, aki talán túlságos, de mégis érthető buzgósággal szolgálta pénzintézetének érdekeit, hamis nyilatkozat aláírására kényszeritett. — Nem is egy, de két világ választja el az ellenzéket a munkapárttól, de még sem szabad feltennünk a kormány táboráról, hogy ezek után is kitart a miniszterelnök mellett. Magyarország nem Szerbia és nem Montenegró, ahol a kézi ügyesség és bizánczi erkölcs kvalifikál a miniszterelnökségre. Hova lett az udvar és az ország önérzete? Talán már ezeket is el kezelte Lukács László? — A történtek után Lukácsnak mennie kell. Megmaradt kis vagyonúnkból is adunk neki, csak menjen el mielőbb. Tisztítsa meg önmagától állami életünket. * * * Mert uagy tisztításra van itt szükség. A Lukács szennyese nemcsak egyéni dolog. Az fogalom. A törvényszéki tárgyalás folyamán beigazolódott, hogy az a nemzetek sírját megásó kalmár szellem, amely a közéleti szereplést nem önzetlen, áldozatos kötelességnek tartja, hanem keresetforrásnak, amely az érvényesülés és hatalmon maradás érdekében feláldozza a nemzet legdrágább értékeit, — nemcsak Lukács Lászlóban jutott pregnáns megtestesülésre, hanem megfertőzte már politikai életünk legszélesebb rétegeit. A kis Lukácsok egész raja élősködik a nemzet testén, szívja annak vérét és rontja, minden pestisnél veszedelmesebben, a nemzet erkölcsi épségét. A nagyok panamája baczi- lus, amely fertőz, kovász, amely erjeszt. „A panamának czinkossága tovább viszi a rombolást, a fel fedeztetéstől való félelem eszközévé akar sülyeszteni mindent, az egész közigazgatást, sőt felsőbb csúcsokat is megközelít. Lerombolja a köztisztviselők munkakedvét, lerombolja becsületérzését, tönkreteszi meggyőződését, a hivatalokban mártírokat teremt, akik csak néha-néha egy-egy jóbarát előtt suttogják el titkukat azzal, hogy : ne add tovább.“ Ennek a végzetes következményű kalmár szellemnek kiirtására az első lépés a Lukács megsemmisítése. De ez még nem elég. Egy tomboló áradatot kell rávezetni erre az Augiasz istállóra, hogy sodorjon, romboljon és fojtson el mindent a Tiszák és Lukácsok korrupt és fertőző rendszeréből. Rendszerváltozásnak kell sürgősen bekövetkeznie. A becsületesség és tisztakezü önzetlenség rendszere váltsa fel minél előbb
