Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-04 / 23. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. junius 4. a liberális nemzeti munkát, mert különben elnyel bennünket a panama-mocsár. ♦ * * A nagy pör tárgyalásának legkínosabb s egyúttal legnevetségesebb epizódja gróf Tisza István szereplése. A házelnök oda állt önként a biróság elé és hazugságot akait Désy Zoltánra rábizonyítani. Gyűlöletes egyéniségének egész parlagi dölyfével s egyszersmind az őt jellemző bátorsággal inzul- tálta az elnöki fegyelem alatt álló, magát védeni nem képes vádlottat. Tisza jól tudta, hogy Désy most tehetetlen vele szemben. A vádlottak padján ül s ha Tiszát a valódi nevén szólítja, fegyelmi büntetésül sötétzárkát kaphat az elnöktől. Az interpelláczióra Tisza nem adott engedelmet, mert félt Dé sytől. Most sértegette, mert nyugodt lehetett, hogy ez nem válhatik reá nézve kellemetlenné. — Azt mondta Désyről, hogy két kijelentése között ellenmondás van, hogy valami lényegtelen apróságban eltért az igazságtól . . . ő mondja ezt, Tisza István, akinek nevével egy napon és egy helyen említeni az igazságot az egész emberiség ellen való vétek. Micsoda felfordult világ ! ? Tisza István mer igazságról és igazmondásról beszélni és Désy Zoltánnak kell védekeznie a rágalom vádja ellen 1 Hát van ebben az országban a hazugságnak, a panamának, a sikkasztásnak és a különféle közéleti bűnöknek nagyobb patronusa, mint ő ! ? . . . Hiszen Tisza István tudott Lukács László minden panamájáról, nem volt előtte ismeretlen, hogy Lukács honnan szerezte a választási pénzeket, sőt ő maga is kért az elkezelt állami pénzek jótéteményeiből csekély kétszázezer koronát, amellyel Aradon megvett minden eladó választót! Tisza elnökölt azon az ülésen, amelyen Lukács László olyanokat állított, amelyeknek a tárgyaláson ép az ellenkezője derült ki. Tisza tudta, hogy Lukács nem mond igazat a képviselőházban, de az igazságnak nagy bajnoka azért nem szállt le az elnöki emelvényről és nem kiáltotta oda Lukácsnak, hogy valótlant mond. Désy interpellációját sem akarta meghallgatni és mások által meghallgattatni, hanem dióst, amikor Désy alá volt rendelve Baloghy elnök fegyelmének és nem emlékeztethette Tiszát arra, hogy neve és a panama fogalma együvé tartozik: most Tisza felcsapott az igazság bajnokának. Hát ha Tisza tudui akarja, hogy voltaképen kicsoda ő, olvassa el, amit róla egy igazi nagy ur, az alkotmányhoz és igazsághoz mindenkor hű gróf Andrássy Gyula mondott: — Nagyon értem, ha valaki rendkívül szigorúan veszi a valóságot, de azt nem értem, hogy Tisza valótlannak nevezte Désy állításait akkor is, amikor megmagyarázták és a jegyzőkönyvekből felolvasták neki, hogy Désy Zoltán érdemben ugyanazt értette, mint amit Tisza István mondott. Még kevésbbé értem, hogyha Tiszát ennyire sérti a valóságtól való legkisebb eltérés, akkor hogy támogathatja oly lelkes kitartással Lukács László miniszterelnököt, akinek állításaival csakugyan megtörtént az a szerencsétlenség, hogy alaptalanságuk teljesen beigazolódott. Hogy követheti Tisza István igazságszerető lelke azt a vezért, akit az emlékezőtehetség ép a legnagyobb fontosságú ügyekben hagyott el. Olvassa el Tisza ezt a nyilatkozatot és piruljon. Május 1-től szeptember végéig van nyitva, vizei rddioaktivek, melyeket hírneves orvosok a következő bajok ellen ajánlják: idegességek, a csont és csonthártya bajai, bujakór és görvélyesség, különféle csuzos bántalmak ellen, neurasthénia, hipochondria, histeria, neuralgiák és környi hüdések ellen. Nyaralóknak is nagyon alkalmas, mivel az árak minden tekintetben jutányosak, levegője pormentes, a fürdőtelep délnek fekszik és körül van véve gyönyörű tölgyerdővel. Újonnan berendezett szobák és nagyon jó házi konyha áll a t. vendégek rendelkezésére. Számtalan elismerő levél. Tessék prospektust kérni. Vasút állomás Tornaija, u. p. Harkács Gömör m. Lévárt-gyógyfürdő kezelösége. Jegyzetek. A szocialisták jubileuma. A világ hatalmas szervezete, a szociáldemokrácia most ünnepli félszázados jubileumát. A jobbik ruháját veszi fel a munkás s elmegy az ünneplő gyűlésre, ahol elmondják neki a félszázad történetét, az ő nagy szervezetének bölcsőkorát, gyermekévét és meglett férfi- életét. Beszámolnak az eredményről, amit az 50 év fáradságos munkája, gyakran véres munkája hozott. Megfestik a jelen és a múlt munkásának típusát, sorsát, életét. Mondani sem kell, hogy a két kép mekkora változást mutat. Megkoszorúzzák az első úttörők sírját, nagyszabású emlékbeszédeket mondanak obeliszkjeik felett. Leteszik a szociáldemokrácia géniusza szobrának alapjait. Szóval egy ünnep lesz, amilyent a fólszázad után szoktak az emberek rendezni. Az ünnep tulajdonképen Németországé, mert ott rakta le Lassalle ezelőtt ötven évvel a szociáldemokrata párt alapjait, valójában azonban a nemzetközi munkásság ünnepel. Tehát a Magyarországon lakó szociáldemokraták is. Úgy nem lehet írni: hogy a magyar szociáldemokraták is. Mert helytelen és igazságtalan volna a jelző használata azoknál, akiknek egyik főerényük a hazát- lanságban való kérdésben csúcsosodik ki. A mindenben majmoló honi elvtársak is iparkodnak természetesen nagystílű keretek között ünnepelni az ötvenévet. — A hazai jubileumrendezők azonban jobban tennék, ha a félszázados évfordulót a bünbánat és a magábaszállás idejére fordítanák. Akik egy szebb világért küzdő nagy szervezetet a saját önző czéljaikra, faji gyűlöletük elhintésére, a hit, a haza, az erkölcs lerontására, a felebaráti kapocs meglazitá- sára használnak fel, és a dolgozó százezreket csak a saját wertheimük adófizető alanyainak tekintik, akik képesek inkább ezen alanyoknak piros vérét az utcza kövezetén látni, mintsem saját önző hatalmi érdekeiknek csorbítását érezni, azok ne ünnepeljenek, jubileumkor ne ámítsák a világot, hanem hallgassanak. * Valamiről mindegyikünknek. — Meg is mondtam nekik, hogy a zsidók felé rázzák vasárnap a templomban a perselyt is. Ne mifelénk, ha zsidónál dolgoztatnak és vásárolnak — igy panaszkodott tegnap egy helybeli kisiparos, a ki Németibe volt kénytelen kiköltözni. Hogy mennyire téves utón jár az esze- gondolatja ennek a szegény embernek, azt — úgy gondoltuk — tudja mindenki. De ha mindenki tudja, miért, hogy ő nem tudja ? Szóval mégsem tudja mindenki, inert hisz ő is valaki. Es ha egy ilyen valaki van, talán tudtunkon kívül többen is, sőt talán sokan vannak. Szóval álljunk meg egy szóra! Emberi s igy keresztényi kötelesség az emberek közt különbséget nem tenni. Ha zsebkendőt akarok venni, nem kérdem először a len termesztőjének, a gyár tulajdonosának, a közvetítőnek, a kereskedőnek keresztlevelét, hanem megnézem az árut, megkérdem az árát és ha mindkettőt egymáshoz arányosnak és az én anyagi viszonyaimhoz is megfelelőnek találom, megveszem. Es ez- a rész szól a keresztény iparosnak és kereskedőnek. Most még valamit a vevőknek, a rendelőknek is. Ha van a városban vöm, fiam, testvérem, rokonom kereskedő, akkor — ugyebár — abban a haszonban, a melyben része van a vásárlásnál iparosnak, kereskedőnek, abban a haszonban szívesen fogom őt részesíteni, inkább, mint egy vad idegent, jóllehet ez a vad idegen is ember? És mikor a „klerikális“ mozgalom a keresztény kereskedő- és iparosvilág pártolására hívja föl a keresztényeket, nem izgat a zsidók ellen, nem szit gyülölséget felekezetek között, hanem a szeretet kapcsát szélesíti, mondván: keresztények, ti rokonok, testvérek vagytok, testvérek! A jó testvér pedig első sorban mindig testvérére gondol! Ugye-e, igaz ez a gondolat? to hírekM Mária-Pöc8on valami más fog lefolyni életbe induló diákjaink lelkében, mint azokéban, a kik az érettségi bizonyítvány nyal zsebükben mosolyogva támaszkodnak rá legelső sétabotjukra és igy néznek — előre. Bezárult mögöttük a középiskola ajtaja s mivel odakinn nyár lett a tavaszból, a cseresznyevirág meg remekbe érett, ebben a csodaszép napsugárban el is felejtik, hogy van olyan virág is[, a melyiknek sárga feje pehelylyé lesz. Es az első szél szertefujja. Csak az üres szár marad. És akkor a most mosolygó, rózsás diákarczokon megfagy a mosoly. Temetés után vannak. Észreveszik lassan, talán későn, hogy komoly dolog ám az élet. De már csak akkor, mikor a jó utak jelzőit ledöntögették gonosz kezek, vagy valamely erős vihar. A keresztutnál — fiuk, álljatok meg egy szóra! — Fiuk, keresztutnál jó ha anyára hallgattok; jó, ha megfogadjátok édes apátok szavát, de legjobb elmenni a templomba és magatokba mélyedni. Gondolkoztok, imádkoztok. És ilyenkor súg majd valamit a telketek. — Arra menjetek ! Mert ha pályaválasztásnál a lelkűkre hallgatnak az emberek, kevesebb lesz a világon a tuczatember és több a boldog. Pályaválasztás idején tüzszemü fiuk ajkáról ilyesféléket lehet hallani: — Édes anyám, egyszer rámnézett az Ur!. . . Hogy mikor, biztosan nem tudom. De rámnézett. Talán egy hajnali misén, talán egy alkonypiros májusi litánián, talán egy nagyszombati estén, a mikor utczahosszat énekelték: „Feltámadt Krisztus ... “ Nem tudom mikor, de rámnézeit. Olyan volt az arcza, mint a márvány, a szeme, mint a tűz és mélyen égett. A mikor rámnézett. A nézése szelid volt és alázatos. A szive -r- éreztem, most is érzem — szeretett. Nem tudom, imádkoztam-e akkor, vagy olvastam, énekeltem e, vagy az ex- hortatiót hallgattam ? De tudom, hogy rám nézett az Ur. . . Anyám, édes anyám, ha csak egyszer látná azt a tekintetet! Pályaválasztás idején tüzszemü fiuk, a kikre ránézett az Ur, a kik-hivást kaptak, kemény léptekkel indulnak él egy hosz- szufolyosóju, sok fehér termü házba, a templom irányában. Es a többiek is jó utón indulnak, mert megnézik az utakat: hova vezetnek. El lehet-e azokon jutni az égbe? Az első sétabotjukra támaszkodó ifjak állnak tétován. Bennök nem szól a lélek. Mig remekbe érik a cseresznyevirág — a gyermeklánczfü sárga virágából pehelygömb lesz. Es jő a szél és szertefujja. A kik Mária-Pócsra mennek az érettségivel, nem kell félteni azokat. — Megtalálják az igazi utat. S az erőt is hozzá. Jézus Szive tisztelői, a kik a hónap első péntekén a Kálvárián szokták végezni áj- tatosságukat, a Kálvária-templomban folyó javítások miatt jun. 6-án, pénteken a Zárda-templomban végezhetik el reggel 6 órakor gyónásukat, áldozásukat és ájtatosságukat.
