Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-30 / 18. szám
HETI SZEMLE kétezeréves Egyház 1600 esztendős jubileumát ünnepli annak, hogy a pogány Nyugat meghódolt a kereszténységnek. ... Rómából ünnepre hivnak a harangok. Ez az esztendő jubileumi év. És megünnepli az egész világ. És épen ez adja meg a mi ünnepünk fönséges jelentőségét, .lz a jubileum minden szónál erősebben, leczáfolhalatlanul bizonyítja minden ellenünk zuduló támadással szemben, hogy a katholicismusnak ma is megvan az a jelentősége, ami megvolt ezelőtt 1600 évvel: hogy a keresztény kultúra falát döngetni igen, de lerombolni nem lehet soha. Ez a jubileum fölfrissiti a lelkeket, emlékezetünkbe idézi a hőskort és erőt ad arra, hogy ugyanolyan lélekkel álljon munkába a XX. szazad Ecclesia militans-a a modern pogányság támadásai ellen, mint a mikor először virradt uj, békés, szép idők hajnala a szenvedések, üldözések háromszázados áradatán át. Ezerhatszáz esztendő után is a győzelmes jelszó az a régi: Krisztus nevében, a kereszt jelével. Ez jelent meg Nagy Konstantin előtt is: — In hoc signo vinces!... Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek ás szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikal]' zmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. akiket fegyver föntartani nem tudott többé s észak vadon erdeit virágzó kolostorokkal, templomokkal építette be. Ezek góczpontjai lettek egy uj világnak, egy uj kultúrának. Fékezhetetlen vad népek ajkán most szentül csendült meg az ének, telve hittel, életfelfogással, bízással, amilyenről a pogány Róma bölcselőinek sejtelmük sem volt. Germania, Gallia, Britannia zordon vidékein szent szüzek termettek. A kereszt a kapzsiság köze- zepette a felebaráti szeretet nagy müveit hozta létre, a tudományban az Istent merész röptékkel megközelítő Summákat, a művészetben a legfönségesebb eszméktől ihletett nagy mestereket alkotta. És ha a mi jelenkorunkban van még tudomány, amely a nem látható világ labirintjában való hiú bolyongás csupán, hanem ebből és ezen át ki- és fölfelévezető utakat keres; ha van még művészetünk, amely fenkölt eszményeket szólaltat meg; ha vannak még társadalmunkban önzetlenül szerető lelkek, — minden pártatlan történetbölcselő meg fogja engedni, hogy ezt az egyháznak köszönhetjük. Ilyen volt a kereszt diadalmenete. És ez a diadalmenet a milviusi csatánál, illetőleg a milánói rendelet napján indult meg. Minden nép, intézmény történelmében vannak nagy események, amelyeknek gyászos, vagy dicsőséges emlékezetét meg szokta Irodalmi-körünk közgyűlése után, Irta : BODNÁR GÁSPÁR. Irodalmi-körünknek közgyűléséről bőven és híven számolt be a tudósitó. Nem tudom azonban megállani, hogy e tudósítással kapcsolatosan, némi vonatkoztatást ne tegyek a mi körünknek jövő életét és minden ügyét illetőleg. Az a körülmény, hogy a közgyűlésre nem jöttek el annyiau, mint a múlt esztendőben, minket egy csöppet se’ lankasszon. Keserűséget meg éppen ne váltson ki lelkűnkből. Kevesebben voltak most jelen. De én tudom és örvendezve hirdetem a közgyűlés után vett értesítéseim nyomán, hogy most sokkal többen voltunk jelen és éreztek velünk lélekben és elfogadott, helyeselt elveinkben, mint a múlt, első lejtéseinknél. Vannak közgyűlések, a hol sokan gyűlnek össze, de kevesen éreznek. Itt az történt, hogy kevesen voltunk, de munkánk, erőki fejtéseink, sőt küzdelmeink is a távollevőkben is, sőt éppen azokban elismerést, lelkesedést és a jövőbe vetett bizalmat gyújtottak.. És ez a jelenség nagy, felemelő gondolat. Eredmény ott, a hol csak imént általános rezignaczió, a múltak lendületén és eredményein való borongás, mozdulatlanág fogta el a lelkeket. Elértük azt igenis, hogy az öregebbek lelke ismét az ifjúságon csüng. Elértük, hogy kiemeltük a múltak alkotásainak jó részét a kétségbeesés karjaiból. Elértük igenis, hogy majdan átadhatjuk az uj generácziónak azt a felfogást, azt a köztudatot, azt a zelust, azt a szellemet, a melynek érzékei már már a mindennapi kötelességek teljesítésének kenyér és állás után való küzdelmeiben merül ki. Meggyőződésem, hogy újra megragasztottuk a jövő nemzedék agyában, érzéseiben és akarásában azt a felfogást, a mit már jó ideje szakadatlanul hirdetünk. A mi kultúránkat, a mi kath. életünk benső, igaz életét sohasem fogják egymaguk- ban talpraállítani, . megtartani, győzelemre vinni az egyházi vagyonok, hivatalos intézmények, intézkedések. Sőt a kötelező lelki képződések sem, ha a magunk benső szelleme, zelusa, munkája és önfeláldozása segítségünkre nem jő. Sőt ifjúságot sem fognak nevelni. Uj nemzedéket, melyben vér és nem viz van. Ifjúságot, mely nemcsak tehetségét, de lelkét is ülni az utókor. Amikor egy népben a múltja iránti érdeklődés kihalt, a lejtő legalsó fokain állunk. Az egyház fölszabadulásának ezerhat- századik fordulóján örömévet, jubileumot hirdet az egész világ katholikusainak az egyház feje. Róma nagyszerű ünnepek színhelye, s a zarándokok ezrei sietnek az örök városba, hogy ott triumfáljanak az egyház fölszabadulásán. Hajdan az első Róma légiókat küldött a világba, és amikor ezek megtértek a Tigris és Euphrates partjairól, Hispánia határairól, diadallal mondották: Veni, vidi, viei. Rómából indult ki a keresztény hit is; és most ez a hit Via triumpha- lisban tér vissza Rómába, nemcsak a Tigris és Euphrates partjairól, nemcsak Hispániából, hanem ezeknél távolabbi országokból is. — Szava, mint a régi győztesek ujjongása: Vici! Győztem! Ez a Konstantin-jubileum alaphangja. De aki a Konstantin-ünnepek jelentőségét mélyebben akarja megérteni, annak látni kellett volna a jubileumot bevezető fehérvasárnapi körmenetet, amellyel elmésen akarta ismertetni a rendezőség az ünnepségek mibenlétét és czélját. Menjünk hát Rómába! Róma. Czumbel Lajos dr. Szatmári 1913. április 30. nekünk adja. Nekünk, kiket látott imádkozni és dolgozni. Látott áldozatokat hozni. S látta, ho’gy szegények maradva gazdagságban — gazdagok voltunk hitben, erőkifejtésekben, türelemben és önfeláldozásban. Látta, hogy a zászlórudat nem a karrierek ingoványaiba helyeztük, lobogónkat nem az önérdek szele, a féktelen ambicziók csapkodó és mindent lepörkölő lángja feszitette. Hanem azt a zászlót a meggyőződés, a benső forrásokból eredő munkaszeretet és önzetlenség sziklakövei közé tesszük, melyeknek alapjain épülhet fel csak az igaz és biztos jövő. Az ifjúság, mely ma köztünk készül a jövő munkájára, most is figyel, de akkor fogja ezt mind látni, mikor talán mi már az aggság lépcsőit járdaljuk, vagy nem leszünk. Ám hitünkből, munkánkból, meleg szerete- tünkből megtellik, megérik arra, oh mindarra, a miért mi epekedtünk. Az a jelentés, melyet a közgyűlésen a hérosznak erejével és a türelemnek csudás vonásaival rendelkező titkárunk felolvasott, nem puszta papiros. Nem merő irás. Nem összeszerkesztett jelentés. Az uraim tett. Az uraim záloglevele a jövőnek. Az kapcsolata annak, a mi eddig úgy szót volt omolva. Az kincstár, melyben sokaknak munkája, tiszteletreméltó önfeláldozása, talán vérző sebeket gyógyítva a zászló mellett való maradása csendesen elrejtőzve van. De a mit megért minden becsületes, igazságos és tiszta örömöket élvezni tudó lélek. Hát igen — ezt a felfogást konstatálom én ma Egyházmegyénk legtöbb, legszélesebb körű papságának lelkében. Azokéban, a kikkel szerencsém volt érintkezni. És azokéban, kiknek elismerését napról-napra szinte meglepően megérkezni látom a körünk részére. És ez a jelenség, mondva mondom, nagy felemelő gondolat, eredmény ott, a hol csak imént általános rezignaczió, a múltak lendületein és eredményein való borongás, mozdulatlanság fogta el a lelkeket. Azért mondom napról-napra a mi vezérünknek is: Maradj velünk méltóságaid és erős vállaidra rakott terheiddel is, mert — győzünk! Bereg a mezőgazdaság ellen. Szatmárvármegye körlevélben felhívta az ország valamennyi törvényhatóságát, hogy állásfoglalásukkal siessenek a veszélyben forgó magyar mezőgazdaság védelmére s írjanak fel az országgyűléshez, egyrészt a balkáni vámszerződéseknek a magyar mezőgazdaság rovására való megváltoztatása, másrészt az agrár vámvédelemnek minden legcsekélyebb csorbítása ellen. Szatmárvármegyének ez a felhívása bizonyosan nem is -fog süket fülekre találni, a törvényhatóságok túlnyomó nagyrésze magáévá teszi ezt a határozatot, ami által a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezeteknek e tárgyban már többször kifejtett álláspontja csak megerősítést nyer, úgy hogy aligha fog akadni kormány, vagy törvényhozás, amely ennek a kívánságnak, mint az ország lakóinak többségét alkotó földmi- velők jogos kívánalmának ellene tudna szegülni. Valamennyi törvényhatóságban mi sem bízunk, mert hiszen pl. el sem lehet képzelni, hogy Budapest törvényhatósága a mezőgazdasági érdekek mellett sikra szálljon. A szo- ciálisták és demokraták járószalagján vezetett fővárosi törvényhatóságnak a mezőgazdaság jogos érdekeinek védelme hekuba. Neki csak olcsó hús, olcsó élelmiszer kell, azzal nem törődik egyáltalán, hogy a Balkán nem kifogyhatatlan éléstár s egy két esztendő múlva éppen a betegségekkel fertőzött balkáni élő állatok bebocsátása miatt még hatványozódva fog fellépni a drágaság, amire legjobb bizonyíték az állatcsempészetek nyomán fellépő gyakori állatjárvány, amely a közelmúltban HUNGÁRIA ezelőtt Moskovits fióküzlete ajánlja női-, úri- és gyermekcipő különlegességeit jelentékenyen leszállított árak mellett Szatmár, Deák-tér 7.
