Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-20 / 12. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. márczius 20 12. szám // ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR, A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a l’á/.máiiv-sa jtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden szerdán. Ébrenlét és álom. Mintha valami friss, üde tavaszi levegő, valami egyszerre való megmozdulás, erősebb napfény, őszintébb, igazabb és szélesebben, határozottabban kialakult, öntudatra nyílt bizalom foglalná el a lelkeket a mi oly sokáig csendes, sőt vigasztalan hitéletünk mezein. Mintha orgonáink búgó hangjai belevegyültek volna az élet zsongásába. Mintha énekeink keresztüljutnának szentegyházaink falai közül. És mikéntha szószékek tűnnének elő templomainkon kívül is. Felolvasó, előadó asztalainkat a bivek, a közönségnek százai és százai veszik körül. Mi ez ? Ébredés ? Megmozdulás a mozdulatlanság bilincseiből ? A lelkek vágyódása ? Intellektuális érzés, mely ott élt eddig az agyakban, a szivekben ? És kifejezésre, napfényre jutni nem tudott . . . Azt kell hinnünk, hogy ez a jelenség, ez a mozgás, az életnek ez a megújhodása sok, legtöbb helyen már nemcsak ébredés. Ébrenlét is ! Ébrenlét ez uraim, mely legyőzte a kicsinyhitüséget. Öntudatosság, mely felkeltette a lelkek bizalmát a szebb, a tartalmasabb jövendőre. Erő, a mely visszaszorította a kicsinyléseket, azokat a mosolyokat, melyeket a magunkra tukmált tehetetlenség, ß képzelt betegségek, a minden eszmét már csirájában megfojtó pessimizmus váltott ki. És sokáig, nagyon sokáig tartott felszínen. Ha egyszerre bomlott, pattant volna ki a hitélet fáján a dús virágzat, ha ezt a vajúdó, ébredő ébrenlétet egyetlen kemény, kényszeredett megrázás idézi elő: bizony hogy kételkedném a pompázó virágzat természetes életében, állandóságáben és gyümölcsöt rejtő képességeiben. Am ez a virágzat gyökéren sarjadzik. Alulról, a gyökeret fogott törzsből kapja erejét, megnyilvunulását és természetes üdeségét, fejlődését. Azért bízom benne. Azért hiszek állandóságában. Azért lett és van is termőképessége. Mert gyökere van. Mert élő hit, nemcsak múló lelkesedés, de cselekedet is ápolja. ' * Hogy vannak még nagyobb és szélesebb kiterjedésű kopár területek is, nem tagadható. Álmos lelkek, fagyos szivek. Hogy ott is, a hol egymáshoz közel sűrűn virágoznak, teremnek az egyes fák, akadnak, melyek még mindig mozdulatlanok, érzéketlenek. Hallgatagok, kételkedők és talán kicsinylők. Jól tudom. De ’iszen úgy szokott az lenni. Tapasztalt kertész ezen fenn nem akad. Kiszáradt fák mindig lesznek. Hogy vannak hitközségek, városok és falvak, a hol még csak jelei sem mutatkoznak az ébredésnek, sőt az ébrenlétről még csak szó sem esik. Azt is legközvetlenebb tapasztalatból konstatálom. Sőt tovább megyek. Vannak olyan hitközségek, melyek .... mintha temetőhelyek lennének. A kath. élet szomorú temetői. Ámde ott sincsenek valódi, igazi halottak. Tetszhalottak, akik mély, mozdulatlan álomban szenderegnek. A kiknek nem haitik szivük dobogása. A kiknek agyában a modem, a lázas, a csalfa élet álomképei rajzanak. A kiknek akaratát, felébredését azonban egyetlen gyöngéd, gondos kéz, egyetlen bizalomkeltés lehetővé tehetné, kibontogathatná .... A kik még az Isten házát is kerülik. A kik azonban észrevétlenül botolnának bele egy-egy jó hírlapba, egy-egy felolvasó vagy előadó asztal elé. A kik predikácziót talán ifjú vagy gyermekkorukban hallottak, de a kiket egyetlen tapintatos, meleg, kiméletes előadás felébresztene, egy-egy kör, egyesület ébrenlétre támasztana. Mert a templom, a szószék, az isteni tiszteletek ma is szentek és hitéletünknek középpontjai, lelkei, szentélyei, de az oda vezető utak ma megváltoztak. Megsokasodtak. Egykor elég volt a harangszó. Egyetlen Szavak egy megértett siratásből. — Magyar Bálint. — Reggeli dal volt a nevem akkor Teli vággyal, édes remegéssel, Óhajtással, reménnyel, féltéssel. Most a nevem a danoló bánat. Ki nem akar hallani keservet, Ne mondjon az engem Hajnalkának. Hagyjatok föl a régi nevemmel. Sii ássátok egyszerű nevemmel. Ne mondjatok Hajnalkának engem. Ne mondjátok, hogy nevem a hajnal, Ne hívjatok nem-igaz szavakkal, Mondjátok, hogy a nevem az alkony . .. Akkor is, ha elnémulok, alszom: A nevem az éjszaka sírása, A nevem : a nevem siratása. A történelmi materializmus némely zátonyai, ii. A történelmi materiálizmus további ked- vencz eszméje, mely már az 184Y-ben kiadott „Manifest der kommunistischen Partéidban szerepel, az osztályharcz elmélete. Marx és Engels szerint az emberiség egész eddigi történetét folytonosan megújuló osztályhar- ezok töltik ki. Az uralkodó osztály jogállása ellentétbe kerül a tényleg átalakult termelési és fogyasztási viszonyokkal; a leigázott osztály természetes szükségszerűséggel fölszabadítja magát, és igy megy ez in infinitum. A francia forradalomban a polgárság szabadult fel a nemesség nyűge alól, most pedig a munkásság küzd a hatalmi tultengésbe jutott polgársággal. Hogy az osztályharczok- nak, ellentéteknek nagy és jelentős szerepe van, gyakran az emberiség történetében, eszünk ágában sincs kétségbe vonni. De hogy az egész eddigi fejlődés tulajdonképpen csak osztályharcok váltakozása volt, ezt a valóságos történelem tényei fényesen meg- czáfolják. A legrégibb Írott történelem igen is tud az asszírok, babilóniaiak, egyiptomiak, a sémi kisebb“ népek folytonos, szakadatlan nemzeti küzdelméről, de osztályharezoknak ugyan nyomát se látjuk. Az elnyomott osztályok néma megadással tűrték sorsukat. Mindamellett mily bámulatos kultúrát fejtettek ki mind e nemzetek ! Indiában sok ezer év óta ugyanazon társadalmi kasztok állanak fenn s alig van remény, hogy e kasztrendszert kiküszöbölni lehessen. De még ahol osztályharezok szerepelnek a történelem folyamán, mint a nyugoti kultúrkörben, a közép- és újkorban: a tudományok és művészetek fejlődésére, a kultúra menetére, pedig ez az igazi történelem, alig gyakorolnak valamelyes befolyást. Amerika felfedezése, a modern találmányok a puskapor és könyv- nyomtatás, a gőz- és villamos erő alkalmazása, vasutak, táviró, telefon, repülőgépek feltalálása bizony nem vezethető vissza gazdasági ellentétekre vagy osztályharezokra. Pedig ezek a találmányok, az igazi forradalmárok, melyek egy uj világot alkotnak. Et renovabis faciem terrae. Ezek mutatják az egyéni ész, zseni, szabad törekvés fontosságát a történelmi fejlődésben, a szellem hatalmát az anyag fölött, melyet hiába akar a történelmi materializmus trónra ültetni. A magasabb szellemi kultúra alkotásának szabadságát, függetlenségét az anyagi fejlődéstől, a termelési és fogyasztási viszonyok változásaitól semmi sem mutatja frappánsabb módon, mint a katholikus egyház története. Még a protestáns, az angol Macaulay szempontjából is mind lélekemelő látvány ez! „Az egyház története“ Írja ez a nagy történetiró, Ranke könyvét „Die römischen Päpste ihre Kirche und ihr Stam im XVI. und XVII. Jahrhundert“ ismertetve, „az egyház története összeköti az emberi művelődés két nagy korszakát. Nincs más intézmény, mely visszavinné az emberi elmét Lapunk mai száma ÍO oldal.
