Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-19 / 25. szám
8zatmár, 3912. junius 19. 5 Congreganista-ünnep. A női Mária- congregatió vasárnap a zárda kápolnájában megható ünnepet ült. Ekkor búcsúzott vizsgálataik letételével 42 képesített óvó- és tanítónő, hogy új élethivatásuk útjára lépjenek. Távozásuk előtt Varjas Endre, a cong. praesese kötötte még egyszer lelkűkre cong- reganista kötelességeiket, majd a beszéd után az oltár előtt a távozó congreganisták megújították fogadalmukat és Ígéretet tettek, hogy a legszigorúbb katholikus elvek szerint fogják élni jövő életüket, a mely Ígéretüket a congregatio emléKkönyvének lapjain a szent Szűz szobra előtt aláírásukkal is megerősítették. A bensőséges búcsú mély hatást tett a congregatis tagjaira. Az aratósztrájk ellen. A földmive- lésügyi kormány átlátta annak szükségességét, hogy a helyenként fenyegető aratósztájk meggátlására megtegye az óvóintézkedéseket. Intézkedett az iránt, hogy a gazdák sztrájk esetén gyorsan kapjanak más munkásokat. A kisegítő munkások beszerzésére nézve a minisztérium utasításai alapján a vármegyék alispánjai, a járások főszolgabirái és a rendezett tanácsú városok 'polgármesterei nyújtanak bővebb felvilágosítást. Júliusban soroznak. A hadügyminiszter rendeletet intézett a hadkiegészítő parancsnokságokhoz s utasította őket, tegyenek meg minden előkészületet arra, hogy julius végén megtarhassák a sorozást. Azért tolták ki a terminust julius végére, mert közbeesik az aratás időszaka és az aratási munkálatokat nem akarják a sorozással megzavarni. Természetesen, a sorozást az uj véderőjavaslat alapján kívánják megtartani, mely szerint Magyarország 186 ezer újoncot állít ki. Méltó büntetés. A londoni rendőrbi- róság mostanában nagyon szigorúan üldözi a pornográfiát. Külön rendőrcsapat van, amely szemmeltartja az utczákon és vendéglőkben settenkedő árusítókat, akiknek száma százakra megy. A napokban két ilyen házalót állítottak a rendőrbiró elé. Mind a ketten malacképeket kínáltak boldog boldogtalannak s főleg iskolák körül ólálkodnak. A rendőrbiró kihirdette az Ítéletet: 25 korbácsütés a „kilenczfarku macskával“, ezután kilencz havi kényszer- munka a tolonczházban. Hozzátette a szigorú biró, hogy nagy sajnálatára a törvény nem enged meg sulyosabh büntetést. Országos állatvásárok. Junius 19-én Avasujvároson ; 21-ikén Csengerben ; 25-én Aranyosmegyesen, julius 1-én Avaslekencén és Nagykárolyban ; jul. 2-án Szatmár-Németi- ben; 4-én Erdődön, 5-én Magyarberkeszen ; 9-én Szamoskrassón. — Pályázatok közszállitásokra. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara közli, hogy a kassai VII-ik hadtest különféle anyag és, termény szükségletre hirdetett pá- lázatot. Érdekelt városok Munkács, Szatmár- Németi, Máramarossziget, Nagykároly, Nyíregyháza. Pályázatot hirdet a III. kerület honvéd hadbizottsága is az 1912. évi julius 23-tól — aug 1-ig összpontosítandó honvéd gyalogezredek zab, széna és kenyér szállítására. Az összpontosítás Eger, Magyarkomját és Nagyszőllős vidékén lesz. Labdárugók mérkőzése. A szatmári Torna és Vivóegylet a mármarosi Sport egyesülettel vasárnap d. u. 4 órakor a katonai gyakorlótéren footbal mérkőzést rendez. Kedves meglepetés — egy sikerült fénykép, aminőt élethü és művészi kivitelben készít Scherling Antal festő és fényképész uj, modernül berendezett műtermében a Pannónia udvarán földszint. Kelemen Samu, mint olyan. Nem mi, de egy nagykárolyi zsidólap jellemzi azt a dicstelen szereplést, a melyben az elmúlt izgalmas alkotmánytiprások alatt Szatmár képviselője díszelgett. A nagy „hazafi“ jellemzése különben igy hangzik: „A kurucz Kelemen Samu is tudja, hogy mikor kell a „kurucz“ oroszlánbőrt levetni és Szmólen Tóni fekete sárga jelmezét felöltem. Méltóz- tattak megfigyelni, hogy a Justh-párt főfő hazaífyja, Kelemen Samu, leszállóit az obs- trukczió robogó automobiljáról és szép csendesen meghúzódott a kormány-párt hűvös berkei mellett.“ — Ugy-e, milyen kiváló férfiú a mi képviselőnk? „HETI SZEMLE“ Az uszoda. A cs. és kir. katonai uszoda kezelősége közhírré teszi, hogy a szobafiirdő csütörtöktől, a szabadfürdő pedig szombattól fogva közönség rendelkezésére áll. A bécsi euch, kongresszuson egyházi részről elnökölnek és beszédet mondanak : Csernoch János érsek, Glattfelder Gyula, Mailáth Gusztáv Károly .gróf, Prohászka Ottokár püspökök, Várady Árpád, Ámon Pál, Buttykay P. Antal, Csambál P. András S. J., Danielik P. József C. M., Galcssk György, Halmos Ignácz, Hanauer A. István, Kanter Károly, Komarik . P. István S. J., Makay Lajos, Mihályi! Ákos, Révay Tibor, Színek P. Izidor, Varga Mihály. GÁL JENŐ mérnöki irodáját Ber- csényi-utcza 33. szám alá helyezte át. Telefon szám 189. Kolozsvári szappanok! AntOHMalaj és tenzin fényképészeti czikkek* ben nagy választék. Szatmár, Hám János-u. VIDÉK Püspökünk bérmautja. Múlt számunkban már hirt adtunk főpásztorunknak Máramarosszigeten történt bérmálásáról. A püspök megérkezését a városba a 6 óra után fölzúgó harangok jelezték. Ekkorra már hatalmas tömeg lepte el Máramarossziget főterét, a város lobogódiszt öltött, a Kossuth Lajos-utca bejáratánál pedig hatalmas diszkapu várta az automobilon érkező püspököt, a ki a templom előtt fölállított sátornál szállt ki lelkes éljenzések közt a gépkocsiból. A sátornál Müller Károly apátfőesperes plébános fogadta a püspököt az ornátusban levő lelkészkedő papság és a Keller János házfőnökkel megjelent kegyesrendi tanárok élén. A sátorban egyházi ruhájába öltözve, a róm. kath. fiúiskola és a zárdái iskolások fehérruhás sorfala között, virágot hintő 24 koszorús kisleány után harangzúgás mellett bevonult a templomba. Ott felhangzott a kórus impozáns „Ecce Sacerdos“-a. A templomban végzett rövid ima után a püspök menyezet alatt szállására, a róm. kath. plébániára ment, majd rögtön a vármegyeházára, hol a díszteremben már egybegyülve várakozott a város és vármegye közönségének óriási küldöttsége, hogy a főpásztort üdvözölje. Ott voltak az összes egyházak képviselői, a katonaság Boroevic altábornaggyal élén, az ösz- szes hivatalok, iskolák, intézetek és egyesületek képviselői. A főispáni lakosztályból vezető ajtón belépő püspököt dörgő éljenzéssel fogadták. Erre előlépett Szabó Sándor vármegyei alispán és gondolatokban gazdag, gyönyörű beszéddel köszöntötte és üdvözölte az egyházfejedelmet, a melyre a püspök nagy bensőséggel válaszolt. — Vasárnap 630 leánynak osztotta ki a főpásztor megragadó beszéd kíséretében a bérmálás szentségét. A plébánián adott diszebéd után pedig a Kath. Kör nagyhatású ünnepséget rendezett a püspök tiszteletere, a kit az ének- és zeneszámokból álló díszelőadáson Petrovits Lajos itélőtáblabiró üdvözölt. Hétfőn a fiuk bérmálása folyt le, délben Perényi Zsigmond báró főispán adott ebédet a püspök tiszteletére, akit délután a zárda növendékei ünnepeltek sikerült iskolai ünnepély keretében. — 12-én a főesperes és az egyhm. irodai igazg. kíséretében érkező püspököt Gyertyánliget község fogadta nagy fénynyel, a hol 150 bérmálkozó volt. Délben Hámon János gyertyánligeti róm. kath. lelkész adott ebédet a püspbk tiszteletére, a melyen Szabó Sándor alispán, Hubay Zsigmond erdőigazgató és a helyi értelmiségiek közül is többen vettek részt. Délután 4 órakor autójával Nagybocskóra indult a főpásztor, hol Schubert Géza róm. kath. plébánosnál szállott meg. —Nagybocs- kón 12-én délelőtt volt a bérmálás gyönyörű időben megtartva. A szertartás a püspök csöndes szent miséjével kezdődött, mely után Schubert Géza mondott bérmálási szentbeszédet. Beszéd végén megkezdődött a bérmálás. Délben Schubert Géza plébános látta vendégül a főpásztort a helyi intelligentiával. — 14.-én Kőrösmezőn, 16.-án Felsövisón, 18.-án Rónaszéken folyt le a bérmálás. Mindenütt nagy bensőséggel és megható ünnepségek között. Egy főnöknő ünneplése. Az ungvári Gizella-ház főnöknőjét meleg ünneplésben részesítették a bennlakó növendékek, azon alkalomból, hogy Sr. Izabella 25 éve foga- dalmas tagja a szatmári apáczák eongrega- tiójának. Az ünnep 14-én d. u. 5 órakor folyt le az intézet földszinti termében. Az ‘ ünnepélyen az „Idő és örökélet“ ez. darabot a szereplő leánykák egész a meghatottságig adták elő. Lendületes és okos volt az ünnepi beszéd, melyet kedvesen mondott el: Ma- tyaczkó Mária. Sikerültek voltak a Máriakar énekei is. Az ünnepelt főnöknőnek Soror Izabellának a jelenlevők is meghatottan könnyes szemmel gratuláltak áldásos működésének 25 éves határkövénél. Halálozások. Sereghy Bertalan, ny. gk. lelkész 71 éves korában Zajgón elhunyt. — Magyar György ny. áll. isk. tanító 64 éves korában elhunyt Ungvári. — Matuska Jánosné szül. Fischer Etel f. hó 9-én Nagyszőlősön revolverrel .. szivén lőtte magát s azonnal meghalt. — Özv. Papp Zsigmondné hosszabb szenvedés után elhunyt Nagyszőlősön. — Dr. br. pereni Perényi Emil Ugocsa vármegye tb. főszolgabirája életének 35-ik évében elhunyt. — Nehrebeczky Endre ungvári főgymn. tanuló kirándulás közben az Ungba fűlt. Templomszentelés. Hosszumezőn gyü- nyörü templom épült néhai Mandics Pálné hagyományából és dr. Kádár Ambrus volt szatmári kanonok fejedelmi adományából. A csinos drótkerítéssel körülvett templomban legutóbb impozáns gótstilü oltár épült, melyet Sziklay János nyitramegyei oltárépitő készített a remek szószékkel együtt 1500 koronáért. A gyönyörű templom felszentelését dr. Boromisza Tibor .megyés püspök végezte, ki 17-én reggel utazott ki Szigetről Hosszú- mezőre Müller Károly apátplebános és Hámon Róbert p. kamarás, irodaigazgató kíséretében. — Hosszumezőn a püspököt lelkes örömmel fogadták, a hova messze környékről sereglett össze a hivő nép a ritka tem- i plomszentelésre. A szertartás az esperesi kerület papságának segédletével d. e. 9 órakor kezdődött, a mely után az első szent misét az uj oltáron a megyés püspök végezte, a ki mély bensőséges hatású szentbeszédet mondott. Házasság. Braxatorisz Zoltán kir. erdőmérnök házasságra lépett Scholz Ellával, Emericzy Győző kir. erdőtanácsos nevelt leányával Máramarosszigeten. Az uj munkácsi püspök eskütétele. Őfelsége junius 17 én kihallgatáson fogadta Pap Antalt, az uj munkácsi görög katholikus püspököt, aki ugyan akkor letette esküjét. Százezerkoronás alapítvány. Bereg- megye közigazgatási bizottságának Nedeczey János uradalmi kormányzótanácsos bejelentette, hogy a Munkácson felállítandó állami tanítóképző céljaira, tiz tanítójelölt egyenkint évi 400 korona ösztöndíjának fedezésére magánvagyonából 100 ezer koronás alapítványt létesít s az ösztöndijak adományozási jogát Beregvármegye törvényhatóságára bizza. Lapunk egyes számai kaphatók a főtőzsdében és a Barth- féle kis tőzsdében a Deák-téren.