Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-28 / 9. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. februárius 28 9. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. ] Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ ] Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Fázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.----------------- Nyilttér sora 40 filler. -----------------A . lap megjelenik minden szerdán. PÁZMÁNY! TETT. Szatmár, 1912. febr. 27. (+) Egy kis falusi temetőben, a hol Maeterlinck „csöncT-je szent szépségeiben, ihlető hangulatában csakugyan beszél isteni, örök igazságokról, a hol e megejtő, mélységes „csönd“ igazán odavon „a végtelenség kapuja“ elé és a hol valóban megnyílik az ég, megszellőzik a lelkünk s halljuk a szót, a melyet „Istennek kell kimondania“ : egy ilyen magasztos beszédű, csöndes falusi temetőben nemrég egy kis kápolna épült. Sírnak, hogy mély ölében megpihenjen a föltámadásig egy az Ur szőllejében dolgozó munkásnak megfáradott teste. A föltámadásig, a mennybe szállásig, a hova fölmutat aranyos keresztjével a kis kápolna karcsú tornya. A hová mindig nézett annak a pihenni készülő testnek, annak a soha nem pihenő léleknek szeme. Hosszú, széles márványlap a kápolna közepén. Vörösük csiszolt lapja, mintha a szeretet égő tüzeiről beszélne, a mely égbetörő szeretet éltette a majdan alatta nyugovót. A szeretet, amely egyetlen parancsa volt Annak, a ki a sir márványlapjába beékelt fehér keresztre szögezve mindig öröme volt ennek a szőllőbeli munkásnak életében és jutalma lesz az örökkévalóságban. A márványlapon a kereszt alatt kivésve egy név. Alatta egy évszám: 1832. Nyolczvan esztendő határkövénél egy pillanatra megállva építtette ezt a sirboltos kápolnát Soltész Imre. Ennek a megvájt sírnak üreges mélyéből semmi ijesztő nem kiáltozik. Csodálatos vigasztalások szólnak orlnan, tiszta látások : a szabaddá, krisztusivá tevő halálról; a czél- hoz, az igazi élethez juttató halálról; a vándorlás végéről; az angyalok mennyországáról. Harmóniás lelkek, a legtöbbet látók, a szentek ismerik igy a halált. És ezzel megmondtuk azt is, micsoda mély, milyen szép lélek mosolygása él Soltész Imrében, a kinek nevét nem az a márványlap fogja megörökíteni, de örök hálával, elfelejtbetetlen megilletődéssel, emlékénél meg- gyuladó lelkesedéssel fogja hirdetni ez az egyházmegye. A késő jövő, a megéledt, öntudatossá vált kathoIicisK>:s Mert ez az élettel megtöltött jövő eleven életét ez országrészen Soltész Imrének fogja köszönni. Nagy tettről van szó. Fönséges egyszerűségét rontanók el, ha nagyöblü szavak harsogásával szólnánk róla. Rávarrt hímek csillogtatása nélkül csak egy mondatba foglaljuk : — Soltész Imre ötezer koronát adott az egyházmegyei sajtóalapra. A ki a legnagyobb titkot: -a halált olyan világosan látja, abban meg kell bíznunk. Az a dolgok lelkét ismeri. Az tudja a jövőt. És Soltész Imre, nyolczvan esztendő biztos tudásával azt mondja nekünk ez ötezer korona hangos, ezüstös csengésében : — A sajtó az első ! A sajtó a legfontosabb ! Legyen erős sajtónk és erőnk is van ! E nyolczvan esztendei élet után leszűrt igazság annál megdönthetetlenebb, mert egy már egészen az Istenbe olvadt szív mélyéből hangzik felénk ; egy önzetlen, nemesen fehér élet beszél igy, a mely nem keres mást, csak az örökkévalóságot. Annál megdönthetetlenebb ez az igazság, mert ott született meg a titkokat nyito- gató csöndben. A falu csöndjében. A honnan a távol szemlélődés elfogulatlan magaslatairól lát a gondolkozó. így relevatio ez. Mert ha mi, kik a városok zajában, pusztuló erkölcseiben, az ellenfél kegyetlen támadásaiban, a szennyes sajtó elhatalmasodásában, durva ökölcsapásainak elszenvedésében élünk, ha mi látnánk igy — e látásban közreműködik a talán elfogultakká tevő elkeseredés, az előttünk lefolyt vakmerő, vérlobbantó támadások fölött érzett megdöbbenés. De egy bölcs, egy szent öreg távol a küzdelem csataterétől látja az igazságot: — A sajtó az első ! A sajtó a legfontosabb ! Legyen erős sajtónk és erőnk is lesz ! Micsoda meggyőző igazsággá fog ez TÁRCZA Egy elszáradt levelet, Azt csak, hogy Isten veled!. . . Egy elszáradt levelet! . . . Tavaszi strófák télen. Kemény szí v — boldog lélek. . . Mosolygó égbolt, dúló fergeteg Derűt varázsol, bánatot fakaszt, De a kemény szív, amely nem beteg, Hidegben is megérzi a tavaszt . . . Süvít a szél, kemény a tél, A tested fázik, didereg, Szemedből a jég-könny pereg . . . De benn’ a szív meleg, az él, Tavaszban él, ha kőkemény!... Kertünk fölött vad zsarnok lett az úr, Azért oly csendes, nincsen egy szava . . . Reá fehéren szemfedő borul . . . Meghalt f... a szél a búcsúzó dala ... A tél, a hó s hideg az úr, Győzőn mosolyg a némaság, De a győzött kis világ, A boldog lélek nem búsul, Hideg vihar fölött is úr 7 . . . Hideg télben ki kíván Száraz levelet a fán ? Azt hittem, hogy itt feled Az ősz csak egy levelet . . . Azt hittem, hogy itt feled !. . . Vártam, szivem is remeg S keresi a levelet, A régmúlt tavaszba jár És levelet nem talál. . . A régmúlt tavaszba jár!. . . Miért is jönne egy levél, Száraz levél, mely nem él? A szív néma, ha tele, Azéit nincsen levele. . . A szív néma, ha tele . . . Egy virágszál. A meg nem jött levél. Vártam egy-két néma szót, Fájdalmas vigasztalót . . . Egy őszi rózsa többet ér nekem A május összes ékességinéi. Mert azt az egyet megőrizhetem, — S virágőzön szivemben meg nem él. A tél fagyától a, lelkem védi meg S' fehéren hulló fényes hópehely. És bár e fátyol néma és hideg, Lelkem belé új életet lehel!... . Horváth .Jenő. Különös csoda. A Petit Messager du Coeur de Marie már több ízben említést tett azokról a csodákról, amelyek a gyermek Jézusról nevezett Teréziának közbenjárására történtek; ez a fiatal, szentéletü karmelita apácza 1897-ben 24 éves korában hunyt el a lisieux-i monostorban. Élettörténete elbájol, csodái pedig, amelyeket az Ur kedves szolgálója közvetítésével müvei, valósággal elragadnak. Az alább következő levél egy csodatettet beszél el, amelyet a gallipoli (Olaszország) karmeliták házfőnöknője tesz közzé és amelyet a gallipoli érsek fönhatósága alatt alakult bizottság hitelesnek nyilvánít. A csodálatos esemény 1910. január 16-án történt, Jézus szent nevének ünnepén. A gallipoli karmelita apáczák nyomora ez időben oly fokra hágott, hogy a tagok egész heti tápláléka csak egy kilogrammnyi kenyér volt. A ház priorissájának levele a következőképen hangzik: „Gallipoli, karmelita zárda 1910. febr. 25. Nagyontisztelendő Anyám! Lapunk mai száma 12 oldal.
