Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-28 / 9. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1912. februárius 28. Eső- és gummi köpenyek, átmeneti felöltők, raglanok, esőernyők, sárczipők, angol kalap újdonságok. Tavaszi uridivat különlegességek kaphatók RAGÁLYINÁL, Deák-tér 8. Telefon, 196. válni mindannyiunkba'n! Milyen tárogató lesz ez nekünk, a kik még töprengtünk, haboztunk és — kételkedtünk : vájjon csakugyan kell-e a sajtó! De most már vége mind ennek. Erre a kibontott zászlóra kell esküdnünk ! Ezt a meggyujtott tüzoszlopot kell követnünk ! Nem nyugodnunk, mig meg nem teremtjük sajtónkat ! Első kötelességünk ez. Mindannyiunknak. Kicsinek és nagynak. * Ezért korszakosán nagy tett Soltész Imréé. Mi még nem is tudjuk. De a késő jövő kegyelete, a mely annak a falusi temetőnek ihlető csöndjében meggyujtja emlékezésének mécseit, annál a mosolygó szépségű sírnál fogja igazán érezni, hogy nagy tett volt Soltész Imréé. A görög katolikus magyar püspökség ellen. Hogy románajku testvéreink nem valami rajongó szeretettel viseltetnek a magyar nemzeti ügy iránt, azt régóta tudjuk. A múltban is mindig a magyarság ellenségeinek táborában láttuk őket; a jelenben pedig olyan makacs ellenállást fejtenek ki minden nemzeti mozgalmunk ellen, mintha már is a reixrátba küldenék képviselőiket. A kultur- államok nem védekeznek olyan erőfeszítéssel a kolera, meg a pestis ellen, mint a hogy a hazai románok küzdenek a magyar kultúra s a magyar nyelv terjedése ellen. Amellett a román politikusok viszik a vezető szerepet ama rágalmazó hadjáratban, amelyet a magyarság ellenségei a külföldi sajtóban felháborító lelkiismeretlenséggel folytatnak már több év óta s amely rémhistóriákkal kiabálja tele Európát a magyarok zsarnoki kegyetlenségéről, a magyarországi nemzetiségek brutális elnyomásáról. A józan magyar közvélemény a románoknak ezt a fanatikus magyar gyűlöletét eddig csupán a hivatásos izgatok lelkiismeretlen munkájának tulajdonította. Erősen hitte és még mindég hiszi a magyar közvélemény, hogy a román nép Jézus Szentséges Szive engem, társulatunk legméltatlanabb tagját választott eszközül, hogy végtelen irgalmasságát nyilvánítsa. íme, közlöm a csodát, amelyet javunkra müveit. Rómában van a bizonyítékul szolgáló hiteles irat, amely nemcsak minden nővérnek, de a püspök ur Öméltóságának és a nagyon- tisztelendő bizottság tagjainak aláírásával is el van látva. Január 16-ának éjjelén rendkívül sokat szenvedtem nemcsak testemben, hanem lel- kemet is gyötörték a súlyos anyagi gondok. Hajnali 3 órát ütötte, midőn majdnem teljesen kimerültén felültem ágyamon, hogy mélyebb lélekzetet vegyek; ezután elszenderül- tem és ez álmomban úgy tetszett nekem, mintha egy gondos, ápoló kéz gyöngéden érintené arczomat. Azt hittem, hogy nővéreim valamelyike teszi nekem e szeretetszolgálatot és anélkül, hogy szemeimet felnyitottam volna, igy szóltam: „Nyugalomra van szükségem, teljesen átizzadtam és ki vagyok merülve.“ Erre valami lágy, ismeretlen hang ezt mondta,: „Én jót akarok. Hallgasson reám! . . . A jó Isten a menny lakóit éppen úgy felhasználja arra, hogy szolgáin segítsen, mint a földieket. Itt van 500 frank, ezzel fizesse ki társulatuk adósságát.“ zöme távol áll az izgatok lelkivilágától. S éppen ezért reméltük és reményünket még most sem adjuk fel, hogy a felvilágosodás terjedésével a román nép tudatára ébred az ő valódi hivatásának, felismeri eddigi vezéreinek önző lelkiismeretlenségét és elfordul tőlük, hogy nemzeti önállóságunk megteremtésében segítő karját, nem pedig felemelt öklét mutassa a magyarnak. Ezen reményünk annál indokoltabb volt, mert tudtunkkal a román egyházak főpapjai sohasem azonosították magukat a Popoviciu-k, Vajda Sándorok és Vlád Aurélok politikájával, hanem mindig a józan belátás s a politikai mérséklet híveinek mutatták magukat. Már pedig a magyarországi románoknak mégis csak a főpapjaik a hivatott vezéreik. Az utóbbbi napok eseményei azonban némileg zavaros, hogy ne mondjuk gyanús tünetekről rántották le a leplet. A nagyváradi román kispapok ügyéről nem akarunk szólam, bár homályos pontok ott is mutatkoztak. Szólnunk kell azonban arról a mozgalomról, melyet a felállítandó gkath. magyar püspökség ellen egyenesen a román főpapok indítottak. Először megparancsolták papjaiknak, hogy parochiájuk területén hiúsítsanak meg minden törekvést, amely az uj egyházmegyébe való átlépésre irányul. Ennek a püspöki tilalomnak lett azután a következménye, hogy sok szinmagyar gkath. hitközség (igy a szatmári is !) elutasította a magyar gk. püspökség szervező bizottságának felhívását a csatlakozásra; másutt ismét a hívek kifejezték ugyan hozzájárulásokat, de a papjuk nem, mert neki — amint azt több válasz kijelentette — a püspöke ezt megtiltotta. Mikor pedig a magyar püspökség ügye Rómában kedvező fordulatot vett, a román püspöki kar több prononszirozott világi agitátor belevonásával értekezletet tartott, az uj püspökség felállítását a román nemzeti ügy sérelmének jelentette ki s ellene úgy itthon, mint Rómában (bizonyosan Bécsben is) tiltakozó mozgalom megindítását határozta el. Hát a román főpapságnak ezt az eljárását már nem lehet az anyanyelv védelmének palástjába takarni. Itt messzebbmenő célzatok és törekvések kerültek napvilágra. A csatlakozásra felhívott hitközségek ugyanis Az összeget átvéve, igy feleltem: „Társulatunk adóssága csak 300 frank.“ — Mire ezt a választ nyertem : „No, talán a többi is elkél. Mivel azonban a pénzt czellájában nem tarthatja, kövessen engem.“ „De hogyan keljek föl igy átizzadva?“ — gondoltam magamban. Erre a mennyei jelenés mintegy átlátva gondolatomat, mosolyogva igy folytatta : „A bilocatiof1) segítségével.“ És már is cellámon kívül találtam magamat, kíséretében egy fiatal karmelita nővérnek, akinek ruhája és fátyola ragyogott a mennyei fénytől, amely utunkat is bevilágította. Kísérőm a toronyszobába vezetett; itt felnyittatta velem a pénzes fadobozt és én az 500 frankot beletettem. Most örömmel teljes elragadtatással tekintettem rá és térdre borulva igy kiáltottam fel: „Oh, én szent anyám !“ . . . De ő szerető gyöngédséggel fölemelt és igy szólt: „Nem, nem a mi szent anyánk; én Isten szolgálója, lisieux-i Teréz nővér vagyok. 9 Valamely személynek ugyanazon időben több helyen való csodálatos jelenléte. szinmagyarok. Ezeknek tehát sem nyelvük, sem vallásuk fenyegetve nincs az uj püspökség kebelében. Miért tehát a román főpapság feljajdulása ? Hát csakugyan igazuk volna azoknak, akik magyar gkath. hitközségek eloláhositásával vádolják a gkath. román papokat, espereseket. Hát ezeknek a „meghódítandó“ területeknek az elvesztése fájna a román főpapoknak ? A látszat, sőt egyes tudomásunkra jutott konkrét esetek is emellett szólnak. Annyi pedig bizonyos, hogy a hivatalos román egyháznak ezen ridegen elutasító és jóhiszemünek alig mondható állás- foglalása után egy cseppet sem csodálkoznánk azon, ha a ridegen elutasított magyar nemzeti érdeknek hivatalos képviselői, a kormány, a városi hatóságok s a községi képviselőtestületek hasonló ridegséggel vonnák meg a román egyházaktól sok százezrekre menő anyagi támogatást. A katholikus körök hivatása. — Veszprémy Sándor. — Á ki megfigyeli a jelenkor szellemi áramlásait, azt kell megállapítania, hogy két egymással szöges ellentétben álló világirányzat készül élet-halálra szóló ütközetre. — Előcsatározások már sűrűn fordulnak elő. A felvonulásból megfigyelhetők a fegyvernemek, a harczmodor, a támadási taktika. — Az élet hullámzó folyása mindenkit belesodor e harczba s csak azok maradnak közömbösek, a kik nem képesek az életet megfigyelni, a kiknek nincsenek* elveik s a küzdelemhez bátorságuk. E két tábort igy nevezhetem: Krisztus tábora vagyis a kereszténység és Krisztus negátiójának tábora, vagyis az antikrisztia- nizmus. Nem uj jelenség már ez. Már a kisded Jézus idejében Simeon próféta jövendölt róla, midőn karjain tartva az isteni gyermeket igy szólott: „Éz az a jel, melynek ellene mondatik.“ Krisztus tanítása, Krisztus szelleme az, a mi nekünk értékes, a mivel át van itatva minden tradíciónk, a min jelenünk felépült, a mi áthatja jogi és igazságérzetünket, erősiti kötelességtudásunkat, megedzi becsületMa az égben és a földön Jézus szent nevének ünnepét ülik.“ Én pedig meghatottságomban és zavaromban nem tudtam, mit mondjak, szivem érzelmei ismét e szavakban törtek ki: „Oh, én anyám !“ .... Nem folytathattam. Az angyali nővér, miután kezével fátyolomat érintette, lassan távozott. „Várjon — mondám — eltéveszthetné az utat!“ Erre ő égi mosollyal igy felelt: „Nem, nem, az én utam biztos, jövet sem tévedtem el.“ Erre felébredtem. Kimerültségem mellett is fölkelten, a kórusra mentem és a szent áldozáshoz járultam. A nővérek szokatlanul bágyadtnak találtak s orvost akartak hivatni. A sekrestyén át szándékoztam távozni, de a két sekrestyés nővér hevesen ostromolt, hogy közöljem velük: mi bajom. Ok is minden áron azon voltak, hogy lefeküdjem és orvost hivassak. Hogy ezt kikerüljem, elmondtam nekik álmomat, amely oly mélységes nyomot hagyott lelkemben. A két apácza most mindegyre unszolt: nézzem meg a pénzes dobozt; de én azzal szabadkoztam, hogy az álmoknak nem kell hinni; végre mégis engedtem kívánságuknak. Kávét legjobbat és T\ 1 // r Jj kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. legolcsóbban Iji 0 Tj ]/ h/|Tl{|A|^ „MOKKA“ keverék czégem különlegessége beszerezhetjük UvilHV UlillU.V/1 i klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve
