Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-24 / 4. szám
o HETI SZEMLE Szatmár, 1912. januárius 24 Úri divat-újdonságok érkeztek: angol cilinderek, kemény- és puhakalapok, nyakkendők, selyem- és czérna-zsebkendő különlegességek, frakk- és smoking-ingek, keztyük, kézelő-gombokból, illatszerekből RAGÁLYIHOZ. akadályokkal teljes, kemény, kuruez időben való megjelenésében szinte tüntetőén villan fel . . . újabb és újabb mesgyéknek, határoknak, perspektíváknak nyitják meg útjait.. . Legyen hála érette a gondviselő Istennek. A mi Irodalmi Körünk tehát élni fog. Működni fog. Az áldások, a lelkesedések forrása leszen e szép, e nagy megyében. S ha az ország minden része tükördarab, melyben az egésznek képe ragyog vissza, akkor én is elmondhatom Széchényivel : A mi Irodalmi Körünk nem volt, hanem lesz! (Éljenzés.) Lenni kell, mert élni fog. Élnie kell! (Úgy van!) Az első baj, a legelső hanyatlások forrásai ott kezdődtek, hogy boldogult lrsik Ferencz halála óta a megüresedett elnöki székbe elnököt, főt nem sikerült megnyerhetni. Sokszor tettünk kísérleteket tiszteletreméltó, tekintélyes férfiaknál. Törekvésünk mindenütt hajótörést szenvedett. Hosszú éveken keresztül az egyházi al- elnök vállain nyugodott a teher. Különösen engem aggasztott tehát a hanyatlás, a közöny, mely a fő nélkül való egyesületet csaknem sírba vitte. Az én arczomat pirította a gondolat és futotta el a szégyen érzete, hogy kezeim közt kell elmúlnia, kialudnia annak a tűznek, mely lelkemben egykor munkakedvet, erőt, bizalmat és a siker érzetének tiszta gyönyörét ringatta. Talán az utolsó órában ragadott meg a gondolat, hogy még egyszer meg kell tennünk az erőpróbát arra, hogy ezt az egyesületet talpra állítsuk, megmentsük ... és uj, pezsgő életnek útjára vezethessük. És ezt tehettük annál inkább, mert sikerült az elnöki székbe oly férfiút megnyerni, a ki közbecsülésnek örvend a megyében, a ki duzzadó erőt, energiát, készültséget, lelkesedést vitt magával legújabb fényes állásába s a ki hosszas megfontolás után, de mégis hajlott kérésünkre és az elnöki széket elfoglalni hajlandó. (Taps, éljenzés.) Indítványozom tehát, hogy a mai közgyűlés mélt. és ft. Szabó István prelátuskanonokot egyhangúlag az Irodalmi kör elnökévé válassza meg. (Éljenzés. Helyes. Bravó.) Indítványozom, hogy az elnöki székbe küldöttségileg hívjuk meg Öméltóságát, mely küldöttség tagjaiul felkérem Jordán Károly dr. apát plébánost, Jankovics János ny. népisk. igazgatót és Veszprémi/ Sándor beregi ales- peres urakat. * * * A küldöttség elfogadván tisztjét, nyomban eltávozott és meghívta az uj elnököt székének elfoglalására. Kitörő lelkesedés és tapsok közt érkezett meg Szahó praelatus, a kit Bodnár Gáspár röviden ekkép üdvözölt : — Van szerencsém tudomására hozni Méltóságodnak, hogy közgyűlésünk Méltóságodat egyhangú lelkesedéssel körünk elnökéül választotta meg. Biztosítjuk Méltóságodat, hogy e választással nem erszényére utazunk. Nekünk Méltóságod agyára, szivére, akaratára, fiatalos energiájára, lelkesedésére, vezető, szervező talentumára van szükségünk. (Éljenzés.) Nekünk igenis meggyőződésünk, hogy Méltóságod ebben az elnöki székben közismert tevékenységének, széles látókörének, szervező és vezető képességének oly erős, hathatós megnyilvánulását fogja kiváltani, a mivel a mi Irodalmi Körünk a virágzás legszebb fokára fog emelkedni. Segítse a jó Isten, segítsen minket is a Gondviselés abban, hogy jogos reménységünk beteljesedjék. (Hosszas, élénk éljenzés.) Az éljenzés alig akart csillapulni. Majd a várakozás és figyelem csendje állt be és Szabó István praelatus-kanonok a következő nagyszabású beszéddel foglalta el elnöki székét: Majdnem negyedszázaddal ezelőtt az egyházmegye t akkori főpásztora maga köré gyűjtötte papjait s azokkal együtt megalapította az egyházmegyei irodalmi kört. Az alapításban buzgó tevékenységgel működtek közre egyházmegyénknek jelesei közül többen, egy lrsik, egy Steinberger, egy Sarmaságh, akiknek ma már az alapitó püspökkel együtt csak emlékét őrizzük. Az élő jeleseket nem említem, mert szerénységüket sérteni nem akarom. Maga a püspök igy ir tiz évi püspöki kormányzásának eredményeit registráló körlevelében erről az alakulásról : „Örömmel tapasztalva, hogy az egyházmegyében sokan vannak az irodalomnak szakavatott munkásai, kezdettől fogva azon voltam, hogy a magukra hagyott munkásokat összegyüjtsem és a külön-külön működő erőknek tömörítése által azoknak határozott tevékenységét lehetővé tegyem. Ezen szándékom többek buzgó közreműködése folytán meg is valósult s ekként keletkezett a szatmáregyházme- gyei irodalmi kör, amelynek sokoldalú, eddig is eredményes működése mutatja, mily üdvös az egy czélra törekvők egyesülése.,“ És mit tűzött maga elé a kör czélul ? Halljuk az alapszabályokat! A kör czélja: Az egyházmegyében levő irodalmi erőket egyesíteni és az egyesek irodalmi munkálkodását kölcsönösen elősegíteni, még pedig a kath. egyház szellemével ellentétes irodalom és sajtó ellensúlyozása s a jó irányú sajtó támogatása, — a kath. igazságoknak ép úgy a müveit, mint a kevésbbé müveit nép között terjesztése, — a kath. meggyőződés, érzület és hitéletnek felébresztése, ápolása és megszilárdítása végett.“ Csendesen, zajtalanul de lelkesen működött az irodalmi kör, dolgoztak tagjai már nem mint különálló egyedek, hanem szervezettségben. Okom van, hogy ezt hangoztatom. Az egyeseknek munkáját méltán tekinthette a kör sajátjának, a dolgozóknak az ő kötelékébe való tartozása miatt és azért is, mert a hatásosabb munkára ő adott ösztönt, kedvet, legalább jelentékenyen fokozta azt, sar- kallást. Az eredményekhez bátran számíthatjuk azokat a nagyszabású kiadványokat, amelyeket az irodalom bőkezű maecenása, a bold, püspök dolgoztatott fel az irodalmi kör tagjaival s adott ki a saját költségén. Hogy csak egyet említsek, a Szentek Élete, a régi magyar tánczmestereknek második tiszte: az elötánczoló és tánczvezetö (tehát ugyanaz, ami a német vortánzeró !); ugvanis hozzáte hetjiik : úri és népi tánczban egyaránt. Mint ilyeneknek fő feladata volt a tánczmesternek — régi kifejezéssel szólva — „előljárni a tánczot." Magától értetődik, hogy ez csak a legügyesebb tánczosoknak (kik „mesterei voltak a táncznak“.') lehetett a kitüntetése. A hajdani nemes vagy palotás tánczban a félkörben járó párok elsejének tánczosa viselte a táncz- mesteri tisztet, mely a rendezésnél kétségtelenül nagyobb tánczbeli tehetséget követelt. A nép tánczvigalmaiban ugyancsak a legjobb tánczú legénynek jutott e vezető feladat, amellyel többnyire az is vele járt, hogy a tánczot köszöntő s buzdító verssel indítsa meg. Debreczenben azelőtt az ú. n. mesterbálokra az ifjak két csinos jó tánczost választottak tánczmestereknek, kik díszes magyar ruhában hívogatták be a vendégeket s a bált magyar szólóval nyitották meg. Érsekújvárod meg a népies ünnepségíi pünkösdi-tánezban szerepelt egy tánczmester, ki rendesen a legügyesebb tánczú legény lévén, a tánczkörtől párjával különválva, középen lejtelte a tánczot, melyhez a többiek alkalmazkodtak. A hadszedő verbunkos-tánczban (toborzóban) a káplár volt. a tánczkar-igazgató mester, ki már vonulás közben is a vezető komolyabb őrmesternél („az atyamesterénél) hegyesebben rakta lépteit, mintegy mutató gyanánt az utána menő tánczos katonáknak. Miklós mintegy magyar érzését fitogatva Írja magáról, hogy „Németországban nem tanult volt tánczol ni.“ (Az igaz, hogy saját megval- lása szerint nem is volt semmi érzéke hozzá !) A nép gyermekeinek két tánczoló és gyakorló alkalmatossága volt : a kicsinyeknek a dallal kisért (máig divatos) tánczos játékok, melyeknél körben tánczolva szoktak szeretőt választani s egymást házasítani; a nagyobbaknak pedig a fonók, melyekben Heltai Gáspár állítása szerint (1552.) a legények „éjjel tizenkét óráig tánczoltak a leánzokkal.“ Egyébként arról is vannak tanuságtételeink, hogy a szülők maguk oktatták tánczra gyermekeiket. Décsi Gáspár (1582) és Gyálai Mihály (1681) erősen feddik ezért a korukbeli apákat-anyákat. Ámbátor azonban őseink táncziskolákat és táncmestereket idehaza a mai értelemben nem ismertek, azért tánczmestereik mégis vadának; tudniillik más szerepet töltöttek be hajdanta, mint manapság. Régi szótárainkban a tánczmester névnek „choragus, dux chori,“ vagyis: elötánczos, táncvezető volt a jelentése. Egyértelmű hajdani szótársai az elöszökö, elöltánczoló, tánczosztó mester. Eszerint az egykori magyar tánczmestereknek egészen más tisztük volt, mint a mostaniaknak, főleg pedig kettő. Elsőben is tánczosztók valának. Tudnunk kell ugyanis, hogy hazánkban régenten mind az úri, mind a népi mulatságokon állandóan divott a tánczosztás, vagyis a tán- czosok számára a tánezosnők kijelelése. Apor teszem Metamorphosisának verses kidolgozásában (1739.) említi az osztót: („Három leányt adván férfiaknak osztó“). Koháry Istvánnak Hej bánat c. (1684-ben kelt) versében táncz előtt szintén „osztják a szüzeket.“ Ugyancsak idevág a Thaly-féle régi dalgyűjteménynek a 17. századból való Menyegzőben ez. éneke eme kezdő mondásával: „Hallod-é, pendíts az lantot, hadd osszam szépen az tánczot /“ S hogy a népnél is divatjában volt a tánczosztás, azt Gvadányinak Unalmas órákban való időtöltés ez. költeményéből bizonyíthatjuk, melyben a népimulatságon a biró osztja az „ifjúságot párokon." De erősíthet jük állításunkat Krizával is, ki Tiloldi István öreg székely bárdus tanúságára hivatkozva beszéli a Vadrózsákban, hogy régebben a falusi táncvigalmakban volt egy főbb, ki elrendelte a tánczot, tánezokat osztott: leányokat, ifjú nőket egyszer a legénységnek, másszor a házasoknak, másszor a más faluból jött legényeknek. Régi úri lakodalmakban rendszerint a vőlegény násznagya, kit „főgazda“ névvel tiszteltek, volt a tánczmester, mert a ná- szoló asszonnyal járt, tánczával ő adott jelet a táncz általános megkezdésére s a következő tánezokat ugyanő osztotta ki szertartásos haj- longások között. Paraszt lakodalmakon meg tudvalevőleg a vőfély tölti be mai napig a tánczosztó szerepet. A tánczosztással szorosan kapcsolódott Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék ezégem különlegessége 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve 11
