Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-24 / 4. szám
Szatinár, 1911. januárius 24. 3 „HETI SZEMLE“ amelyen az irodalmi kör annyi tagja dolgozott, jelentős évtizedekre szóló értékes eredményt képvisel. Idő múltával és pedig, sajnos, nem nagy idő múltával lankadt a buzgalom, meglassult a munkás kezeknek mozgása, beállott' a pangás, ez az emberi alkotások életének szokásos tünete. És vájjon mi okozta ennek a szépen induló körnek korai hanyatlását ? Próbálkoztak erre a kérdésre választ adni — sokan több-kevesebb szerencsével — magyarázatot halottunk eleget, különösen helytelent sokat. Azt mondották, hogy a kör szervezésében volt a hiba, azután a vezetésben, a vezető emberekben, némelyek szerint meg az volt a hiba, hogy a kör presszió alatt született, hogy valaki állásának tekintélyével ráfeküdt erre az uj alakulásra. Ez utóbbira mindjárt megjegyzem, hogy én igen üdvöknek tartom azt a prés siót, amelynek munkára való tömörítés a czélja, együttes, hatályosabb munkálkodás az eredménye. (Helyeslés.) De ne itt keressük a hibát uraim, hanem vessünk magunkra és sajnálkozva gondoljunk arra, hogy az irodalmi kör szép czélját nem szolgáltuk azzal a buzgalommal, amelylyel kellett volna és voltak közöttünk olyanok is, akik talán kicsinyelték a mi körünket, más teret kerestek működésűknek, szívesebben dolgoztak másutt, a matineék illatos levegőjében. Bármi volt is a hanyatlás oka, a valóság csakugyan az, hogy irodalmi körünk már már kimulóban volt. De mintha az alapítók szelleme őrködött volna élete fölött, támadtak igaz leUcii emberek, akik arra vállalkoztak és dicséretes kitartással azon buzgólkodtak, hogy visszarántsák a kimúlás széléről ezt a kört, életre hozzák a haldoklót, visszaadják mukára képes erejét. Ehhez az életrekeltö, talpraállító munkához kérték az ügyben buzgólkodók az én közreműködésemet és pedig vezetés alakjában. — Szekértolónak beállók, mondám, de vezetésre alkalmasnak nem tartom magamat. — Szekértolók leszünk mi elegen, nekünk vezetőre van szükségünk, hangzott a replika. Sokáig töprengtem,-- mig végre fontos okoknál fogva az elnökség elfogadását megígértem. És most a mélyen tisztelt közgyűlés szives hívására megjelentem itt, hogy Ígéretemet beváltsam. Kijelentem tehát, hogy a közgyűlés megtisztelő bizalmából nekem felajánlott elnökséget elfogadom. (Lelkes éljenzés.) Az volna kívánatos, hogy a közgyűlésnek ez a választása szerencsés legyen és az irodalmi kör hasznára váljék. A mit e végből nekem tennem kell és tehetségem felől tennem lehet, készséggel megteszem. De oly nagy a feladat, amelynek eléje nézünk, hogy annak megoldására nem egy embernek, nem némelyeknek, hanem többeknek, az irodalmi kör összes tagjainak buzgó és kitartó munkája szükséges. ( Élénk helyeslés.) Czélunk ugyanaz, melyet a kör alapitói határoztak meg, a programmot is ugyanazt valljuk magunkénak, amelyet ők adtak azzal a különbséggel mégis, hogy ezt a programmot részletesebbé teszszük, kitágítjuk az azóta is folyton fejlődő életnek újabb szükségeire, követeléseire való tekintettel. Első és fö feladatunk, amelyet körünknek neve is jelez, az irodalomnak és pedig a katholikus irodalomnak kultiválása. Ezen irodalomnak tárgya mindaz, ami az emberi tudás körébe tartozik ; ami emberi elme elé áll, mint feldolgozandó anyag; a katholikus jelző nem szűkíti egyesülésünk körét, csak irányát szabja — jellegét adja meg. Nekünk az irodalom nem önmagáért való czél; a mi czélunk az igaznak,jónak, szépnek és üdvösnek kultusza, melyet az irodalommal szolgálunk a katholicizmus világfelfogásának, örök érvényű törvényeinek alapján. Amikor tehát akár tudomány, akár a gyakorlati élet köréből vett tárgyakat dolgozunk fel, munkánkba egész egyéniségünket belevisszük összes viszonylataival, vonatkozásaival, elhelyezkedéseinek összes módjaival, úgy amint az a természetes és természetfölötti rendbe van illesztve. Mi a kulturembert a kultuszembertöl nem választjuk el, katholikus voltunknak tudatát, ennek erős érzését a kultúra palotájának küszöbén kívül nem hagyjuk. Ezt jelenti az, hogy mi a kath. irodalom művelésére vállalkozunk és nem azt, hogy bennünket talán szeparatisztikus törekvések vezetnének, hogy munkánk talán korlátozott lesz, vallási törvények gátja határai közé szorított, nem azt, hogy mi inferioritásba jutunk más irodalmi társulatokkal szemben, amelyeknek nincsenek ilyen lenyűgöző korlátái! Nem, mi ugyanazt az értékes munkát ugyanolyan mértékben végezzük, mint ők, — mi szintén a kulturember typu- sára törekszünk, mint ők, a különbség az, hogy mig az ő typusuk csak az értelem művelésének eredményét mutatja a közölt tudással felcsigázott, még kíváncsibbá tett, de ki nem elégített léleknek nyugtalanul vibráló fényében, addig a mi typusunknak befejező vonása a léleknek nyugodt összhangja. (Nagy tetszés.) Ezzel pedig -— minden okos embernek úgy kell tartani, hogy a mi typusunk legalább is nem lesz értéktelenebb amannál. Feladataink részletezésébe, további teendőink boncolgatásába bocsátkoznom felesleges is volna. Ismeri azokat nagyjában minden tagja a körnek azokból a hírlapi közlésekből, melyek ezen közgyűlés összehívását megelőzték s megismeri körülményesen azon programúiból, melyet itt tárgyalni fogunk. Ha mégis kiterjeszkedem azokra, teszem ezt annak dokumentálásáért, hogy a munkaprogrammal egyetértek. A katholikus sajtó támogatása, előbbrevi- tele, erősítése annak egyházmegyei organi- zálása, központi sajtóorgánumunknak, a Heti Szemlének fejlesztése, az e végre szükséges egyházmegyei sajtóalap lehető összehozása; rendezése az irodalmi kör és a Pázmány- Sajtó — ennek az egymásra utalt két intézmény viszonyának, mindkettőnek javára váló módon megszilárdítása, mondhatnám barátságosabbá, testvériesebbé tétele a köztük létező kapcsolatnak; a katholikus jellegű szervezetekkel az érintkezés keresése, az együttműködés lehetővé tétele, támogatás, irányítás . . . ezek a mi részletesebb feladataink, amelyeknek megoldására amikor törekszünk, azt az utat járjuk, amely tulajdonképeni czélunkhoz, az értelmes és öntudatos katholicizmus megteremtéséhez vezet. Nem tűnhetik fel, hogy az itt elősorolt feladatoknak irányvonalában mindenütt, vagy legalább legnagyobbrészt, a sajtó áll. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Aki ismeri a sajtó nagy fontosságát, az emberek gondolkozására, érzésére, erkölcseire gyakorolt hatását, közvetitő szerepét az eszmei világban, szolgálatát a tudományos és gyakorlati ismeretek terjesztésében, az természetesnek fogja találni azt a harczot, melyet a sajtónak hatalombakeritéséért vívnak a különböző világnézletek. Nekünk is harczolnunk kell a katholicis- mus világnézlete nevében a sajtó birtokáért, amelybe sajnos minket megelőzve egy a magyar katholicismustól, nemcsak de a kereszténységtől teljesen idegen elem ült bele. Meg kell gátolnunk ennek a mi nem törő- dömségünk mellett nagyranőtt ellenséges indulatu sajtónak további nyegle hatalmaskodását. Meg kell akadályoznunk azt, hogy ez a minden magasabbrendü princípium nélkül szűkölködő sajtó nap-nap után hallassa a keresztények Istene, a világ Megváltója ellen szórt égbekiáltó káromlásait, amelyeket, sájnos, ma már nem büntetendő cselekményeknek kezd minősíteni a keresztény Magyarország judikaturája, — hogy gúnyt űzzön vallásunkból, keresztülgázoljon legszentebb érzelmeinken, üldözze jobbjainkat, akik a nyilvánosság előtt, közéleti szereplésükben is bátran megvallják hitüket,- — hogy unos untalan arczulüsse az igazságot, hazudjék szemtelenül szenzácziókkal való kedveskedés okáért, hogy kíméletlenül meghurczoljon eleveneket és holtakat, czinikus könnyűséggel, erkölcstelen léhasággal helyrehozhatatlan kárt okozzon mások becsületében, tiszteletében, rágalmazzon, gyanúsítson üzletből, piszkos haszonért, (Szűnni nem akaró helyeslés.) hogy lekicsinyelje, nevetségessé tegye az erényes életet és habzó szájjal hirdesse az állatias indulatok szabadságát s a szabadszerelem ocsmányságainak fertőjébe vezesse ifjúságunkat. De minek is vesztegetek ennyi szót, hiszen önök, uraim ismerik azt a sajtót, melyről beszélek ős bizonyára mindnyájan úgy tartják velerh együtt, hogy ezzel a tisztességtelen sajtóval szemben nekünk a tisztességes, a keresztény-katholikus sajtót kell támogatnunk, erősítenünk, hatalmassá lenünk! Ezt akarjuk. (Lelkes, hosszantartó éljenzés.) Korunk iránya a szocziális fejlődés jegyében áll. Ez az irányzat jelentékeny változást idézett elő mindenütt a társadalmi életben, intézményekben, szervezetekben, magánosok életében. Ehhez az uralkodó irányzathoz alkalmazkodnia kell a közéletnek, társadalmi tevékenységnek, egyesületek működésének, magánosok cselekvésének. Ezt az irányzatot kötelezőnek ismerjük el mi magunkra nézve és követni fogjuk. (Nagy tetszés.) Azért körünk működése elhagyja a tudományos és irodalmi társulatok eddigi zárkózottságát, tevékenységünk társadalmi czél- zatu is lesz. Nem elégszünk meg azzal, hogy a tudományt műveljük, az irodalomban produkált szépségekkel magunkat gyönyörködtetjük, hanem kilépünk az élet piaczára, részt- veszünk a társadalmi szervezkedés nagy munkájában, felkeressük a népnek fiait, oktatunk, felvilágosítunk, nevelünk, nevelünk katholikus értelmiséget, fejlesztünk katholikus öntudatot. Ezt a czélt fogják szolgálni felolvasásaink, amelyeket úgy itt, mint ahogy az tervbe van véve, a vidéken tartani fognak. Azzal a munkával, amelylyel magunkat képezzük, másoknak is hasznára akarunk lenni, szellemi értékeinket, amelyeket gyűjtünk, nem zárjuk el, nem raktározzuk zárt helyen, hanem közkincsekké tesszük; minél többeket akarunk azon igazságok ismeretéhez juttatni, amelyek az emberiség valódi művelődését, minden irányú boldogulását előmozdítják. Ezekben jeleztem röviden körünknek munkaprograraraját és az irányelveket, amelyeket működésűnkben követnünk kell. Ezen Programm megvalósításához szívesen adom munkámat. (Lelkes éljenzés.) A beszéd nagy hatást tett a föllelkesült hallgatóságra és perczeken át ünnepelték az uj elnököt férfias határozottságu beköszöntőjéért. Majd Kovács Gyula dr., az I. K. titkára tette meg jelentését a következőkben: Az 1902. éri junius 1-én végbement közgyűlés egyházi alelnökül Bodnár Gáspárt, titkárul és jegyzőül Kovács Gyula dr.-t, pénztárosul Juhász Jánost választotta meg. Az elnöki, továbbá a világi alelnöki tisztet, tehát a legeslegfontosabb és egy szintén nagyfontosságu tisztséget betöltetlenül hagyott. Midőn Juhász János pénztáros 1904-ben a zajtai plébániára kineveztetett, a pénztári tennivalók végzése a titkárra maradt. Az Irodalmi Kör 1902-ben 3 választmányi gyűlést, 1903. óta évenként és pedig Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, , az forduljon bizalommal Yuja Jánost!» Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), m aki dúsan felszerelt ozipö-raktárában esakis valódi finom bőrből a már is világhírű bazal gyárakban készült ezipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban bozza forgalomba és üzletéből minden olesébbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesenklküsztfbOlte, s akinek árul esinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű ezlpők éa eslzmák la készülnek.
