Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-24 / 30. szám
Szatmár 1912. julius 24. HETI SZEMLE 3 nak a müveknek, irodalomnak a határait szűkíteni, bilincsekbe verni, számozni azon könyveket, melyek egész nyugodtan helyet foglalhatnak a mi könyvtárainkban ... a mi szivünkben ... a mi világnézetünk nagy rengeteg területén . . . . . . Mikor a költő király Vörösmarty, a Szózat szerzője kilehelte lelkét és a hallgató, a titkon siró nemzet egy rettenetes összerázkódást érző egységbe olvadt gyászán . . . az akkor is nagy tekintélynek örvendő Religio igy ir: — Meghalt a nemzet legnagyobb költője, a kinek müveiben a keresztény kath.moralista kifogásolni valót nem lelhet. Ez . . . a’. Ez a jellemzés, ez a körülhatárolás megmondja nekünk, mily irodalmi termékeket vehetünk, tarthatunk mi meg. Olyanokat, melyeket egyszersmind igy katholikus- nak is nevezhetünk. Mester. Az Oliáriszentség Yilágiinnepe. A fönséges világjelenség, mely az eucharisztikus kongresszus nyomán az emberiség szemei elé tárul; napról-napra hatalmasabban bontogatja szárnyait. Nos, ebben a XX. században, melyet hitetlennek, szabadgondolkodónak, törekvéseiben feltartóztatlannak jeleznek — valóban csodásán ritka jelenség az, mely nem csak a világ összes kathólikusainak lelkét kiragadja a földi gondok, a materiális irányzatnak nehéz bilincseiből, de még az ellenkező táborban is tiszteletet, bizonyos elismerését a rendkívülinek váltja ki. Mutatványokat olvasunk a világlapok ból, a tengeren inneni és túli újságokból. Olyanokból, melyek más körülmények közt engesztelhetlen gyiilölséggel és a tárgyilagosság egyensúlyának teljes elvesztésével kezelik ügyeinket. Beszédeket közölnek, melyek a világ legkiemelkedőbb szellemeinek ajkairól hangzanak. Ezek mind-mind arról tanúskodnak, hogy az emberiségnek minden szabadgondolkodása mellett is legszabadabb kincse, java leszen a hit. Minden szédületes vivmáfeledhették el. A falu népe hűségesen járdalja az elválasztó utakat. Hívják. Idézik. Csalogatják, a mikor csak alkalmuk van. S jó későn, mikor már az idő is eljárt... Szatmá- ron is meg-megkeresik meg-meglátogatják. És ilyenkor . . . hozzák az ajándékot . . . Kosárban. A suba alatt . . . Egy-egy szőtt vászonkendőt. Egy-egy kis gyümölcsöt. Egy- egy kis kóstolót . . . onnan arról a földről, abbul a falubul. Ebbül-abbul mibül — mondom, a kosárbul, a suba alól, Dobóruszkából. És úgy kellett annak lennie, hogy ez a falu, ez a nép folyton forgó tengelye maradt az ő emlékének . . . Mikor ez a nép hitta, csalogatta, idézgette . . . s talán az ő szive is azt sugalta, hogy e néppel ő is boldog lehetne : akkor a’ volt a baj, hogy — még fiatal. Mikor aztán ide lánczolta őt már hivatása, mikor az ő művészete teljesen elfoglalta szivét, lelkét ... és úgy kezdi tekinteni itten való maradását, hivatását, mintha csakugyan a sirig tartó életfeladatul szánta volna neki a Gondviselés: akkor emelkedtek ■ hangok, akkor gondoltak reája. Pedig már öreg volt. — Miért nem kéred Dobót . . . Dani bácsi ? i — Mit akarsz ? Mit vársz ? Miért nem mégy ? Az öreg nagy némaságba borult. És csak nézett . . . nézett, be5 hosszasan nézett az ő jóakaróira. Csak idő múltával, meghitt, bizalmas perceinkben szólott aztán lágyén, csendesen, nesztelen: nyai között, fenn a magas légür legmerészebb röptén, éppen úgy, mint lenn a mélységek mélyében — éghetetlen, pusztulhatat- lan gyémántdarabja marad a megtestesült Isten-eszme. Az Oltáriszentségbe vetett hit ma is egyetemes. Mert milliók és milliók hite a földkeregségén. Önzetlen, kristálytiszta és a lelkekből szakadó, mert senkit salakos czélok nem vezetnek reá. Ott él a legnagyobb szellemek lelke mélyén éppen úgy, mint az evangéliumbeli lelkiszegények rajongó szivében és életében. Ott gyulád ki egyszerre. Egyetlen húrnak megzengésére, egyetlen gondolat és érzés megérintésére. Szól, mint az Acol hárfája, békésen, szépen és csodálatosképen. Ugyan mi földit várhat nagy szellem és lelki egyszerű e hittől, e titokteljes mis- teriumtól'? Mi rejtett czél készti imádásra és meghódolásra a huszadikszázadbeli embert, hogy áldozatot hozzon. Hogy lelkesüljön. Hogy messze útra fáradjon. Hogy esetleg más emberek és emberek kicsinylését és gunyját zúdítsa maga elé. A társadalom levegője telitett. Az élet- küzdelem gáza ömlik sűrűn beléje. Az anyag szaga, ize itatja át és át. A kenyérharc, a szociális tülekedés villámlása és mennydörgései csapkodják, rázzák oszlopait. S íme, ezek közt a sűrű, nehéz ködökön keresztül tör a hit, az eszme. A bizalom, a megkönnyebbülésért siró lelkek sóhaja. A végtelenség után szomjazó emberszellem vergődő szárnyalása. Hatalmas, nagy, szinte átláthatlan szivárványként fogja körül embertársadalmunk négy világtáját. Színeiben egy világ könye ragyog. Reménysége reszket. És szeretete gyulád fel örömében, hogy neki hinni lehet és kell. Ti kik folyton folyvást ajkaitokon hordozzátok, könyveitekbe Írjátok a mai szólam vágásai szerint az emberi értéket, az ember feletti akarat értéket: tegyétek kezeteket szivetekre. És a világjelenség előtt valljátok be — ha van még bennetek csöpnyi természettől örökölt igazságszeretet, hogy ez a hit, ez remény, ez a szeretet emberórték is, akarat érték is, A legnagyobb, a legmagasabb, mert az Isten-értékkel borul össze. Szabadgondolkodók vagytok ? Jól van. Mi czimen követeli tehát Niezsche például a maga számára, az emberiség számára, hogy csak a „földhöz legyünk hivek“ és szakadjunk el a tulvilági reményektől? Mivel jogosabban hirdeti ő, a ki „Krisztusnál tudósabb, hiúbb, önzőbb, de minden — Látod-e! Mennyi* jóakaróm van nekem. Mikor én kívántam volna — fiatal voltam. Most, hogy rám mutatnak — elöregedtem. Hogy menjek most falura. Huszonöt, harmincz év után. Hogy túrjam a földet? Hogy kezdjem én ott, a hol más rövid káp- lánság után túl esett rajta .. . Az otthon édességének első izén. A makacs konzervatizmusnak, a helyi individualizmusnak tudtam be először a lelke állapotát. A hivatás szent rabságának, bilincseinek. De hogy lelkében megvolt az eleme a keserű önszemrehányásnak és a magyar ember borongó lelkülete viharzott benne, csakhamar rájöttem. Egyszer . . . egyszer, mikor fiatal emberek szaladgáltak városi plébániákért . . . megnyilt a szive. — Ládd-e, most senki sem gondol reám. Ugye-e, a fiatal is lehet öreg. És az öreg is fiatal. Csak akarni kell. Komédia az élet. Komédia — — három krajcár. Ilyenkor legjobb volt hallgatni. Hiszen ő hallgatva is tudott beszélni. És felelet nélkül is tudott érteni . . . Senkit nem okozhatunk az ő sorsáért, Igazán senkit. Csak a helyzetet, mely a jövővel nem számítva, kreál állást. És az állással mozdulatlanságig megfogja az embert. És? — de erről később. . . . Káplánkodott még Nagybányán, Szatmáron, M.-szigeten. A szatmári káplán- sága fogta meg és hozta vissza . . . közénk Szatmárra. Az élet iskolájábál — az életbe. áron Krisztusabb és nagyobb akar lenni, mint egyik hires és szabadgondolkodó kritikusa szemére veti, mivel jogosabban követeli, hogy az ember vágya nyilát ne vesse túl az emberen? Meddig él az ő igazsága ? És mióta él Krisztusé és meddig fogja túl élni — amazt ? Ti könyvtárakat irtok össze tanaitokról. Magyarázzátok és magyaráztatjátok. És jön az idő, de mihamar, mikor könyveitek örökre bezáródik. És senki ismerni nem fog titeket sem. Krisztus egyetlen kis szelet kenyérben, egyetlen kis ostyában túlélt mindnyájatokat. Egyetlen kis szelet kenyérben, egyetlen csöpp ostyában nem csak tana, igéje van ... de ott vagyon lelke, szive, teste — ő maga a Krisztus. Az Isten, a ki magához csatolja a századokat., ... És az emberiség hajózik az élet tengerén, századról-századra fölugrik és egyszerre fölugrik, mivel hogy újra megtalálja a régi igazságot ... a hűséges, mindig egy- ugyanázon sziklán álló világító-tornyot. B. 0. A bécsi eucharisztikus kongresszus programja. Főbb vonásaiban a Wienben tartandó nemzetközi Szentségi nagygyűlés napirendjét az érdeklődők tájékoztatására az alábbiakban közöljük : Kedd, szeptember 10. d. u. A pápai legátus, Van Rossum megérkezése és fogadtatása ; felvonulás a Sz. István-dómba. — Este az Urániá ban Calderon darabjának : „A sz. mise titkaidnak bemutatása. Szerda, szeptember 11. d. u. 5—7. A Sz. István-dómban a kongresszus megnyitása. I. nyilvános, ünnepélyes ülés. — Esti ájtatos- ság. Egy püspök predikácziója. Csütörtök, szeptember 12. d. e. 6 — 8. Wien minden templomában sz. áldozás és a dómban 8 órakor ünnepélyes nagymise prediká- czióval. Ez a kongresszus minden napján egyformán megtartatik. 10—12. szakosztályok tanácskozása és pedig a sz. Ágoston templomban, a papság aszkéziséről, az Am Hof-templomban az Oltáriszentségre vonat- , kozó történelmi és fégészeti kérdésekről. Ugyanekkor Wollzeile 45. sz. a. egyházmü- vészeti kiállítással kapcsolatban értekezlet az Oltáriszentségre vonatkozó képzőművészeti kérdések tárgyában. Ugyanaznap d. u. 2—4-ig a szent Ágoston templomban értekezlet a világiak aszkéziséről. Am Hof-ban theologusok számára külön szakosztály, a Schotteni templomban az Oltáriszentségre vonatkozó művészeti kérdések tárgyalása. Este 5—7. II. ünnepélyes nagygyűlés. Utána esti ájtatosság. Pénteken, szeptember 13. d. e. 90—10-ig a fogadalmi templomban imádási óra papok és világiak számára, bevezető beszéddel (memoria passionis) V2IO—Vall-ig sz Ágoston templomban imádási óra a szentségi társulatok, oltáregyesületek számára szentbeszéddel. A szakosztályok folytatják üléseiket; sok igen aktuális kérdés kerül tárgyalásra ezen üléseken. — D. u. 5—7-ig a dómban Ilí-ik nyilvános ünnepélyes gyűlés, utána esti ájtatosság. Szombaton, szeptember 14-én d. e. 11—1 óráig IV-ik nyilvános gyűlés. — D. u. gyónás. Vasárnap, szeptember 15-én d. e. V3IO—1 óráig ünnepélyes körmenet; kiindul a dómból s halad a királyi palota kapujáig; itt szentmise, áldás, mely után a menet a Gra- benen visszatér a. dómba. A körmeneten a király 8 lovas diszhintón, Van Russum pápai követ Mária Terézia korabeli fogaton vesz részt, azonkívül ott lesznek az uralkodó család férfitagjai, a diplomácziai kar, titkos tanácsosok stb. A pápai követ bécsi tartózkodása idején a Hofburgban fog lakni és a királynak a vendége lesz. A király ezt külön levélben adta a pápának tudtára. Mikor nem ad kártérítést a Máv. A Máv. vasutüzleti rendtartása szerint a pályamentén fekvő birtokok tulajdonosai mezei terményeiket a sínpártól számított, legalább kilencvenöt méter távolságra kötelesek elhordani, a learatott termények előtt pedig a pálya felőli oldalon másfél méteres széles barázdát kell vonniok. Ha a birtokosok ezeket az óvintézkedéseket nem teszik meg s a mozdonyból kipattanó szikrától tűz támad, a Máv. nem ad kártérítést.
