Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-15 / 20. szám

IA­V/A-. XXI. évfolyam. Szatmáp, 1912. május 15. 20. szám. HETI SZEMLE v,f* 4 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy érre — 8 K — f.. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A pók. Szatmár, 1912. május 14. (+) Szinte az egész katholikus sajtóban megfutotta körútját 18. szá­munk vezérczikke. Nemes megilletődéssel, lelkes örömmel fogta meg a katholikus­ság azt a testvéri jobbot, a melyet oly mélyreszántó igazságok han­goztatása mellett nyújtott feléje Kontra Aladár ref. lelkész. Ez a visszhang imponáló igaz­ságról tett bizonyságot. Hogy a katholikusság érzésvi­lága másféle, mint a minőt erről évtizedek óta czéizatos ferdítések­kel megfestett a régebben rejtett, ma nyílt fegyverekkel harczoló zsi­dósajtó. Hogy a katholikusság ré­gen és elevenül érzi, hogy a hata­lomra jutott antichristianismus csak azért kapott erőre, mert mesterke­déseivel széttagolta és egymás el­len tüzelte a keresztény elemeket. És ez a szakadékos örvény napról- napra ijesztőbb lett, mert a Protes­tantismus fölült a tendentiával dol­gozó ellenségnek. Küzdőtársát látta a legveszedelmesebb ellenfélben. Elámitottságában Faust módjára tár­sult Mephistóval. És az eredmény megdöbbentő. Ezeréves alapok van­nak aláásva. Czégérkedő gúny taj­tékja szennyezi be eszményi klenó- diumainkat. Sáros lábak tipornak nemzeti ideáljainkon. Erkölcsi mé­tely fertőjébe került a család. Anyagi érdekek vásári kufárkodása vert tanyát köztünk. Szellemi életünk az irányitó hatalomra jutott sajtó mér­ges anyaga következtében a hitet­lenség és erkölcstelenség hálójába került. Rabjai vagyunk szinte min­den téren annak a kisebbségnek, a mely erőt vett rajtunk épen azzal, hogy a keresztény magyarság tá­borát kettéosztotta. Szörnyű szolga­ságunk bilincsei már hangosan csö­rögnek. Elborult aggódás gyötri a magyarság szivét. Lejtőn vagyunk. Össze kell hát fognunk! Be kell tömnünk az elválasztó szakadékot s egygyé kell lennünkujra! Hiszen egymáshoz tartozunk múltúnknál, érzésünknél, törekvéseinknél, nem­zeti és erkölcsi jövőnknél fogva. A katholikusság igy érzett és Alkonyati hűvös tájon. — MAGYAR BÁLINT. — 1. Alkonyati hűvös tájon, Sárga tallón, kék katángon Már megült a köd, az álom. Akárhuva-merre léptem, Szelíd, hosszú árnyékképen Dal kísérte csendes léptem : „Áldás u kalász fejére, Amely itt maradt kenyérre, Itt maradt . . . nekünk . . . kenyérre /“ . . . Osszetépett, rongy-ruhába ’, A sárguló tallót járva •Így danolt a három árva. Míg a hullott szemet szedték, Kis lábukat megsebezték, A barázdát vérrel szegték. De a daluk el nem fáradt Útjain a bús határnak, Minden soron újra támadt:____________ „Áldás a kenyér hajára Minden esett falatjára, Minden hullott morzsájára /“ .... 11. Most a szivem bús tallóján, Holt örömök virrasztóján Tűnődöm a >égi nótán. Milyen színes pazar dallam ! . . . Így danolták, ennyi hanggal, Vagy én szivem teli dallal ? . . . Milyen igaz, lelkes nóta !... . így hallottam, vagy azóta Lett szivemnek lelkes nóta ? . . . Szava, mintha új szó lenne, Dala mintha új dal lenne, Csak az áldás régi benne: „Áldás minden örömcseppre, Minden hullott örömcseppre, Áldás minden örömcseppre. Ami nekem hullott mégis, Amit felszedhetek én is, Amit elvehetek én is! Áldás a kenyér hajára, Minden aszott falatjára, Minden hullott morzsájára /“ . . . A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemé­nyek, pénzek, hirdetések stb. a Fázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------­A lap megjelenik minden szerdán n gondolkozott mindig. Erről ad bi­zonyságot — ismételjük —az egész katholikus sajtónak Kontra Aladár czikkére adott egyöntetű visszhangja. És különösen mi örvendtünk, hogy őszinte, becsületes és hazafias törekvéseink: összehozni a magyar nemzeti érdekek természetes védőit itt Szatmáron — oly férfiasán egye­nes hozzájárulást váltott ki a pro­testánsok részéről Kontra Aladár czikkében. Itt köztünk is már oly erőre kapott az antichristianismus, hogy szemérmetlen támadásai megtételére már napilapot alapított, egy szabad- kőmives páholy alapításán dolgo­zik, bujtogatja szoczialis maszla­gokkal a félrevezetett munkásságot, és hintegeti nemzet- s vallás-ellenes tanításait. Ezzel szemben nem elég, — a meddig már mi is eljutottunk, — az előkelő lemondás, vagy az elő­kelő felháborodás. Ez még nem harcz, hiába képzeljük, hogy ez már — hősiesség. Nem magunkat kell ostoroznunk, de az ellenséget. Ez kell! Haza — vissza. Irta: BODNÁR GÁSPÁR. Az öreg kurátor hangosan olvasott — a Gazdakörben Az emberek körül ülték az asztalt. És úgy hallgatták, mintha mindegyi­kük arcza kérdő jellé változott volna. Mer’ az öreg kegyetlen szépen tudott olvasni. Mintha csak méz csurgott volna az ajkáról. Meg ezüst csengett volna a hangjábul. — Azt mondják az utazók, hogy a ten­geren túl való ős rengetegekben van egy ma­dár. Különös természetű madár. A fészkét megrakja. És ott is hagyja nagy, sok időre. És száll-száll, barangol, a nélkül hogy csak haza nézne. De egyszerre, mintha megkapná valami érzés. Valamilyen vágy. Habozás nél­kül szárnyal, siet vissza. Vissza — a fész­kébe. És akár hogyan is eltévelygett, akár miképpen is elvesztette útja irányát, jó ösz­töne vissza, haza viszi — fészkébe. És itt megnyugszik. Bevárja végét. Itt született. Itt is — hal meg. Az öreg kurátor egyszerre, megállóit. Értelmes, nagy szemeit lehunyta. És úgy tett, mintha aludnék. Álmodnék. A szive pedig vátig dobogott, hogy majd meghasadt. Lezárt szempillái alig bírták könnyeit elfojtani. Rettenetes csend verte billincseibe a hallgató lelkeket. Az a csend, mely azért néma, hogy annál érthetőbbé tegye magát. Annál szegesebben szorítsa össze a sziveket. Végre is az öregebb ébredt fel elsőnek. Ő szedte össze magát, hogy végét vesse a kínos álomlátásnak. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom