Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-08 / 19. szám
XXI. évfolyam. Szatmár, 1912. május 8. 19. szám. HETI SZEMLE ‘ * V POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 4--L'M - J-J—— ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ | Egyes szám ára "filler. ■' Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő: ;/? VARJAS END BE. Laptulajdenos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények/pénzek, hirdetések stb. a Pázmány.sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.---------------- Nyilttér sora 40 fillér. ---------------A. lap megjelenik minden szerdán Szabadkőműves mozgalmak. i. Budapest, 1912. május 6. Az utolsó két-három héten sokat foglalkoztak hírlapjaink a szabadkőművesek ügyeivel. Azok a hazafias és objektiv tanulmányok, amelyekben Kovács Ernő, Miklósy, Huszár, Burján és mások feltárták a radiká- lizmus és a teljesen idegen szellemű inter- nationalis progressivizmus vizein járó, magyar- országi szabadkőművesség mai helyzetét, vallás és nemzetegység ellenes törekvéseit; azok a hazafiasán iró hírlapok, melyek a mai összetételében és ez időszerinti programújával felette veszedelmes szervezet káros őzeiméire sűrű időközökben reámutattak, nemcsak felébresztették a közvéleményt s felvilágosították a hazafiasán és keresztény szellemben gondolkodók széles rétegeit az intézmény lényegére nézve: hanem magának a szabad- kőműves szervezetnek keretén belül is megmozgatták és felébresztették azon „testvérek“ lelkiismeretét, akik azzal a naiv hittel és meggyőződéssel lettek valamikor tagjai ennek az intézménynek, hogy annak, kebelében az intézmény őseredeti elvei szerint „lelköket az Isten és emberszeretet szolgálatába sze- gődtetve“ az emberszeretet és haladás eszméjét fogják előbbre vinni. Csak akkor látjuk, mennyire szükségesek voltak a külső lökések ezen alvó lelkiismeret felébresztésére, ha tudjuk, hogy egyes páholyok időnként felemelték ugyan szavukat a radikális irány, a haza és vallás ellenes törekvések, az általánossá vált politizálás ellen, de mindenkor siker nélkül. Ennek a jobb iránynak hívei nemcsak hogy nem voltak képesek az intézmény keretén belül győzelemre jutni, hanem ellenkezőleg egy-egy tiltakozás után kénytelenek voltak a nagy többség előtt deferálni, mindenkor meglapultak és kénytelenek voltak megnyugodni abban, hogy az egész szervezet munkássága a Jásziak, Szendék és Pfeiferek — Martinovics, a Comenius és Eötvös-páholy — az úgynevezett harczias szabadkőművesség, irányzatával legyen külsőleg képviselve. Ennek folytán egészen helyesen és bátran mondhatta 1911. évi 1. számában hivatalos lapjuk a Kelet, hogy „a harczoló szabadkőművesség irányzata nem tekint sem jobbra, sem balra . . . hanem támad minden tekintet nélkül. Ezen harczias, agressiv irányzatnak hatalmas tényezője a nagypáholy vezetősége, mely valósággal ennek az irányzatnak szolgálatában áll“ (lásd alább a Bókay nagymester megnyitó beszédjének erre vonatkozó részét) . . . „a magyar szabadkőművesség, ha kissé későn is, de mégis megértette az idők szózatát. Lassanként egész tömegében a radikálizmus zászlaja köré csoportosul* „Ennek a radikdlizmusnak a programmja pedig Jászi, 'zfeiffer, Szende és társaik szerint: „harcz a hitbizományok és a holtkéz uralma ellen“ . . . „az általános, egyenlő és titkos választójog mellett, a mai osztályuralom az agrár feudalizmus letörése czéljából, hogy megvalósíthassák a szekularizácziót és a feleke- zetnélküli népoktatást.“ (Kelet 1910. évi 1., 7. és 17-ik száma. Pfeiffer lgnácz műegyetemi tanár, főmester felvételi beszéde a Comenius páholyban.) Vesse már most össze ezeket, a páholyok bizalmas tanácskozásai között elmondottakat minden objektive Ítélő ember azokkal, amiket Bókay Árpád dr. nagymesternek a magyarországi szabadkőművesség ez évi ápril 27-én megtartott XXVIII. nagygyűlésén előadott s a nagyközönségnek szánt megnyitó beszédéből közlök és ítéljen. A nagymester beszédjének lényeges része a következő: „de szükséges az is, hogy ha nem is a szabadkőművesség, mint intézmény, hanem a testvérek maguk a szabadkőművesség eszméivel kimenjenek az életbe, hogy azokat ott terjesszék s azokat ott meg is valósítsák. Mert a legszebb eszmék, a legragyogóbb tervek is hiábavalók, hasztalanok, ha titokban maradnak, ha elássuk őket s ha megvalósításukkal senki sem törődik. Az eszmék minél nagyobb publicitása hozza nekünk azokat a profán segéd-csapatokat, melyeknek segítő munkája nélkül a legszebb, legnemseebb, leghasznosabb törekvések is semmivé foszlanak. Mind ennek az igazságát az utóbbi években mind több és több testvérünk ismerte föl, akik kivitték az életbe mindazokat a szabadkőműves eszméket, melyekkel lelkűk a mi falainkon belül megrakodott, hogy beultsák a társadalmat az egészséges haladás gondolataival s a tiszta humanizmus érzéseivel. S aki higgadtan, elfogultság nélkül, személyi momentumoktól mentesen végiggondolja a dolgokat, nem hiszem, hógy igazat ne adjon nekem, ha azt mondom, hogy helyesen történt igy és ne mondja senki, hogy ezzel az országút porába, sarába hurczolták a szabadkőművességet: mert CJj Magyarország. Irta : dr. NYÁRY ALBERT báró. A Nemzeti Génusnak nincs hova lehajtania a fejét „Jár számkiüzötten az árva fiú, dalt zeneg és dala oly szomorú.“ Jár számüzötten ő, a kinek oltárát Zrínyi Miklós, Petőfi, Körösi Csorna, Horvát István fonták körül hajdan virágokkal. A Nemzeti Génius- nak nincs hol lehajtania fejét. Régi igazság, hogy a korok szülik maguknak az egyéneket, s nem Mirabeau idézte fel a franczia forradalom szellemét, hanem a léha aristokratába ez oltotta be a nemes megváltó igéket, s viszont a franczia nemzet Géniusa hívta Napóleont s adta kezébe a győzelmes fegyvereket, hogy hajtsa igába a fékevesztett forradalmat. Mikor eltikkadt, megfertőzött lesz hosszú nyári napokon a lég, maga a természet gondoskodik róla, hogy viharok támadjanak fel, s megtisztítsák azt. A magyar felkelésekbe a viszonyok kényszeritették bele a szabadsághősöket, mindig akkor, midőn veszélyben volt nemzeti létezésünk. Mikor pedig nem volt harczra kész a nemzet, akkor más fegyvert adott kezünkbe a felettünk őrződő Isten. Ott a bécsi udvarban a Mária Terézia belső környezetében a felséges személyét őrző testőrök között veszi a tollat valami benső kényszer hatása alatt fel Bessenyey, Báróczy, Barcsay. Nem isteni gondviselés ez? A császárnő mosolyogva nyújtja a magyarnak az áfíumos italt, hogy a fejedelmi kegy és pompa között altassa el a megtörni nem akaró nemzeti érzést; és a saját kedves testőrei azok, a kik riadó kürtbe fújnak, s felkeltik a magyart, ük a megindítói a nemzeti újjászületés korának, a nyelvújításnak, a szabadságnak. Az ő fellépésük nélkül talán ma nem volna Magyarország. Mert épen halódásban volt a nemzeti szellem, a mely nélkül nem lehet élet, miként a szív verése nélkül. Azt a kort úgy nevezik az irodalomtörténetben, hogy „az elnemzetietlenedés kora.“ Mert mintha idegen szív sugalta, idegen kéz irta volna a szellemi termékeket, nem voltak azok magyarok sem tartalomban, sem érzésben, sem formában, franczia, angol vagy német épen úgy irt akkor, mint a magyar tudós, mint a magyar poéta. A testőrök megértették, hogy ez nagy veszedelmet rejt magában. Az irók, költők azon kiváltságos adományt kapják a sorstól, hogy ki tudják fejezni azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyeket kortársaik, nemzetbélieiek csak sejtenek, s igy az ő Írásaik tükrei a közfelfogásnak, s koruk lelki világának. Másfelől mérhetlen hatalom a toll, a mely egész nemzedékek jellemét átalakíthatja, békét teremthet, háborút szit fel. Azok az eszmék, a melyeket hirdet, beveszik magukat a köztudatba, az iró ragyogó tehetsége mérhetlen szolgálatokat tehet az igazságnak, s a hazugságnak egyaránt; fehérre moshatja az olvasó előtt a legsötétebb bűnt, s korommal kenheti be a fehér ártatlanságot. Az iró tévedhet, az iró is csak ember, aki a tökéletességnek csak egy szikráját kapta születési ajándékul. S az iró lehet rosszakaratú, mert a sátán is képes teremtő erőt adni bizonyos mértékben. Hamis próféta gyakorta állott már az emberiség előtt. A kutató elmével, szárnyaló képzelettel megáldott irók irányitói lehetnek a köztudatnak, a küzdelmeknek, az életnek. Az irók, költők szárnya majd magasan röpöl, majd meggyöngül, s alig-alig látjuk fáradt csapkodását. Akkor fenséges eszméket hirdet., pacsirtadal a szava a tiszta régiókból, máskor nem ihlet, s alacsony földön járó érzéseknek kifejezője csak. Vannak korok, a melyek erőt adnak a szárnyaknak, s vannak megint időszakok, amelyek ólomsulyt aggatnak azokra. A testőrök arra a munkára vállalkoztak, hogy repülésre serkentsék a repü- - lésre teremtetteket. Mert olyan korban éltek, a mikor alantasan járt az irodalom, s az idegen tollak a szárnyakban lazák voltak, s nem emelték magasba az irót. Olyan korban élünk megint, a mikor alantasan- jár az irodalom, s idegen toliakból összerótt szárnyakon akarnak repülni az irók. S szükségszerűen úgy járnak, mint Ikarus, mert nem testükből nőtt ki a szárny s nem emelheti a testbe öltött igét. Lapunk mai száma ÍO oldal. TÁRCZA
